Tyúkom

Április közepét elvitte a húsvéti jövök-megyek, a tó körüli eseményekre nem tudtam már figyelni. Ilyenkor egy kicsit mindig kiesek a ritmusból, és kell egy kis idő, mire a lendület ismét megérkezik. Az ünnep után volt is egy üres hajnal. Igazából a felhőktől terhes, szürke reggelen ezt nem is bántam. Aztán az egy napos tél után belehúztunk, két délutánt is a tónál töltöttünk. A péntek este ugyan nem volt valami pörgős, de legalább volt már egy kis látnivaló. A délutáni fényben először a járőröző hattyú fitogtatta erejét

majd jóval később, a naplemente utolsó sugaraiban az öbölben bukdácsoló búbos vöcsök mutatta meg magát.

Hát nem valami sok, lehetne mondani, de megéreztem a lehetőséget, ezért másnap ismételtem. Mint utólag kiderült, nagyon jól tettem. Az első dolog, ami rögtön feltűnt, hogy a vízityúkok nagyon aktívak voltak. Eddig is lehetett egy-egy "prutty"-ot hallani, de a mostani egészen más volt. Több helyről is szóltak a madarak, és gyakran hallatták éles, territoriális hangjaikat is. Nem is kellett sokat várni, hogy az elsőt meglássam.

Lőtávolon belül úszott el a les előtt. Nagyon örültem neki, öreg vízityúkból nem állok túl jól. De nem is kellett sokat várni a következő meglepetésre. Amint a madár eltűnt a les jobb oldalán, balról felhangzott egy másik vízityúk kiáltása. Erre az előbbi madár már meg is jelent ismét, de most jóval közelebb. Portré távolságban igyekezett a hang irányába jellegzetes bólogató mozgásával. Ej, ez aztán a jó lehetőség. Szeretem, amikor a madarak ennyire közel kerülnek. A hím tyúk (Milyen fura szókapcsolat. :)) eltűnt a balomon.

A hangját hallottam egy darabig a les mögötti gyékényesből. Kereste a riválisát, de minden bizonnyal nem találta, mert elhallgatott. Aztán kisvártatva a szomszédból ismét felhangzott egy vízityúk éles hangja. Erre madaram újra feltűnt. Megint jobbról érkezett, és ismét elúszott előttem.

A pruttyogásából ítélve körülnézett a les mögött, de nem járhatott sikerrel, mert jött is vissza, és célba vette a szemközti gyékényfoltot.

Ahogy felpillantottam, hova is tart, szemből észre vettem a közeledő másik madarat. Félúton találkoztak.

Faroktollaikat szétterpesztették, és a fekete-fehér mintázatot a másik felé fordítva forgolódtak egymás körül. Látszott, hogy nagy a feszültség, de csak kerülgették egymást.

A jelenetet látva arra számítottam, hogy összeugranak, de nem így történt. A fenyegető pózt megtartva mindegyik visszaúszott a saját területére. Hát tavasz van, kakaskodnak a tyúkok. :) Miközben a vízityúkokkal voltam elfoglalva, nem is vettem észre, hogy a már ismert hattyú a les mellé keveredett. Egészen közel volt, önfeledten táplálkozott. Amikor a fejét a víz alá dugta, ráfordultam az objektívvel. A közeli helyzet miatt különös volt a látvány. Főleg a csőre lepett meg, mint egy jó ráspoly. :)

Egymás után emelte ki a víz alól a finom hínárdarabokat.

A hattyútól azonban el kellett fordulnom, mert a szemben lévő gyékényfolt felől hangos trillázás és csobogás hallatszott. Kis vöcsök iramodott meg felém. Szerencsére szakaszosan tette, így a második nekirugaszkodásra már én is odaértem.

Jellemző viselkedése ez a revírjüket védő kis vöcsköknek, de mivel nagyon gyorsak, és legtöbbször teljesen váratlanul futnak, ezért eddig mindig lemaradtam a jelenetről, bár többször láttam már. Így talán érthető, hogy izgatottan néztem gyorsan vissza a memóriakártyára került pillanatokat. A madár elég dühös lehetett, mert pár másodpercig még felfújva magát forgolódott a vízen.

Nem tudtam mire vélni a vöcsök kirohanását, értetlenül néztem körül, amikor a lestől távolodva a víz alól felbukkant egy másik madár is. Aha, szóval a szomszéd  tiltott területre lépett.

De úgy látszik a házigazda hamar lenyugodott, mert amint látta, hogy a határsértő gyorsan távozik, megrázta magát, és egy bukással már el is felejtette a történteteket. Egészen közel került hozzám, úgy látszik ez egy ilyen nap. :)

Így azért egészen másként fest a kis vöcsök

Van már jó pár közeli felvételem róla, de minden egyes újabb találkozásnak nagyon tudok örülni.

És amikor elülnek a hullámok, kisimul a víztükör, és a fotós a madár szemébe néz, na az egy olyan pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni.

A vöcsök miután jól megnézte magának az objektív lencséjét, persze magamra hagyott. Az "éppen" távolságban szaladó szárcsa után  már csak hanyagul utánadobtam egy sorozatot, mára azt hiszem megteltem élménnyel.

Remélem ismét megtaláltam a fonalat...

Pécs, 2017. április 23.