Jobbról érkezik. Óvatos lépésekkel halad a nádszegély mellett. Néha megáll, figyel. A nap hamarosan felkel. Lehet, hogy ő is erre vár. Mikor az első sugarak megszínezik a tó fölött lebegő párát, akkor sétál át a másik oldalra.
Gyönyörű a látvány. A szürke eltűnik balról, viszont jobbról újra jön valami. Hosszú nyak tűnik fel a látótérben.
Nagy kócsag ért a les elé. Próbálok nagyon óvatos lenni. Mindig az az érzésem vele kapcsolatban, hogy mindent lát azzal a szúrós szemével. :) Szerencsére a madár nyugodtan viselkedik, leköti a halászat.
A nap is fent van már, és szépen körberajzolja az előttem fel és alá sétáló madarat.
Bár a pára a nap hatására láthatóan mozgásba lendült, oszlani kezdett, azért még szépen mutatott a halászó kócsaggal.
Ahogy pedig a nap erejétől lassan végleg eltűnt a pára, a vízfelszín szépen kezdett csillogni az ellenfényben.
A kócsag néha lecsapott a vízbe valami zsákmány után,
és minden lépéssel egyre inkább beért a direkt ellenfénybe.
Az átvilágított levelek a háttérben, a vízfelszín aranyszínű becsillanásai, és a szépen kontúrozott, halászgató nagy kócsag egyben nagyon szépen mutatott.
A kócsag, miután tollászkodott egy rövidet,
szép lassan eltávolodott a lestől.
Majd pár lépés után befordult a szomszédos öbölbe.
Hát valóban szép reggel volt, megérte az a koránkelés. :)
Pécs, 2015. május 30.
míg a másikban magam sem tudom mennyit találtam. :)
Pécs, 2015. május 29.
Semmi fény, de legalább nem megyek haza üres kártyával. A récék elúsztak a les előtt, és a jobb oldali növényzetben eltűntek. Lehet, hogy ez valami jel volt, nem tudom, de megélénkült a környék. Újabb és újabb tőkés récék érkeznek, igaz nem a közelembe, de legalább van mozgás a vízen. Kisvártatva jobbról megjelenik az előbbi pár. Sokkal közelebb vannak. Na ez már kezd izgalmas lenni.
Ideális távolságban vannak, sőt egy kicsit még közelebb úsznak. Nem idegesek, nyugodtan táplálkoznak. Élvezem a helyzetet, bár a fények nagyon gyatrák. A tőkés réce az egyik leggyakoribb vízimadár, sok helyen a városi csónakázótavakon, horgásztavakon is ott vannak, és nem egy helyen etetéssel egészen emberközelbe szoktathatók. Ám a vad tőkés réce nagyon óvatos madár. Talán a vadvizek egyik legóvatosabbja. Éppen ezért fülig ért a szám a lesben, amikor a gácsér még mindig közeledett.
Jó kis helyzet kerekedett. A víz szélére érkező további madarak folyamatosan hápogtak, tollászkodtak, nagy lett a jövés-menés. Volt vagy 30 tőkés réce a les előtti vízfelületen. Zömében ugyan messze, de ez az egy pár kitartott mellettem. Egy gyors tollászkodásra távolodtak csupán el,
majd ismét célba vették a lest.
Már a portréra is lehetőség nyílt, amikor beúsztak a les melletti növények közé.
Több mint egy órát voltak előttem a récék,
majd valami láthatatlan oknál fogva egyszer csak felugrottak a vízről.
Én is kihasználtam a helyzetet, és leléptem. Igaz, hogy rettenetesen fénytelen volt a hajnal, de azért a végére, a récéknek köszönhetően, jó kis reggel kerekedett belőle. Persze mire hazaértem, a nap is kisütött. :)
Pécs, 2015. május 24.
Már nem úszkálnak, nincs miben. Nemes egyszerűséggel elsétálnak a víz irányába. A bíbicek is mozgolódnak. Az öregek a megszokott féltő viselkedésüket mutatják, a fiókák pedig nagyrészt a növényzet takarásában mozognak. Igaz, néha már kiszaladnak, hogy felcsippentsenek valami falatot, de azon nyomban futnak is vissza a takarásba.
Az öreg bíbicek egyszer csak, mint valami parancsszóra, egyszerre felszállnak, és kiabálva rárepülnek a nádas egy pontjára. Ez csak egyet jelenthet, valami közeledik. Pár másodperc múlva vörös bunda villan a nádfal előtt, és gyorsan ügetve, róka szalad végig a tómederben. Siet a koma. :)
Gyors közjáték volt csak a róka feltűnése. A tocsogós iszapon szedegető szárcsákat nem is zavarta a dolog. Olyannyira nem, hogy ők csak egymás kergetésével voltak elfoglalva.
Próbáltam a szárcsa vágtáját lekövetni, de mivel időközben befelhősödött, a túl hosszú záridő miatt csak bemozdult képek születtek.
Igen, befelhősödött, és nem is akárhogyan. Sötét zivatarfelhők takarták be az eget, és mintha a les tetején esőcseppek kezdtek volna kopogni. Hamarosan leszakadt az ég. Nesze neked kellemes délután! Csak úgy szakadt az eső. Szerencsére a les felülről is vízálló, ezért annyira nem izgultam. Legfeljebb azon, hogy az előttem táplálkozó szárcsa ne hagyjon magamra, és tudjak mit fényképezni az esőben.
Dörgött, villámlott rendesen, de a szárcsa nyugodtan tűrte az égi áldást. Igaz, mi mást tehetett volna.
A vihar, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tovább is állt. A lemenő nap fénye pedig szépen bevilágította a terepet.
Percről-percre szebbek lettek a fények, a szárcsa meg csak tovább szedegetett.
Amikor az elsétáló szárcsáról felpillantottam, a viharfelhők már messze jártak, de a nyomukban szép szivárvány rajzolódott ki. Hát nagyon különlegesre sikeredett ez a délután. Az időjárás nem is lehetne változatosabb. :)
A csoda hamar elillant, a szivárványnak percek múlva már nyoma sem volt. A nap is alábukott, nem volt miért tovább maradni. Persze ahogy előbújtam, a bíbicek azonnal felrepültek, és kiáltozva próbáltak elkergetni. Ezt azért nem hagyhattam annyiban. A eltűnt napkorong szépen festette még a nyugati égbolt felhőit. Jól mutattak az előttük elszálló bíbicekkel. Már csak egy szerencsés kocka hiányzott, hogy ezt a napot megkoronázza.
Pécs, 2015. május 18.
A cinegéken kívül más lakókat is találtam. Három odút is pelék foglaltak. Egyben mogyorós, kettőben pedig nagy pelék néztek vissza rám, amikor a tetőt elfordítottam.
Egy odú pedig igazi meglepetést tartogatott. Amikor le szoktam emelni az odúkat, a súlyukból már lehet következtetni arra, hogy van-e bennük fészekalj. Ez elég nehéz volt, gondoltam is, hogy jól meg van tömve fiókákkal. Hát nem. Egy öt tojásos kihűlt fészekaljat láttam benne. Ám mikor vissza akartam zárni a fedelet, valami mozdult a sarokban, és egy farok tűnt el a fészek alatt. Aha, valami el akar bújni. A fészekcsészét kivéve derült ki, hogy egy erdei sikló volt a fészek alatt.
Az erdei sikló gyakori fosztogatója az énekes madár fészkeknek, én azonban eddig ilyen helyzetben még nem találkoztam vele. A siklónak persze nem tetszett, hogy lelepleztem, egyből menekülőre fogta.
A hasán lévő három dudor azt is elárulta, hogy pár tojást már elfogyasztott. Persze nem bántottam, de egy kis pózolásra azért rávettem, mielőtt útjára engedtem. :)
Pécs, 2015. május 16.
Elsőként a bíbicek aktivizálják magukat. Jajongó hangjuk jellemzővé válik egész reggel. Ám az előző alkalomhoz képest valami mást is észreveszek. A vízinövények közé leszálló öreg madár mellett apró mozgást látni. Az objektíven keresztül már az is kiderül, mi az. Bíbic fiókák futnak ki a növényzet takarásából anyjukhoz. Hát megvan a magyarázat a bíbicek féltő viselkedésére. :)
Sajnos a fiókák láthatóan nem akarnak kimozdulni a takarásból, az öreg madarak meg nem jönnek közel, így marad a nézelődés, és az az egy szem szárcsa, ami a közben már felkelt nap fényében sétált ki a virágmezőre táplálkozni.
Ő sem marad sokáig, és fotózható távolságba egy jó darabig semmi nem jön. Pedig a körítés nagyon szép, gyönyörűen csillog az ellenfényben a víziboglárka mező. De megint, mint már oly sokszor, történt valami, ami megmentette a reggelt. A távoli sarokban már rég kiszúrtam a réti cankókat, de értelmetlen volt rájuk lőni akár egy kockát is, annyira messze voltak. Nem is gondoltam volna, de a fiókákat féltő bíbic sietett a segítségemre. Ugyanis a cankók, miközben táplálkoztak, a fiókákat rejtő növényzet közelébe kerültek. Bíbic mama ezt persze nem nézhette jó szemmel, és azonnal elkergette őket. A cankók pedig egy gyors repüléssel egyenesen a les előtt landoltak.
Erre vártam, és ez a képi világ fogalmazódott meg bennem két napja, az esti les alatt. A cankókat legtöbbször sekély vízben vagy iszapon fotózzuk, ilyen különleges környezetben nagyon ritkán. Egyszerűen gyönyörű volt.
Többen voltak, így még válogatni is tudtam közöttük. Próbáltam minden helyzetet elkapni. Főleg az volt izgalmas, amikor a madarak beértek a teljes ellenfénybe, és a virágmező egy csapásra aranyló fénygömbök sokaságává változott.
Nagyon markáns volt a becsillanások hatása a képeken, ezért a jó helyen szedegető cankókat sziluettszerűen próbáltam megjeleníteni, minél több teret hagyva körülöttük.
Élveztem a helyzetet, mit ne mondjak. A madarak kitartottak előttem, és a látvány magáért beszélt.
Pláne, mikor egy-egy cankó tollászkodásba kezdett.
Közel fél óráig voltak előttem a madarak. Az utolsó cankó elröppenése előtt lőttem el az utolsó kockát, ami még ráfért a kártyára.
Azt hiszem erre már lehet mondani, hogy szép reggel volt. :)
Pécs, 2015. május 12.
Mintha egy hajszálnyival közelebb lennének, mint a múltkor. Szépen látható a jelenet, amint a csibe átveszi szülőjétől a falatot.
Szép komótosan elúsznak előttem. Nem néz ki rosszul. :)
Tovább is időzhettek volna, de nem tették. Fotózásra nem is nagyon volt már lehetőség, a történések távol zajlottak. Azonban érdekes dolgokra lettem figyelmes. A területen állandó volt a bíbicek jelenléte. Folyamatosan jajongtak, és minden átrepülő nagyobb madárra, rétihéjára, gémre rárepültek. Ez a magatartás náluk egyet jelent a fészekalj védelmével. Így megerősödött bennem a korábbi gyanú. Viszont egyenlőre semmi jelét nem láttam, hogy fiókák lettek volna. Az öreg madarak meg amikor leszálltak, mindig valami távolabbi pontot választottak.
A bíbicek viselkedésén kívül feltűnt még valami. A "színpadon" új szereplők jelentek meg. A virágmező tetején egy csapat réti cankó szaladgált. Úgy látszik, a vízszint csökkenésével a hely számukra is alkalmassá vált. Ennek a ténynek nagyon megörültem. Az idő viszont elrepült, már sötétedett. De már tudtam, mikor fogom folytatni...
Pécs, 2015. május 10.
a másik helyen tengernyi virágmezőt.
Hát létezik ennél szebb? :)
Pécs, 2015. május 9.
Az apró fiókák szinte elvesznek a virágok között, csak piros fejük világít a mindent körbeölelő fehérségben. A látvány, amit a fényképező keresőjében látok, egészen elképesztő. Az alacsony perspektíva csak fokozza, még sűrűbbé teszi a virágokat. A szárcsák persze teszik a dolgukat. A fiókák kunyerálnak, a mama etet.
Azon bosszankodom csupán, hogy jó fél óra is eltelt már, de a szárcsák nem akarnak közelebb jönni, így marad a sok virág-kis madár kompozíció.
Nem is fotózok, inkább csak követem a madarakat, figyelem őket. Messze vannak. Egyszer aztán éles hang hasít a béka kórus brekegése közé, és a szárcsák mögé hosszú lábú madár érkezik.
Itt vannak a gólyatöcsök! Merthogy kettő is leszállt. Nem is teketóriáznak, egyből táplálkozni kezdenek.
Nyakigláb kedvenceim is jól mutatnak ebben a csodálatos környezetben. Csak az a baj, hogy mielőtt a közelembe érnének, valami felriasztja őket, és el is mennek. Látom, amint a szomszédos öbölben landolnak. Na, így jártam, maradnak a szárcsák. Ők azonban mintha egy hajszálnyival közelebb kerültek volna. Próbálom a családtól lemaradó fiókákat elkapni, amint szinte elvesznek az őket körülvevő virágtengerben.
Persze azért a mama mindenre figyel, egy fióka sem maradhat le.
És persze mindegyik kap a víz alól előkerülő finom falatokból is.
Pár percre a nap is kisüt, már egészen alacsonyan jár, de még így is okoz némi problémát a sok fehér virág. Nehéz megtalálni a helyes expozíciót.
De ezen nem kell sokáig aggódnom. A lemenő nap újra eltűnik a felhők mögött, az elvonuló szárcsa családdal együtt.
A placc kiürült, csak a virágok maradnak, na meg a békák. Fél nyolc felé jár az idő, mehetnékem támad nekem is. A napot a parton álló öreg égerre szálló kakukk hangja zárja.
Hát mit is lehet mondani, nagyon szép volt. A tömegesen virágzó növények látványa mindig lenyűgöző, de ha madarak is belekerülnek a képbe, az maga a gyönyörűség! :)
Pécs, 2015. május 7.
Pár nap múlva, még sötétben, már a fotós táskával a hátamon gázoltam a vízben a les felé. Nagyon sötét volt, a felhők miatt a csillagok sem látszottak. Csupán a keleti látóhatáron húzódó finom derengés jelezte, hogy közeledik a hajnal. Napkelte környékén járhatott az idő, csak gondolom, mert napfényt aznap reggel nem láttam, amikor egy nagy kócsag szállt le a les előtti nádszegélybe.
Kicsit várt, tollászkodott egy rövidet, majd gyors léptekkel kisétált a látómezőből.
Kár. Utána sokáig nem mozdult semmi. Vagyis annyi történt, hogy a les melletti nádfoltban rázendített egy nádirigó. Látni nem láttam ugyan, de hallottam, amint fel le ugrál a nádszálakon, és olyan erővel nyomta szakadatlanul "kara-kara-kit-kit" énekét, hogy az valami elképesztő volt. Három óra után már gyakorlatilag semmi mást nem hallottam. :) Na szóval a nádirigó énekétől kísérve végül csak mozdult valami a nádszegélyben. Egy szárcsa tűnt fel. De nem volt egyedül. Sorban úsztak ki utána a fiókái. Hát erre vártam! A család szépen közeledett.
Jaj, hogy néznek ezek ki közelről. Fekete testű, piros fejű ördögfiókák. :) Nagyon aranyos volt a jelenet, szorosan követték az anyjukat,
aki ha valami finom falatot talált, egyből nyújtotta feléjük.
A hamarabb odaérő apróság pedig megkapta a gyorsaságáért járó finomságot.
Sajnos alig pár perc alatt átértek az egyik oldalról a másikra, és eltűntek a szemem elől, csak a fiókák kérő hangja hallatszott még egy darabig a les mögül.
Túl sok minden nem is történt a következő órákban. Néha egy magányos szárcsa úszott át sietősen,
és még egyszer megmutatták magukat a szárcsa fiókák is.
Bár a nap nem mutatta magát egész reggel, mégis szép volt a hajnal. Hisz nem minden nap találkozik az ember ördögfiókákkal. :)
Pécs, 2015. május 5.