Itatós vizit

Volt két órám, gondoltam kihasználom, és megnézem milyen forgalom van mostanság a madáritatónál. A nyári időszak fotózásra szánt idejét teljesen lekötötte a vízpart, a madáritatóra már nem jutott energiám, csak a vízutánpótlásról gondoskodtam időnként. Azt gondoltam, hogy van látogató bőven, mert a víz mindig tele volt apró pihetollakkal, szóval ez felől nyugodt voltam. Azonban itt a szeptember, és az ősz a madáritatómon a legjobb időszak. Hát rá kell lassan hangolódni. Nem is kellett csalódnom, az itatónál minden a régi. A szajkók rendszeres vendégek,

akárcsak a széncinegék.

Mindkét faj több példánya is meglátogatott, amíg a lesben ültem. De a környező bokrok között még ott bujkálnak a barátposzáták is,

és egy vörösbegy is folyton a közelben tartózkodott.

Egy fiatal tengelic is leszállt, hogy szomját oltsa,

de a meglepetést ez úttal egy fitiszfüzike megjelenése okozta. Nagyon gyors, nagyon kicsi madárka. Örültem annak a két éles kockának, amit sikerült összehoznom az alatt pár másodperc alatt, amíg előttem tartózkodott.

Egy harkály érkezése miatt röppent el.Hím nagy fakopáncs. A leshez egészen közel, 1 m körüli távolságban illegeti magát. Portréra ideális távolság.

A szabadidő lejárt, mennem kellett. így a harkály távozása után leléptem. Jó lesz ez, remélem szép ősz elé nézünk! :)


Pécs, 2015. szeptember 5.