Délutáni napfényben...

... várom a szerencsémet a tutaj rejtekében. Lassan április közepe felé járunk, és úgy tűnik, hogy a récék még mindig kitartanak. Változó számban ugyan, de még mindig jelen vannak a tavon. Ráadásul pár nappal korábban egy jelentősebb kanalas réce csapatot is láttam, ezért beterveztem egy hétvégi fotózást. Szóval már láttam a fejemben, hogy mivel gazdagítom récés élményeimet. Persze a kis öbölben átúszó nyári ludak is elférnek még a gyűjteményben.

Valahogy könnyebben jönnek most a libás képek, hogy nem őket kergetem. Ezt csak erősítette az a látvány, ami ezután tárult elém. A szemközti sarokban, a nádasból libacsalád bukkant elő. A két szülőt sok, apró, sárga tollgombóc követett.

Nem ért meglepetésként a dolog, hiszen jó két hete láttam az első kikelt fiókákat. Az viszont igen, hogy a kis csapat a nádszegély mentén szépen közeledett felém.

Lassan kezdett komollyá válni a dolog, ugyanis úgy tűnt, hogy a libaszülők előttem tervezték elvezetni fiókáikat.

Olyan helyzet alakult ki hirtelenjében, amire nem számítottam. A képmező megtelt a kislibákkal. Vigyorogva néztem a vízen lebegő, sárga tollpamacsokat, és persze a fényképező is dolgozott folyamatosan.

Ilyenkor a legaranyosabbak. Amint elkezdenek nőni, a tollazatuk elveszti ezt a szép árnyalatot.

A két szülőnek viszont biztosan feltűnt valami szokatlan, mert gyanúsan méregették az objektívet. Szúrós szemük elől nehéz elbújni, és most egyértelműen gyanút fogtak.

Bár nem láthattak, gyanús lett nekik a dolog. Egy darabig felém tekintgettek, közelebbről is megnéztek,

majd szépen visszafordították a csapatot.

Amint eltávolodtak, a gúnár még egy látszattámadást is bemutatott a túloldalon úszó magányos liba felé,

majd miután kiadta magából a feszültséget, eltűntek a szemem elől.

Hát, akár haza is mehettem volna egy ilyen élmény után, de ugye a récékért jöttem, hát maradtam. A tutaj előtt felbukkanó kis vöcsök segített múlatni az időt.

Régi ismerősök vagyunk már. Az első fotóalanyaim között szerepelt, mikor annak idején tutajra szálltam. Na de térjünk a lényegre. Időközben a récék is megjelentek a látótérben.

Elhatároztam, hogy megvárom, míg a közelembe érnek. Az elmúlt hetekben dúskálhattam a kanalas récékkel kapcsolatos képekben, közeli felvételeket szerettem volna még készíteni róluk.

Szerencsére a récék is ugyanígy gondolták. Nem panaszkodom, gyorsan telt a memóriakártya.

Hát ez remek volt, de még mindig nem ért véget a nap. Az egyre szebb fényekben cigányrécék váltották a kanalasokat a tutaj előtt.

Bukórécékhez híven szépen merülgettek, majd tollászkodtak. Igazán szép pillanatoknak lehettem szemtanúja.

Nincs mese, a cigányréce ezekkel a szép csoki árnyalatokkal nagyon szép madár. Az egyik hím ráadásként még udvarolgatott is egy kicsit a közeli tojónak. Nyakát harmonikaszerűen nyújtogatva mókás látványt nyújtott.

Hát ez sem volt semmi, igazi réceparádé ismét. Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára ennyire termékeny egy fotós projektem. Az elmúlt másfél hónap biztosan dobogós helyezésű. Lassan végéhez közeledett a délután. A tutaj előtt, már árnyékot vetett a lebukó nap. Búcsúzóul kaptam még egy-két szép pillanatot. Soha rosszabb napot! :)


Pécs, 2025. április 13.