Napforduló...
Jobbról egy tőkés réce úszik be elém.
A pörgefarkú gácsér díszes ruhája erősen megkopott, vedlésben van már. Egyenesen a les előtti fára kapaszkodik fel, tollászkodni kezd.
A nap már kacsintgat a fák közül, de a beülőt még nem éri el. A récének sem tetszik, átúszik a másik oldalra.
De nem érti a lényeget, egy tollrázás után visszamászik a fára, ott rendezgeti cserélődő tollait.
A nap viszont töretlenül emelkedik, utoléri a faágon pihenő madarat.
Ám a gácsér nem marad nyugton, lecsúszik a vízre, és odébbáll. Helyét egy tojó veszi át.
Nem teketóriázik, szép szárnycsapásokkal köszönti a reggelt.
Na ezt már szeretem, bár az ellenfény még nem az igazi. Sebaj, úgy tűnik a tojó nem siet. Ráérős tollászkodásba kezd.
Közben a gácsér is visszatér. Most azonban jó érzékkel a megfelelő helyet foglalja el.
Beúszik a gömbök közé, és ott szórja le magáról az izzó vízcseppeket.
Eközben a tojó türelmesen kivárta az idejét. A nap végre a kellő magasságba ér, és gyönyörűen rajzolja körbe az ágon ülő madarat.
Egyszerűen varázslatos a látvány. Megszűnik a tó, a nádas, a les. Csak a fény marad, a rajzoló, alkotó fény, mely a sötét vászonra tollászkodó récét fest...
Pécs, 2021. június 21.