Másnap
Benne voltam a lendületben, Ãgy vasárnap is a tóparton ért a hajnal. A sok bakcsó valóban felpiszkálta a fotós kedvemet, meg aludni ráérünk majd a télen is. Szóval a nap hasonlóan indult most is. A nádszegély mentén bakcsók gyülekeztek.
Annyi volt csupán a különbség, hogy a közelembe nem akartak jönni, hiába vártam. A nap is felkelt már, de az előttem lévő beülőfa üresen állt. Ellenben az öböl távolabbi részén kimondottan jó mozgás volt. Elkezdtem hát játszani kicsit.
Van két fontos szabály nálam a fotózásban. Na jó, több is, de most ezt a kettőt emelném ki. A fényképnek legyen hangulata, és ha lehet, madár is legyen rajta. Kiváló alkalom volt, hogy ezt gyakoroljam.
A nap Ãgy aranyozta be a reggelemet.
Azért a végére jutott egy kis közeli is. Egy fiatal bakcsó próbált elsunnyogni mellettem. Nem sikerült neki, észrevettem. :)
Pécs, 2026. augusztus 3.











