Október végén

Macskabagoly huhogása kíséri a lépteimet, a leskunyhó felé tartok. Nem kell sietnem, október vége felé már elég későn kel a nap. Lámpát sem használok, szép lassan ballagok a sötétben derengő ösvényen. Messzebbről egy másik bagoly is rákezdi, egymásnak válaszolgatnak. Jó hangulatot ad a két bagoly, már csak egy kis hideg kellene, hogy teljes legyen az érzés. Hajnali fagyra számítottam, de azt meg sem közelíti az enyhe levegő. Kíváncsian vártam, hogyan reagálnak erre a madarak. Az elmúlt napokkal ellentétben nem a szarkák kezdték meg a sort, egerészölyv volt az első vendég.

A szénabála tetején landolt, és mielőtt a lényegre tért, jó hangosan szétkürtölte a véleményét. Sokáig azonban nem habozhatott, mert ez szinte jel volt a többi madár számára, megindult a szokásos siserehad. Hollók húztak át a terület fölött, megtéve szokásos biztonsági ellenőrzésüket.

És velük egy időben a kisebb varjúfélék is jelezték táplálkozási szándékaikat.

Érdemleges dolog nem is történt egy darabig, a fű elrejtette előlem az apróbb madarakat. Viszont a szénabálákon is volt mozgás rendesen, az ölyvek előszeretettel használták landolóhelyként.

Ennek kimondottan örültem, mert valami ilyesmi volt a célom velük. Az ölyveket gyakran meg lehet figyelni a kaszálókon hagyott szénabálákon ücsörögve, így ez számomra egy jellemző momentum az életükből, amit mindenképpen szerettem volna a fotókon is viszontlátni.

Ezzel elégedett is voltam. Nem úgy a többivel. Az etetőtér hamar elnéptelenedett, csak a hollók maradtak még egy darabig, így velük fejeztem be a napot.

Pécs, 2016. november 2.