nagy kócsag

Legyen hó...

Talán azzal kezdeném, hogy az ősz és a tél eleje fotózás szempontjából siralmasan gyenge volt. Pedig nem tétlenkedtem. Terveim szerint a két évvel ezelőtt elkezdett vörös kányákat célzó projektemet új alapokra szerettem volna helyezni. Ez irányban már októberben megtettem a lépéseket. A részletekről egyelőre csak annyit, hogy új helyszínen, más módszerrel próbáltam őket az objektív elé csalni, eddig vajmi kevés sikerrel. No de a sikertelenséget a madárfotósnak tűrnie kell, semmi baj, gondoltam, addig is a szemem elé kerülő témákkal foglalkozom. Az új kányás hely kialakításakor, és a lesben töltött órák alatt nem tudtam nem észrevenni a rendszeresen a közelben mutatkozó nagy őrgébicset. Na, most megvagy koma! Több éves tervem, hogy találjak egy biztos madarat, ami fotózható helyen is tartózkodik. Egyből módosítottam az irányon, és célba vettem a gébicset. Sebtében el is készült egy egyszerű kunyhó a megfelelő helyre.

Annak ellenére, hogy a madár szinte folyamatosan jelen volt, szintén nem állt az én oldalamra, és nem fogadott szót. Bár bejárt a les elé, egyszer sem ült a számára kijelölt helyre, így 4-5 próbálkozás után sem sikerült még az elképzelésemnek megfelelő képet készítenem róla.

Semmi baj, mondom, a madárfotós ugye bírja a sikertelenséget. Majd a tavaknál kárpótolom magam. Szintén régi tervem volt már, hogy a barkóscinegék nyomába eredek. Itt volt az ideje, hogy a gondolatot tett kövesse. A nádasban kedvesen csilingelő, barátságos kismadarakat úgyis könnyű szerrel becserkészem. Nem így lett. 3-4 alkalommal is kerestem a társaságukat. Mindannyiszor meg is találtam őket, de sajnos úgy tűnik, hogy egyelőre a barkóscinegék sem akarnak szót fogadni, és ahelyett, hogy szépen pózolnának, inkább a nádasban bujkálást választják.

Mindeközben szépen elmúlt az ősz, és belecsaptunk a télbe. Ideje volt tehát, hogy ismét tevékenykedjek kicsit. Egy évvel ezelőtti felejthetetlen téli saskalandomat szerettem volna folytatni. A helyszín már adott volt, csak elő kellett készülni. A tópartra időben kikerült egy alkalmi leshely.

Az ünnepek előtt el is kezdtem kijárogatni, mert a sasok már mutatkoztak. Persze mondanom sem kell, hogy kevés sikerrel. De mivel tudjuk, hogy a madárfotós jól tűri a sikertelenséget, nagy lelkesedéssel folytattam a leselkedést az új évben. Igaz ugyan, hogy a sasok továbbra is hanyagoltak, azért most már volt néznivaló. A les körül megjelentek a sirályok.

Az első egy-két kattintás után rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan rossz a helyzet.

A következő alkalommal már sirályfotózásra készültem. Bár borult, szemerkélős idő volt, mégis nagy kedvvel bújtam be a lesbe, és nem is kellett csalódnom. Szinte percek múlva megjelentek az első madarak. A korábbi képek alapján (És Gábor barátom hathatós segítségével.) az elmúlt napokban rendbe is raktam az ismereteimet sirályfronton, így már tudtam, hogy előttem éppen viharsirályok balhéznak.

Volt történés folyamatosan, és a sirályok mögött aztán egy-két szürke gém is megjelent.

Ráadásul az időjárás is mintha kegyeibe fogadott volna. Láthatóan elkezdett esni a hó.

És ahogy felpillantottam a keresőből, elállt a szavam. A tó túlpartja hófüggönybe veszett.

Nincs min csodálkozni, hiszen tél van. :) Vagy mégis? A tó közepén sétáló kócsagok körül hirtelen mesevilág kerekedett.

Az elmúlt három hónap sikertelensége egyből feledésbe merült, úgy éreztem megfelelő kárpótlást kaptam.

Fantasztikus volt. A varázs, ahogy jött, úgy el is múlt. Na de mit is kívánhatnék még. Talán csak annyit, hogy legyen hó! :)


Pécs, 2021. január 10.

Szárnyak és vízcseppek...

... határozták meg a legutóbbi hajnali fotózás hangulatát. A vízen egyre mozgalmasabb az élet, szinte minden alkalommal látni, hallani valami újat. Reggelente már hangos békakórus köszönti a napkeltét, itt-ott már szól a nádi tücsökmadár és a foltos nádiposzáta. Jó ebben a hangos egyvelegben elmerülni, és a les takarásából szemlélni a történéseket. Persze a hajnali ellenfény fűszere csak még különlegesebbé teszi az elkapott pillanatokat. A fröccsenő víz, a napfénnyel színezett szárnyak, a sziluettek már régen rabul ejtettek, nem csoda hát, ha most is ebbe az irányba csúsztam el. :)
Képek, különösebb kommentár nélkül...


Pécs, 2020. április 11.

A hónap képe - 2018. július

Nagy kócsag - 2017. július, Pellérd

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f5,6, 1/400, ISO 80, -2 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2018. augusztus 6.

A hónap képe - 2018. május

Nagy kócsag - 2017. május, Pellérd

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f6,3, 1/10, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2018. június 6.

Kemence

Leginkább ehhez hasonlítanám a mostani időjárást. Olyasmi lehet egy jól befűtött kemence belsejében, mint mostanság a tűző napon. Ha azonban a hőségen túl tudunk lépni, a felhőmentes napoknak is meg lehet az előnye. Vagyis az estéknek. A lemenő nap izzása izgalmas körítést adhat ilyenkor a fotózásnak. Akár egy minimalista stílusú kép,

akár egy sziluettes tájfotó legyen a cél.


Pécs, 2017. augusztus 5.

A hónap képe - 2017. május

Nagy kócsag - 2017. május, Pellérd

Májusban a fő irányt a tavon virágzó kányafű adta meg. Kerestem a lehetőségeket, hogy madaras-virágos kompozíciókat készíthessek. A kányafűmező egyik állandó látogatója egy nagy kócsag volt. Szívesen halászott a növényzet között, én pedig szívesen fotóztam. Jól mutatott a sárga virágok között. A hónap fotója sorozatba ezért most egy portré kerül erről a madárról egy olyan pillanatban, amikor egészen közel sétált el a les mellett.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/2000, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2017. június 3.

Hajnali pillanatképek

Hazafelé tartunk, ideje reggelizni. Úgy elrepült ez a reggel, csak pár pillanatkép jut eszembe...

... A nap még nem kelt fel, de világos van már. A keleti égbolton csak néhány apró felhőfoszlány úszik, a pirkadati égbolt szépen színeződik. Rózsaszínes árnyalata kiválóan deríti a les melletti kányafűfoltot. Arra várok, hogy történjen valami. A hangulat egészen különleges. Az előtérben egyre több víziboglárka dugja ki kis, fehér virágfejecskéjét, a háttérben pedig szépen nyílik még a kányafű. A közelben hangosan kerreg valami, majd nagy kócsag fordul be elém. Nagyon közel van, vigyáznom kell, hogy ki ne szúrja a mozdulataimat. Szerencsém van, nem engem figyel, a reggeli érdekli. Lassú léptekkel halad el mellettem, közben meg-megáll. 1/10 a záridő, biztos kéz kell. Gyönyörű a madár, eszményi a környezet, a keleti égbolt színe pedig finoman festi a képet. Pár kattintás, és a kócsag tovasétál. Na, jól indul a nap... 

---

... Felkelt a nap. A tóparti erdő fölé emelkedve a vizet is elérik már a sugarak. Az ellenfényes oldalt bámulom, valami hangulatos fotót szeretnék. Egy szárcsa mozog rendszeresen a jó irányban, de nehéz dolgom van, a gyékényes takarásából iramodik meg, és váratlanul szalad át előttem. Esélyem sincs reagálni. Ezt eljátszotta párszor, mindig lemaradtam. Majd egyszer, mintha megsajnálna, szép komótosan úszik a megfelelő helyre. Na már csak valami plusz kellene. Egy tollrázás pont megteszi. Az ellenfény teszi a dolgát, és a vízcseppek ragyogó gyöngyökké válnak. ...


---

... Egy ideje semmi nem történik. A les körül nagy a nyugalom, túl nagy. Talán szundítok egy kicsit, kevés volt a három óra alvás. Bambulok, tekintgetek jobbra-balra, küzdök az álmossággal. Hirtelen szárnysuhogás, közeli csobbanás. Mi érkezett? Cigányréce ül előttem a vízen. Nagyon közel van, teljesen kitölti a keresőt. Ritka pillanat, ébresztő gyorsan! Párat kattintok, nem a legjobb helyre szállt le. Sebaj, a madár szépsége, közelsége extra élmény ma reggelre, garantált áloműző...

---

... A kányafüves mélyéről hangos trilla hangzik fel. Aha, megérkezett a kisfőnök. Nem látom még, de a megmozduló növények elárulják. Sejtem, hogy hol fog előbukkanni. Belőttem a helyet, már az objektíven keresztül nézem. És egyszerre csak megjelenik a kis vöcsök. Kicsit messze van, megpróbálom valahogy a képbe illeszteni. Jó a környezet, mindenhol sárga és fehér virágok. Szeretem ezt a látványt. Aztán a vöcsök ahogy jött, úgy el is tűnt. Elnyelte a kányafű...

Pécs, 2017. május 16.

Kányafű

Egy ideje már nézegetem a tó bizonyos részein növekvő kányafű foltokat. A tervem erre az időszakra az, hogy a virágmezőben mozgó madarakat fotózzam. Az elmúlt évben kicsit megkéstem ezzel a tervemmel, idén több időt akarok hagyni magamnak. Mostanra szépen virágba borult az a rész, amit kinéztem, nem volt más hátra, minthogy a tutajt odakormányozzam. Az mindjárt látszott, hogy a növényzettel borított rész a kis vöcskök igazi területe. Rendszeresen jönnek-mennek a sárga virágok takarásában.

A kócsagok is előszeretettel ácsorognak a virágok között,

és halásznak is, ha a szerencséjük úgy hozza.

Az első két próbálkozás ugyan ennél többet nem hozott, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy érdemes még erre a témára időt fordítani. :)

Pécs, 2017. május 9.

Egy nap, egy faj

A júliusnak lassan vége. A hónap első felében más dolgok foglaltak le, később pedig a hidegfronttal érkező heves időjárás marasztalt otthon. Hiányoztak már a madarak. Amint tehettem ki is feküdtem a tutajra egy alkalmasnak tűnő délután. Úgy gondoltam, hogy a hidegfrontot követő eső után lesz annyi csapadékszünet, hogy meg tudok ejteni egy esti fotózást. Tévedtem. Az égen tornyosuló sötét felhők és a radarképeken közeledő hatalmas zivatargóc hosszú esőt jósolt, ami nem vár estig. Nem volt kedvem a semmiért eláztatni magam, így pár óra üres leskelődés után visszavonulót kellett fújnom. Pár nap múlva lecsendesedett az idő, ismételhettem. Nem sokkal több sikerrel. Mintha kiürült volna a tó. Egy egész délutános les alatt mindössze egy nagy kócsag röptét fotózhattam.

Azért az elmúlt időszakban nem ehhez voltam szokva. Mondom biztos a délutáni időszak nem jó. Na majd reggel. Be is terveztem egy hajnali fényképezést. A napkelte fényjátéka majd talán visszahozza az elveszett lendületet. Ám a napkeltére hiába vártam. Mire eljött volna az ideje, addigra egy terebélyes felhő beúszott a keleti égboltra, masszív fénytelenséget okozva. A madarak aktivitása is elmaradt attól, amit vártam. Igaz, hogy volt mit nézni, de leginkább csak távol. A reggelt két kis vöcsök mentette meg. A két öreg madár egymást követve mozgott egész reggel. Egy szerencsés pillanatban pedig megcélozták a lest.

Míg az egyikük halászgatott, addig a másik egyre közelebb úszott.

Csak jött,

csak jött,

mígnem már portré közelségbe ért.

Nem volt messzebb 2-3 méternél. Feszült figyelem, mozdulatlanság, csak a pulzus emelkedik. Fantasztikus pár pillanat volt.

A madár jól megnézte magának a lesből kilógó óriási szemet, de mivel az nem pislogott, megnyugodott.

Míg a párja kicsit távolabb még mindig halászgatott, addig ő pihent egyet.

Amikor az ember csak ezt a képet látja az objektíven keresztül, önkéntelenül is magával ragadja a pihenő madárból áradó nyugalom.

De hát semmi sem tart örökké. A nyugalomból egy átrepülő szürke gém recsegése zökkentett ki engem is, meg a vöcsköt is.

Ráadásul a párja is szólt, hogy ideje menni, hát odébb álltak.

Pécs, 2016. július 23.

Keretes szerkezet

Gyenge pára lebeg a víz felett. A kecskebékák hajnai kórusába egy nádirigó karicsolása vegyül. A tó fölé fehér szellemként nagy kócsag libben, és a vízből kiálló pihenőfán landol. Közeledik a napkelte, ideje bekapcsolni a fényképezőt.

  

Forgolódik, nézelődik, beletúr a tollai közé, majd odébb száll, hogy meglábalja a vizet. A nagy madár érkezése megriasztja a közelben mélázó kis vöcsköt, mire ő is mozgásba lendül. Mielőtt azonban dolgára menne, egy pillanatra kiugrik a vízből, hogy kinyújtóztassa a lábait. A pára és a napkelte előtti fényviszonyok szép kékes atmoszférát varázsolnak köré.

A különleges hangulat tünékeny. Hamar változnak a fényviszonyok. Mire a kócsag megunja a halászatot, és visszatér a pihenőfára, már nyoma sincs a kékségnek.

Szépek a mozdulatok, kecses a madár, figyelmetlen a fotós. :) A szárnya hegye lemarad.

Alapos tollászkodás következik,

majd közös várakozás. A kócsag arra vár, hogy megéhezzen, én meg arra, hogy felkeljen a nap.

  

Ami persze törvényszerűen be is következett. A napkorong szépen felúszott az égeres fölé, és aranyba vonta a vizet, a rajta úszkáló madarakkal együtt.

A szárcsák is üdvözölték az új reggelt.

Az öregek, és a már kamaszkorban lévő fiatalok egyaránt.

Sőt, miután a zajos társaság odébbállt, a már ismerős kis vöcsök is tiszteletét tette az egyre feljebb kúszó napkorong előtt.

Szép-szép, de az igazi varázslat a másik oldalon történik. A napkelte csodákat művel. Képes a vízfelszínt aranygömbökkel borítani,

és képes minden egyes gömböt a szivárvány színeibe öltöztetni.

Képes a fényt ecsetként használva új világot teremteni,

és az egyszerű barátrécét festőművésszé változtatni.

Ahogy a nap egyre feljebb kúszik, úgy szórja szét színes üveggolyóit,

és úgy szórja áldását minden létező teremtményre.

Legyen az egy barátréce család,

vagy a már anyányi fiókáját etető búbos vöcsök.

A csoda aztán egy varázsütésre eltűnik. A közeli pihenőhelyre megérkezett a kócsag.

  

Nincs már aranygömb, nincs már színes üveggolyó, csak a tollászkodó madár közeli látványa.

  

Úgy ér véget ez a reggel, mint ahogy elkezdődött,

  

a tutaj előtt nagy kócsag tollászkodik.

Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy keretes szerkezet. :)

Pécs, 2016. július 4.