búbos vöcsök

Április elején

Az esős kaland után eltelt egy hét, és közben szép csendben átcsúsztunk áprilisba. Az esős, szeles időjárást napos, szélcsendes idő váltotta fel. Esély nyílt rá, hogy a kanalas récéket feszített víztükörrel is fényképezhessem, így péntek délután a tutajon vártam a szerencsémet. Mert abból most már több is kellett, mivel a récék száma láthatóan megfogyatkozott az utóbbi napokban. Nincs ebben semmi szokatlan, az átvonuló madarak száma április elején már csökkenni szokott. Tudjuk persze, hogy a remény hal meg utoljára, és ez a madárfotózásban fokozottan igaz. Szóval miután beküzdöttem magam a megemelkedett vízszint miatt magasabbra került tutaj fedélzetére, ami lássuk be, tőlem nem kis teljesítmény, elmerültem az egyre gyarapodó hangzavarban, mert a nádas jól hallhatóan egyre inkább megtelik élettel. Nyári lúd zökkentett ki a hallgatózásból. Nagyon közel volt, pisszenni sem mertem, csak a fényképező kattogott visszafogottan.

Szépen mutatta magát az objektívnek, én meg élveztem a látványát a sima víztükör nyújtotta homogén környezetben. Nézegettem volna még, de erre csak egy jó óra múlva adott lehetőséget ismét, szintén csak rövid időre.

Időközben a területes vöcsök is beköszönt. Trombitált egy kicsit, majd ő is magamra hagyott.

Újabb egy óra hallgatózás után, mert néznivaló nem igen akadt, végre valami fehér folt tűnt fel a szemközti nádfal mentén.

Kanalas réce nyújtóztatta ki a szárnyait az egyre szebb fényekben. Sőt, mögötte akadt még egy. Felcsillant tehát a remény, mert két pár is szűrögette a vizet a kis öbölben. Aztán egyszer csak ismét megtörtént a csoda.

Ott volt megint előttem a két kanalas réce, alig fértek bele a képkeretbe.

Jó húsz percnyi tollászkodásba kezdtek, nem volt más dolgom, csak a gombot nyomni.

Hát így történt. Jó volt, szép volt. Nem tudom, hogy lesz-e még kanalas réce előttem idén. Ha lesz, én lefotózom. :)


Pécs, 2025. április 6.

Nagy kanál

Délutánra elállt az eső, megint próbára tettem hát a szerencsémet. Bíztam benne, hogy a kanalas récék újabb fejezettel gazdagítják fotós naplómat. Az esély meg volt rá. Miközben a les felé tartottam, gyorsan átfutottam a vízen lévő madárcsapatot, és a számok mindenképpen biztatóak voltak. A délután eseményeit ezúttal a cigányrécék indították.

A tutaj előterébe beúszó páros a kelleténél ugyan kicsit távolabb kezdett bukdácsolni,

de a hímről azért készült pár kép. Egészen furák azok a fehér szemei. :)

A főszereplők sem várattak sokáig. A cigányrécék között átúszott egy kanalas páros.

Eltűntek a les mellett a nádszegélyben. Nem akartam szem elől téveszteni őket, de a közöttünk kibukkanó szárcsára muszáj volt pár kockát elereszteni.

Kitekeredve lestem a nádast bal felé, hátha előbukkannak a kanalas récék. A hím meg is mutatta magát kicsit távolabb,

de a figyelmemet megint elterelte valami más. A másik irányból, egészen közelről, búbos vöcsök szólalt meg. Eddig is hallottam távolabbról, de erre már fel kellett pillantanom. Nem tehetek róla, a búbos vöcsök is a gyengém, nem tehettem meg, hogy nem fordulok rá az objektívvel.

Időnként hangoskodva forgolódott előttem,

és nagy meglepetésemre egyre közelebb ért. Már portrékat lőttem róla.

Ej, mennyit küzdöttem évekkel ezelőtt az ehhez hasonló fotókért.

Fantasztikus volt. Annyi vöcskös kaland után most sem tudok betelni vele. A madár nézelődött, néha hangosan szólt, majd kisvártatva az öböl túlfeléről választ is kapott. Nem is várt sokáig, egyből célba vette a még láthatatlan másikat.

Azonban amint elérte a túlsó nádszegélyt, egyből kiderült, miért is volt az előbbi közjáték. A párját hívta. Ugyanis az avas növényzetből előbukkanó másik vöcsökkel egyből násztáncba kezdtek. Még ha távol is történt ahhoz, hogy jó kép születhessen róla, az ajándékozás pillanatai nagyon megkapóak voltak.

A vöcskök eltűntek a látóteremből, jöhetnek ismét a récék. A kanalas páros közben előkeveredett a takarásból. Csőrüket a szárnyuk alá rejtve pihentek a hullámzó vízen.

Ennél azért aktívabb viselkedést várok el egy fotózás alatt. Legalább olyat, mint a kissé távoli kendermagos tollászkodása volt.

Persze nem volt mit tenni, várni kellett. Szerencsére a hangulat hamar felpaprikázódott. Hím kanalas került fényképezhető távolságba.

Erről van szó. Ráadásul egymást hajtva újabbak kerültek a közelembe.

A hormonoktól túlfűtött gácsérok nem szívelik ilyenkor egymás közelségét. Ennek köszönhetem, hogy egyikük beúszott portré távolságra.

Ne erre mondják, hogy ez nem volt semmi. Azt hiszem egy szavam sem lehet.

A kanalasok végül magamra hagytak. A napot, pont ahogy kezdtem, a cigányrécékkel fejeztem be.

Szépek ezek a csoki madarak is, szó se róla. Úgy vélem jól alakul ez a récékkel teli tavasz, és a mai napon is nagy kanállal merítettem belőlük. :)


Pécs, 2025. március 25.

Kendermagos este

A tavaknál akadt dolgom, és örömmel tapasztaltam, hogy az ilyenkor szokásos színes récekavalkád szépen alakul. Ráadásul az úszó les most pont jó helyen parkol, így délután visszatértem, hogy próbára tegyem a szerencsémet. Több olyan faj is volt a csapatban, amire régóta fáj a fogam. A récék tipikusan olyan madarak, amelyek pontosan tudják, hogy meddig tart a fényképező lőtávolsága, és azt a vonalat kínos pontossággal szeretik betartani. Próbálkozni azonban mindig kell, hátha éppen most törik meg a jég. Az időjárás ugyan nem kedvezett, néha kicsit csepergett az eső, és fújdogált a szél is, de a lehetséges récefotók mégis lelkessé tettek. Az események a szokásos módon kezdődtek, a madarak az érkezésem miatt a tó túlsó végébe húzódtak. Míg vártam, örömmel hallgattam a megszólaló kis és búbos vöcsköket. Csalhatatlanul tavasz van. Aztán a nádszegély mellett elóvatoskodott előttem egy nyári lúd,

és egy hangoskodó vöcsök is beúszott a les előterébe.

Jaj de szeretem a vöcsköket. :) Na de közben már kiszúrtam, hogy kissé oldalvást feltűnt pár réce is. Kendermagos récék voltak. Régi vágyam volt már közelebbről megismerkedni ezzel a fajjal. Készültek is a képek, de a távolság, és a hullámzó víz nem segített. Várni kell még. Jó 15-ös csapat volt, de a párok már többé-kevésbé együtt mozogtak. Ahova a tojó úszott, a hím mindig követte. Lassan, de biztosan egy-egy páros szépen közeledett.

Ahogy telt az idő, a szél is csendesedett, kisimult a víz, és a madarak szép, monokróm környezetben kerültek a memóriakártyára.

Időnként még az is előfordult, hogy egy-egy hím még közelebb került. Na nem mondom, hogy optimális távolságra, de ezekkel a képekkel bőven kiegyeztem erre a napra.

Azt hiszem új kedvencre találtam. A kendermagos réce hímjének finom mintázata teljesen elvarázsolt, a csapat folyamatos beszélgetése pedig jó hangulatot adott az egész estének. Soha rosszabb fotózást! :)


Pécs, 2025. március 15.

Hajnal van...

..., a tómederben fekszem. A lessátor takarásából próbálom kivenni a szürkületben kirajzolódó alakokat. Gémek, kócsagok gyülekeznek a mederben visszamaradt vízfolt mellett. Az elmúlt időszak aszályos időjárása miatt leapadt a vízszint, és a halak beszorultak a visszamaradó sekély vízbe, amit persze a madarak egyből kihasználnak. Én meg úgy döntöttem, hogy előkeresem rég nem használt lessátramat, és teszek egy próbát.

Szóval a hajnali szürkület szép lassan napkeltébe vált át. Figyelem a még kissé távol lábaló gémeket, várom, hogy közelebb érjenek. A szemközti öreg fűz ágait már el is érte a napfény, az ott pihenő rétihéja már képkockára kívánkozik.

Egész jól alakul a forgalom előttem is, lassan lőtávolba érkeznek a gémek, amikor hirtelen mind feldobja magát a levegőbe, és elrepülnek. Próbáltam találgatni, hogy mi történhetett, ám a sátor mögül felhangzó kiáltás azonnal választ adott a kérdésre. Rétisas kiáltása töltötte be a tavat, bizonyára ő riasztotta el a gémeket. Csak egy a baj, hogy a sas mögöttem volt. Behúztam hát az objektívet, és a sátorlap alatt óvatosan kidugtam a jó irányba. Messze volt a madár ugyan, de gondoltam egy fotót azért megérdemel. És ahogy a keresőben megtaláltam, felhangzott az ismerős kiáltás, és a párja is landolt mellette.

Már nyomtam is a gombot, így a másik sas érkezése és az azt követő közös kiáltozás már megörökítésre került.

Ej, de sokat vártam ezekre a pillanatokra az elmúlt teleken. De így van ez. A sasok ott ültek a tómederben, távol ahhoz, hogy jó képek születhessenek, a gémek pedig a tó túloldalán várták, hogy a sasok elmenjenek. A reggel így gyakorlatilag el is úszott, a két sas keresztülhúzta a számításaimat. A nádszegélyből előóvatoskodó tőkés réce,

és pár dankasirály javított valamit a helyzeten.

Úgy voltam vele, hogy megér még egy korán kelést a helyzet, így hát másnap hajnalban megint a sátorban kezdtem a napot. Mondanom sem kell, hogy mi volt a nap első mozzanata. Épp csak világosodott kicsit, amikor a víz mellett gyülekező madarakat egy rétisas riasztotta el. Ezúttal azonban közelebb landolt az iszapon, bár így is ki kellett tekerednem, hogy kép is készülhessen róla.

Most ugye, vagy közelebb jön, hogy esélyem legyen a jó fotókra, vagy elmegy, hogy más madár is közelebb merjen jönni. Ezúttal úgy döntött, hogy nem trollkodja szét a reggelemet, és elrepült. Nem is kellett sokat várni, a víz hamar megtelt madarakkal. A prímet a szürke gémek vitték. Különösen azok, melyek egészen közel próbáltak halat fogni.

Van amelyiknek sikerült, van amelyiknek nem, de a szürke gém portré hal nélkül is jól mutat.

Sok madár volt előttem, de a többség kissé távol. A vízen úszkáló dankasirályok közül tudtam választani egyet-egyet, ami közelebb jött,

és a végén egy fiatal búbos vöcsök is meglepett.

Tartalmas reggel volt, elégedetten bújtam elő. De láttam még ezt-azt, így a sátor a helyén maradt...


Pécs, 2024. augusztus 12.

Szolid szezonkezdet és a töltött lángos

A tavasz közeledtével egyre többet járt az eszem az úszó lesen. A telet kint töltötte, és meglehetősen le is ronygyolódott, ezért a szükséges renoválás elvégzése után hadrendbe állítottam.

A szombat hajnal jó időt ígért, eljött az ideje a szezonnyitásnak. Még sötétben a helyszínen voltam, a tó közepén, a nádas mellett. Csak egy dolog hiányzott, a tutaj. Hűlt helye volt. Vakartam a fejem, hogy most mi is legyen, de nem volt mit tenni, visszagázoltam a töltésre. Szerencsére rövid bóklászás után megleltem a szökött lest. Bepakoltam, és a derékig, néha mellig érő vízben visszakormányoztam a helyére. Persze ekkorra már kezdett világosodni, és a ténykedésem természetesen nem maradt észrevétlen. Sok mindenre már nem számíthattam, de volt még némi idő napkeltéig, és úgy voltam vele, hogy ne vesszen kárba a reggel. Hát bebújtam, hogy legalább az érzés meglegyen. Az meg is jött azonnal. A hajnali hangulat a tutaj rejtekében utánozhatatlan. Lélekfrissítő egy semmilyen tél után. A csend hamar beállt, miután eltűntem a fürkésző szemek elől. Na de milyen izgalmas hangokkal teli ez a csend! A kis vöcskök már párban mozognak. Trillázó kiáltásuk betölti a vizet.

Mire a nap felkelt, a récék is előkerültek a nádasból. Kiszúrtam egy csörgő réce párt, de gondolom ők is kiszúrták az én korábbi ténykedésemet, ezért jó messze elkerülték a tutajt. A nádszegély mellett eloldalazó cigányrécét azonban már nem engedtem el kép nélkül.

Ezután sokáig csak a vizet bámultam, és a mögülem hallatszó hangokból próbáltam összerakni, mi is történik még a tavon. A hangok alapján azonosított szereplők közül csak egy búbos vöcsök mutatta meg magát. Párja nem volt még, ennek ellenére kitartóan járőrözött a vízen, és hallatta jellegzetes hangját.

Remélem nem marad egyedül, és lesz majd pár szép jelenet az elkövetkező időszakban. A vöcsökkel a hajnal véget ért. A nap már magasan járt, és ideje volt a reggelinek is. Hazaérve finom illatok töltötték be a lakást, feleségem töltött lángossal várt. Kiderült, hogy névnapom van... :)


Pécs, 2023. március 25.

Egy délután, két madár

Május végére becsúszott még egy délutáni leskelődés a tutajról. Kíváncsi voltam, hogy a libák kitartottak-e a les közelében. Az időjárás ezúttal sem kedvezett. Bár szép délutáni fény volt, a folyamatos szél megint rányomta a bélyegét a napra. Nem is volt túl mozgalmas az a kint töltött pár óra. Egy cigányréce kerülgetett először. Párszor elúszott előttem oda-vissza, de megfelelő közelségbe sajnos nem került.

Sokáig csak ringatóztam a folyamatosan hullámzó vízen, tűnődtem a a madarak hiányán. Végül a búbos vöcsök könyörült meg rajtam. Mint annyiszor, most is váratlanul bukkant fel előttem a víz alól. Piros szemével felém nézett, engedett egy rövid sorozatot, majd ismét eltűnt a víz alatt.

Hát ennyi jutott aznapra. Talán legközelebb...


Pécs, 2021. május 31.

Vigyázó szemek

A legutóbbi tutajozás nem hozott sikert a kislibákkal, de minden reményem meg volt, hogy ez nem marad így. Ezért a napfényes péntek délutánt kihasználva újabb kör következett. Korán érkeztem a tóparta, a fény még kicsit erős volt a fotózáshoz, de gondoltam, míg lágyul a napsütés, legalább lenyugszik az öböl az érkezésem után. A madarak azonban nem hagytak nézelődni. Amint elrejtőztem a lesben, és előkészültem, balról, a nádszegély mentén feltűnt egy libacsalád.

Ó, egyem meg őket, hát itt vannak. És ami még jobb, én is itt vagyok. :) A család a gúnár vezetésével haladt ütemesen, FELÉM!

Mintha egyenesen a tutajt célozták volna meg, a családfő szépen a kamerába nézve vezette felém családját.

Természetesen már nem érdekelt, hogy még erős a fény a fotózáshoz, szólt a kereplő, ahogy csak bírta.

Nem akartam elhinni. Eddig a libák úgy kerültek, mint egy madárijesztőt, most meg itt úsznak előttem a kislibák is.

Amint a kis libanövendékek elhaladtak előttem, jött a következő meglepetés. Mivel a keresőben követtem vendégeimet, nem vettem észre, hogy a nyomukban egy második család is közeledett. Már egészen közel jártak, mikor felpillantottam.

A szülők portrétávolságban követték az előző csapatot, a kislibák, pedig szépen kitöltötték a képmezőt. Pár nappal korábbi kelésű fészekalj lehetett, a "rút kis kacsa" hatás náluk erősebb volt. :)

Nem tudtam betelni velük, az elképesztő közelség ezzel a félénk madárral teljesen lenyűgözött.

A libasereg végül eltűnt a látótérből, ám talán 10 perc múlva az egyik család újra felbukkant, és ezúttal a másik oldalról kerültek meg.

Kicsit távolabb úsztak most, így az egész alakos képek is megszülethettek.

Nahát, nem volt semmi. Kellett egy kis szünet, hogy feldolgozzam a történteket. Néhány réce mutatta magát, közülük egy üstökös adott lehetőséget egy fotóra.

Majd, mire a napsugarak kellően laposak lettek, az egyik búbos vöcsök is megjelent. Közvetlen a les mellett bukkant fel a víz alól, aztán már sietett is a dolgára.

Azt hiszem jó helyen úszik a tutaj. :) Újabb szünet következett. A ringatózó merengésből csipogó hangok riasztottak fel. Balról, egészen közel megjelent pár bolyhos apróság.

Megleptek a hattyúfiókák. Cukiságfaktor minden mennyiségben.

A tojó hattyú vezette a sort, az apróságok pedig hol egymás mellett, hol lemaradozva követték.

A sort a gúnár zárta. Komótosan táplálkozva követte családját.

Az egyre szebb fényekben a visszatérő vöcsök szórakoztatott tovább.

A les előterében forgolódott egy darabig, szépen mutatott a beálló szélcsendben kifeszülő vízen.

Szép volt. De még mindig nem volt vége a napnak. Az ismerős csipogó hang ismét jelezte, hogy látogatók közelednek. Ezúttal jobbról úszott be a hattyúcsalád. Nagyon közel. A legközelebbi tollpamacsokra nem is tudtam élességet állítani. Meg kellett várni, hogy kicsit távolabb kerüljenek.

Bociszemű vattapamacsok úszkáltak ellőttem szinte karnyújtásnyira. Azt hiszem erre a látványra a legkeményebb madarász szíve is meglágyul. :) Persze a szülők is hihetetlenül közel voltak. A gúnár maradt előttem pár percig, és a víz alatti zöldségből táplálkozott. Úgy jelent meg a keresőben, mint ahogy még soha nem láttam.

Ezt a hihetetlen napot a vöcsökkel zártam. Miután távolabb bukdácsolt és tollászkodott, a les előtt úszott el, hogy eltűnjön az öböl sarkában. Két szép portréval gazdagította a gyűjteményemet.


Pécs, 2021. május 16.

Vissza a vöcsökbirodalomba

Régi, vízparti leskunyhómmal akadt dolgom. A szép emlékű les sok éve állja már az időjárás viszontagságait, és újabb terv körvonalazódott a fejemben vele kapcsolatban. Szóval tettem-vettem a kunyhó körül, és miután végeztem, befeküdtem egy kicsit leskelődni is. A régi, jól ismert nyugalom, ami a benne töltött sok óra emléke, egyből visszaköszönt. Ám hamar el is oszlott a nem várt történések miatt. A les előtti öböl szokásos madármozgását szemlélve megdöbbenve láttam, hogy a nádasból libacsalád váltott ki a nyílt vízre. És nem csak a nádszegély mellett osontak, hanem bátran úszkáltak az öböl széltében-hosszábban. A kunyhó nem teljesen optimális a vízen úszó madarak fotózásárra, de az elém bekeveredő libákat nem engedhettem el fotó nélkül.

Két évvel ezelőtt azért szálltam ismét vízre, hogy a területen megjelenő nyári ludakat fotózzam. Ez eddig csak részben sikerült, így érthető, hogy azonnal reagálni akartam a váratlan lehetőségre. Lányommal másnap már költöztettük is a tutajokat. Harmadnap délután pedig már rajtuk elrejtőzve vártuk, hogy szerencsénk lesz-e a libákkal.

Egyből déjà vu érzésem lett. Öt évvel ezelőtt ugyanebben az időben kormányoztam a tutajt erre a helyre, egy kis nosztalgiával nyugtáztam, hogy újra a vöcsökbirodalomban vagyok. Az események is ennek megfelelően alakultak. Az öböl eldugott zugából búbos vöcsök pár tűnt fel.

A hullámzó vízen egyre közelebb jöttek, a szél kajlán belefújt a bóbitájukba.

Nem is tudom már hány ilyen helyzetet éltem át, de a búbos vöcsök mindig elvarázsol.

pláne, ha már olyan közel van, hogy nem fér bele a keretbe.

A szél még meg is fűszerezte a portrékat, időnként felborzolva bóbitájukat.

Csoda volt. Ez a fűszer, ami a mozgatórugója fotós munkásságomnak. Közel menni, titkokat ellesni, részese lenni a természetnek.

A vöcskök kis idő múlva tovább álltak, az öböl másik részén kezdtek halászni.

De nem maradtunk látnivaló nélkül. Hattyúk tűntek fel előttünk, szintén extrém közel.

Annyira a portréra koncentráltam, hogy először nem is vettem észre a nagy madár mellett úszó tollgombócokat. Fiókákat vezetett a tojó hattyú.

Nehéz ilyenkor nem elmosolyodni. A keresőbe nézve én is így tettem. A gúnár is követte a családot, vigyázó szemeivel úszott el a fiókák és a tutajok között,

kitakarva a teljes látómezőt.

Megvárta, míg a kis tollgombócok anyjuk kíséretében a nádas mellé érnek,

majd ő is nyugodt tollászkodásba kezdett.

A hattyúk híresek féltő természetükről, ez most szépen megmutatkozott. Ezzel a jelenettel vége is lett a napnak. A libák ugyan elmaradtak, a tökéletes haditervünk ellenére, de szerencsére a vöcsökbirodalomban mindig történik valami érdekes...


Pécs, 2021. május 3.

Ábránd

A fantasztikus libás hajnal után úgy éreztem, talán van esély egy újabb csodára. Ráadásul ismét szép, nyugodt idő volt kilátásban, így állandó fotós társammal szombat hajnalban azon kaptuk magunkat, hogy a tutajokon ringatózunk. Szinte minden ugyanúgy kezdődött, csak egy valami hibádzott, felhő terpeszkedett a keleti horizonton. Pedig jó mozgás volt. A hajnal előtti kékségben már megjelentek a barátrécék.

De az eddig megszokott hajnalpír derítésére hiába vártunk. A kergetőző szárcsák alatt alig néhány narancsos folt jelent csak meg a víz felszínén.

Bosszantó volt a dolog, mert sok olyan esemény történt, amiből akár lehetett is volna valami egy csöppnyi ellenfénnyel, így azonban nem lett.

Végül a felhő megkönyörült rajtunk, és elúszott a nap elől. A narancsos színáradat így ugyan elmaradt, de a fotózás végére lehetőség adódott némi művészkedésre.

A vízfelszínt beborító gömbök sokasága, és a madarakat rajzoló fény úgy jelent meg, mint egy képbe öntött ábránd...


Pécs, 2021. április 13.

Hajnalban

Húsvét hétfő hajnalra nyugodt időt jósoltak. Lányommal úgy határoztunk, hogy a tavon próbáljuk elcsípni a napkeltét. Április első napjai meglehetősen szeszélyesre sikerültek, most is jóval fagypont alatt van a hőmérséklet. De pont ez miatt reménykedve érkeztünk még sötétben a tópartra, mert a melegedő víz, a szélcsend, és a hajnali mínuszok kombinációja garantáltan víz fölött úszó párát jelent, ami a napkelte sugaraival megfűszerezve teremti azt a hangulatot, amit folyton keresünk a reggeli fotózások alkalmával. Nem csalódtunk. Ugyan még csak derengett némi rózsaszín a keleti láthatáron, mikor elbújtunk a tutajon, de már sejthető volt, hogy nem mindennapi látványban lesz részünk. A lilás árnyalatban fürdő párából két lúd sziluettje bontakozott ki.

A nádfal előtt úsztak el, a vízen pedig szépen tükröződött az égbolt hajnalpírja.

Jól kezdődik, egyből a főszereplőkkel. A ludak a már megszokott módon a nádfal előtt kezdtek táplálkozni, és szép lassan kioldalaztak a rózsaszín reflexióból. Teltek a percek, az égbolt egyre szebb színt öltött, a pára pedig mintha csak vastagodott volna, sűrű paplanként borította a vizet. Aztán megtörtént, amire annyira vártunk, az egyik liba felénk kezdett oldalazni.

Feszült pillanatok voltak. A madár tökéletes távolságban úszott át előttünk, szépen keresztezve az égbolt tükröződését.

A napkelte még messze, mégis gyönyörű árnyalatok jelentek meg a liba alatt.

Nem is akartam elhinni, de a madár befordult a lesek mellé,

és táplálkozni kezdett.

Ahogy forgolódott a gyékényes mellett, a háttérben feltűnt a másik is.

Hát mi van itt ma reggel? Mondhattam volna, hogy gyertek haza ludaim, de nem kellett biztatni a közelebbit, jött magától is.

A folyamatosan kattogó fényképezőktől nem zavartatva magát, nyakát a víz alá dugva kereste a reggelire valót.

Elképesztő volt a látvány. A fejéről lecsorgó víz, a szép derengés a vízen, a pára biztosította finom háttér és a madár közelsége teljesen lenyűgözött.

Kis félkört leírva szépen elkezdett oldalazni előttünk, és ritmusosan dugta a víz alá a nyakát egy-egy falat után.

Olyan közel haladt el, hogy már félő volt, kilóg a képkeretből.

Sok kép készült, a fényképező folyamatosan dolgozott, de a helyzetet nem hagyhattam ki.

Újabb víz alá bukások, lecsorgó víz, fejrázás után megjelenő vízcseppek.

Mindezek után a másik liba is elénk érkezett,

egy darabig közösen bukdácsoltak,

majd a kelő nap érkeztével egyik jobbra, másik balra távolodott el.

Egy távolabbi tollászkodással és szárnycsapkodással búcsúztak.

Ám az izgalmak még nem értek véget. Búbos vöcsök bukkant fel a közelben.

Egyből feltűnt, hogy nincs minden rendben vele. A csőrtövébe egy horgászzsinór gubancolódott.

Csórikám, valahogy összeszedhetett egy damillal leszakad horgot, vagy talán egy halat fogott, ami zsinórostól szökött meg a horgásztól. Borzasztóan nézett ki, bár a sérülés nem tűnt frissnek, és a madár sem volt legyengült állapotban.

Egy gyors tollrázás után hamar tovább is állt,

hogy távolabb halászni kezdjen. Fogott is egy nagyobbacska halat, ám nem tudta lenyelni. Többször próbálkozott vele, forgatta, elengedte, újra megfogta, de lenyelni nem tudta.

Ha csak a képeket nézem, gyönyörű volt, ahogy az izzó környezetben a hallal próbálkozott, de tudtam, hogy a problémáját a damil okozza, segíteni meg nem tudok. Így hát a libák okozta öröm, és a vöcsök miatti aggodalom keltette vegyes érzésekkel fejeztük be ezt a hihetetlen reggelt.


Pécs, 2021. április 8.