hegyi fakusz

Pintyinvázió

A januári fagyok alatt a sasok kergetése és a guvatok lekötötték a szabadidőmet, így a madáretetővel már nem tudtam foglalkozni. Persze azért a harmadik szememmel nyomon követtem ott is a történéseket, amelyek nagyon kedvezően alakultak. Így miután a vizeken a jég levonult, beköltöztem az erdei leskunyhóba. A kameracsapda felvételei nagy forgalmat mutattak, nem ért hát meglepetés, amikor erről a saját szememmel is meggyőződhettem. A madáretetőnél tekintélyes fenyőpintypintycsapat vert tanyát. Voltak olyan évek, hogy egyet sem láttam, most meg vagy százan zsizsegnek az etető körül.

Bele is csaptam a dologba, és amint egy-egy fölröppent valamelyik beülőre, már kattintottam is.

A baj csak az volt, hogy ez meglehetősen ritkán történt meg,

ugyanis figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy az elmúlt hetekben nagyon sok napraforgó került a madáretető alá, a földre. A fenyőpintyek pedig, szokásukhoz híven, leginkább ott matattak. A jó magasságban lévő ágakat ezért jobbára a cinegék használták,

na meg az egy szem meggyvágó, ami a fenyőpintyekkel együtt érkezett.

Tulajdonképpen így telt el a nap, de legalább azt kitaláltam, hogy a fenyőpintyeket hogyan fogom feljebb csalni.

Hamar sort is kerítettem az ismétlésre. Reméltem, hogy a csel beválik majd amit kieszeltem, ám mielőtt ez kiderült volna, az érkezésem után visszaszállingózó madarak hirtelen eltűntek. Azonnal tudtam az okát, és pár pillanat múlva már láttam is.

Egy szép, hím karvaly szemezett velem a beülő tetejéről. Ó, milyen régóta vártam már. Ez a 14. tél, amikor fényképezővel ülök a madáretető mellett, és ez volt mindössze a második alkalom, amikor a bejáró karvaly leült elém.

Nagyon szép volt. Az öreg bükkök között beszűrődő finom reggeli fény, és az erdőt kémlelő karvaly idilli látványt nyújtott.

Rövid nézelődés után aztán a kis ragadozó ellibbent, és a kismadarak szépen sorjáztak vissza az etetőre. A fent sürgölődő cinegék alatt újabb meglepetés tűnt föl. A földön, a falevelek között egérszerű villanást láttam, de ennek az egérnek csőre is volt. Fakusz keresgélt a kiszóródott napraforgó között. Nem ezt szoktam meg a fakusztól. Mindig a vastag fatörzseken kúszik, földön talán még nem is láttam. Vártam, hogy mi fog történni, és fel is ugrott az egyik vastagabb ág alsó felére,

de nem jutott tovább, mert az etetőre érkező fenyőpintycsapat elriasztotta. Sebaj, legalább már itt van az egyik faj, amiért ide költöztettem a lest. De foglalkozzunk azzal, ami van, és hát fenyőpinty az volt bőven.

Egyből alkalmazkodtak az apró változáshoz, amit eszközöltem, és lám, egyből a megfelelő magasságban voltak.

Nem volt még ilyen élményben részem. Ahová csak néztem, mindenütt fenyőpintyek voltak.

Csak meg kellett várnom, amíg egy-egy a megfelelő helyre kerül.

Amikor a nap szerencsésen sütött be a fák közé, még némi akcióra is futotta.

Kivételes nap volt, az már biztos. Kíváncsi vagyok hova fejlődik a pintyinvázió.


Pécs, 2022. február 06.

Új faj az objektív előtt

Egy új fajjal sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm. Egy kedves ismerősöm nagy madárbarát. Fáradságot, pénzt nem kímélve, minden télen eteti a madarakat. Erdei etetőjén számtalan madár talál eleséget a hideg napokon. Az eldugott, zavartalan helyen nagy tömegben is érkeznek hozzá a különféle madarak. Egy napon aztán arra lett figyelmes, hogy új vendége érkezett. Furcsa, hosszú csőrű, piciny madárka kerülgette az etetőt. Volt olyan kedves, hogy meginvitált engem is, így lencsevégre tudtam kapni az egyébként nehezen fotózható hegyi fakuszt. Leginkább az etető melletti erdei fenyőn tartózkodott, a fakuszokra oly jellemző, lentről felfelé tartó, kúszó mászással többször is átvizsgálta a kéreg repedéseit.

Érdekes volt egymás mellett látni a csuszkával, aki meg éppen a fejjel lefelé mászást kedveli.

Jó élmény volt. Ezúton is köszönöm Jani bátyám!


Pécs, 2011. január 28.