volgyis blogja

Sasok a jégen

Február közepére a tél megemberelte magát. A szibériai hideget a madárfotós ilyentájt úgy várja, mint a messiást, így már a várható időjárás előrejelzésekor tudtam, hogy mi lesz a program, ha a kemény fagyok hatására befagy a tó. Természetesen sasozás. Mire elérkezett a kitűzött nap, már vastag jég borította a vizet, minden reményem megvolt, hogy talán most nem maradok értelmes sasfotó nélkül. A tóparti nádkunyhóba már rutinosan bújok be, három hónap alatt már ki tudja hányadszor. A gyors készülődést követően nem is kellett sokat várni, A túloldalon hamar megindult a mozgolódás.

Azért ez a látvány nem semmi, de eddig már többször eljutottam.

A túloldalon felugró madarak közül páran kissé közelebb a jégre ültek, és a les felé, illetve a jégre helyezett csali felé nézelődtek.

Na, eddig is eljutottam már párszor. Azonban egy érdeklődőbb, fiatal sas még közelebb landolt, és feszülten figyelt.

Én is őt. Pár perc után felrúgta magát, és egy fordulóval átsiklott a les fölött.

Néhány pillanat múlva pedig egy váratlan suhanással fölkapott egy halat a jégről.

Persze szólt a gyors sorozat, de hát a madár még gyorsabb volt. :) Viszont ettől fogva elszabadultak az indulatok. Egyre-másra érkeztek a közelbe a rétisasok,

és mindenféle látványos fordulóval repültek be a les elé.

Egy pillanatig nem unatkoztam, csak kapkodtam a fejem, és nyomtam az exponálógombot. A jégen heverő halaktól egyszerűen megőrültek a sasok. Természetesen a gyors berepülésekről rendre lemaradtam, a sasok fentről támadtak, amit nem láttam, így váratlanul csaptak le a halakért. Bosszankodtam is kicsit, amit az egyik madár megérezhetett, és pár pillanat erejéig megállt a jégen, mielőtt elvitte zsákmányát.

Persze nem csak a közelben pörögtek az események. Egyrészt a közeledő sasokra is figyeltem,

másrészt a halakat elragadó madarak távolabb leszállva, a jégen próbálták elfogyasztani azt. Ám ez nem ment olyan simán, mert a többi madár egyből támadta az éppen soros zsákmányszerzőt, és sorra alakultak ki a perpatvarok.

A távolabbi események ugyan egy hajszálnyival messzebb voltak az ideálisnál, ám nem elégedetlenkedtem, nyomtam a gombot, ahogy csak a fényképező engedte. Ráadásul az egyre fogyó csalira egyre több érdeklődő mutatkozott, és a közelben több madár landolt viszonylag közel.

Több mint egy órán keresztül tartott a műsor, mire a csali elfogyott, és az utolsó rétisas is, egy öreg madár, elhagyta a színpadot.

Fantasztikus volt. Egy óra tömény rétisas. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy a madárfotós miért örül a szibériai hidegnek. :)


Pécs, 2021. február 18.

Február elején...

..., mint már annyiszor ezen a télen, kitavaszodni látszott. A már ki tudja hányadik melegfront enyhe időt hozott, ami természetesen elvitte a jeget a tavakról. Ezzel együtt fotós projektjeim is zátonyra futottak. Nem volt mit tenni, a madáretetőnél vígasztalódtam. Az erdei etető melletti mozgáson nem látszott meg, hogy tavaszias az idő, csupán több madár énekelt, mint kellett volna. :)

  

Nem lehet mondani, hogy sok érdekes dolog történt, hiszen csak a megszokott madarak, a megszokott mennyiségben voltak. De a madárszárnyak surrogásától teli leskunyhóban elüldögélni kicsit mindig jó. És hát a madáretetőre mindig lehet számítani. Olyan, mint a jó feleség, biztos pont az ember életében. :)


Pécs, 2021. február 15.

Havazott...

... a hétvégén. Január végén ezen nem volna szabad meglepődni, de mi mégis ezt tettük. Olyannyira, hogy lányommal a vasárnapi ebéd után a madáretető mellett sziesztáztunk. Sokan panaszkodnak ezen a télen, hogy nincs forgalom az etetőkön, hát jelentem nálunk nincs panasz. Jó százas madárcsapat pusztította most is a napraforgót. A kötelező széncinegéken kívül

2-3 nagy fakopáncs,

és egy zömében zöldikékből álló, nagy pintycsapat alkotta az aznapi asztaltársaságot.

Bár a fotózás nem ment gördülékenyen, amit az ebébre elfogyasztott, jóféle sült oldalasnak tudok be, a szép havazás, a rengeteg madár, és a jó társaság a lesben jó kis vasárnap délutánt eredményezett...


Pécs, 2021. február 3.

A hónap képe - 2021. január

Aranysakál - 2021. január, Baranya

Minden bizakodásom ellenére a januári időjárás csak nyomokban tartalmazott telet. Így legalább van mit okolnom, hogy fotós terveim nem úgy sültek el, mint terveztem. Ennek ellenére ez az időszak biztosan emlékezetes marad a váratlanul elém tévedt aranysakál miatt. Újabb bizonyosságot szereztem róla, hogy szerencse csak azt a természetfotóst érheti, aki sok időt tölt a természetben. :)

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f5,6, 1/2000, ISO 1600, +1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2021. január 29.

Szárnyaló képzelet

Sasos próbálkozásaim a jéggel együtt értek véget. A tavaszias meleg pontot tett a (remélhetőleg) első kör végére. Bár a madarak mozgására nem lehetett panasz, egyelőre ezen a fronton nem sikerült azt az eredményt produkálnom, amit elterveztem. Nem maradt más, mint az élmények elraktározása, reménykedés az újabb lehülésben, na és persze a szárnyaló képzelet...


Pécs, 2021. január 25.

Olvadozó jég

Pár napnyi tél után, január közepén tavasz lett. Sajnos így van ez. A tó jegén képződött mesés fehérségnek egy csapásra nyoma veszett. A jeget itt is, ott is víztócsák borították már, mire legközelebb a lesbe jutottam. Bár a körülmények sokat változtak, a sasok aktív jelenléte nem szűnt meg, hát újabb kör következett. Hosszú várakozás, és a távolban zajló események szemlélése után végre egy szürke gém tette tiszteletét előttem.

Rövid tollászkodás után

impozáns balettlépéseket bemutatva próbált helyezkedni,

mire stabil pontot talált a nézelődésre.

Ez sem tartott sokáig, hirtelen elröppent. Hamar kiderült miért. Míg a gémet kuksoltam az objektívben, addig egy sas elcsent egy halat az orrom elől.

Mit is lehetne mondani, pech? :)


Pécs, 2021. január 24.

White balance

A sakálos élmény hallatán lányom is hamar kedvet kapott a fotózáshoz, így aztán hamar azon kaptuk magunkat, hogy ketten hasalunk a tóparti nádkunyhóban. Egy lelkes fotóstárssal még a fagyoskodás is jobb, és a közös élmények sokáig megmaradnak. A hideg ellenére jól telt az a pár óra, volt nézni való. Igaz ugyan, hogy a sasok és a sakál sem mutatkoztak, de az ölyveknek hála nem unatkoztunk. Szólt mellettem a kereplő rendesen. Nem is csoda, mert a behavazott jég eszményi körítést adott a történéseknek. Ebből a szempontból úgy tűnik én a végletek embere vagyok, szeretem a fekete és a fehér környezetbe exponált madarakat... :)


Pécs, 2021. január 20.

Sakál

Mivel a több vonalon futtatott fotós szálak közül a sasok utáni hajsza tűnt a legeredményesebbnek, még sasok nélkül is, újra a tóparti nádkunyhóban találtam magam. A szép havazás utáni napon ugyan csak a szarkák szórakoztattak,

de a jó mozgás miatt nem lankadt a lelkesedésem. A jég szépen hízik, csak jön már valami említésre méltó is. Az újabb nap, újabb esély elv alapján rejtőztem el ismét a lesben. A napot a dolmányos varjak kezdték. A jégen sétálva mérték fel a terepet.

Pár dankasirály is tiszteletét tette,

a jégen heverő csalival foglalkoztak.

Ez természetesen a varjaknak nem tetszett, amit szóvá is tettek.

Persze a sirályokat az mit sem zavarta,

hogy egyik-másik varjú úgy sétál a jégen, mint a környék ura.

Továbbra is egymással versenyeztek a finom falatokért.

Miközben a nagymellényű varjakat, és a nemtörődöm sirályokat figyeltem, jobbról, a nád takarásából reccsent egyet a jég. Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, arra gondoltam, hogy még mindig töltődik a tó, és a víz egyszerűen megemeli a jeget, ami a part mellett igazodik. Később rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Ugyanis jó negyed óra múlva abból az irányból a szemem sarkában vöröses villanást láttam. A jégen megjelent egy aranysakál. Mondanom sem kell, hirtelen nem is tudtam mi történik, csak tágra nyílt szemmel figyeltem, ahogy lépésről-lépésre a jégen heverő csali felé óvatoskodik. Nem akartam az objektívet hirtelen ráfordítani, a mozgás biztosan elriasztotta volna, így tehetetlenül néztem végig, ahogy felkapja a hozzá legközelebb eső húsdarabot, és visszasiet a nádasba. Hát, mondom ennek a fele sem tréfa! Fényképezőt a megfelelő irányba húztam, és vártam. Hátha. Megtörtént a csoda. Talán tíz perc telhetett el, és a takarásból megjelent a sakál feje. A lépésről-lépésre való óvatoskodást már az objektíven keresztül néztem.

Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy egyre kijjebb ér a jégen,

és egyszer a madarak felé pillant, egyszer pedig a hús felé szimatol.

Pár lépés után felkapta a zsákmányt, és visszasietett a nádszegélybe. Hej-hej, micsoda pár pillanat volt! Ritka lehetőség a nádifarkast nappal, nyílt területen megfigyelni, ilyen közelről fényképezni pedig a hihetetlennel határos. Hozzátartozik, hogy 5 éve is megvan már, hogy az ilyen-olyan madárfotós projektjeim során fel-feltűnt a közelemben a toportyán, de arról álmodni sem mertem, hogy ilyen körülmények között fog végül lencsevégre kerülni. Igazi ajándék volt ez erre a napra, igazából mindegy is volt már, történik-e még valami a les előtt. A jégen heverő hal mellé érkező ölyv már csak levezetés volt.

Szépen végigfotóztam, ahogy szusi ebédjét elfogyasztja, majd én is leléptem.

Igaz, hogy sasokat vártam, és csak egy szőrös állat jött, de az aranysakál, az aranysakál. Igazi fotós csemege.


Pécs, 2021. január 19.

Legyen hó...

Talán azzal kezdeném, hogy az ősz és a tél eleje fotózás szempontjából siralmasan gyenge volt. Pedig nem tétlenkedtem. Terveim szerint a két évvel ezelőtt elkezdett vörös kányákat célzó projektemet új alapokra szerettem volna helyezni. Ez irányban már októberben megtettem a lépéseket. A részletekről egyelőre csak annyit, hogy új helyszínen, más módszerrel próbáltam őket az objektív elé csalni, eddig vajmi kevés sikerrel. No de a sikertelenséget a madárfotósnak tűrnie kell, semmi baj, gondoltam, addig is a szemem elé kerülő témákkal foglalkozom. Az új kányás hely kialakításakor, és a lesben töltött órák alatt nem tudtam nem észrevenni a rendszeresen a közelben mutatkozó nagy őrgébicset. Na, most megvagy koma! Több éves tervem, hogy találjak egy biztos madarat, ami fotózható helyen is tartózkodik. Egyből módosítottam az irányon, és célba vettem a gébicset. Sebtében el is készült egy egyszerű kunyhó a megfelelő helyre.

Annak ellenére, hogy a madár szinte folyamatosan jelen volt, szintén nem állt az én oldalamra, és nem fogadott szót. Bár bejárt a les elé, egyszer sem ült a számára kijelölt helyre, így 4-5 próbálkozás után sem sikerült még az elképzelésemnek megfelelő képet készítenem róla.

Semmi baj, mondom, a madárfotós ugye bírja a sikertelenséget. Majd a tavaknál kárpótolom magam. Szintén régi tervem volt már, hogy a barkóscinegék nyomába eredek. Itt volt az ideje, hogy a gondolatot tett kövesse. A nádasban kedvesen csilingelő, barátságos kismadarakat úgyis könnyű szerrel becserkészem. Nem így lett. 3-4 alkalommal is kerestem a társaságukat. Mindannyiszor meg is találtam őket, de sajnos úgy tűnik, hogy egyelőre a barkóscinegék sem akarnak szót fogadni, és ahelyett, hogy szépen pózolnának, inkább a nádasban bujkálást választják.

Mindeközben szépen elmúlt az ősz, és belecsaptunk a télbe. Ideje volt tehát, hogy ismét tevékenykedjek kicsit. Egy évvel ezelőtti felejthetetlen téli saskalandomat szerettem volna folytatni. A helyszín már adott volt, csak elő kellett készülni. A tópartra időben kikerült egy alkalmi leshely.

Az ünnepek előtt el is kezdtem kijárogatni, mert a sasok már mutatkoztak. Persze mondanom sem kell, hogy kevés sikerrel. De mivel tudjuk, hogy a madárfotós jól tűri a sikertelenséget, nagy lelkesedéssel folytattam a leselkedést az új évben. Igaz ugyan, hogy a sasok továbbra is hanyagoltak, azért most már volt néznivaló. A les körül megjelentek a sirályok.

Az első egy-két kattintás után rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan rossz a helyzet.

A következő alkalommal már sirályfotózásra készültem. Bár borult, szemerkélős idő volt, mégis nagy kedvvel bújtam be a lesbe, és nem is kellett csalódnom. Szinte percek múlva megjelentek az első madarak. A korábbi képek alapján (És Gábor barátom hathatós segítségével.) az elmúlt napokban rendbe is raktam az ismereteimet sirályfronton, így már tudtam, hogy előttem éppen viharsirályok balhéznak.

Volt történés folyamatosan, és a sirályok mögött aztán egy-két szürke gém is megjelent.

Ráadásul az időjárás is mintha kegyeibe fogadott volna. Láthatóan elkezdett esni a hó.

És ahogy felpillantottam a keresőből, elállt a szavam. A tó túlpartja hófüggönybe veszett.

Nincs min csodálkozni, hiszen tél van. :) Vagy mégis? A tó közepén sétáló kócsagok körül hirtelen mesevilág kerekedett.

Az elmúlt három hónap sikertelensége egyből feledésbe merült, úgy éreztem megfelelő kárpótlást kaptam.

Fantasztikus volt. A varázs, ahogy jött, úgy el is múlt. Na de mit is kívánhatnék még. Talán csak annyit, hogy legyen hó! :)


Pécs, 2021. január 10.

A hónap képe - 2020. december

Széncinege - 2020. január, Mecsek

Széncinegék helycseréje az egy évvel ezelőtti etetős időszakból...

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f6,3, 1/640, ISO 1600, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. december 30.