Fürdőző rigók

Úgy tűnik, egyenlőre a rigók uralják a madáritatót. Legutóbbi látogatásom során is szinte kizárólag fekete rigók jöttek. Nem baj, szeretem őket is. :) A két főszereplő egy tojó és egy vedlésben lévő fiatal madár volt. Az öreg tojó sokáig pózolt a medence mellé elhelyezett beülőn, így tudtam kicsit kísérletezni a fényekkel. Míg a madárra már közvetlenül sütött a nap, addig a háttér még árnyékban volt. Ez a helyzet lehetőséget adott, hogy egy kicsit játsszak. Így sikerült. :)

A nap aztán tovább kúszott, és a speciális fényviszonyokkal a tojó is tovább állt. A helyét egy fiatal madár váltotta fel. 

Első dolga volt, hogy tollászkodott egyet, vedlésben lévő tollazatát rendezgette. 

Miután végzett vele, alapos fürdőzést csapott. Többször is ki-be ugrált a vízbe, és mindannyiszor csak úgy röpködtek a vízcseppek, ahogy a szárnyaival csapdosott.

Jól jött a napsütés, a rövid záridővel szép pillanatokat tudtam kimerevíteni. A sok fröcsögős jelenet után a vízből való kiugrás pillanata is sikeresen a memóriakártyára került.


Pécs, 2014. október 4.