volgyis blogja

Egy nyest a tolvaj. Egyelőre nem tudom mit kezdjek a dologgal. Ha nappal mozogna, még örülnék is neki, de így csak bosszúságot okoz. Valami trükköt kell kieszelnem, addig pedig marad a cinegehad, és a két csuszka.

Amint az időjárás megengedte, a célfajokat előtérbe helyezve, az etetést is megkezdtem. Többé-kevésbé rendszeresen ki is jártam. Azonban az elmúlt közel másfél hónap alatt a hely nem hozta azt, amit vártam tőle. A jó fajok egyelőre elmaradtak, így maradt a szürke törzsek közötti hangulat, és a madáretető körüli apró szárnyak surrogása.

Persze az események alakulása nem feltétlenül az én kívánságom szerint alakul, ezért néha meg kell elégedni az esős hangulatba érkező egy szem madárral is.

Őket legtöbbször a dolmányos varjak követik.

Az iszapban tapicskolnak, és egymást biztatva egyre közelebb kerülnek.

Ezen a nyüzsgésen felbátorodva aztán megérkeznek az ölyvek is.

De ezzel együtt elkezdődik a folytonos zaklatás is,

mert az mindig finomabb, ami a másiknál van.

Amikor pedig már az ellopható falat sem elég, akkor még mindig lehet kötözködni.

Ez az a pillanat általában, amikor betelik a pohár. Az ölyv megunja a folytonos kellemetlenkedőket, és odébbáll a megszerzett konccal együtt. A placc kiürül. A fotós szerencséje azonban, hogy a természet színpadán, soha nem megy le a függöny, és mindig van egy újabb felvonás...

de nincs semmi izgalmas történés, ezért inkább csak szemlélődök, és folyton a nádas felé pillantok, hátha megjelenik egy szőrös fej...

... És láss csodát, megjelent.

Na de mi ez kérem? Hát egy róka. Szegénnyel elbánt az élet.

De őt láthatóan nem zavarta a kinézete, határozottan fésülte át a területet egy kis harapnivaló után kutatva.

Miután összeszedett néhány falatot, jóllakottan nyalta meg a szája szélét.

Jót mosolyogtam. Szerencsétlennek van elég baja, de azért azt meg kell hagyni, ami szép az szép. :) Lehet, hogy meghallotta a gondolataimat, mert válaszképpen ő is kifejtette a véleményét. :)

Majd vetett felém még egy pillantást, és mint aki jól végezte dolgát, szépen elsétált.

Hát így jártam. Szőrös állatot akartam, megkaptam. :)

és az ölyvek is látják már messziről érkező vetélytársukat.

Ám a meglepetés még várat magára. Mikor a varjak már alaposan átvizsgáltak mindent, és az ölyvek többször is elkergették egymást, a sakál akkor tűnik fel a színen. Érzéke van a hatásos belépőhöz. A köd már rég feloszlott, de a toportyán akkor is váratlanul, a semmiből jelenik meg ismét.

Feszülten figyel,

szimatol.

Hirtelen fordul a szél, az állat felkapja az orrát, és a következő pillanatban már nincs előttem. Elnyelte a nádas. Hiába, a madarakkal könnyebb dolgom van. :)

A sárga ezernyi árnyalata a szürke törzsek között szemkápráztató volt...

Hát úgy tűnik ma nem fogok sast fotózni. Várok, nézelődök. Az eső néha szemerkél, csend van. Susog a nádas mellettem, néha mintha valami lépne, de talán csak beleképzelem. Telik az idő, lassan mennék már. Egyszer csak azt látom, hogy valami áll előttem az iszapon. Mi a fene, az előbb még üres volt a placc. Szellemként jelent meg előttem a sakál. A méla bámészkodás azonnal izgalommal teli pillanattá változik. Csak várja meg, míg ráfordulok az objektívvel!

Megvárta. :) A sasoknak kirakott csali felé szimatol, de a fényképező kattanására azonnal felfigyel,

meredten bámul felém.

Néha a csali felé pillant, de aztán újra csak engem figyel.

Végül győzött az óvatossága, visszasétált a nádas mellé. Onnan még vetett egy pillantást kifelé,

majd a nádi farkas eltűnt a takarásban. Egyedül maradtam a sakáltanya szélén, csak az eső kopog finoman a lessátor tetején...

Próbáltam rendszeresen nyomon követni a változásokat, inkább megfigyelési, mintsem fotózási céllal. Természetesen azért a fényképezőgép is állandó kísérőm volt. Még szerencse, mert így elkaphattam egy jellegzetes pillanatot abból a baranyai tájból, amit annyira szeretek.

Időnként azért a les közelében is volt látnivaló. Hol a nádas szélén nézelődő egerészölyv,

hol az iszapon futkározó havasi partfutó csapat,

hol pedig a lecsapolt tómederben bandázó dolmányos varjak.

A hónap második felében kezdtek izgalmassá válni a dolgok, amikor már a sasok is feltűntek a színtéren.

Igaz, hogy közelebb nem jöttek, de jó helyen vagyok, a többi már nem rajtam fog múlni.

Azért, hogy közelebbről is lássak madarat, tutajoznom kellett. Mivel a tél folyamán a fotózások másik fő irányát az úszó lessel tervezem, itt is végeztem némi előkészületet, de egyelőre még csak a vízityúkok,

és a hattyúk úszkálnak előtte.

Sebaj, minden körülmény adott itt is - ott is, meglátjuk mi lesz...