Blogok

Egy-két gácsér volt a csapatból, amik megkönyörültek rajtam, és ha nem is olyan közel kerültek hozzám, mint szerettem volna, de őket már hazavittem a memóriakártyán.

Nem is kell mondanom, hogy nagy kedvencem ez a madár is.

A récéken kívül libák is mozogtak a vízen. Eleinte tőlem távolabb,

aztán egyre közelebb.

A nap már a horizont felé közeledett, és a szél is elcsendesedett. A szépen tükröző, kisimult víztükrön az egyikük megtisztelt a közelségével, és ennek hála egy fantasztikus sorozattal zárhattam a napot.

és az egy szürke gém sem parádézott különösképpen.

Sebaj, azt hiszem egyelőre más fotótéma után nézek...

Az ölyvek hasonlóképpen álltak a dologhoz. Nem voltak látványos berepülések, sem kakaskodások, kergetőzések.

Hát ez van. Majd legközeleb...

A recept a régi, csali a jégre, aztán várni a csodát. A csoda a harmadik napon érkezett meg. Nem volt meglepő, hogy ölyvek kezdték pedzegetni a dolgot, de az annál inkább, hogy egy vörös vércse is megjelent a színen.

Többször átrepült, és az ölyvek is kergették, csak kevés falat jutott neki.

Mindenesetre az elkészült képeknek nagyon örültem, lévén először került a fényképezőm elé.

A vércse kellőképpen megalapozta a hangulatot, és ami ezután következett, az ugyancsak örömteli volt. Mintegy három órányi folyamatos jövés-menés, egy szem szürke gémmel,

és vagy 8-10 egerészölyvvel.

Ha visszagondolok, hogy 15-16 évvel ezelőtt mit küzdöttem, hogy az első ölyvfotóimat elkészíthessem... :)

több léprigó is látogatta a medencét az utóbbi időben, néhányukat sikerült elkapni.

De aminek igazán örültem, az egy karvaly volt. Sajnos ritkán találkozunk, bár az is lehet, hogy csak több időt kellene a leskunyhóban tölteni. :). Nagyon szeretem a portrékat, nem is igazán a fotók jellege, hanem a madarak közelsége miatt, ami ilyenkor mindig elvarázsol. Most volt rá lehetőségem.