A hajnal varázslata

A tó fölött vékony páraréteg lebeg. Csend van. Keleten már pirkad. A felhőmentes égbolt szép napkeltét ígér. Csak a víz nem akar megtelni madarakkal. Csupán egy búbos vöcsök kísérgeti fiókáját. Megkésett költés lehet, a zebracsíkos fióka még nem teljesen önálló. Amíg anyja halászik, ő a vízen ringatózva várakozik. Nem történik semmi, de a kialakuló hangulat egészen különleges

Én már látom, hogy a nap már bekukkantott a tóparti égeresbe, és tudom, hogy pár perc múlva megtörténik a varázslat. A vöcsökfióka jó helyen várakozik. Amint a napkorong előbukkant a fák közül, a kékes színek azonnal aranyba váltottak. A vízfelszín megtelt gömbökkel,

a pára pedig sejtelmesen gomolyogni kezdett.

A vöcsökfióka persze lehetett volna közelebb, de a hangulat így is magával ragad.

Mintha nem is ugyanaz a tó lenne, ahova alig egy órája begázoltam, hanem egy földöntúli hely, ahol varázslatos dolgok történnek. Ahol aranyban úszik a kis vöcsök,

és aranyló vízen sétál a szárcsa.

Ami gondol egyet, és táncolni kezd,

vagy éppen napernyőt tart maga fölé, ha a kedve úgy tartja.

Pedig ez bizony ugyanaz a hely, ugyanazokkal a madarakkal. Ami elrepít innen, az nem más, mint a hajnal varázslata.

Pécs, 2016. július 31.