Még néhány vöcsök

Abban a reményben, hogy a vöcskök csodálatos násztáncának ismét tanúja lehetek, egy délután megint megcéloztam a tutajt. Igaz, kicsit elkéstem, de a naplemente szép fényeire még kiértem. A vöcskök állandóan jelen vannak a kis öbölben, ezért attól nem tartottam, hogy a rövid idő ellenére nem látom őket. Hamar meg is mutatták magukat. Egy halászó példány bukdácsolt be a látótérbe, majd egy alkalommal megfelelő távolságban érkezett a felszínre.

A kis vöcsköknél már megszoktam, hogy bár nem lehet látni a víz alatti mozgásukat, nagyjából be lehet határolni, hogy egy-egy lebukás után milyen távolságban bukkannak fel ismét a felszínen. A búbos vöcsköknél ez egészen másként van. Minden bizonnyal a nagyobb termetük miatt erőteljesebb, hosszabb víz alatti úszásra képesek. Ugyanis többször előfordult, hogy az egyik pillanatban előttem alábukó madár a következő felszínre érkezésekor már egészen távol jelent meg a víz felszínén, vagy a látótérből teljesen ki is úsztak. Ennél fogva a mozgásuk teljesen kiszámíthatatlan,

mint ahogy a nászviselkedésük is. Ezen az estén sajnos takarásban történt, így meg kellett elégednem ezzel a többé-kevésbé közeli felvétellel.


Pécs, 2016. április 9.