volgyis blogja

Etetői körkép

Az utóbbi időben az etetőn sikerült néhány olyan fajt is lencsevégre kapni, amikhez fényképezőgéppel még nem volt szerencsém. A szokásos cinege-zöldike-veréb egyvelegbe elsőnek a vörösbegy cseppent bele. Néhány alkalommal már láttam az etető körüli bokrokban téblábolni, sűrűn hallottam is "cippogni", de gondoltam, hogy csak a kíváncsiság vonzotta oda. Ám egy váratlan pillanatban ott termett a tálcán, a napraforgókupac tetején. A meglepetéstől először csak bámultam, de szerencsére többször visszajött, és sikerült pár jobb képet is készíteni róla. Számomra az is meglepő volt, hogy a pintyek által szétmorzsolt és lepotyogott magokat ette. Azóta visszajáró vendég, szinte minden alkalommal.

A másik faj, amire ugyan számítottam, de váratott magára, az a meggyvágó. Hatalmas "szerszámáról" már sokat olvastam, de közelről látni, hogy táplálkozik tényleg lenyűgöző. Nem egy ideges madár, szépen pózolt, míg fényképeztem. Az egyedüli probléma az volt vele, hogy nem használta a felkínált beszállóágakat, hanem egyből a szotyi közepébe ült, így szép teljes alakos képet nem tudtam róla lőni anélkül, hogy az etetőtálca ne látszott volna. Sebaj portrékkal próbáltam operálni. A harmadik faj már régebb óta kísért, de értékelhető kép nem született róla. Idén kevés fenyőpintyet látok, azok is zöldikék közt elvegyülve érkeznek az etetőre. Néhány fotó készült róla , de remélem jobbra is lesz még lehetőségem

Van még néhány faj, amik kerülgetik az etetőt, de objektív elé még nem kívánkoztak. talán a szezon végéig meggondolják magukat.


Pécs, 2009. január 18.

Kalandom a rókával

Péntek délután van. A Mecsek egyik kanyargós útján igyekszem hazafelé. A megszokott kanyarokat szinte már rutinból veszem be, és ezerfelé jár az eszem. Jön a hétvége, talán tudunk a gyerekekkel szánkózni, ha esik a hó. Jaj még az oviba is el kell értük mennem. Hmm otthon makarónit főz a feleségem. Mikor már gondolatban a makarónit enném, az út menti gazosban villan valami vörös. Szokatlan szín így tél derekán. Satufék (még jó, hogy senki nem jön mögöttem). Gyors tolatás, és lám az árokparton egy róka nézi a kapkodásom, és csak nézi, csak nézi. Mi van - mondom, bolond ez, vagy veszett, vagy csak nem fél. Gyönyörű tömött bundája van. Hol a fényképező? Hamar előkotrom, és a róka még mindig néz. Szép lassan letekerem az ablakot, mire a koma megfordul, és az erdő felé veszi az irányt. Na nem mész el ilyen könnyen, megvárod, míg előveszem és utána semmi? Lekanyarodok a földútra, és szép lassan utána hajtok. A róka már a közeli vízmosásban tekereg, szimatol. A földút a vízmosás fölé kanyarodik, itt megállok, leállítom a motort, és elő a "cincogótudományt"! Száz egér nem cincog úgy, ahogy én cincogtam. Néhány másodperc múlva fel is bukkan a ravaszdi, és megint néz. De én most már az objektíven keresztül bámulom, és lövöm a sorozatokat, csak a memória bírja!

Ja és persze cincogok rendületlenül. Ő úgy tesz, mintha én ott se lennék, az egész környéket körbeszimatolja.

Van időm bőven fényképezni. Csak az a baj, hogy az erdő alatt ilyenkor már kevés a fény, és kézből kellett exponálnom. De sebaj, a gép csattog, a róka szimatol. Egyszercsak besétál a fák közé.

Ide kocsival már nem tudom követni. Megpróbálom, ha kiszállok, utána tudok cserkelni. De ahogy meglátott az autó mellett állni, uzsgyi elszaladt, csak egy kapáslövésre futotta már.

A memóriakártya is megtelt. Soha nem találkoztam ennyire barátságos rókával. Irány haza, otthon makaróni lesz...


Pécs, 2009. január 9.

Madarat etetni jó

Elég rég óta etetem télen a madarakat. Nemcsak hasznos, de kellemes időtöltés is. Sokáig csak távcsővel figyeltem az etető körüli mozgolódást, és lelkesen írtam a fajlistákat. Emlékszem mennyire örültem egy-egy „jobb” fajnak –meggyvágó, nagy fakopáncs, sordély, citromsármány-. Etetőnél láttam az első fenyőpintyemet is. Manapság, hogy a fotózás is érdekel, a szüleim udvarába még gyerekkoromban barkácsolt etető mellé leskunyhó is került. Igaz, hogy csak hulladék deszkából lett összetákolva, és inkább hasonlít egy kinti „pottyantósra”, de a célnak tökéletesen megfelel. 2-3 méter távolságból szemlélhetem a madarak sürgölődését, anélkül, hogy őket megzavarnám. A jól berendezett „stúdió” tökéletesen betölti a feladatát. Néhány szép beszállóág, jól kiválasztott háttér, és már jöhetnek is a madárkák.

Egy madárkedvelőnek nagy élmény hallani ilyen közelről a szárnyak surrogását, és látni, hogyan fogy a kedvenceknek kirakott eleség. És még ha a fényképező is dolgozhat, hát az mindennek a netovábbja. Leggyakoribb vendég a széncinege. 15-20 példány is látogatja az etetőt. Felkapnak egy-egy magot és huss a szomszéd bokorra.

Ugyanilyen technikát választ a kék cinege. Kisebb termetéből azt gondolnánk, hogy szerényebb is, de ez közel sem így van. Határozott fellépéssel kergeti el a nála nagyobb versenyzőket, hogy a neki járó falatokat megszerezze.

Következő állandó vendég a csuszka. 2-3 jár csak ide enni. Nem nagyon foglalkozik más madarakkal, nem kergetőzik, a lényegre koncentrál. Egy magot felkap, és tovább áll a diófára. Pár perc múlva újabb kör.

A verebek mellett tömegesen jönnek a zöldikék. Egyszerre 10-15 is ellepi a tálcát, és ami belefér enni-enni. Egymással is civakodnak, és a legkisebb gyanús jelre elrepülnek, és legalább fél óra, mire visszamerészkednek az etetőre.

A nagy sürgés-forgás leköti az ember figyelmét, és észre sem veszi, hogy milyen hideg van. Be kell menni a melegbe, mert én nem bírom olyan jól a hideget, mint a madarak. Talán legközelebb más fajok is beszállnak az objektív elé.


Pécs, 2009. január 1.

A hónap képe - 2008. december

Csuszka - 2008. december, Tolnanémedi

A kép Tolnanémedin készült, A szüleim kertjében felállított etetőnél. 2-3 csuszka jár rendszeresen napraforgóért. Ezen a délutánon is így volt. Menetrendszerüen hordták a magot. Az egyik nem szállt messze, hanem a dúcetető lábán kopácsolta ki a szotyit. Még az etetési szezon előtt fakéreggel borítottam be az egyébként csupasz akácoszlopot, hogy az ehhez hasonló felvételekre felkészüljek. Már délutánra járt, még kb fél óra, hogy a nap lemenjen a szemközti domb mögé, amikor többszöri próbálkozásom után sikerült ezt a beállítást elkapni, mert legtöbbször a fa közepén mozgott, nekem csak a hátát mutatva. Ezt a pózt (ami igazán csuszkás) egy az etetőn támadt hirtelen riadalom miatt vette fel. Gyors sorozatot lőttem, és már ment is az újabb falatért.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/125, ISO 400.


Pécs, 2009. január 1.

Ha nálam van a fényképező

Sokszor megesik, hogy a családdal úton vagyunk. Sűrűn ingázunk a mostani és egykori otthonunk között. Ezen utak alatt többször láttunk olyan szépet, ami fényképre kívánkozott volna. Ám az esetek többségében a fényképezőgép vagy a csomagok legmélyén, vagy otthon a táskában lapult. Ilyenkor mondja a feleségem (joggal), sőt most már a nagylányom is, hogy milyen fotós az, aki nem tartja kéznél a masináját. Ezekből okulva mostanában ügyelek arra, hogy ne érjenek ilyen kritikák. És lám, a legutóbbi út során gyönyörű naplemente felé autóztunk. Kocsi leparkol, fényképező előkap, katt..katt..katt. És megszületett az Oroszló határában című kép.

Ezzel a képpel köszöntöm minden kedves olvasómat, és jó szórakozást kívánok a blog olvasása illetve a honlapom böngészése közben.


Pécs, 2008. december 30.