kis vöcsök

Ő sem szórakoztat sokáig. Határozott léptekkel kisétál a látótérből, beáll a nádas szélébe. 

Hm, lehet, hogy ez nem az én napom? Egy ideig marad a bámészkodás, és az agyalás. A bambulásból a közelben felbukkanó két fiatal kis vöcsök ránt ki. Először csak távolabbról kerülik meg a tutajt, de aztán többszöri bukdácsolás után már egészen közel bukkannak fel. Velük vigasztalódom.

Annyira vidám madarak a kis vöcskök, a közelségüktől egészen jó kedvem kerekedik. Na, mégsem volt hiábavaló a koránkelés. De sajnos nem maradhatok, ideje mennem, indul a nap...

A nehéz vascsónakkal nem volt egyszerű a közlekedés, ráadásul amíg le nem horgonyoztam, addig gyakorlatilag az összes madarat elkergettem a környékről. Szóval ez a kísérletem kudarcba fulladt. A 2013-as évben újabb kör következett. Barkácsoltam egy vízen úszó, egyszerű álcát, ami alá bebújva a vízben állva sétáltam.

A sokak által eredményesen használt eszköz nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de az is lehet, hogy nem voltam elég kitartó. Mindenesetre arra rájöttem, hogy ez nem az én módszerem. Sok agyalás után végül arra jutottam, hogy kell egy olyan úszó les, amit a kellő helyen lehorgonyozva ott tudok hagyni, és ami elbírja a súlyomat, és ráhasalva a víz szintjéről tudok fotózni. Aki ismer, az tudja, hogy ez a tekintélyes méreteimet figyelembe véve nem is olyan egyszerű feladat. :) Persze kézenfekvő lett volna valami könnyű csónak, de azt ugye nem adják csak úgy oda az embernek, és nálam a költséghatékonyság az egyik vezérelv. A projekt folytatásához a kellő löketet a közeli üzlet átalakítási munkálatai adták. Az építkezés melletti konténerben egyszer csak megjelent néhány nagyobb, habszivacs szerű anyag, amit a munkások szigetelésre használtak. Persze az ötlet megint a feleségemé volt. Nem is csoda, akkoriban nap mint nap az úszó les problémáját hallotta csak tőlem. :) Szóval az én egyetlenem felvetette, miért nem próbálom ki, hogyan úszik ez a dolog, hátha jó lesz. Úgy lett. Egy próba a tavaknál bebizonyította, hogy ez az anyag kiválóan úszik, és a rendelkezésre álló mennyiség el is bírná a lest és a saját súlyomat is. Egy lépéssel előrébb kerültem tehát, az úszó test megvolt. Már csak valami masszív lap kellett, ami a képzeletemben már összeállt tutaj fekvő részét képezte volna. Ebben pedig a szomszédom segített, aki lecserélte a garázsajtaját, és a régi ajtószárnyaktól meg akart szabadulni. Én kaptam az alkalmon, az egyik ajtószárny tökéletesnek bizonyult a feladatra. A többi már csak egy kis barkácsolás kérdése volt. Elkészült a tutaj. A kihelyezésre idén márciusban került sor.

Így egyben csak szárazon állt még a les, nem tudtam tehát, hogy a valóságban hogyan fog viselkedni, szerencsére minden stimmelt. Amikor befeküdtem, a szerkezet pontosan a víz szintjére süllyedt. Jó lesz, gondoltam, de igazán majd élesben fog eldőlni minden. A főpróbára pedig a szombat délután tűnt a legalkalmasabbnak. Izgatottan érkeztem, nagyon kíváncsi voltam, mit hoz az első les, milyen lesz a tutaj, stb. Sok felszerelést nem is vittem, csak éppen, ami feltétlen szükséges volt. Ki tudja, mégiscsak fél méter víz lesz alattam. De szerencsére nem volt gond. A tutaj szépen beállt a vízszintre, miután elhelyezkedtem. Jöhetnek a madarak. Azok jöttek is, de a legtöbben reménytelen távolságban mozogtak. Volt pár üstökös réce, kanalas réce, böjtik is páran, de úgy látszik friss még a les látványa. Az első madár ami közelebb merészkedett egy bütykös hattyú volt. Kiszúrtam már messzebbről, és még jó, hogy ráálltam a fényképezővel, mert egyszer csak fogta magát és vágtába kezdett a víz felszínén, egyenesen a les irányába.

Erősen koncentráltam, hogy az egyre közeledő, hatalmas madár a képmezőben maradjon. Pár kocka kivételével sikerült is. A hattyú a les előtti vízfelületen ült vissza a vízre.

Úgy tolta a vizet maga előtt, mint valami tankhajó. :)

Remek, vigyorogva néztem vissza a képeket az LCD-n. Valami azonban nem stimmelt. A könyököm alatt átnedvesedett a szivacs, amin feküdtem. Mi van, süllyedek? A hattyú okozta izgalom közben kicsit előre csúsztam a tutajon, így annak eleje kicsit a víz alá merült, persze, hogy befolyt a víz egyből. Gyorsan megnéztem az objektívet, a napellenzője vizes volt. Szerencsére maga az optika és a váz nem kapott vizet. Hát ennél lejjebb már nem lehet vinni a nézőpontot azt hiszem. :) Mindenesetre ezt mindenképp orvosolni kell, hogy a les eleje stabilabb legyen. Picit hátrébb csúsztam, a tutaj visszaállt a helyére. Folytatódhatott a fotózás. Jobbról amióta megérkeztem szóltak a kis vöcskök. Két példány hangját is hallottam. Ám most az egyik egészen közelről szólt. Meg is jelent a látótérben.

Láthatóan szemmel tartotta a lest, de azért nyugodtan úszott el előttem.

A vöcsök balra eltűnt, maradt a hattyú. Az egyre szebb fényekben jól mutatott, ahogy a sarjadó növényzet között táplálkozott.

Lőttem pár kockát, de aztán inkább csak figyeltem. A kicsit mesze lévő nádas mellett nagy volt a forgalom. Szárcsák jöttek-mentek, és böjti récék tűntek fel néha. Kerregő hangjukat néha közelebbről is hallottam, de inkább a les mögötti részről vagy oldalról. Kedvező helyen nem mutatták magukat. Nem úgy a vöcsök. Újra megjelent előttem.

Vígan bukdácsolt, és néha válaszolgatott a messzebb lévő társának. Az egyik merülés után aztán egészen közel bukkant fel.

Hirtelen nem is találtam az objektívvel. Ki is szúrta, hogy bénázok, de nem bukott le, inkább kíváncsinak tűnt.

Szépen elúszott előttem, pont ideális távolságban volt.

Majd gondolt egyet, és eltűnt a víz alatt.

A vöcsök és a hattyú is magamra hagyott a naplementére, csak az a néhány szárcsa maradt, amelyek picit már el mertek távolodni a nádastól.

A nap lement, előbújtam én is a rejtekemből. Nagyon jó volt. Igaz, hogy szokni kell a helyzetet, hogy folyton mozog a les, a legkisebb szél is behintáztatja. De úgy érzem megtaláltam azt a módszert, amivel sikeres lehetek ezen a téren.

A les két oldaláról is sajátos torokhangján szól egy-egy törpegém. A nád mozgásából nagyjából sejteni is lehet, hogy merre vannak. Az egyik irányból egyre közelebb billennek ki a nádszálak, mire végre a madarat is megláttam. Valamit sejthetett, mert teljesen nem mutatta meg magát. Pár másodperc után el is tűnt a szemem elől.

A délután következő szereplője a múltkor már megismert guvat. Most egyedül érkezett. Párja már minden bizonnyal a tojásokon kotlik. Érkezését előre jelezte. Mielőtt kilépett a tisztásra benyúló fára, elvisította magát a nád takarásában. A nyílt rész előtt picit várt, körülnézett. Majd a les előtt, sajnos fókusztávolságon belül, elsétált előttem.

A vizet figyelve gyakran előfordul, hogy a szabadon álló nádszálak hirtelen, látszólag minden ok nélkül, megmozdulnak. Mintha valami nekimenne a víz alatt. Ez azért nem meglepő egy halastó esetében, hiszen itt halak is vannak, nem csak madarak. Egy ilyen "indokolatlan" nádmozgás után azonban a les előtt piciny madárka bukkant a felszínre. Kis vöcsök úszott be az öbölbe a víz alatt. A meglepően pici madár egészen közel úszott, szép portré lehetőséget adva nekem ezzel.

Utána még jó darabig elidőzött, hol lebukott, hol meg csak ringatózott a vízen.

A nap záróakkordját a nádirigók adták. Folyamatosan kariccsolnak, és kergetik egymást. Persze az izgalmas jelenetek mindig távol történnek. Az egyik ilyen heves kergetőzés közben viszont az egyikük olyan közel jött, hogy érdemes volt pár kockát elereszteni rá. Többre nem is volt lehetőség, mert szinte azonnal a rivális után vetette magát ismét.

A megemelkedett víz egyből meg is hozta az eredményt. A kis öbölben megjelent a kis vöcsök. A kb. 50-60 cm-es mélység már elég ahhoz, hogy a folyton bukdácsoló madár jól érezze magát. A les is bizonyított. A félénk madár 2,5-3 m-re úszkált előttem. Most láttam igazán, hogy a kis vöcsök mennyire kicsi. Elférne a tenyeremben, valóságos tollgombóc.

Szerencsére néha a sekélyebb részbe is kijöttek, így tudtam pár képet készíteni. Röviddel napkelte után a sátor mellett motozásra lettem figyelmes. Alul kikukucskálva láttam, hogy egy billegetőcankó keresgél az iszapon. De nem a tőle megszokott módon. Az iszap helyett a kiálló növényi szárakat vizsgálgatta, és az azokon lévő rovarokat kapdosta el. Addig-addig szaladgált, míg bekeveredett az objektív elé is.

Aztán jöttek azok a madarak, amik miatt jöttem. Gólyatöcs csapat jelent meg a vízen. Először csak távolabb táplálkoztak, de szép lassan haladtak felém. A sok kiálló kóró miatt nehéz volt őket fényképezni, de néhány értékelhető kép azért készült.

Az egyik közelben szedegető töcs lábán sárga gyűrűt vettem észre. Próbáltam több oldalról lefényképezni, hátha ennek segítségével felfedi majd kilétét.

Öt óra hasalás után aztán kikecmeregtem, a nyakam már nem nagyon akart mozogni. Nagy élmény volt. Igaz, hogy jó pár faj csak a sátor mögül kiabált, de talán lesz még lehetőségem újra próbálkozni. Már csak ki kell kecmeregni ezzel a sok holmival...

Tényleg méltóságteljes madár. Szigorú tekintettel leste a vizet, és villámgyorsan csapott le egy - egy falatért. Teljesen elmerültem a halászgató kócsagokban. Véletlenül a szemem sarkából láttam valami mozgást néhány méterre előttem a vízen. Egy kis vöcsök úszott egyenesen felém. Gyorsan ráirányítottam az objektívet, és kattintgattam. Meglepő, hogy ilyen közelről tényleg kicsi. Szép nyugodtan beúszott 3 m-re mellettem a nádasba.

A mai napra az igazi meglepetés 2 fekete gólya volt. Elég későn, az utolsó fények mellett szálltak le a vízre. A gémekkel ellentétben egyből aktívan halászni kezdtek, szerencsére felém mozogtak, úgyhogy pár kép róluk is született. Érdekes volt látni a zavartalan erdők félénk madarát ilyen közelről.