egerészölyv

Megjött a hó

Hétvégére hóesést jósoltak. Biztató előjel egy jó télies fotózáshoz, amiből mostanság bizony nem túl sok jut. Amikor elindulok, nem is látszik még belőle semmi, eső veri az autó tetejét. De ahogy egyre feljebb járok a hegyoldalban, előbb havas eső, majd havazás lesz az esőből. Mire elérem a parkolóhelyet, már gyönyörű havas táj és szűnni nem akaró hóesés fogad. Gyors léptekkel megyek a friss hóban, szinte néma csendben. Kissé megkéstem, szeretnék minél gyorsabban a kunyhóban lenni. A helyszínre érve a látvány magáért beszél. Gyönyörű, friss hólepel fed mindent.

Gyorsan bevackolok a kunyhóba, és kezdődhet a fotózás. Szeretem a havazást. Ilyenkor olyan csend ereszkedik a tájra, amit máskor nem tapasztalhatunk. A friss hó minden neszt elnyel. Az alacsonyra ereszkedő, nehéz felhők a hegycsúcsokat is elnyelik, és szakadatlanul havazik. A csendet csak az etetőre járó madarak surrogása töri meg, de ez olyan zaj, ami hozzátartozik az ilyenfajta csendhez. Magával ragadó a látvány. Ez az egyik oka annak, hogy sok év után még most is szívesen töltök órákat a lesben. A kunyhó panorámás ablaka csak elősegíti ezt, olyan HD tv ez, amit nem lehet sehol megvásárolni. :) A vastag felhők miatt nem volt sok fény, a gyors kismadarakkal nem is nagyon tudtam mit kezdeni. Néhány kísérlet után fel is adtam, inkább élveztem a látványt.

El is telt a délelőtt, nagyobb madarat nem is láttam. Fél három volt már, mikor a les fölötti korrogás jelezte, hogy a hollók megérkeztek. Pár pillanat, és meg is láttam őket. Szokás szerint berepültek a terület fölé, és tettek pár kört. Vártam, hogy leszálljanak, de nem tették. A sűrű hóesésben eltűntek a szemem elől.

Kár. Nem tudom kiismerni a hollókat. Azt csak ők tudják, mikor mit tesznek. De sokáig nem volt időm ezen gondolkodni, pár perc elteltével ölyv fordult be a látótérbe, és a beülőn landolt.

Erre várok mióta! Zord időjárás, havazás, madár a beülőn. Ritka ez az együttállás. :) Ki is használtam.

Mindenféle beállításban készülnek fotók. Tág kivágással, hogy minél több hópehely rákerüljön a képre, kicsit szűkebben, ahol a megélénkülő szél a madár körül keveri a havat,

és egészen közeli, a hóesésben ücsörgő madárról.

Már nem jöttem hiába. De az ölyv valami oknál fogva, ahelyett, hogy leszállt volna a földre, inkább elrepült. Magamra maradtam a szakadó hóesésben. Néhány harkály kergetőzik csupán az ölyvek beülőjén, róluk készül még pár kép.

Az órára nézek, háromnegyed négy. Lassan beesteledik, elkezdek csomagolni. Nem is bánom, átfáztam rendesen. De úgy látszik, még nem ért véget a nap. Az egy órával ezelőtti ölyv ismét megjelenik.

Nem mehetek még, fotózni kell. A képek hangulata kicsit változik. A szürkés színvilág helyett a képeken nagyon szép, kékes árnyalatok jelennek meg. Az ölyv mellé érkezik még egy, és gyors evésbe kezdenek.

Nem balhéznak, gyorsan, békésen táplálkoznak. Negyed ötkor az első madár jóllakik, felül pár percre a beülőre, majd elrepül.

A másik madár még marad egy kicsit, de aztán ő is úgy dönt elég volt. Még egy kis csőrtisztítás a beülőn, aztán huss. Az utolsó képek fél öt körül készülnek

Gyakorlatilag beesteledett. A havazás továbbra is kitart, és mintha a nehéz, vastag felhők még lejjebb ereszkedtek volna. Ideje menni. Ahogy jövök le a hegyről, a hóesés visszavált előbb havas esőbe, majd mire leérek, esőbe. A városban nyoma sincs a télnek. Hát így volt, tán igaz sem volt. :)


Pécs, 2015. január 25.

Pangás. Vagy mégsem?

Két előzménye is van a következő kis élménybeszámolónak. Az első egy kevésbé sikeres fotózás. Azért jó ha tudjuk, ilyenekből is akad bőven, csak mivel legtöbbször az eredményes lesek történéseiből kerekedik bejegyzés, azt gondolhatnánk ez mindig ilyen könnyen megy. Hát nem. :) Szóval szép napsütötte idő volt, szép fények, meg minden. De az ölyvek ezt nem díjazták kellőképpen. Vagy lehet, hogy éppen igen, és naphosszat csak a magasban keringtek, élvezték a langy meleget. Még szerencse, hogy a madáretetőn azért volt mit nézni.

Jobb híján a cinegékkel szórakoztam. Rájöttem, hogy ha kicsit arrébb ülök a kunyhóban, akkor a réten lévő vadrózsabokrok is belekerülnek a képbe, és így a háttér valamivel izgalmasabb, érdekesebb lesz.

Szóval pár cinegén kívül aznap nem került más a memóriakártyára. Gondoltam is, hogy ebben a tavaszias időben egy darabig nem lesz sok keresnivalóm itt. Aztán a következő eset megváltoztatta ezt a véleményemet. Az egyik nap munkából hazamenet távolról rátávcsöveztem az etetőhelyre. De milyen jól tettem! A les előtt öt ölyv és három holló csépelte egymást. Hát ennek fele se tréfa! Meleg ide vagy oda, szombaton irány a les! A menetrend már a megszokott volt. Bemelegítés a madáretető vendégein.

A fő tömeget a mezei verebek és a széncinegék alkották.

Aztán úgy dél körül az ölyvek is mocorogni kezdtek. Egy-egy alacsonyabb átrepülés jelezte, hogy van érdeklődés az ölyvek részéről is.

Ezeket az áthúzó pillanatokat próbáltam megfogni a rakoncátlankodó autofókusszal, amikor váratlan esemény történt. Szinte a semmiből, szótlanul kanyarodott a les elé egy holló. Mi ez? Eddig már messziről szóltak, jelezték, hogy jönnek. A madár fordult egyet a terület fölött, és a beülőn landolt.

Ahogy leszállt, szinte azonnal korrogni kezdett.

Olyan volt, mintha hívna valakit. Nagyon hangos, messze hangzó korrogás volt. Szinte átütötte a les falát, magamon éreztem a holló hangját.

És nem tévedtem. A hegygerinc fölött szinte azonnal megjelent a másik holló, aki egyenesen az etetőtéren landolt. Az első madár sem várt tovább, társa mellé röppent.

A hollók jelenléte úgy látszik az ölyvek számára is megadta a kezdő lökést. Egyből érdeklődőbbé váltak.

Amíg a két holló egyenlőre csak szemezgetett a táplálékkal,  

addig az ölyvek nem vártak tovább. Pár perc leforgása alatt többen is megjelentek a területen, és a hollókkal ellentétben egyből a lényegre tértek.

A hollók aztán nem maradtak tovább. Az egyre több ölyv, és az egyre több kakaskodás miatt elrepültek. Kicsit sajnáltam, de az ölyvek adtak annyi látnivalót, hogy nem értem rá ezen gondolkodni. Szinte folyamatos volt az erőfitogtatás, viaskodás.

Folyamatos volt a látnivaló a földön és a levegőben is. Próbáltam lekövetni az eseményeket, legtöbbször sajnos nem sikerült, de azért volt, hogy betalált egy-egy kocka. 

Érdekes volt a madarak táplálkozási stratégiája is. A fiatal egyedek szinte kivétel nélkül a frissen kirakott belsőséget vették célba. Az öreg madarak között viszont kettő is volt, amelyik nem bocsátkozott verekedésbe, hogy odaférjen a nagyobb halomhoz, hanem néhány fenyegető szárnyemelés után inkább odébb sétált.

És a fűben heverő, korábban széthordott kisebb koncok után kutatott. Szinte szisztematikusan járták végig az etetőteret, kerülve a két, néha három civakodó fiatalt, és a megtalált falatokat szedegették össze.

Jól és gyorsan telt a délután. Azon kaptam magam, hogy elfogyott a fény. A naplementét eltakarták a felhők, és az ölyvek is megfogyatkoztak. Már csak két fiatal madár ücsörgött jóllakottan a földön.

Semmiképp sem akartam elzavarni őket, így én is vártam. A nap végül egy paprikás jelenettel ért véget. A két ölyv se szó se beszéd, váratlanul egymásnak ugrott. Úgy verték egymást, mintha az életük múlna rajta. Nem is értettem, hiszen mindegyik degeszre tömte már magát.

Hosszú percekig csépelték egymást. Elfáradhattak, mert a végén csak szuszogva feküdtek egymással szemben.

Aztán, mint amilyen váratlanul összeugrottak, olyan váratlanul abba is hagyták, és egyszerre hagyták el az etetőteret. Ki érti ezt? Fiatalság, bolondság! :)


Pécs, 2015. január 18.

Tengelicek

Az utóbbi pár fotózás zömében az ölyvekről, hollókról szólt. Igaz, hogy a leskunyhó mellett ott áll a madáretető is, de a kismadarakkal jobbára csak ímmel-ámmal foglalkoztam. A nagyobb madarak fotózása jobban lekötött, ha meg épp nem volt előttem ölyv, akkor csak figyeltem a sürgölődő aprónépet a napraforgó körül. Arra gondoltam, hogy egy kicsit több időt szánok rájuk, ezért hát alaposabban előkészültem a legutóbbi les alkalmával. Kezdetben csak a széncinegék lepték el az etetőt, miután eltűntem a szemük elől.

De aztán egyre színesebb lett a társaság, és végül egy húsz fős tengelic csapat is megjelent. Ők aztán egyből átvették a hatalmat az etetőnél.

Nagy volt a keveredés, mert folyton civakodtak. Hol egymással, hol a cinegékkel, hol a zöldikékkel. Koncentráltam is, hátha sikerül valami balhét elcsípnem, de pechemre az igazán látványos jelenetek mindig az etetőtálcán történtek, nem pedig ott, ahol én azt szerettem volna. A véletlen műve csupán, hogy az egyik képre mégiscsak valami érdekeset sikerült rögzíteni. Az etetőtálcáról felugró zöldike éppen jó pozícióban került a keretbe.

Persze mikor végre két tengelic is leült az ágra, akkor hirtelen az előbb még egymást kergető madarakból békés szemlélődőkké váltak.

Hát ez van, mit lehet tenni. Talán majd a következő alkalommal közreműködőbbek lesznek. Akárcsak az ölyvek, akik ma hanyagolták a társaságomat, hiába szugeráltam őket, inkább csak az erdő felett keringtek. 


Pécs, 2015. január10.

Mozgalmas évkezdés

Az év első napjaiban adódott pár szabad nap, és az ünnepek alatt lesett hó kicsábított a leshez. A madáretetőt már úgyis fel kellett tölteni, hát megragadtam az alkalmat egy jó kis évkezdő fotózásra. Fél kilenc környékén érkeztem a helyszínre, egy zsák napraforgóval és egy jó adag hússal felszerelkezve. Kilencre már a kunyhóban ülve vártam, mit is hoz 2015 első lese. A madáretető nagy forgalmat bonyolít, rengeteg a kismadár. A pár napja leesett hó több fajt is idehozott. A földön már fenyőpintyek, erdei pintyek és meggyvágók is szedegettek. A havas táj, a szikrázó napsütés és a madarak jövés-menése nagyon szép látvány volt. De a fényképezőhöz nem nyúltam, nagyobb madárra vágytam. 11 óra körül járhatott az idő, mikor az első ölyvek megjelentek a terület fölött. Látszólag csak éppen a közelben húztak át, de már tudtam, ellenőrzik a helyet, hogy van-e táplálék, és hogy biztonságos-e a környék. Mindig közelebb és közelebb repültek el a les fölött. 

Aztán kicsivel déli 12 előtt az első madár le is szállt elém.

Amennyire tudtam, próbáltam a mozgását lekövetni, mozgalmas fotókat, röpképet szeretnék róluk.

A hóban landoló madár kis töprengés után egyből a lényegre tért. Rövid szemlélődés után táplálkozni kezdett.

És mintha ez egy jel lett volna a többi ölyv számára, egymás után jöttek az újabb és újabb madarak, közöttük ez a szép, sötét színezetű, öreg példány is.

Nem sok időt adott a gyönyörködésre, hamar a többi társa közé ugrott, akik már  a földön javában táplálkoztak.

Élveztem a helyzetet nagyon, mert ahol több ölyv van közel egymáshoz, ott bizony hamar paprikás lesz a hangulat. 

Jutna mindegyiknek bőven táplálék, de egymástól elvenni úgy látszik jobb. Ilyen az ölyvek természete. :)

A földön zajló események nagyon felpörögtek. Volt olyan pillanat, amikor 8 egerészölyv volt egyszerre előttem. Persze ennek megfelelően a légiforgalom is jelentősen megnőtt a közelben. Az etetőtér felett alacsonyan áthúzó madarak sok lehetőséget adtak, hogy röptükben is megpróbáljam elkapni őket. 

Dolgozott az optika rendesen. Igaz, hogy a les ablakát takaró üveg érezhetően visszavett a teljesítményből, de tudom, hogy az objektív mozgását is elrejtő üveg nélkül ezek a képek minden bizonnyal nem készülhettek volna el.

Szóval a rengeteg homályos kocka mellé néhány értékelhető kép is beesett. Örültem neki nagyon.

Egy-egy újabb madár megérkezése szinte azonnal felborzolta a kedélyeket. Pár perc szemlélődés a beülőn,

majd jöhet a balhé a földön. Győztem követni az eseményeket.

Egy szó mint száz, hamar elröpült az idő. Azon kaptam magam fényképezés közben, hogy a záridő vészesen lecsökkent, és megszaporodtak a művészi képek a memóriakártyán. :)

Négy óra körül, mikor már szürkülni kezdett, kiürült az etetőtér. Búcsúzóul még lőttem egyet a terült szélén jóllakottan szemlélődő madárról, majd én is eljöttem.

Nagyon jó kis nap volt, soha rosszabb forgalmat! :)


Pécs, 2015. január 4.

Karácsony szelleme

Az ünnepek közeledtével még kiszaladtam a leshez, hogy ne csak otthon legyen terített asztal, hanem kedvenc tollasaim se szenvedjenek hiányt semmiben karácsonykor. És mivel kaptam a családtól egy nap kimenőt az ünnepi készülődés közepette, hát az etetők feltöltéséből egy egész napos fotózás kerekedett. Az egész napos egy picit mondjuk túlzás, mert már volt vagy fél tíz, mire kiértem. De hova is siessek? Ilyenkor úgyis mindenki rohan. "Mindenki nyugodjon le a ... !" :) Na szóval szép kényelmesen elrendezkedtem, és tízre már a lesben gubbasztottam. A madáretetőn szinte egyből visszaállt a forgalom. Bár elég enyhe idő van, mégis szokatlanul sok madár van. Irgalmatlan sok széncinege, néhány zöldike, és egy-egy tengelic csapat is beesik. Velük múlatom az időt egészen délig.

Az első két ölyv dél körül kezdett el mozgolódni a terület fölött. Mielőtt beszálltak volna, tettek pár kört. Megpróbáltam lekövetni őket, hát ezt még gyakorolnom kell. :)

Szóval megjött az első két madár. Nem sokat vártak, egyből a húsra vetették magukat. Húzták-vonták a belsőséget, és amikor túl közel kerültek egymáshoz, egy kis viaskodás is kialakult közöttük.

Bár messze nem tökéletes, de nagyon örültem ezeknek a pillanatoknak.Ezek az első értékelhető akcióképek, amiket sikerült rögzítenem. Az indulatok aztán hamar lenyugodtak, és a két ölyv egymástól tisztes távolban hosszas táplálkozásba kezdett. Majd fél óra eltelt, mire az ölyvek nyugalmát újabb érkezők zavarták meg. A közelből felhangzott az ismerős "korr". Megérkeztek a hollók.

A menetrend ugyanaz, mint legutóbb. Egy tiszteletkör az etetőtér felett, majd landolás a beszállófán.

Feszült pillanatok ezek, de a két holló, mert a másik is megjött közben, csak a földre szállt le, teljesen nyugodtan viselkedik. A már a területen lévő két ölyv jelenléte úgy látszik őket is megnyugtatja.

Nincs miért idegeskedni, élvezem a látványt, amit ennek a szép madárnak a közelsége okoz. Mielőtt leugrana a földre, forgolódik picit, innen is, onnan is megmutatja magát.

De mivel a földön lévő holló már a még mindig mohón táplálkozó két ölyv felé indult, ő sem nézelődött tovább, leugrott a társa mellé.

Odasettenkedtek, és az ölyvek "orra" elől elhúzkodták a zsiger közti zsiradékot, és a csőrükbe gyömöszölve elrepültek vele. Fél három körül járt már az idő, erős felhősödés is kezdődött, de a terület körüli mozgás egyre jobb lett. Újabb és újabb ölyvek tűntek föl, akik csatlakoztak a földön lévő társaikhoz.

Nem akartam elhinni. Már négy egerészölyv tépte a belsőséget a földön, az ötödik meg épp most szállt le a beszállófára. Mi van ma itt?

Ment is a csetepaté közöttük rendesen. Hol itt, hol ott ugrottak egymásnak, vagy kergették meg a másikat. Győztem követni az eseményeket, ami az egyre fogyatkozó fényekben nem mindig sikerült ugyan, de azért lett pár értékelhető kocka.

Amint az éppen aktuális akció befejeződött, és felemeltem a fejem a keresőről, valami egészen furcsát láttam. Megérkezett a hatodik madár. Már a földön ült, a balhézó ölyvek miatt nem is hallottam, amikor leszállt. De valami nem stimmelt. Szinte világított a többi ölyv mellett, annyira fehér volt.

Gyönyörű mintázatát már az objektíven keresztül csodáltam. Hihetetlen szép, vöröses árnyalatok, és ez a fehér alapszín egészen különleges volt. Egerészölyv, de egy ritka, világos színváltozat. Sosem láttam még ilyet! Gyönyörködve nézem, de egy váratlan pillanatban egy összeugró páros felugrasztja a fűből, és felül a beülőre.

Kevés a fény, 1/25 záridőt mutat a gép. A mozdulat egészen szellemszerűre sikerült. Micsoda párhuzam, a szellemszerű ölyv - karácsony szelleme. :) Egy emelettel feljebb már nyugodtan nézelődhet. Szépen megvárja, míg arrébb kergetik egymást a társai. Én addig kipréselek gyorsan egy bemozdulásmentes fotót is róla.

Nincs mese, fantasztikus madár! Aztán ő is bebizonyította, hogy vérbeli egerészölyv. Nagy hévvel vetette magát a koncon veszekedő társai közé. Ment a csihi-puhi, hogy helyet szorítson magának. Csak a műkedvelők kedvéért, ISO 1600 mellett 1/15 s záridővel kellett akciót fotózni. Ez meglehetősen könnyűvé tette a művészi képek elkészültét. :)

Szép fehér madaram kiharcolta magának a táplálkozás jogát, és hatodikként ő is megkapta a kiérdemelt falatokat. A hat ölyv közé pedig még a két holló is visszajött. Ilyen tumultust még nem láttam itt. A sok ölyv miatt kicsit távolabbról közelítették meg a helyszínt, szerencsére a kunyhó felé közeledve. Mondtam már hogy a holló a legújabb kedvencem? :)

Fél négy van már, nagyon kevés a fény az eget borító felhők miatt. De az indulatok nem csillapodnak az ölyvek között. A fehér madár el is repül egy váratlan pillanatban. A placc közepén meg az éppen aktuális madár próbálja a többit is távozásra bírni.

Az elugró madarak némelyike szintén a kunyhó felé rebben. Egy öreg ölyv portréjának nem tudok ellenállni, bár nagyon kell koncentrálni, hogy ne mozdítsam be a gépet exponáláskor. ISO 1600 és 1/30 a záridő.

De négy óra előtt pár perccel, mint egy varázsütésre, a felhőréteg megbomlik, és utat enged a lenyugvó nap fényének. A hátteret adó hegyoldal pedig egy csapásra csodás, narancsos-vöröses árnyalatba borul. A beszállófa pedig üres. Most jönne valami! A hegy lábánál az árnyék egyre feljebb kúszik, de a beülő mögött még mindig kitart a narancsos varázslat. Még mindig van pár perc ebben a fényben. És akkor felhangzik az ismerős "korr". A hollók már negyedszer térnek vissza. Vajon kegyes lesz hozzám a karácsony szelleme? Azt hiszem az volt. :) A landoló hollót ezzel a fantasztikus háttérrel még le tudtam fotózni. ISO 1600 - f5,6 - 1/8. 

A fények tovakúsznak, lassan sötétedni kezd. A még fent mozgolódó ölyvekről próbálok valamit művészkedni. De be kell lássam, elfogyott a fény. ISO 1600 - f5,6 - 1/4.

Este van már, az ölyvek még mindig nem nyugszanak. Még mindig hárman csépelik egymást. Búcsúzóul egy utolsó fotó az egyikükről. ISO 1600 - f5,6 - 1/6.

A kunyhóban már sötét van. Megvárom, míg az összes ölyv elmegy, és én is haza indulok. Remélem mindenkit megérint majd a karácsony szelleme, velem ma megtörtént. :)


Pécs, 2014. december 23.

Mátyás madara

Az elmúlt évek ölyves foglalatosságait végig kísérték a hollók is. Értem ez alatt azt, hogy mindig megjelentek az etetőhely környékén, korrogó hangjukat szinte minden fotózás alkalmával hallottam, de valahogy ez idáig nem sikerült összefutnunk. Sokszor támadt az az érzésem, hogy tudják, hogy a lesben ülök. Ez a szezon is hasonlóan indult velük kapcsolatban. Már az első etetéskor feltűnt a területen élő hollópár. A magasban körözve nézték végig, ahogy kirakom az eleséget. Tudtam, hogy bejárnak, és ezt egy nálam vendégeskedő barátom meg is erősítette. Bejöttek a hollók, amikor a lesben volt. Hát mondanom sem kell, hogy ez a tény egyből felerősítette a már évek óta bennem lévő vágyat, hogy a hollót közelről láthassam, fotózhassam. Az eset után nagy reményekkel indultam reggel. Elhatároztam, ma hollót fogok fotózni. Persze, ha ez így menne! :) Szóval kiértem a helyszínre, nem túl korán. A placcról már egy táplálkozó ölyvet ugrasztottam fel. Na, jól indul, ez sem jön ma már vissza. Kicsit bosszúsan elrendeztem a dolgokat, a friss etetőanyag is kikerült, én meg bebújtam a kis kunyhómba. Jöjjön a várakozás. A madáretető a kunyhó mellett, kicsit oldalvást áll, szinte csak széncinege jár, de az meglehetősen sok. Őket figyelem. Egy-egy szajkó is beesik néha. Teleszedik a torokzacskójukat napraforgóval, és elrepülnek vele. Ez a móka ment vagy két órán keresztül, ölyveknek nyoma sem volt. Néha a beszállófán megjelenő nagy fakopáncsra lövök párat, csak hogy a fényképező se unatkozzon.

Aztán jó messziről holló korrogása hallatszik. Próbálok kilesni az ablakon, de nem látom. El is távolodik a hang. Marad a cinegék sürgölődése, és az üres etetőtér bámulása. Nagyjából fél óra múlva újabb holló hang. Most már látom is, ketten vannak, áthúznak a terült fölött, de mintha csak véletlen lenne, hogy pont itt repülnek, eltűnnek a hegygerinc mögött. Ez a jelenet aztán többé-kevésbé szabályos időközönként megismétlődik, még háromszor repültek át az etetőtér felett. Szinte biztos vagyok benne, hogy ellenőrzik a környéket. Délután van már, lassan lejár az időm. Úgy tűnik, ma sem lesz holló fotózás. Vagy mégis? Egészen közelről hallom a mély korrogást, itt van! Hirtelen feszültté válik minden, gyorsul a szívverésem, érzem, ahogy tolul az adrenalin az agyamba. Kezem már a fényképezőn, egyik szemem a keresőn, a másikkal a terepet nézem. Hirtelen hangos szárnysuhogással két fekete madár fordul be elém a les mögül, tesznek egy kört három méterre az etetőanyag fölött, és az egyik ráfordul a beszállófára. Már a keresőre koncentrálok, és amint meglátom a madarat, exponálok.

ÁÁÁÁ, üvöltök magamban! Előttem van a holló!

El sem hiszem, előttem forgolódik a régóta vágyott madár. Gyönyörű, és hatalmas, mint egy ölyv akkora, szépen kitölti a képmezőt. És milyen szépen csillog a fekete tollazata!

Gyorsan felpillantok, hol van a másik madár. De mivel az a fűben ül, inkább az előttem lévőre összpontosítok. Figyel, nézi a kunyhót, óvatosan exponálok, félek, hogy meghallja a zár hangját. De nem úgy tűnik. Előredől, és hangos korrogásba kezd. Ez ilyen közelről valami egészen hihetetlen élmény! Hátborzongató és egyben mellbevágóan hangos volt.

Nehezen tértem magamhoz, még most is a hatása alatt vagyok, amikor ezeket a sorokat írom. A madár még figyelte egy darabig a lest, olyan átható tekintettel nézett, hogy nem szabadulok attól az érzéstől, tudja, hogy a lesben ülök.

De a kunyhó felől nem mozdul semmi, lapítok, amennyire tudok, csak a fényképező dolgozik rendületlenül. Látszik, hogy a holló lenyugszik, figyelme már a földön heverő táplálék felé terelődik.

A fűben nézelődő társa is közelebb ugrál, így ő is a földön landol. Még neki sem állnak a táplálkozásnak, mikor váratlanul egy ölyv száll le közéjük, egyenesen a zsigerre. Nem nagyon riadnak meg egymástól, csak én lepődök meg, de nagyon. Hirtelen sok lett a látnivaló. :) Lövök pár képet a hármasról, de mivel nem a legideálisabb helyen vannak, inkább készítek egy rövid videót.

Nagyon mókás, ahogy a hollók próbálják az ölyv elől elszedni a falatokat. :) Az látszik, hogy más érdekli a két fajt. A két holló a belsőség közti zsiradékot tépkedi, próbálnak minél többet a torokzacskójukba tömni. Amikor már nem fér több, el is repülnek vele, az ölyv meg marad, és tépi-nyeli a falatokat.

Miközben az ölyv jóllakásig tömi a begyét, én jóleső megelégedettséggel nézem vissza az elmúlt percek történéseit a fényképező kijelzőjén. Nehéz szavakba önteni, amit ilyenkor az ember érez. Igazán talán csak az tudhatja, aki már átélt hasonlót. Mindenesetre nekem már szebb a világ! :)


Pécs, 2014. december 16.

Itt a tél

November közepe óta etetek. A tavaly már bevált módszert választottam erre a szezonra is. A fő csapást idén is az ölyvek jelentik, de a leskunyhó mellé madáretető is került. Így amíg az ölyvekre várok, elfoglalhatom magam a napraforgóra járó madarakkal. Vártam már az első fotózást, a jelek alapján az ölyvek már mozgolódnak. A hétvégére beköszöntő ködös barátságtalan időjárás megadta az alaphangulatot, hiába, tél van. A hegyek felhőbe burkolóztak, a napot nem látni egész nap. De az etető körül zajlik az élet. A gyepen tengelic csapat mozgott. Néha beszállt egy-kettő az etetőre is, de zömében az elszáradt kórókon lógtak, és szedegették az apró gyommagokat.

Az etetőnél a zöldikékkel próbálkozok. Nagyon kevés a fény, a nehéz felhőkből néha esik is, de a ködszitálás folyamatos. Ügyesnek kell lenni, hogy éles kép is sikerüljön.

Nem nagyon van sikerélményem, a legtöbb kép bemozdult lesz a hosszú záridő  miatt. Le is teszek róla, hogy a madáretető gyors forgalmával kezdjek valamit, és az ölyvek sem mutatnak nagy érdeklődést. Hideg is van, mehetnékem támad. Erről azonban hamar lebeszélem magam. Kicsit távolról ugyan, de ölyv hangját hallani. Nem sokára meg is látom a delikvenst. A tisztás szélén felül egy fára, figyel. Na, ebből még lehet valami! Fel is készülök az érkezésre. Pár perc után elrúgja magát, és megindul felém, már tűzkészen vártam. A landolás pillanatában eleresztek egy sorozatot. Az első ölyv első landolása a szezon kezdetén.

Egyből nem fázok. A madár teljesen nyugodt, kényelmesen ül előttem, és méregeti az eleséget.

Közben a tisztás széli fára újabb ölyv érkezett. Erre az előttem lévő madár leugrott az eleség mellé, a második követte. Kicsit szemeztek a földön, majd az első felkapott egy kisebb koncot, és elszállt vele, a másik ölyv pedig utána.

Az egész talán öt perc alatt lejátszódott, én meg csak néztem ki a fejemből. Jó lesz ez a szezon, érzem! :)


Pécs, 2014. december 2.

A hónap képe - 2014. február

Egerészölyv - 2014. február, Mecsek

A februári időjárás mindenkit megtréfált egy kicsit. A hónap elején még kitartó havas, fagyos napok a hónap közepére teljesen elfogytak. Langyos, tavaszi fuvallatok, és több napig tartó eső vetett véget egy csapásra a télnek, és vele együtt a téli fotós projekteknek is. Sajnáltam kicsit ezt a hirtelen fordulatot, mert a nagy léptekkel haladó ölyves fotózásnak is ezzel vége szakadt. Persze azért panaszra nem lehet okom, amit talán a most választott kép is igazol. A pihenő helyéről felugró madár szerencsésen a les irányába fordult, így a rá eleresztett rövid sorozat egy kockáján a megfelelő helyzetben sikerült megörökíteni. A háttérben felsejlő hegyvonulatok pedig szépen érzékeltetik a hely hangulatát. Úgy érzem ez a kép méltó zárása lehet ennek a furán sikeredett hónapnak, és egyben szép koronája a mögöttem álló téli ölyves projektnek.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f5,6, 1/1250, ISO 400 beállításokkal készült.


Pécs, 2014. február 28.

Stabil ölyvek

Öt télnek kellett eltelnie, hogy az ölyvek fotózásával kapcsolatban eljussak oda, hogy amikor kint ülök a lesben, akkor nagy valószínűséggel fotó is készül. Nagy eredmény ez nekem, hiszen nagyon sok munkát fektettem bele az évek alatt, és sokszor ért kudarc is, ami hát valljuk be, nem a legjobb inspiráció. Kicsit a hozzáállásom is változott ezzel kapcsolatban. Felismertem azt a madárvédelmi lehetőséget, ami a ragadozók téli etetésében rejlik, így a kezdeti fotós célok mellett mára a madárvédelmi szempontok is megjelentek. Természetesen oly módon, hogy a fotózás is lehetséges maradjon, az évek során megfogalmazódott igényeim szerint. Mostanra tehát azt tudom mondani, hogy az ölyvekkel kapcsolatos, régóta tartó fotóéhségemet valamelyest sikerült csillapítani. A legutóbbi les is hozott új képeket. Fotósként és madarászként egyaránt nagyon nagy élményt jelent, hogy mindössze 8-10 méterről figyelhetem ezeket a szép madarakat, jó tanulási lehetőség is. Ugyanis az ölyvekkel való foglalatosság alatt rá kellett jönnöm, hogy vajmi keveset tudok róluk, annak ellenére, hogy gyakori madarak. A különböző tollazatok megfigyelése, vedlési, korbeli különbségek felismerése az egyes egyedeknél ugyanolyan örömöt jelent, mint egy-egy jó fotó elkészítése. Azt hiszem madárfotósként nem is kívánhatok többet. Hiszen a fényképezés folyamata alatt sokat tanultam róluk, természetükről, viselkedésükről.


Pécs, 2014. február 6.

Egy fagyos délután

A hétvégi fotózás krónikáját egy kis bosszúsággal kell kezdenem. A pénteken megérkezett nagy hó, és erős fagy jó mozgást ígért az ölyves lesnél, ezért tervbe vettem egy vasárnap hajnali fotózást. A január eleji tavaszias enyheség gyakorlatilag felfüggesztette a madármozgást az etetőtéren. Bár az egerészölyvek jelenléte folyamatosan tapasztalható volt a környéken, az etetőanyag mégsem fogyott. Nem volt rá szükségük. A máskor pár nap alatt elfogyó mennyiség hetekig hevert a földön, nemhogy az ölyveket, de még a rókákat sem izgatta a dolog annyira. Azonban a mostani kemény télies időjárás meghozta a reményt a fotózásban is. Időben fel is keltem, hogy még a sötét leple alatt a lesben lehessek. A hideg miatt, ami bőven mínusz tíz alatt volt, rengeteg ruhával, pléddel felpakolva indultam volna. De csak volna. Az autó csütörtököt mondott. Nem tudtam mit tenni, a sötétben és a kemény fagyban nem volt kedvem autót bütykölni, így hát tehetetlen dühvel, bosszúsan, de azért bevallom jólesően bújtam vissza a meleg ágyba. Reggel, már napvilágnál szerencsésen helyre állt a technika, így ez az akadály elhárult a fotózás elől, és körvonalazódott egy délutáni fényképezés lehetősége. És mivel a vasárnapi, családi ebédről is felmentést kaptam, ami azért valljuk be nagy dolog, (Ebből is látszik, hogy a természetfotózás nem is annyira egyéni sport, mint gondolnánk. Ha nincs megértő, támogató család, mit sem ér az egész!) nem volt más hátra, csak kellőképpen beöltözni a leshez. A málhás szamár kifejezés talán illene arra, ahogy elindultam. A nagy hó miatt még távolabbról is kellett megközelíteni a helyszínt. Fotós hátizsák, plédek, állvány, szék, álcaháló, 20kg napraforgó, mindezt térdig érő hóban. Nem fáztam, mire megérkeztem. :) A napraforgót beletöltöttem a kismadár etetőbe, friss etetőanyagot raktam az ölyveknek, és bevackoltam. Érdekes, hogy nem is a napraforgó, hanem inkább az ölyveknek kirakott eleség izgatta a madarakat. Széncinegék, nagy fakopáncsok lepték el a húst, zsiradékot. Az erős éjszakai mínuszokat az állati eredetű zsiradékkal könnyebben át tudják vészelni, hiszen nagyobb az energiatartalma, mint a napraforgónak. Ezt ők is nagyon jól tudják. Így az ölyves beszállón ma először nagy fakopáncsot fotóztam.

Gyakorlatilag folyamatosan jelen voltak, egyszerre többen is. A belsőség a szajkóknak is vonzó volt. Szintén nagy hévvel estek neki, és kisebb-nagyobb cafatokkal repültek el, hogy kisvártatva ismét visszajöjjenek egy újabb körre.

Közben a napraforgón is nagy lett a forgalom. A magevő társaság nagy részét alkotó mezei verebek és zöldikék csapata kibővült néhány érdekesebb fajjal is. Erdei pintyek jöttek egészen közel.

A nagy hó megfelelő magasságba emelte őket, érdemes volt fotózni is a "földönfutó" társaságot. Szokásukhoz híven az etetőről lehullott szemeket szedegették.

Már vagy három órája ücsörögtem a lesben, de az ölyveknek csak a hangját hallottam. Ez azért biztató volt, itt vannak a környéken, csak várni kell. Bár a lábujjaim már jelezték, hogy nagyon hideg van, mégis nagy volt bennem az elhatározás, hogy ma nem megyek haza ölyvfotó nélkül. Szerencsére az éhségük nagyobb volt, mint az óvatosságuk. Az etetőtéren egerészölyv landolt.

Nem sokat teketóriázott, egyből a lényegre tért. Tépte, nyelte a húst.

Ez megtette a hatását a többi madárnál is. Még két ölyv érkezett, és egyből mozgalmassá vált a terep. Egymást kergették a hús körül. Leszálltak kicsit távolabb, méregették az éppen táplálkozó társukat.

Hogy utána nekiugorjanak. Sajnos a mozgalmas jelenetek, amiből azért volt bőven, fotózhatatlan helyen történtek. Érdekes, hogy nem a hús mellett akaszkodtak össze, hanem arrébb szálltak, és ott csépelték egymást. Arra jó volt a helyzet, hogy kitapasztaljam, a jövőben min változtassak, hogy az akciójelenetekre is esélyem legyen. Szerencsére annyira aktívak voltak a madarak, hogy így is volt lehetőség bőven a fényképezésre.

Ügyesen használták a beszállófákat is. Született pár olyan kép, ami megfelelt a korábbi elképzeléseimnek.

Kellő jóérzéssel és megfelelően elgémberedett, átfagyott tagokkal bújtam ki a kunyhóból. Mára még adós voltam egy hógolyózással. Hát irány haza.


Pécs, 2014. január 27.