búbos vöcsök

Szolid szezonkezdet és a töltött lángos

A tavasz közeledtével egyre többet járt az eszem az úszó lesen. A telet kint töltötte, és meglehetősen le is ronygyolódott, ezért a szükséges renoválás elvégzése után hadrendbe állítottam.

A szombat hajnal jó időt ígért, eljött az ideje a szezonnyitásnak. Még sötétben a helyszínen voltam, a tó közepén, a nádas mellett. Csak egy dolog hiányzott, a tutaj. Hűlt helye volt. Vakartam a fejem, hogy most mi is legyen, de nem volt mit tenni, visszagázoltam a töltésre. Szerencsére rövid bóklászás után megleltem a szökött lest. Bepakoltam, és a derékig, néha mellig érő vízben visszakormányoztam a helyére. Persze ekkorra már kezdett világosodni, és a ténykedésem természetesen nem maradt észrevétlen. Sok mindenre már nem számíthattam, de volt még némi idő napkeltéig, és úgy voltam vele, hogy ne vesszen kárba a reggel. Hát bebújtam, hogy legalább az érzés meglegyen. Az meg is jött azonnal. A hajnali hangulat a tutaj rejtekében utánozhatatlan. Lélekfrissítő egy semmilyen tél után. A csend hamar beállt, miután eltűntem a fürkésző szemek elől. Na de milyen izgalmas hangokkal teli ez a csend! A kis vöcskök már párban mozognak. Trillázó kiáltásuk betölti a vizet.

Mire a nap felkelt, a récék is előkerültek a nádasból. Kiszúrtam egy csörgő réce párt, de gondolom ők is kiszúrták az én korábbi ténykedésemet, ezért jó messze elkerülték a tutajt. A nádszegély mellett eloldalazó cigányrécét azonban már nem engedtem el kép nélkül.

Ezután sokáig csak a vizet bámultam, és a mögülem hallatszó hangokból próbáltam összerakni, mi is történik még a tavon. A hangok alapján azonosított szereplők közül csak egy búbos vöcsök mutatta meg magát. Párja nem volt még, ennek ellenére kitartóan járőrözött a vízen, és hallatta jellegzetes hangját.

Remélem nem marad egyedül, és lesz majd pár szép jelenet az elkövetkező időszakban. A vöcsökkel a hajnal véget ért. A nap már magasan járt, és ideje volt a reggelinek is. Hazaérve finom illatok töltötték be a lakást, feleségem töltött lángossal várt. Kiderült, hogy névnapom van... :)


Pécs, 2023. március 25.

Egy délután, két madár

Május végére becsúszott még egy délutáni leskelődés a tutajról. Kíváncsi voltam, hogy a libák kitartottak-e a les közelében. Az időjárás ezúttal sem kedvezett. Bár szép délutáni fény volt, a folyamatos szél megint rányomta a bélyegét a napra. Nem is volt túl mozgalmas az a kint töltött pár óra. Egy cigányréce kerülgetett először. Párszor elúszott előttem oda-vissza, de megfelelő közelségbe sajnos nem került.

Sokáig csak ringatóztam a folyamatosan hullámzó vízen, tűnődtem a a madarak hiányán. Végül a búbos vöcsök könyörült meg rajtam. Mint annyiszor, most is váratlanul bukkant fel előttem a víz alól. Piros szemével felém nézett, engedett egy rövid sorozatot, majd ismét eltűnt a víz alatt.

Hát ennyi jutott aznapra. Talán legközelebb...


Pécs, 2021. május 31.

Vigyázó szemek

A legutóbbi tutajozás nem hozott sikert a kislibákkal, de minden reményem meg volt, hogy ez nem marad így. Ezért a napfényes péntek délutánt kihasználva újabb kör következett. Korán érkeztem a tóparta, a fény még kicsit erős volt a fotózáshoz, de gondoltam, míg lágyul a napsütés, legalább lenyugszik az öböl az érkezésem után. A madarak azonban nem hagytak nézelődni. Amint elrejtőztem a lesben, és előkészültem, balról, a nádszegély mentén feltűnt egy libacsalád.

Ó, egyem meg őket, hát itt vannak. És ami még jobb, én is itt vagyok. :) A család a gúnár vezetésével haladt ütemesen, FELÉM!

Mintha egyenesen a tutajt célozták volna meg, a családfő szépen a kamerába nézve vezette felém családját.

Természetesen már nem érdekelt, hogy még erős a fény a fotózáshoz, szólt a kereplő, ahogy csak bírta.

Nem akartam elhinni. Eddig a libák úgy kerültek, mint egy madárijesztőt, most meg itt úsznak előttem a kislibák is.

Amint a kis libanövendékek elhaladtak előttem, jött a következő meglepetés. Mivel a keresőben követtem vendégeimet, nem vettem észre, hogy a nyomukban egy második család is közeledett. Már egészen közel jártak, mikor felpillantottam.

A szülők portrétávolságban követték az előző csapatot, a kislibák, pedig szépen kitöltötték a képmezőt. Pár nappal korábbi kelésű fészekalj lehetett, a "rút kis kacsa" hatás náluk erősebb volt. :)

Nem tudtam betelni velük, az elképesztő közelség ezzel a félénk madárral teljesen lenyűgözött.

A libasereg végül eltűnt a látótérből, ám talán 10 perc múlva az egyik család újra felbukkant, és ezúttal a másik oldalról kerültek meg.

Kicsit távolabb úsztak most, így az egész alakos képek is megszülethettek.

Nahát, nem volt semmi. Kellett egy kis szünet, hogy feldolgozzam a történteket. Néhány réce mutatta magát, közülük egy üstökös adott lehetőséget egy fotóra.

Majd, mire a napsugarak kellően laposak lettek, az egyik búbos vöcsök is megjelent. Közvetlen a les mellett bukkant fel a víz alól, aztán már sietett is a dolgára.

Azt hiszem jó helyen úszik a tutaj. :) Újabb szünet következett. A ringatózó merengésből csipogó hangok riasztottak fel. Balról, egészen közel megjelent pár bolyhos apróság.

Megleptek a hattyúfiókák. Cukiságfaktor minden mennyiségben.

A tojó hattyú vezette a sort, az apróságok pedig hol egymás mellett, hol lemaradozva követték.

A sort a gúnár zárta. Komótosan táplálkozva követte családját.

Az egyre szebb fényekben a visszatérő vöcsök szórakoztatott tovább.

A les előterében forgolódott egy darabig, szépen mutatott a beálló szélcsendben kifeszülő vízen.

Szép volt. De még mindig nem volt vége a napnak. Az ismerős csipogó hang ismét jelezte, hogy látogatók közelednek. Ezúttal jobbról úszott be a hattyúcsalád. Nagyon közel. A legközelebbi tollpamacsokra nem is tudtam élességet állítani. Meg kellett várni, hogy kicsit távolabb kerüljenek.

Bociszemű vattapamacsok úszkáltak ellőttem szinte karnyújtásnyira. Azt hiszem erre a látványra a legkeményebb madarász szíve is meglágyul. :) Persze a szülők is hihetetlenül közel voltak. A gúnár maradt előttem pár percig, és a víz alatti zöldségből táplálkozott. Úgy jelent meg a keresőben, mint ahogy még soha nem láttam.

Ezt a hihetetlen napot a vöcsökkel zártam. Miután távolabb bukdácsolt és tollászkodott, a les előtt úszott el, hogy eltűnjön az öböl sarkában. Két szép portréval gazdagította a gyűjteményemet.


Pécs, 2021. május 16.

Vissza a vöcsökbirodalomba

Régi, vízparti leskunyhómmal akadt dolgom. A szép emlékű les sok éve állja már az időjárás viszontagságait, és újabb terv körvonalazódott a fejemben vele kapcsolatban. Szóval tettem-vettem a kunyhó körül, és miután végeztem, befeküdtem egy kicsit leskelődni is. A régi, jól ismert nyugalom, ami a benne töltött sok óra emléke, egyből visszaköszönt. Ám hamar el is oszlott a nem várt történések miatt. A les előtti öböl szokásos madármozgását szemlélve megdöbbenve láttam, hogy a nádasból libacsalád váltott ki a nyílt vízre. És nem csak a nádszegély mellett osontak, hanem bátran úszkáltak az öböl széltében-hosszábban. A kunyhó nem teljesen optimális a vízen úszó madarak fotózásárra, de az elém bekeveredő libákat nem engedhettem el fotó nélkül.

Két évvel ezelőtt azért szálltam ismét vízre, hogy a területen megjelenő nyári ludakat fotózzam. Ez eddig csak részben sikerült, így érthető, hogy azonnal reagálni akartam a váratlan lehetőségre. Lányommal másnap már költöztettük is a tutajokat. Harmadnap délután pedig már rajtuk elrejtőzve vártuk, hogy szerencsénk lesz-e a libákkal.

Egyből déjà vu érzésem lett. Öt évvel ezelőtt ugyanebben az időben kormányoztam a tutajt erre a helyre, egy kis nosztalgiával nyugtáztam, hogy újra a vöcsökbirodalomban vagyok. Az események is ennek megfelelően alakultak. Az öböl eldugott zugából búbos vöcsök pár tűnt fel.

A hullámzó vízen egyre közelebb jöttek, a szél kajlán belefújt a bóbitájukba.

Nem is tudom már hány ilyen helyzetet éltem át, de a búbos vöcsök mindig elvarázsol.

pláne, ha már olyan közel van, hogy nem fér bele a keretbe.

A szél még meg is fűszerezte a portrékat, időnként felborzolva bóbitájukat.

Csoda volt. Ez a fűszer, ami a mozgatórugója fotós munkásságomnak. Közel menni, titkokat ellesni, részese lenni a természetnek.

A vöcskök kis idő múlva tovább álltak, az öböl másik részén kezdtek halászni.

De nem maradtunk látnivaló nélkül. Hattyúk tűntek fel előttünk, szintén extrém közel.

Annyira a portréra koncentráltam, hogy először nem is vettem észre a nagy madár mellett úszó tollgombócokat. Fiókákat vezetett a tojó hattyú.

Nehéz ilyenkor nem elmosolyodni. A keresőbe nézve én is így tettem. A gúnár is követte a családot, vigyázó szemeivel úszott el a fiókák és a tutajok között,

kitakarva a teljes látómezőt.

Megvárta, míg a kis tollgombócok anyjuk kíséretében a nádas mellé érnek,

majd ő is nyugodt tollászkodásba kezdett.

A hattyúk híresek féltő természetükről, ez most szépen megmutatkozott. Ezzel a jelenettel vége is lett a napnak. A libák ugyan elmaradtak, a tökéletes haditervünk ellenére, de szerencsére a vöcsökbirodalomban mindig történik valami érdekes...


Pécs, 2021. május 3.

Ábránd

A fantasztikus libás hajnal után úgy éreztem, talán van esély egy újabb csodára. Ráadásul ismét szép, nyugodt idő volt kilátásban, így állandó fotós társammal szombat hajnalban azon kaptuk magunkat, hogy a tutajokon ringatózunk. Szinte minden ugyanúgy kezdődött, csak egy valami hibádzott, felhő terpeszkedett a keleti horizonton. Pedig jó mozgás volt. A hajnal előtti kékségben már megjelentek a barátrécék.

De az eddig megszokott hajnalpír derítésére hiába vártunk. A kergetőző szárcsák alatt alig néhány narancsos folt jelent csak meg a víz felszínén.

Bosszantó volt a dolog, mert sok olyan esemény történt, amiből akár lehetett is volna valami egy csöppnyi ellenfénnyel, így azonban nem lett.

Végül a felhő megkönyörült rajtunk, és elúszott a nap elől. A narancsos színáradat így ugyan elmaradt, de a fotózás végére lehetőség adódott némi művészkedésre.

A vízfelszínt beborító gömbök sokasága, és a madarakat rajzoló fény úgy jelent meg, mint egy képbe öntött ábránd...


Pécs, 2021. április 13.

Hajnalban

Húsvét hétfő hajnalra nyugodt időt jósoltak. Lányommal úgy határoztunk, hogy a tavon próbáljuk elcsípni a napkeltét. Április első napjai meglehetősen szeszélyesre sikerültek, most is jóval fagypont alatt van a hőmérséklet. De pont ez miatt reménykedve érkeztünk még sötétben a tópartra, mert a melegedő víz, a szélcsend, és a hajnali mínuszok kombinációja garantáltan víz fölött úszó párát jelent, ami a napkelte sugaraival megfűszerezve teremti azt a hangulatot, amit folyton keresünk a reggeli fotózások alkalmával. Nem csalódtunk. Ugyan még csak derengett némi rózsaszín a keleti láthatáron, mikor elbújtunk a tutajon, de már sejthető volt, hogy nem mindennapi látványban lesz részünk. A lilás árnyalatban fürdő párából két lúd sziluettje bontakozott ki.

A nádfal előtt úsztak el, a vízen pedig szépen tükröződött az égbolt hajnalpírja.

Jól kezdődik, egyből a főszereplőkkel. A ludak a már megszokott módon a nádfal előtt kezdtek táplálkozni, és szép lassan kioldalaztak a rózsaszín reflexióból. Teltek a percek, az égbolt egyre szebb színt öltött, a pára pedig mintha csak vastagodott volna, sűrű paplanként borította a vizet. Aztán megtörtént, amire annyira vártunk, az egyik liba felénk kezdett oldalazni.

Feszült pillanatok voltak. A madár tökéletes távolságban úszott át előttünk, szépen keresztezve az égbolt tükröződését.

A napkelte még messze, mégis gyönyörű árnyalatok jelentek meg a liba alatt.

Nem is akartam elhinni, de a madár befordult a lesek mellé,

és táplálkozni kezdett.

Ahogy forgolódott a gyékényes mellett, a háttérben feltűnt a másik is.

Hát mi van itt ma reggel? Mondhattam volna, hogy gyertek haza ludaim, de nem kellett biztatni a közelebbit, jött magától is.

A folyamatosan kattogó fényképezőktől nem zavartatva magát, nyakát a víz alá dugva kereste a reggelire valót.

Elképesztő volt a látvány. A fejéről lecsorgó víz, a szép derengés a vízen, a pára biztosította finom háttér és a madár közelsége teljesen lenyűgözött.

Kis félkört leírva szépen elkezdett oldalazni előttünk, és ritmusosan dugta a víz alá a nyakát egy-egy falat után.

Olyan közel haladt el, hogy már félő volt, kilóg a képkeretből.

Sok kép készült, a fényképező folyamatosan dolgozott, de a helyzetet nem hagyhattam ki.

Újabb víz alá bukások, lecsorgó víz, fejrázás után megjelenő vízcseppek.

Mindezek után a másik liba is elénk érkezett,

egy darabig közösen bukdácsoltak,

majd a kelő nap érkeztével egyik jobbra, másik balra távolodott el.

Egy távolabbi tollászkodással és szárnycsapkodással búcsúztak.

Ám az izgalmak még nem értek véget. Búbos vöcsök bukkant fel a közelben.

Egyből feltűnt, hogy nincs minden rendben vele. A csőrtövébe egy horgászzsinór gubancolódott.

Csórikám, valahogy összeszedhetett egy damillal leszakad horgot, vagy talán egy halat fogott, ami zsinórostól szökött meg a horgásztól. Borzasztóan nézett ki, bár a sérülés nem tűnt frissnek, és a madár sem volt legyengült állapotban.

Egy gyors tollrázás után hamar tovább is állt,

hogy távolabb halászni kezdjen. Fogott is egy nagyobbacska halat, ám nem tudta lenyelni. Többször próbálkozott vele, forgatta, elengedte, újra megfogta, de lenyelni nem tudta.

Ha csak a képeket nézem, gyönyörű volt, ahogy az izzó környezetben a hallal próbálkozott, de tudtam, hogy a problémáját a damil okozza, segíteni meg nem tudok. Így hát a libák okozta öröm, és a vöcsök miatti aggodalom keltette vegyes érzésekkel fejeztük be ezt a hihetetlen reggelt.


Pécs, 2021. április 8.

A hónap képe - 2020. július

Búbos vöcsök - 2020. április, Pellérd

Új képek hiányában a pár hónappal ezelőtti élményekből szemezgettem. A tavaszi történések egyik jellemző mozzanata a vöcskök revírharcai voltak a tavon. A sokszor kiszámíthatatlan rohanásokat nehéz elkapni, ezért nagyon örültem, amikor ez sikerült. Pláne, ha a körítést a tó ellenfényben fürdő kipárolgása adta...

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f5,6, 1/5000, ISO 800, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. augusztus 1.

Elkapott az eső

Délutáni vizitre érkeztem a tavakhoz. A márciusban és áprilisban tapasztalható zsongás május közepére alábbhagyott. A vonuló récék elmentek, a libák az egyre cseperedő fiókáikkal szétszéledtek. A nádas ugyan tele van hangokkal, de a víz most nyugodt arcát mutatja. Egy-egy rövid kifekvéssel fel lehet mérni, hogy éppen mi a helyzet. Bújkálós idő volt, de gondoltam addig úgy sem esik, míg kint vagyok. Tévedtem. :) Alig tűntem el a tutaj fedezékében, máris elkezdődött a zuhany. Nem bántam.

Az eső hamar elállt, és a barátréce sem jött közelebb. Szemlélődtem. A szemközti gyékényfalban mozdul valami apró. Törpegém. Jaj de pici. :)

Újabb szünet. A vöcsök járőrözik csak időnként. Ránéz a szomszédjára, aki ugyanezt teszi.

Párjaik minden bizonnyal a fészken ülnek. Hamarosan kelnek a zebracsíkos fiókák, na majd az lesz megint izgalmas. Nem is maradok tovább, nincs miért. Talán legközelebb...


Pécs, 2020. május 19.

Lila köd ...

... hömpölyög a víz fölött. Messze még a napkelte, de a színjáték már elkezdődött. A párából kibontakozó alakokból récék formálódnak.

A hímek zaklatása elől a tojó barátréce a beülőre menekül.

Szép a lila körítés, de gyorsan változnak a fényviszonyok, az égbolt egyre világosabb, a lila szín is szökőben.

A felbukkanó vöcsök tollrázása már-már szürkének hat.

De szerencsére a színtelenség rövid életű, a nádfal szélében gubbasztó vörös gém előtt már halvány színt kap a hullámzó pára,

és a víz alól előttünk felbukkanó vöcsök hátán mintha már megcsillanna a fény.

Igen-igen, a napkorong is kibújt már a nádas fölé, és a gém hamar narancsba öltözik.

Megunhatatlan a látvány, a tavat befedi a narancsos párapaplan. A barátrécék szerencsére a közelben maradtak, most ők adják a fő témát. A hímek a legaktívabbak,

a vízre lapulva, nyújtott nyakkal kergetik a tojókat.

Ha az egyikük megpihen, már jön is egy közeli hím, hogy megkörnyékezze.

Ennek köszönhetően a tojók a közelebbi beülőre is felülnek, végre néhány közeli felvétel is sikerült a gőzőlgő levesben.

De már fordul is a hím a háta mögött,

és folytatódik a kergetőzés.

Akárcsak a másik oldalon. A vöcskök között is feszült lett a helyzet, volt víztaposás és vízisí egyaránt.

Lassan a narancsos árnyalatok is fakulni kezdtek, a hajnali színjáték a végéhez közeledett. A prímet ma reggel a barátrécék vitték, de a végére azért maradt még egy mozzanat a szárnyakból és vízcseppekből.


Pécs, 2020. április 26.

Szárnyak és vízcseppek...

... határozták meg a legutóbbi hajnali fotózás hangulatát. A vízen egyre mozgalmasabb az élet, szinte minden alkalommal látni, hallani valami újat. Reggelente már hangos békakórus köszönti a napkeltét, itt-ott már szól a nádi tücsökmadár és a foltos nádiposzáta. Jó ebben a hangos egyvelegben elmerülni, és a les takarásából szemlélni a történéseket. Persze a hajnali ellenfény fűszere csak még különlegesebbé teszi az elkapott pillanatokat. A fröccsenő víz, a napfénnyel színezett szárnyak, a sziluettek már régen rabul ejtettek, nem csoda hát, ha most is ebbe az irányba csúsztam el. :)
Képek, különösebb kommentár nélkül...


Pécs, 2020. április 11.