Blogok

és egy nagy kócsag tisztelt meg az egyébként szép délutáni fényben.

Kettőjük közül a kócsag volt aktívabb. Néhány halászós mozdulattal örvendeztetett meg.

Nem mondom, a madár háttérválasztása lehetett volna jobb is,

de a lemenő nap fénye tényleg szépen színezte a jeleneteket.

Életemben nem voltam még ilyen közel vadon élő fekete gólyához, talán levegőt sem vettem, miközben elsétált előttem.

Nagyszerű pillanatok voltak. A parton álló nyárfa lombján átszűrődő fény minden lépésnél másképp esett rá, három lépés, három különböző portré.

Amint kicsit távolabb ért, akkor vettem észre, hogy gyűrűs madár. Próbáltam a lábáról is képet készíteni. Ahogy kiemelte a vízből, a színes gyűrű jól látszott minden lépésnél.

Ennek köszönhetően már a származásával is tisztában vagyok. Az elmúlt esztendőben kelt ki a tojásból, nem is olyan messze innen.

551T így aranyozta be a fotózást, már ennyivel boldog lettem volna. De miután a gólya tovább lábalt, és én egyedül maradtam, még nem volt vége a napnak. Ki akartam tartani naplementéig, így vártam. Jó ideig nem történt semmi. Még úgy fél óra lehetett a napból, mikor mint egy varázsütésre, nagy csapat madár lepte el az öblöt. Egyszerre érkeztek nagy szársuhogás közepette. Vagy harminc kanalasgém, ugyanannyi nagy kócsag és néhány kis kócsag röpült be elém, és egyből eszeveszett táplálkozásba kezdtek. Mint egy siserehad, úgy kezdték szondázni a sekély vizet. Hirtelen azt se tudtam mihez kezdjek, melyiket fotózzam a nagy tömegben, hát megpróbáltam a kanalasgémekre koncentrálni.

Nem volt könnyű tiszta helyzetben elkapni őket, hol egy kócsag, hol egy másik kanalas volt útban.

Pláne, hogy a kócsagok is megérdemeltek egy kis figyelmet.

De a legizgalmasabb mégis a közeli kanalasgémes helyzetek voltak. Imádom ezt a madarat.

Szép lassan lanyhult az iram. A napsütötte oldalon elácsorogtak kicsit,

és a már árnyékban lévő sarokban is egyre kevesebben szűrték a vizet.

Szép lassan eloldalogtak a madarak, a nap is lemenni készült, úgy tűnt a fotózás is véget ért mára.

Nincs mit hozzátenni, eszelős egy délután volt.

Majd fél óra még napkeltéig, kevés a fény.

A tollászkodás pillanatai is szebbek lennének arany körítéssel.

De nincs idő ezen mélázni, a madarak kaszálni kezdik a vizet,

és szépen eltűnnek a szemem elől. Nem baj, van még idő, míg megérkezik a napfény. Mindjárt visszakanyarodnak elém. Nem kanyarodtak. Sőt, igazából szinte semmi más nem történt a reggel hátralévő részében. Csupán egy elröppenő kócsagról hoztam haza még egy képet.

Hát ez van. Egyszer fent, egyszer lent...

Ugyanis az előző esti kanalasgémes élmény másnap hajnalban is kicsalt a tópartra. És lám nemhiába. A tegnapi csapat most is előttem kanalazza a vizet. Sőt az egyikük még azzal is megtisztel, hogy a vízből kiálló faágra is felül.

Hihetetlen a helyzet, portrékat is lövök erről a lehetetlenül kinéző madárról.

És akkor megtörtént a csoda. Erőteljes szárnysuhogások, csobbanások hallatszódnak a tutaj mellől, majd a les előtt, egészen közel megjelenik egy fekete gólya.

A lélegzetem is elállt, amikor elsétált előttem. Majd még egy, és még egy... Nem hiszem el, összesen hét fekete gólya érkezett.

A kis csapat szépen beállt a nádszegély mellé,

és a szegélyvízben táplálkozni kezdtek. Ámulva figyeltem minden mozdulatukat.

Micsoda helyzet! 16 évvel ezelőtt, mikor az első alkalommal próbáltam fényképezni a tavak madárvilágát, akkor találkoztam utoljára fekete gólyával ugyanezen a helyen. Azóta várom, hogy megismétlődjön a találkozás.

A gólyák táplálkozás közben szép lassan áthúzódtak az öböl túlfelére.

Közben a nap is előbújt már, szép aláfestést adva a jeleneteknek.

Nehéz megfogalmazni azokat a dolgokat, amik ilyenkor az ember fejében kavarognak. Szeretném azt hinni, hogy a les segít abban, hogy pár pillanatra elfelejtsem emberi mivoltomat, és megszabaduljak civilizált énemtől. Arra a pár pillanatra nincs semmi más, csak az élmény, a madarak közelsége, a kelő nap aranyfénye. Azt hiszem ezekben a percekben tényleg befogad a természet, és megajándékoz egy olyan látvánnyal, aminél többet egy iránta rajongó ember nem is kívánhatna.

A gólyák elmentek végül, én meg csak néztem ki a fejemből. Fantasztikus negyed óra volt. De még hátravolt egy kis idő a reggelből, a fényjáték még csak ezután kezdett kibontakozni. Egy nagy kócsag segített benne, hogy meg is tudjam örökíteni.

Miután elfogyasztotta reggelijét, tollászkodott egy rövidet,

majd ahogy egy ilyen szép madárhoz illik, látványosan elröppent.

Egyedül maradtam a gondolataimmal, eltelve az utóbbi másfél óra történéseivel. Szép volt. Lassan ébred a család, ideje reggelizni...

Egész jól elvoltunk így ketten, míg egy jó óra múlva szárnysuhogás, és csobbanás hallatszott. Mire kinéztem, az érkezett kanalasgém már a vízben szaladva táplálkozott. Na kérem, eddig rendben.

Rövidesen újabb és újabb madár landolt előttem,

mígnem már egy egész csapat kanalasgém szűrögette a vizet nagy lendülettel az öbölben.

Hirtelen mindenhol kanalasgémek vettek körül. Közvetlenül előttem,

és távolabb is rohangáló, a csőrükkel a vízben kaszáló madarakat láttam.

Elképesztő volt. Ráadásként még pár portrét is kaptam a les előtt bámészkodó fiatal madaraktól.

Mosolyogva néztem vissza a képeket, mikor a kanalasgémek végül elrepültek. Jó pár éve várom ezt a közeli találkozást, így nem csoda, ha most madarat lehetne velem fogatni. :)

Talán ez a legnehezebb a madárfotózásban, kitartani akkor is, ha már teljesen esélytelennek tűnik a dolog. De az nem lehet, hogy esélytelen, hiszen a tutaj jó helyen van, a madarak is itt vannak, csak a ritmusra kell rátalálnom végre. És lám, mikor a lest rejtő nádszegélyhez érek, egy felhőnyi madár ugrik fel a kis öbölből. Kanalasgémek, kócsagok, gémek, bakcsók, és egy fekete gólya. Na ennek már a fele sem tréfa, talán visszajönnek estig. Gyorsan bevackolok, és várok. Az öböl túlfelén, a nádas sarkában mozgás tűnik fel. Az objektíven keresztül látom csak, hogy egy fiatal fekete gólya az. A víz fölé hajló nád között bujkál, néha kilép, de aztán ismét eltűnik a szemem elől. Az is lehet, hogy kettő, vagy akár három is van ott. De jó volna, ha közelebb jönne valamelyikük! Meglátjuk.

Telik a délután, de nem történik semmi érdemleges. Két szürke gém szórakoztat csupán, hol az egyik, hol a másik kerül hozzám közelebb.

Jobb híján velük kell beérnem. Rájuk mondjuk nem lehet panasz, kitesznek magukért. Szép mozdulatok kerülnek a memóriakártyára.

Sőt az egyikük még egy csíkbogarat is kikapott előttem a vízből, megmutatva, hogy nem csak hallal él a gém.

Úgy tűnik a mai napra be kell érnem ennyivel. Sem a kanalasgémek, sem a fekete gólyák nem mutatták magukat. Mit lehet tenni, ki kell jönni újra. De még hazaviszem ezt a látványt a rendezetlen gyékénylevelekről, a szép kuszaságról, amit csak a természetben láthat az ember...

Nem akartam sokat várni, a látottak felpaprikáztak annyira, hogy azonnal lépjek. Hát nem kellett volna annyira sietni. Az a pár óra, amit a lesben töltöttem, nem volt túl eseménydús. Egy modellem akadt csupán, ám az meglehetősen váratlan volt. A délelőtt, a vízbe leszúrt faágon egy billegetőcankó jelent meg. Ejha! Láttam én már karón varjút, de billegetőcankót még nemigen. Nagyon jól elszórakoztatott, készült sok kép, egy azonban bebizonyosodott. Rossz helyre szúrtam a faágat. A madár árnyékban volt, a hátteret meg erősen tűzte a délutáni nap. Nem szerencsés fotós szempontból. Na nem baj, azért nem volt rossz. :)