"Téli" helyzetjelentés

Jelentem nem tűntem el, csak várom a telet. Ez a kijelentés így január végén már elég viccesen hangzik, de a valóságtól nem áll messze. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem nagyon hiányzik a fagy, a hó, a jég. Főként azért, mert a fő téli fotós projektemet ezekre alapoztam. Fagy nélkül pedig ez a szezon, fotós szemszögből, eddig nem túl eredményes. De kezdem az elején. A korábbi évek sasos próbálkozásait szerettem volna folytatni, ezért annak rendje és módja szerint a már bevált fekvő lest még novemberben fel is állítottam a megszokott helyre, a lecsapolt tómeder szélébe.

Az előző évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a tó feltöltése eltart tavaszig, szóval jól elleszek majd itt, úgy mint tavaly. December elején tettem is egy próbát. Nem sok minden történt, de arról meggyőződhettem, hogy a sasok itt vannak.

A les is jó helyen volt, nem izgultam hát, már csak a keményebb időt kell kivárni. Az nem jött, de jött helyette eső. Sok eső. Persze ennek örülni kell, hiszen van mit pótolni, de a sok esővel az is együtt járt, hogy a tó rohamosan töltődni kezdett. Még december vége sem volt, és már a les alját elérte a víz. Nem volt mit tenni, át kellett helyezni.

Ezzel a márciusi vízszint már december végére beállt. Nyugodt voltam az ünnepek alatt, mert hagytam még helyet az esetleges vízszintemelkedéshez, biztosan elég lesz. A januári fagyok meg úgyis meghozzák a jeget, akkor majd lehet fotózni. A fagyok aztán januárban is elmaradtak, jött helyettük eső. Sok eső. Meg is lett az eredménye. Soha nem látott vízszint állt be a tavon, és a januári első terepszemlén a lest félig a víz alatt találtam. 50 cm víz állt a les belsejében. Nem volt valami lelkesítő látvány, akár fel is adhattam volna ezt a szezont, de az nem én lennék. Pár nap múlva a raklapra épített fekvő lesből úszó les lett.

Abban úgyis van tapasztalatom, mi baj lehet. Jönnek a fagyok, beáll a jég, és tökéletes lesz. Fagy azonban továbbra sem lett, de jött helyette eső. Sok eső. A tutajjá nemesült lest át is kellett kormányoznom, mert olyan mély lett alatta a víz, hogy már nem tudtam bemászni. Szóval most itt tartok. A les jól úszik, a sasok a helyükön, már csak a jég hiányzik...


Pécs, 2023. január 31.

Szia Sa!
Van ott is kinlódás bőven, úgy látom! Amúgy rock'n'roll!

Van hát, kínlódok rendesen.
Így szép az élet! :)