Van az úgy...
..., hogy nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy eltervezzük. Nincs ez másként a madárfotózásban sem. A sokszor hónapokig tartó munka sem hozza meg a várt eredményt, és bizony ez hozzá tartozik ehhez a műfajhoz. Február közepére ismét kitavaszodni látszik, és ez egyet jelent a téli ragadozómadárfotózás végével is. A vörös kányáknak szentelt öt egymást követő hónap, az egyetlen novemberi naptól eltekintve, teljesen eseménytelenül telt, ölyvek látogatták csak az etetőhelyet. Persze, amikor tehettem, a lesben ültem, hátha szerencsém lesz, nem így lett. Januárra ez a lendületem alább hagyott, más téma után néztem, és megszülettek a sasos-zúzmarás képek. A kányás lesnél azért folyt tovább a munka, de magamat kameracsapdával helyettesítettem, így legalább utólag ellenőrizni tudtam az ott történteket. Január közepén aztán jött a meglepetés. Míg én a sasokat kergettem, a lesnél megjelentek a kányák. Persze ezt is csak utólag tudtam meg, a kameracsapda felvételei alapján.
Egy héten keresztül, minden nap, minden elképzelhető formában. Persze a lendület egyből visszatért, ám hiába. A kányák másképp gondolták. Üres, eseménytelen lesezések következtek. Egyedüli izgalmat egy barkás őzbak okozott, ami egy február eleji napon véletlen bekeveredett a kunyhó elé.
Hát erre most mit lehet mondani. Így jártam, de bánja kánya, jövőre folyt. köv...
Pécs, 2020. február 16.