Blogok

Nagyon szép, lilás színek jelennek meg a fotón. Pár percig előttem van, próbálkozok, a legtöbb kép használhatatlan lesz, de akad még egy, ami érdekes. A kattogó fényképező hangjára megáll a madár, de nevéhez illően, hevesen billegeti a testét. Csak a feje lesz éles.

A cankó továbbáll, még mindig nem kelt fel a nap, de már világos van. A sátor fölött kis kócsag repül át. Szépségéhez a legkevésbé sem illő recsegő hanggal száll le a vízre.

Kicsit nézelődik, majd elindul halászni. Nem marad előttem, csak óvatoskodó járását tudom fotózni. Nagyon szép madár. A sötét háttér csak kiemeli a tollazat finomságát.

Megint egyedül maradok. A nap lassan előbújt a horizont mögül, de szinte azonnal eltakarták a felhők. Elmaradt az aranyló hajnal. Nincs sok látnivaló, csak a billegetőcankó jön időnként, teszi megszokott köreit.

Kicsit később két madár száll le a szemközti szárazulatra. Vadgerlék. Szokatlan látványt nyújtanak a tómederben. Bár többször megfigyeltem már, hogy örvös galambok is bejárnak inni. A gerlék a száradó iszapon szedegetnek valamit. Elég idegesek, nem is maradnak sokáig.

Újabb szünet. Üres a víz előttem. Majd fél óra is eltelik, mire jobbról elkezd fodrozódni a víz, és besétál a látótérbe egy gólyatöcs. Na, mindjárt vidámabb lettem. :)

Jön-megy csipeget a vízből. Élvezem a látványt. Nem görcsölök már, ha közelebb jön jó, de ha nem akkor is. :)

A töcs nem marad sokáig egyedül. Rövidesen még három társa követi. Így már négyen cirkálnak előttem. Persze akad közöttük közeli is. :)

Szórt fény van, gyönyörűen exponálható a fehér tollazat. Imádom ezt a madarat! :)

Ekkor azonban olyan történt, amit eddig nem láttam. A napról-napra csökkenő víz miatt az előttem lévő vízfelület is kettéoszlott, és balról kialakult egy kis zárt pocsolya. Ezt célozta meg az egyik töcs, és az helyett, hogy átrepült volna, fogta magát, és átfutott a már szárazon álló részen.

Nagyon mókás látvány volt. Most látszott igazán, hogy milyen nyakigláb ez a madár. :)

A jelenet többször megismétlődött, oda és vissza is. És a közben előbújó napfényben varázslatos dolog történt. A háttérben álló növényzetet a napsugarak csodálatosan megszínezték. Mintha lángolt volna a vízpart. Izgalmas képek születtek.

A szárazulaton mozgó gólyatöcsökkel kapcsolatban még egy érdekes dolog feltűnt. A víz és az iszappad szegélyén folyamatosan jöttek-mentek a billegetőcankók is, és amikor a töcsök kilépdeltek a vízből, akaratlanul is keresztezték egymás útját. Az egymás mellé kerülő madarak közötti méretkülönbség egyből szemet szúrt. Igyekeztem legalább egy olyan képet készíteni, ahol ez megfelelően látszik is. Bár nem vagyok egy nagy Csillagok háborúja rajongó, soha nem voltam képes végig nézni, de egyből a filmben szereplő birodalmi lépegetők jutottak eszembe a jelenetről. :)

Közben a vízen is volt mit nézni és fotózni. A gólyatöcsök nagyon aktívak voltak.

Nagyon örültem még egy momentumnak. A gólyatöcsnek nagyon szép, piros szeme van. Az eddigi képeken ez nem nagyon látszott, most viszont szerencsés irányból tudtam őket fotózni, és egyből feltűnt, hogy a piros írisz gyönyörűen látszik a szemükben.

Már ennyi történéssel is bőven elégedett lettem volna, de még nem ért véget a reggel. Ismét a sátor mögül érkezett a meglepetés. Füstös cankó huppant le a sekélyebb részre. Sokat szemeztem már vele az elmúlt egy hónap alatt, de mindig reménytelenül messze mozogtak, esélyt sem adva a fotóra. Gyönyörű fekete, nászruhás egyedeket is láttam, ám mostanra már átvedlettek nyugalmi tollruhájukba. Sebaj, most itt állt előttem. Nézelődött, majd tollászkodni kezdett, és egy gyors mozdulattal ki is húzta az egyik tollát, ami egy darabig ott lebegett mellette.

Szép csendélet volt, nyugalmat árasztó. A tollat aztán lassan elsodorta a víz, a cankó meg egy lábra állt és elszenderedett. Még az sem érdekelte, amikor egy fiatal szürke gém szállt le mellé.

A füstös csak szendergett, mialatt a gém, szépen elsétált mögötte,

és komótos halászatba kezdett. Nem volt túl sikeres, de amíg a cankó aludt, követtem a kamerával, és sikerült pár vízbecsapós pillanatot elkapni.

Míg a szürkével voltam elfoglalva, a füstösök megszaporodtak. Amikor felpillantottam a keresőből, már hárman voltak előttem, és egy negyedik pedig jobbról úszott be a képbe.

Meg is lepődtem a látványon. A partimadaraktól azt szoktuk meg, hogy hosszú lábukkal gázolnak a vízben, ez meg mint a récék úgy úszott be elém. De még jó, hogy lekövettem a mozgását, mert az egyik pillanatban gondolt egyet, és pár szárnycsapással a többi füstös mellé röppent. Így szépen meglett a felugró mozdulat.

Nagyon örültem a kis füstös cankó csapatnak, és szerencse, hogy volt még nálam memóriakártya is. Bajban lettem volna, mert gyorsan fogyott a háttértár kapacitása. :)

Amíg messzebb keresgéltek, többször felpillantottam, hátha történik valami közelebb is. Történt is. A billegetőcankó rendszeres időközönként trappolt el mellettem.

Sőt, egy gyönyörű portéval is megajándékozott. Az objektív közelpontja környékén megállt pár pillanatig. A portré lehetősége adva volt.

E rövid kis közjáték közben az egyik füstös már egészen közel matatott a vízben. Élvezettel néztem a keresőben egyre nagyobbá váló madarat, amint a táplálkozásba belemerülve közeledett.

Érdekes a füstös cankók táplálkozási stratégiája. Szinte megállás nélkül, sokszor futva közlekedtek, és gyakran fejüket a víz alatt tartva próbáltak elkapni valamit.

Egyszerűen csodálatos ez a madár. Nem tudtam betelni vele, főleg, mikor már majdnem a teljes képmezőt kitöltötte.

A füstös aztán elhaladt mellettem. Egyből visszanéztem a képeket, és a jóleső megelégedettség mámorában kezdetem el pakolni, mára ennyi elég is volt. Pakolás közben láttam, hogy a billegetőcankó megint elém ért. Na jól van, veled kezdtem a napot, veled is fejezem be. :)

Hát nem semmi egy reggel volt. 10 gigányi anyaggal mentem haza, nálam ez rekord. :)

Na ennek fele sem tréfa! A hazai kígyófajokkal nincs problémám, ha befogásról van szó, de az egzotikus, akár házi kedvencként tartott kígyókat nem ismerem. Nem tudtam, hogy vajon mérges kígyóval van-e dolgom, vagy valami egyéb ártalmatlan jószággal. 

Sajnos a telefonos segítségek sem vittek előrébb, bár Norbi készséges iránymutatása megadta a kezdő lendületet, amit ezúton is köszönök! :) Egy életem-egy halálom, megpróbálom befogni a rettenetes vadállatot! A ponyva elmozdítása után, egy rögtönzött befogóeszközzel (festőrúd) megpróbáltam a vödörbe tessékelni. Persze ezt ő nem akarta, így elkezdtünk kergetőzni. A kígyó nem támadott, inkább menekült volna, így én is felbátorodtam, és pár percnyi hajsza után, és a házigazda segítségével sikerült a fedeles vödörbe tessékelni a kígyót.

Na nem mondom, hogy közben nem vert le a víz legalább ötször, de a hőstettet végrehajtottuk! :) A Pécsi Terráriumban aztán készségesen fogadták a jövevényt, és ott meg is tudtam, hogy gabonasiklóval van dolgunk. Egy É-Amerikai, ártalmatlan faj, mely kis rágcsálókkal táplálkozik, és nem eszik embert. :)

Nagy volt az öröm, hiszen a 2011 óta tartó búbos cinege telepítési projektem alatt ez volt a harmadik fészekalj, amit az odúkba raktak a madarak. És adódott még egy érdekesség is. Annak idején, az első költések alkalmával az összes fiókát, és a szülő madarakat is meggyűrűztük. Tettük ezt azért, hogy a későbbiekben minél inkább nyomon követhető legyen a madarak mozgása. A mostani költésnél pedig egyértelmű volt, hogy az egyik szülő madár gyűrűt viselt. Már csak azt kellett megtudni, hogy vajon ki ő. Erre a fiókák gyűrűzésénél nyílt lehetőség. Az öt tojásból három fióka kelt ki. Ők szerencsésen ki is repültek.

A gyűrűzés alatt az öreg madarat is meg tudtuk fogni, így a gyűrűszáma alapján kiderülhetett, hogy ő az egyike azoknak a madaraknak, melyek két évvel ezelőtt már leköltöttek itt. Vagyis úgy tűnik, hogy ezek a madarak egy-egy adott élőhelyhez nagyon ragaszkodnak. Bízzunk benne, hogy a mecseki fenyvesekhez is minél hosszabb ideig hűségesek lesznek! :)

Az első kérdés, hogy milyen idő lesz hajnalban, hamar tisztázódott. Gyönyörű, csillagfényes éjszaka volt a tóparton, még egy szép hullócsillagot is láttam, mikor a sátor felé igyekeztem. Időben érkeztem. Lássuk mi lesz! Mint egy látomás a víz fölött, úgy érkezett az első madár. Gólyatöcs volt. Alig láttam valamit, a helyzet viszont egy ilyen "szellemképes" fotót eredményezett.

A látomás hamar elillant, de a tudat, hogy a sátor előtt gólyatöcs volt, már jó érzéssel töltött el. Ezt csak növelte, hogy a szomszédos iszappadon feltűnt két billegetőcankó is. Már sokkal világosabb volt, de a nap még nem kelt fel. Próbaképpen készítettem pár képet. Csak később, a számítógép monitorján vettem észre azt a különleges színhatást, ami a fotókon megjelent. A kék árnyalatokban játszó iszap, a háttér zöldje, és a növényzet vörösbe átcsapó foltjai egészen különleges összhatást adotak.

Az izgalmas dolgok viszont kicsit később történtek. A sokáig üres vízfelületre egy gólyatöcs szállt le.

Hát erre vártam. A madár egyből táplálkozni kezdet, jobbra.-balra cirkált a sekély vízben.

Szép látvány volt, és egyből feltűnt, hogy a helyválasztás is jól sikerült. A vizet nem taglalták kiálló nádtorzsák, mint az előző helyszínen, sokkal tisztább környezetben tudtam fotózni a madarat. Persze egyből megfogalmazódott a gondolat, csak jönne közelebb!

Így lett. :) A gólyatöcs ahogy járkált fel-alá, egyre közelebb került hozzám. Amit pedig a keresőben, aztán később az LCD-n is láttam, egyre jobban tetszett. A háttér foltjai kezdtek szépen egybeolvadni, a fotókon lassan megjelent az az atmoszféra, amit annyira szerettem volna.

Pár méterre volt csak tőlem, a kereső megtelt a gólyatöccsel.

Gyorsan telt a memóriakártya. De hogy ezt még fokozni is lehessen, megérkezett egy másik gólyatöcs is.

Innentől ketten cirkáltak már előttem. Csak ki kellett választanom a jobb pozícióban lévő madarat.

És hogy az ember milyen telhetetlen! De jó volna egy portré is róluk! :)

A töcsök aztán lassan elsétáltak a sátor mellett. Újra kiürült a víz előttem. Már csak a kicsit távolabb halászó szürke gém szórakoztatott az egyre jobban emelkedő nap ellenfényében. Ideje volt mennem...

Az elmúlt napokhoz képest most egészen közel kerültek hozzám. Élvezettel turkáltak az iszapban.

Szinte végig együtt mozogtak, nem nagyon távolodtak el egymástól.

Nagy kedvencem ez a madár, nagyon örültem, hogy ketten is megleptek. Egy bánatom volt csak, hogy nem jöttek ki a tiszta vízfelületre, így be kellett érnem a nádtorzsás képekkel.

Ha meg egy kicsit tisztább helyre értek, akkor a mögöttük lévő szürke iszapcsík törte meg a szép zöld környezetet.

A szalonkák eltávolodtak, egy időre kiürült a látóterem. A reggel meglepetése rövid üresjárat után következett. Egyenesen a sátor előtti placcot célozta meg egy billegetőcankó. Nagyon megörültem neki.

Több percet elidőzött előttem, nevéhez híven folyton billegette a testét, közben alaposan bejárta a területet, keresgélt.

Annyira közel jött, hogy egészen jól hallhatta a fényképező kattogásait. Néhányszor fel is kapta a fejét, és meredten bámult az objektívbe. Nem is kell közreműködőbb modell. :)

Természetesen a barázdabillegetők is megérkeztek. Volt nagy kergetőzés a sátor körül, és a sátor tetején is.

És persze a kis lilék is megjelentek, nagyon szigorú tekintettel. :)

Ezzel tulajdonképpen vége is lett a reggelnek. A partfutókat ma nem láttam, de nem bántam, elég volt ez is egy napra. És tulajdonképpen az elmúlt két hétre is. Hat alkalommal feküdtem ki, ebből öt hajnal volt. Rengeteg fotót készítettem, és azt hiszem pár emlékezetes pillanatot is átéltem. Jó volt.

Percről-perce változnak a fények, ezzel együtt a víztükrön megjelenő színek is. 

Jobban örülnék, ha valamivel közelebb keresgélnének, de így is érdekes az eredmény.

Egyre erősebbek a fények, mindjárt előbújik a nap. És abban a pillanatban mindent elöntöttek a napsugarak. A napkeltének ez a legszebb pillanata, ami ugyan nem tart sokáig, de az a pár perc varázslatos. A nap mindent aranyló festékkel von be. A madárfotósnak az álma, hogy ezekben a pillanatokban történjen valami. Én is feszülten kémleltem a kelő nap irányába, és lám, a nádszegélyben mozgást látok. A növényzet takarásából guvat lépett elő. Pont az aranyló fények közepén. Pár másodpercig álldogált, majd elszaladt. Mintha köszöntötte volna a napot, mielőtt a dolgára siet. Hát mit mondjak, elégedett voltam. :)

A varázslat hamar véget ért, de eközben az ellenkező oldalon is történtek a dolgok. Sárszalonka érkezett, és most sokkal jobb helyre, mint a múltkor, nem a nádtorzsák mögé, hanem a felém eső oldalra. Egyből tollászkodással indított.

Szép pillanat, a fények is gyönyörűek, csak hát az a fránya távolság. El bírtam volna viselni, ha mindezt fele olyan messze teszi.

A szalonka a reggeli toalett után útjára ment. Az iszapot szondázva szépen eltávolodott tőlem. De volt más, ami felkeltette a figyelmemet. A múltkori fotózás óta, eső ide vagy oda, a vízszint ismét csökkent, és az akkor a víz szélére helyezett sátor előtt már volt némi friss iszapfelület. Amikor hajnalban megérkeztem, ezt persze észrevettem, de egy kósza gondolat miatt most nem igazítottam utána a leshelyet. Ennek köszönhetem, hogy a következő képek megszülettek. A sátorból oldalirányba kitekintve egészen közel, mozgást vettem észre. Kicsit kifordulva már azt is láttam, mi az. Amilyen gyorsan csak lehet, igazítottam az objektíven, és mire a madár megérkezett, már készen voltam. A sátor előtti iszapon egy fiatal kis lile jelent meg.

Borzasztó aranyos madár, főleg ilyen közelről. :) Innentől kezdve egész reggel jelen voltak a sátor mellett, mögött, előtt. Több példány is megtisztelt bizalmával, így volt lehetőség bőven, hogy fotózzam őket. 

Nagyon mókás a táplálkozási stratégiájuk. Az iszapon rövideket szaladnak, és úgy csippentik fel, a rovarokat, férgeket. Ha nem látnak semmit, az egyik lábukat a híg iszapban gyorsan megrázzák, így zavarják fel az ott rejtőző apró élőlényeket. Ez a lábrázás nagyon mulatságos tud lenni. :)

Sokszor olyan közel jöttek, hogy a teljes alakos képekhez az objektív zoomján elég erősen nyitni kellett. De jó lehetőség volt portré készítésre is. Nem mindig van az ember 1,5 m-re ezekhez a madarakhoz. :)

De nem csak a lilék jöttek nagyon közel. A tómederben röpködő két fiatal barázdabillegető is meglepett. A sátor tetejét használták kiülőnek, és a sátorlapról szedegették le a legyeket, rovarokat. Nagyon érdekes, megmosolyogtató helyzet volt, mert többször előfordult, hogy a sátorból kilógó objektív napellenzőjére ültek fel, vagy a kémlelőnyílás szúnyoghálójára telepedtek le. Ilyenkor alig 10 cm-ről néztük egymást. Sőt a sátor körüli rajcsúr közben, a sátorlap alól kilógó csizmámra is felugráltak. Hát régen találkoztam ennyire bohókás madarakkal. :)

Miközben a barázdabillegetők ilyen jól elvoltak körülöttem, balról újabb madár érkezett a vízben. Gólyatöcs lépdelt egészen közel. Ez az, amire vártam! A tómederben egyre szűkül a vízfelület, mindenhol nádtorzsák meredeznek, ami nagyban megnehezíti a homogén környezetben való fotózást, főleg ha kicsit nagyobb a madár. A gólyatöcs egy szerencsés sávban jött, így sikerült néhány szép fotó. Azt hiszem ebből a helyzetből jobbat nem tudok vele kapcsolatban kihozni.

Sajnos nem sokáig tartózkodott előttem. Egy alacsonyan átrepülő barna rétihéja mindent elzavart, és a gólyatöcs már nem jött vissza. Jöttek viszont bíbicek. Jajongó kiáltásuk, és csapongó röptük minden nap jellemző volt, de fotózásra még nem adtak lehetőséget. Most az egyik példány leszállt az előttem húzódó iszapcsíkra.

Őt még követte néhány társa, és ez már olyan távolságban történt, hogy érdemes volt fényképezni is őket. A víz és az iszap határán jöttek-mentek, szedegettek.

Némelyik tollászkodott is egy alaposat.

Sőt egy példány a sátor előtti iszapot célozta meg. A hátam mögül érkezett, elsétált a sátor mellett, és pár méterre előttem keresgélt.

Soha ilyen közel nem voltam még bíbichez. Lélegzetvisszafojtva exponáltam.

A csúcs azonban az volt, amikor egy kicsit még közelebb jött. Nem hagyhattam ki a portrét.

Hű micsoda reggel volt. A memóriakártya is megtelt. Igaz, hogy a környezet az egyre csökkenő vízszint miatt folyamatosan változik, de így is akad még mit fotózni. Láttam még ezt-azt, ami miatt még biztosan menni fogok. :)

A napkelte ideje már bőven elmúlt, de inkább csak sötétebb lett, mint világosabb. És mintha kis esőcseppek miatt fodrozódna a víz. És tényleg. Csepereg. Á, mindjárt eláll, ma reggelre ide nem mondtak esőt. És célba vettem azt a sárszalonkát, ami szintén tisztes távolban szállt le, a nádtorzsák közé. Vártam, hogy közelebb jöjjön, de csak azon a tájékon turkált az iszapban, sokszor eltakarták a torzsák. Akár ezen is mérgelődhettem volna, de akadt más, ami jobban izgatott. Egyre jobban esett. Hát ez nem igaz, itt fogok szétázni. És a helyzet egyre komolyabb lett. Gyakorlatilag elkezdett szakadni. De hamar rájöttem, hogy nincs is akkora gubanc. A sátor nem ázik be, az objektívnek is csak a napellenzője látszik ki, mi baj lehet? Ronggyá ázós rémképeimet hamar elkergettem, és elkezdtem keresni az előbbi sárszalonkát. Hát ugyanott volt, álldogált az esőben.

Lőttem pár képet, és az a helyzet, hogy nagyon tetszett, amit az LCD-n láttam. Az eső csak szakadt, a szalonka meg szépen tűrte. Igaz, mi mást tehetett volna?! Nagyon hangulatos volt, és még mindig nem ázott be a sátor!

Mikor kicsit csendesedett az eső, a madár tovább folytatta az iszaptúrást, szépen körbejárta a sátrat, persze közelebb nemigen akart jönni.

És az eső mintha meghozta volna az életet a tóra. Megjelentek a gólyatöcsök is. Nem tudtam, hogy az áthelyezett lessátorhoz mit szólnak, bíztam azért benne, hogy lesz egy-két közeli fotóra is lehetőség. Igaz, hogy több nem, de egy lehetőség volt. Az egyik madár besétált a sátor elé. Na ez már az a közelség, amit a gólyatöccsel kapcsolatban szerettem volna elérni. 

A háttér még mindig nem az igazi, de úgy érzem már jó helyen vagyok.

Lassan lejárt a ma reggelre kiszabott idő, mennem kellett. Az eső is elállt, gondoltam gyorsan lelépek, mielőtt megint rákezdi. A végére azért megint akadt valami. A távolabbi nádas szélébe két kanalasgém szállt le. Messze  voltak, de azért pár kockát rájuk engedtem. Akkor tűnt fel, hogy az egyiken színes gyűrű van. Na akkor még egy kép nem árt, hátha leolvasható a számsor, és akkor a tudomány számára is tettem ma valamit. Sikerült. :)

Mint kiderült, Szegeden látta meg a napvilágot, három évvel ezelőtt, és azóta már Tunéziában is járt. Igazi világutazót hozott elém az eső. :)

Főleg azért, mert egy-egy madár a múltkorihoz képest egészen közel jött, és ettől mindjárt izgalmassá vált a helyzet.

Jó volt figyelni a töcsök munkáját, és jó volt mindezt egyre közelebbi képek formájában viszontlátni. Hiszen valójában ez a faj volt a cél, amiért már harmadszor feküdtem be a lessátorba. De persze jó volt azt is látni, amikor egy kis kócsag szállt le a sátor előtti vízfelületre.

Gyönyörű madár. Szép násztollazatot viselt. Kicsit álldogált, nézelődött, majd kezdetét vette az a rohangálás, ami a kis kócsag halászati stratégiája.

Össze-vissza szaladgál a vízben, szárnyait rebbentgeti, és amikor megriadó halat lát, arra lecsap.

A jelenetet visszanézve, tátva maradt a szám. A fröccsenő víz nem is néz ki rosszul a képeken! Tovább követtem a kócsagot, hátha művel még egy két ilyen vízbecsapást.

A fröccsenő víz, a nászruhás madár és az ellenfény érdekes összhatást adott. Örültem a képeknek. És a végére a kócsag is fogott egy kishalat. :)

A kis kócsag távozása után újra a gólyatöcsöké lett a terep, és ekkorra  nap is kezdett abba a fázisba érni, amire vártam.

Már csak azt kellett megvárni, hogy a madarak is a megfelelő helyre érjenek.

Persze milyen jó volna, ha minden kívánságra teljesülne! Néhányszor már majdnem olyan pozícióba kerültek, mint amit előzőleg elterveztem.

Mondjuk már ez is egészen jól mutatott a becsillanó fénygömbökkel, de még nem az igazi. Mindenesetre erre a napra nem jutott több. A gólyatöcsök a naplemente idejére elhúzódtak a sátor elől, kiürült a vízfelület. Nekem is nagyon melegem volt, és a nyakam is feladta a dolgot a négy órányi kitekert testhelyzet miatt. Mára ennyi volt. Azért nem volt rossz! :)