A kis vöcsök
Sokáig ugyan nem maradt, mert valahonnan a tutaj mögül felhangzott egy másik kis vöcsök kiabálása, delikvensem pedig azon nyomban elindult a hang irányába. Még hallottam, amÃg egy darabig egymásnak válaszolgattak, aztán csend lett. A területfoglalás idÅ‘szaka ez a vöcsköknél, ilyenkor gyakoriak a határvillongások. Jó fél óra is eltelt eseménytelenül, csak a szél lökdöste a tutajt. Aztán közel az elÅ‘bbi ponthoz, a semmibÅ‘l ismét feltűnt a kis vöcsök. Szemkápráztató a dolog sokszor, mert a vÃz alatt láthatatlanul közlekednek, és ahol az egyik pillanatban nincs semmi, ott a másikban már egy vöcsök ringatózik a vÃzen. Vártam kicsit, majd miután lebukott, ráfordultam az irányra az optikával. A madár sokkal közelebb bukkant fel, mint vártam. Hű, de jó kis helyzet.
Még a nap is elÅ‘bukkant a felhÅ‘k közül, gyönyörű fények estek a hullámzó vÃzre.
Sokáig nem élvezhettem a látványt, hátulról ismét felhangzott a vetélytárs gurgulázó hangja, madaram pedig ismét eltűnt, hogy rendre teremtse a határsértőt. Aznap nem is tért vissza. De a két madár hangját innentől szinte folyamatosan hallottam különféle irányokból, de a tutaj mögötti pont úgy látszik mindkettőjük számára fontos lehetett, mert abból az irányból többször szóltak. A nap hátralévő része eseménytelenül telt. Az ismét beborult, meglehetősen barátságtalan időben csak egy tőkés réce pár úszott el lőtávolon belül.
Nem is vártam estig. A hátralévő időt arra szántam, hogy a tutajt átkormányoztam arra a helyre, ahonnan a vöcskök hangját legtöbbször hallottam. Hátha legközelebb...
Pécs, 2016. március 25.