búbos vöcsök

Tyúkom

Április közepét elvitte a húsvéti jövök-megyek, a tó körüli eseményekre nem tudtam már figyelni. Ilyenkor egy kicsit mindig kiesek a ritmusból, és kell egy kis idő, mire a lendület ismét megérkezik. Az ünnep után volt is egy üres hajnal. Igazából a felhőktől terhes, szürke reggelen ezt nem is bántam. Aztán az egy napos tél után belehúztunk, két délutánt is a tónál töltöttünk. A péntek este ugyan nem volt valami pörgős, de legalább volt már egy kis látnivaló. A délutáni fényben először a járőröző hattyú fitogtatta erejét

majd jóval később, a naplemente utolsó sugaraiban az öbölben bukdácsoló búbos vöcsök mutatta meg magát.

Hát nem valami sok, lehetne mondani, de megéreztem a lehetőséget, ezért másnap ismételtem. Mint utólag kiderült, nagyon jól tettem. Az első dolog, ami rögtön feltűnt, hogy a vízityúkok nagyon aktívak voltak. Eddig is lehetett egy-egy "prutty"-ot hallani, de a mostani egészen más volt. Több helyről is szóltak a madarak, és gyakran hallatták éles, territoriális hangjaikat is. Nem is kellett sokat várni, hogy az elsőt meglássam.

Lőtávolon belül úszott el a les előtt. Nagyon örültem neki, öreg vízityúkból nem állok túl jól. De nem is kellett sokat várni a következő meglepetésre. Amint a madár eltűnt a les jobb oldalán, balról felhangzott egy másik vízityúk kiáltása. Erre az előbbi madár már meg is jelent ismét, de most jóval közelebb. Portré távolságban igyekezett a hang irányába jellegzetes bólogató mozgásával. Ej, ez aztán a jó lehetőség. Szeretem, amikor a madarak ennyire közel kerülnek. A hím tyúk (Milyen fura szókapcsolat. :)) eltűnt a balomon.

A hangját hallottam egy darabig a les mögötti gyékényesből. Kereste a riválisát, de minden bizonnyal nem találta, mert elhallgatott. Aztán kisvártatva a szomszédból ismét felhangzott egy vízityúk éles hangja. Erre madaram újra feltűnt. Megint jobbról érkezett, és ismét elúszott előttem.

A pruttyogásából ítélve körülnézett a les mögött, de nem járhatott sikerrel, mert jött is vissza, és célba vette a szemközti gyékényfoltot.

Ahogy felpillantottam, hova is tart, szemből észre vettem a közeledő másik madarat. Félúton találkoztak.

Faroktollaikat szétterpesztették, és a fekete-fehér mintázatot a másik felé fordítva forgolódtak egymás körül. Látszott, hogy nagy a feszültség, de csak kerülgették egymást.

A jelenetet látva arra számítottam, hogy összeugranak, de nem így történt. A fenyegető pózt megtartva mindegyik visszaúszott a saját területére. Hát tavasz van, kakaskodnak a tyúkok. :) Miközben a vízityúkokkal voltam elfoglalva, nem is vettem észre, hogy a már ismert hattyú a les mellé keveredett. Egészen közel volt, önfeledten táplálkozott. Amikor a fejét a víz alá dugta, ráfordultam az objektívvel. A közeli helyzet miatt különös volt a látvány. Főleg a csőre lepett meg, mint egy jó ráspoly. :)

Egymás után emelte ki a víz alól a finom hínárdarabokat.

A hattyútól azonban el kellett fordulnom, mert a szemben lévő gyékényfolt felől hangos trillázás és csobogás hallatszott. Kis vöcsök iramodott meg felém. Szerencsére szakaszosan tette, így a második nekirugaszkodásra már én is odaértem.

Jellemző viselkedése ez a revírjüket védő kis vöcsköknek, de mivel nagyon gyorsak, és legtöbbször teljesen váratlanul futnak, ezért eddig mindig lemaradtam a jelenetről, bár többször láttam már. Így talán érthető, hogy izgatottan néztem gyorsan vissza a memóriakártyára került pillanatokat. A madár elég dühös lehetett, mert pár másodpercig még felfújva magát forgolódott a vízen.

Nem tudtam mire vélni a vöcsök kirohanását, értetlenül néztem körül, amikor a lestől távolodva a víz alól felbukkant egy másik madár is. Aha, szóval a szomszéd  tiltott területre lépett.

De úgy látszik a házigazda hamar lenyugodott, mert amint látta, hogy a határsértő gyorsan távozik, megrázta magát, és egy bukással már el is felejtette a történteteket. Egészen közel került hozzám, úgy látszik ez egy ilyen nap. :)

Így azért egészen másként fest a kis vöcsök

Van már jó pár közeli felvételem róla, de minden egyes újabb találkozásnak nagyon tudok örülni.

És amikor elülnek a hullámok, kisimul a víztükör, és a fotós a madár szemébe néz, na az egy olyan pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni.

A vöcsök miután jól megnézte magának az objektív lencséjét, persze magamra hagyott. Az "éppen" távolságban szaladó szárcsa után  már csak hanyagul utánadobtam egy sorozatot, mára azt hiszem megteltem élménnyel.

Remélem ismét megtaláltam a fonalat...

Pécs, 2017. április 23.

Násztánc

Hétvége közeledtével vízparti lesre készültünk. Szép napsütés, tavaszias meleg, egyszóval ígéretes naplemente elé néztünk, amit a lesből szerettünk volna végigkövetni. Kislányom a partról, én meg a tutajról. Az események sorát rögtön egy böjti réce kezdte meg. Jól irányba vette a lest, és viszonylag közel úszott el előttem.

Nagyon szép volt, ahogy a ráeső fény megvilágította a tollazatának minden részletét, de azért a közeli böjti fotóra vonatkozó kívánságomat továbbra is fenntartom. :) Talán tíz percet voltam egyedül ezen gondolataimmal, amikor a tőlem balra lévő kis nádasbeli öbölben ismerős, rekedtes hanggal megjelent a búbos vöcsök. Izgatottnak tűnt, a már sokszor látott pózban közeledett az öböl közepe felé, vízre fektette nyújtott nyakát, és úgy forgolódott, miközben hangosan szólt. De ez után olyat művelt, amit még nem láttam tőle. Szárnyait felemelve, tollait felmeresztve, mereven bámult az öböl széle felé.

Nem tudtam mire vélni a dolgot, és felpillantottam a keresőből, hogy mit is néz a madár ennyire. Hát az öböl másik szélén, tőlem távolabb egy másik vöcsök ugyanilyen pózban bámult vissza. Hej, itt valami lesz, az már biztos. A távolabbi vöcsök pár másodperces pózolás után alábukott, de a közelebbi továbbra sem engedte le a szárnyait. Tudtam, hogy valami történni fog, és abban a pillanatban a víz alól felbukkant a másik.

Innen nem volt kérdés mit látok, a vöcskök násztánca vette kezdetét. A víz alól felbukkant madár furcsán görbített háttal kezdett pózolni a másik előtt,

amaz meg feltartott szárnyakkal illegette magát.

Sosem láttam még a táncuknak ezt a részét, egyszerűen fantasztikus volt. Mint egy szigorú szabályok szerint megtervezett koreográfia. Néhány másodperces pózolás után aztán egymással szembefordultak, és következett a már ismerős, szembenézős fejrázogatás.

Hosszú ideig táncoltak, és szinte minden mozdulatukra kattant is a fényképező.

Percek teltek el így, ahogy illegették magukat, majd látszott, hogy végéhez közeledik a dolog, lassan eltávolodtak egymástól. Már nem is fértek bele együtt a keresőbe, csak figyeltem a történéseket, amikor a madarak szinte egyszerre a víz alá buktak. Ugye most az következik, amire gondolok! Szállt az ég felé a kívánságom. Igen! A vöcskök egy-egy hínárcsomóval a csőrükben bukkantak fel ismét, és egymás felé úsztak. Izgalom a tetőfokon, feszülő ujj a gombon, szem a keresőn. A két vöcsök egymás mellé ért, és hangos csobogással felemelkedtek a vízből.

Mint két balettművész, úgy táncoltak egymással szemben, a vizet taposva,

majd szép lassan visszaereszkedtek a vízre, és ketten együtt elhagyták az öblöt. Én meg csak néztem ki a fejemből, és bámultam az ellaposodó hullámokat. Sok szép dolog van a természetben, de azt hiszem a búbos vöcskök táncánál kevés szebb, meghittebb dolgot láttam eddig. Talán egy óra is eltelt, nehezen tértem magamhoz az eufórikus állapotból, mert természetesen legalább tízszer végignéztem a képeket. Hangos csobogás térített magamhoz, hiszen még mindig a lesben vagyok, nem ártana figyelni is. Szárcsák pózoltak a tutaj előtt. Mire rájuk fordultam, már össze is ugrottak.

Ment a csihi-puhi rendesen, amiből természetesen senki nem maradhat ki, és már hárman csépelték egymást.

A napsütésnek és a jó záridőnek köszönhetően sok olyan pillanat is megörökítésre került, amit a valóságban fel sem fogtam.

Szárnnyal és lábbal is adtak egymásnak.

Persze komoly sérülést nem okoztak egymásnak, mindenki sértetlenül távozott a helyszínről. Egészen naplementéig nem is történt semmi. Már szép sárgán festett a nap, amikor két réce jelent meg a látótérben.

Kendermagos récék voltak.

Vártam, hogy közeledjenek, de nem tették. Biztos távolságban kezdtek táplálkozni, úgyhogy a közelebbi fotóra vonatkozó kívánságomat ezennel rájuk is kiterjesztem. :)

Minden nap véget ér egyszer, most is így történt. Stílusosan a lemenő nap sugaraiban táncoló vöcskökkel búcsúztam én is.

Pécs, 2017. április 2.

Felfokozott indulatok

Szép napsütés ígérkezett délutánra, így nem is volt kérdés, hogy hol töltjük el azt a pár órát. Irány a vízpart. A jónak ígérkező fotózás számomra végül nem sokat hozott. Jó mozgás volt ugyan, de a madarak engem elkerültek. A revírjét ellenőrző búbos vöcsök forgolódott csak a szép naplementében.

Jellegzetes torokhangján trombitálva ellenőrizte, hogy nincs e közelben vetélytárs.

Na de semmi baj, a másnap hajnal ismét a vízen talált. Az időjósok zavartalan napkeltét ígértek, én meg már nagyon ki voltam éhezve egy szép színjátékra. Jöjjön egy jó kis ellenfényes fotózás. Igazi tavaszi zsongás töltötte be a tavat. Az elmúlt egy hétben felébredtek a békák is, így az alaphangulatot az ő kórusuk adta meg. Persze a sok madárhang is nagyon izgalmas volt. Főleg a szinte folyamatosan trillázó kis vöcsköké. Innen is - onnan is szóltak, és szerencsémre közben engem is megtiszteltek.

Úgy tűnik őket zavarja legkevésbé a les jelenléte. Most is akadt egy, amelyik kíváncsian figyelte a rámeredő nagy szemet.

Persze nem sokáig, csak addig, amíg fel nem csendült a közelből egy újabb trilla. A közelemben lévő vöcsökhöz a tutaj mögül a párja is társult, majd közösen megindultak a hang irányába, hangos fuvolázások közepette. Viszont úgy látszik a szomszédok is komolyan gondolták a dolgot, mert a szemben lévő gyékénysávból előtűnt egy újabb páros. Innen aztán nagyon felgyorsultak az események. A két páros egy-egy tagja egymásnak ugrott. Rátapadtam a fényképezőre, és eszeveszettül exponáltam, ugyanis olyan jelenet zajlott le előttem, amit eddig még soha nem láttam. A két viaskodó kis vöcsök egymásnak feszült, amiből én leginkább csak a víz fröcsögését láttam. Revírharc volt a javából.

Amilyen villámgyorsak ezek a madarak, olyan gyorsan le is zajlott az esemény. Tisztázódtak a határvonalak, és az egyik pár jobbra, a másik balra távozott,

és gyors alábukásokkal eltűntek a szemem elől.

Hű, micsoda izgalmak. A pörgős jelenet után volt egy kis idő lenyugodni. A közben felkelt nap ellenfényében járőröző búbos vöcsökkel relaxálhattam,

és a kicsit távolabb bukdácsoló szárcsákat figyeltem. Velük próbálkoztam, amikor jobbról hangos csobogással egy rohanó szárcsa robogott be a látómezőbe. Annyi időm volt csak, hogy ráálltam az optikával, és szinte azonnal elkezdődött a haddelhadd. Arra kellett csak figyelnem, hogy az események a képkereten belül maradjanak, a többit a szárcsák intézték.

Olyan viaskodást csaptak, hogy csuda. Rúgták, verték egymást,

úgy pörögtek, mintha egy jól megkomponált keringőt táncoltak volna.

Persze jól tudtam, hogy ez messze nem egy táncmulatság. Hormonoktól túlfűtött hímek kakaskodása ez, amibe a nagy fröcsögés láttán további madarak is csatlakoztak. A végén már négyen csépelték egymást, és szórták szét közben a szikraként csillogó vízcseppeket.

Miután a felfokozott indulatok alábbhagytak, mintha misem történt volna, mindenki ment a dolgára,

és békés, színes bukdácsolással ért véget a reggel.

Pécs, 2017. március 26.

Harmadik kör

Lassan elszalad a március, itt az ideje, hogy beszámoljak az elmúlt időszak történéseiről.

Először egy kellemes utazásról kell pár szót ejtenem, azt hiszem szervesen hozzátartozik fotós tevékenységemhez, így ennek is helye van itt. Még március elején történt, hogy a családdal autóba ültünk, és meg sem álltunk a fővárosig. Úticélunk a Természettudományi Múzeumban megrendezett Varázslatos Magyarország fotópályázat ünnepélyes díjátadója volt. Első alkalommal jártunk ilyen rendezvényen, így nagy volt az izgalom. Na nem csak a pályázaton elért eredmény, hanem az izgalmas találkozások miatt is. Jó volt kezet szorítani azokkal a cimborákkal, akikkel eddig csak az interneten keresztül ismertük egymást, és itt végre személyesen is találkozhattunk. A pályázat képeiből rendezett kiállítás pedig gyönyörű volt, büszkén álltam meg a fal előtt, ahol négy fotóm is helyet kapott. Köszönöm, hogy ott lehettem!

Na de térjünk vissza a lényeghez. :) Talán azzal kezdeném, hogy az elmúlt fél évben lett egy állandó fotós társam, kislányom személyében. Egyre növekvő rajongása a madárvilág és a természetfotózás iránt engem is fellelkesített, és a vízparti fényképezéseket már ilyen szemmel, ketten együtt tervezgettük. Azt vallom, hogy a fotózásnak ez az ága egy kicsit magányos tevékenység, mert így lehet a saját elképzeléseket egyedi módon képekbe önteni. Ezért úgy döntöttünk, hogy együtt, mégis külön vágunk bele az idei vizes szezonnak. Kerestük a különböző lehetőségeket, és ennek kapcsán felélesztettünk egy régi, több éve pihenő lest.

Egykori, szép élményeket adó guvatos leskunyhómat kereken öt éve helyeztem ki a tópartra. Az akkori tisztás a nádasban mára eltűnt, a kunyhóval együtt benőtte a növényzet.

A méretes deszkakunyhó türelmesen várta sorsának folytatását. Több évi pihenő után most újra szerepet kapott egy új helyen, és bár más terveim is vannak vele, egyenlőre kislányom vette birtokba.

És ahogy ő a vízpartról, úgy én a víz felől követem majd az eseményeket. Kedvenc tutajomat immár harmadszor raktam vízre.

El is érkezett a próba, az első fotózás ideje. Ahogy azt kell, még bőven napkelte előtt érkeztünk a helyszínre. Bár az is igaz, hogy a napkeltétől nem kellett tartani ezen a reggelen, masszív felhők takarták az eget. Sebaj, a szezon első fotózása így is ünnepnek számít. A parton elváltunk, társam eltűnt a kunyhóban, én meg a vízen ringatózó tutajt vettem célba. Hamar helyre állt a csend, illetve hamar visszaállt a hangzavar, ha pontos akarok lenni. Hangok minden irányból, már csak a fényre kellett várni, ami bizony nagyon nehezen akart megérkezni. Végül azért csak elkezdett kattogni a technika is, rögtön egy búbos vöcsök miatt. Zajlanak a területviták, bunyó is volt a szomszéddal, de a fényszegénység az akciókra is rányomta a bélyegét, így csak a közeli portrénak örülhettem.

A szárcsák is balhéznak már rendesen, de leginkább fotózhatatlan helyen, így itt is a közelbe tévedőkkel próbálkoztam inkább.

Így tettem az időnként előttem elúszó hattyúval is. Bár tudjuk, hogy a fészkelőhelyén más fajokkal szembeni agresszív viselkedése miatt nem szerencsés a jelenléte, mégis szép, kecses tartása miatt  jó fotótéma.

Jól elvoltam tehát, élveztem a tutaj ringatózását, és gyönyörködtem a vízközeli látványban. Ebbe az idilli helyzetbe az izgalmat azok a finom kerregő hangok hozták meg, amik már egy hete betöltötték a tavat. Böjti récék csapatai jelentek meg a hónap közepén, és közülük néhány úszott be most a látótérbe. A gácsérok pedig jellegzetes hangjukon "beszélgettek". Hú de szeretnék néhány jó böjti fotót! :) Most ugyan nem jött össze, de érzem, hogy az esély még bőven benne van a következő napokban.

A böjti récék okozta izgalom nem hagyott alább, a kis vöcskök tettek róla. Kis kedvenceim elég aktívak voltak. Javában megy a hangpárbaj közöttük, és a nagy jövés-menés közepette a tutaj elé is bekeveredtek.

Jókat mosolyogtam, a kis vöcsök mókás madár. :)

Lassan végéhez közeledett az első fotós nap, ideje volt előbújni a tutaj rejtekéből. A közelben elhaladó tőkés réce gácsér kapta az utolsó kockákat.

Fénytelen, de jó kis reggel volt. Olyannyira, hogy másnap délután újra próbát tettünk. Mindkettőnk lelkesedése csak nőtt az első nap élményeinek hatására, kislányom a leskunyhó körül visítozó guvat miatt, én meg leginkább a közeli böjti réce fotó reményében hasaltam ismét a lesben. A körülmények mit sem változtak vasárnap délutánra, erős felhősödés, és masszív fényhiány volt, de ez persze mit sem számított. Említésre méltó dolog nem is történt, csak a nap vége hozott néhány izgalmas percet. Már teljesen le is mondtam erről a délutánról, és a készülődésen járt az eszem, amikor az ismerős kerregés megütötte a fülem. Balról beúszott a böjti gácsér. Jaj, ez most sokkal közelebb van, 1/60-adot ad csak a gép, csak éles legyen, csak éles legyen!

A réce nem siet el, kellő távolságban tollászkodásba kezd. Jaj, csak fény lenne egy kicsivel több!

Tollászkodás után pedig esti pihenő jött. Nem rezdül a víz sem, 1/40 a záridő, közel már a fotós lővilág vége.

És akkor balról beúszott még egy gácsér, 1/30. Határon mozog már az éles kép lehetősége.

Szerencsére a frissen érkező el is viszi a másikat, jobbra eltűnnek a szemem elől, zavarás nélkül léphetek le én is. Ez már azért közelebb volt, de hátha lesz még közelebb... :)

Pécs, 2017. március 21.

A hajnal varázslata

A tó fölött vékony páraréteg lebeg. Csend van. Keleten már pirkad. A felhőmentes égbolt szép napkeltét ígér. Csak a víz nem akar megtelni madarakkal. Csupán egy búbos vöcsök kísérgeti fiókáját. Megkésett költés lehet, a zebracsíkos fióka még nem teljesen önálló. Amíg anyja halászik, ő a vízen ringatózva várakozik. Nem történik semmi, de a kialakuló hangulat egészen különleges

Én már látom, hogy a nap már bekukkantott a tóparti égeresbe, és tudom, hogy pár perc múlva megtörténik a varázslat. A vöcsökfióka jó helyen várakozik. Amint a napkorong előbukkant a fák közül, a kékes színek azonnal aranyba váltottak. A vízfelszín megtelt gömbökkel,

a pára pedig sejtelmesen gomolyogni kezdett.

A vöcsökfióka persze lehetett volna közelebb, de a hangulat így is magával ragad.

Mintha nem is ugyanaz a tó lenne, ahova alig egy órája begázoltam, hanem egy földöntúli hely, ahol varázslatos dolgok történnek. Ahol aranyban úszik a kis vöcsök,

és aranyló vízen sétál a szárcsa.

Ami gondol egyet, és táncolni kezd,

vagy éppen napernyőt tart maga fölé, ha a kedve úgy tartja.

Pedig ez bizony ugyanaz a hely, ugyanazokkal a madarakkal. Ami elrepít innen, az nem más, mint a hajnal varázslata.

Pécs, 2016. július 31.

Keretes szerkezet

Gyenge pára lebeg a víz felett. A kecskebékák hajnai kórusába egy nádirigó karicsolása vegyül. A tó fölé fehér szellemként nagy kócsag libben, és a vízből kiálló pihenőfán landol. Közeledik a napkelte, ideje bekapcsolni a fényképezőt.

  

Forgolódik, nézelődik, beletúr a tollai közé, majd odébb száll, hogy meglábalja a vizet. A nagy madár érkezése megriasztja a közelben mélázó kis vöcsköt, mire ő is mozgásba lendül. Mielőtt azonban dolgára menne, egy pillanatra kiugrik a vízből, hogy kinyújtóztassa a lábait. A pára és a napkelte előtti fényviszonyok szép kékes atmoszférát varázsolnak köré.

A különleges hangulat tünékeny. Hamar változnak a fényviszonyok. Mire a kócsag megunja a halászatot, és visszatér a pihenőfára, már nyoma sincs a kékségnek.

Szépek a mozdulatok, kecses a madár, figyelmetlen a fotós. :) A szárnya hegye lemarad.

Alapos tollászkodás következik,

majd közös várakozás. A kócsag arra vár, hogy megéhezzen, én meg arra, hogy felkeljen a nap.

  

Ami persze törvényszerűen be is következett. A napkorong szépen felúszott az égeres fölé, és aranyba vonta a vizet, a rajta úszkáló madarakkal együtt.

A szárcsák is üdvözölték az új reggelt.

Az öregek, és a már kamaszkorban lévő fiatalok egyaránt.

Sőt, miután a zajos társaság odébbállt, a már ismerős kis vöcsök is tiszteletét tette az egyre feljebb kúszó napkorong előtt.

Szép-szép, de az igazi varázslat a másik oldalon történik. A napkelte csodákat művel. Képes a vízfelszínt aranygömbökkel borítani,

és képes minden egyes gömböt a szivárvány színeibe öltöztetni.

Képes a fényt ecsetként használva új világot teremteni,

és az egyszerű barátrécét festőművésszé változtatni.

Ahogy a nap egyre feljebb kúszik, úgy szórja szét színes üveggolyóit,

és úgy szórja áldását minden létező teremtményre.

Legyen az egy barátréce család,

vagy a már anyányi fiókáját etető búbos vöcsök.

A csoda aztán egy varázsütésre eltűnik. A közeli pihenőhelyre megérkezett a kócsag.

  

Nincs már aranygömb, nincs már színes üveggolyó, csak a tollászkodó madár közeli látványa.

  

Úgy ér véget ez a reggel, mint ahogy elkezdődött,

  

a tutaj előtt nagy kócsag tollászkodik.

Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy keretes szerkezet. :)

Pécs, 2016. július 4.

A hónap képe - 2016. május

Búbos vöcsök - 2016. május, Pellérd

A májusi fotózások a búbos vöcskök körül zajlottak. Kikeltek a fiókák, és azon dolgoztam, hogy minél közelebbi fényképet tudjak róluk készíteni. Sajnos nem sikerült az, amit elterveztem, de a lesben töltött órák soha nem teltek el eseménytelenül. A tutaj rejtekéből olyan momentumokat láttam, amire másként nem lett volna lehetőségem. A vöcskök életének fantasztikus pillanatait sikerült megfigyelni és szerencsés esetben megörökíteni. Az egyik ilyen érdekes helyzet az volt, amikor a fiókákat terelgető, vigyázó szülők a területükre betévedő idegen vöcsköket elkergették. A saját halászvízen felbukkanó határsértőt gyors lerohanásokkal bírták távozásra. Ezek a támadások nagyon gyorsan, és legtöbbször teljesen váratlanul történtek. Volt rá példa, hogy a víz alá bukó madár torpedóként repült ki a felszín alól, és úgy vágtatott a betolakodó felé. Egy ilyen pillanatban pont jó irányba figyeltem, pont jól fókuszáltam, és pont jól követtem le a rohamozó madarat. Így számomra mindenképp ebből a sorozatból kerül ki most a hónap képe.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1 1/1250, ISO 400 -1,7 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2016. június 5.

Disznóság

Újabb alkalom, újabb lehetőség. A tutajt megint egy másik pozícióba állítottam, hátha így sikerül becserkészni a vöcsökfiókákat. Megcéloztam az öböl egyik sarkát, ahova a lemenő nap szépen besütött, és néha a vöcsköket is láttam ott időzni. A leskelődés első egy órája viszonylag csendesen telt. Csak néhány szárcsa dugta ki a csőrét a nádszegélyből. Az eseménytelenséget a part felől hallatszó hangos zaj törte meg. Valami törte a nádat, és jól hallhatóan belegázolt a vízbe. Nem is kellett sokat várni, a 3-4 méter széles gyékénysávból előbukkant egy orr. :)

Persze az orrnak feje is volt. Vaddisznó igyekezett átkelni a belső szigetre. Láthatóan nem zavarta a mély víz. Vígan közeledett.

Ám mielőtt elérte volna a sekélyebb részt, beért szél alá. Felkapta az orrát, és azonnal megfordult. Nyilván megérezte a szagomat. Mennyivel egyszerűbb a madarakkal, az ő szaglásukkal nem kell foglalkozni. :) A disznó ahogy visszafordult, akkor vettem észre, hogy nincs egyedül. A kocát malacok követték. A kicsik kiválóan úsztak, eszeveszettül igyekeztek anyjuk után. A család egy gyors forduló után eltűnt a parti gyékénysávban, visszaváltottak a szárazra.

Az embert mindig érik meglepetések. :) A disznók tényleg megtörték az eddigi csöndet. A les mellett egy hattyú úszott el, és a szép fényekben beállt a kellő távolságra.

Fejét a víz alá dugva táplálkozni kezdett.

Percekig forgolódott előttem, majd ahogy jött, méltóságteljesen elúszott.

Egy darabig megint üres volt a víz. Csak a szélben álldogáló nagy kócsag mutatta magát.

Aztán végre megtörtént, amire vártam. Balról, a les mellől meghallottam a vöcsökfiókák vékony hangját. Szinte ezzel egy időben az egyik öreg vöcsök pedig előttem bukkant fel a víz alól. A távolság nem túl nagy, lássuk mi lesz belőle. A búbos elkezdett halászni. A tutaj előtti részen sekélyebb volt a víz, és a vöcsök fordulásai a víz alatt a felszínen örvényeket okoztak. Szépen tudtam követni, hogy hol jár épp a madár. A helyzet egyre izgalmasabb lett, mert az örvények közeledtek, és egyszer csak felbukkan előttem a vöcsök, csőrében egy termetes keszeggel.

A nap már nagyon alacsonyan járt, a háttér gyönyörűen izzott a lapos fényekben.

Hű, micsoda pillanatok voltak. A vöcsök forgolódott kicsit, igazgatta a halat, majd határozottan megindult.

Na most kell jönnie a fiókáknak. Nem engedtem ki a madarat a keresőből, hátha a másik oldalról beúszik egy csíkos fej, és meglesz az áhított pillanat.

Nem így lett. A vöcsök kiúszott a látótérből, a fiókák meg igaz, hogy közelről, de a les mellől, takarásból csipogtak. Az etetés nem előttem zajlott. Sebaj, gondoltam, hátha visszajön a madár. Vissza is jött.

Ám közben a nap lement, és a fiókák hangja is távolodott. Az esély elszállt. Hát kérem, erre tudnám mondani, hogy disznóság.


Pécs, 2016. június 3.

Kárpótlás

Kicsit úgy éreztem, hogy legutóbb a tó elvett egy kicsit a hajnali lehetőségből. Revansot kellett vennem. Másnap este újra kifeküdtem. Annyit azonban módosítottam, hogy a tutajt kicsit átnavigáltam arra a helyre, ahol előző reggel a fiókáit vezetgető búbos vöcsköt láttam. Kis csíkos madarakat akartam látni a fényképező keresőjében. A nézőpontban nem tévedtem, legalábbis nem sokat, ahogy az később kiderült. Az érkezésem okozta zavar elcsitulása után búbos vöcsök bukkant fel a látótérben. Olyan vöcskösen megrázta magát, és a mozdulat miatt apró pici, csíkos madárkák potyogtak le a hátáról. :)

A kicsik úszkáltak egy rövidet a tollászkodó mama körül,

majd amint az engedte, újra felmásztak a hátára.

Így együtt forgolódtak a vízen egy darabig, majd hirtelen megjelent a papa is, és egy szép halat hozott a kicsiknek. Szép jelenet volt, csak egy kicsit távoli.

A vöcsök család szépen folytatta a fiókák etetését, én meg vártam, hogy kicsit közelebb sodródjanak. Addig is egy a közeli növényzetbe beszálló nagy kócsag,

és a látótérben megjelenő cigányrécék kötötték le a figyelmem.

Nagyon szépen mutattak a tiszta, délutáni napsütésben, csak hát szintén kicsit távol. Sebaj, egy fokozottan védett fajt ilyen körülmények között látni így is nagy öröm. :)

A cigányrécék hamar magamra hagytak, foglalkozhattam ismét a vöcskökkel. Akik még mindig ugyanabban a távolságban élték családi életüket. Az egyik szülő a hátán utaztatta a fiókákat, míg a másik hordta nekik a táplálékot,

vagy éppen a szomszédos vöcsköt kergette, aki óvatlanul túl közel bukkant fel a víz alól.

Ilyenkor, ha a szomszéd már tolakodóan közel volt, a fiókákat hordozó szülő is felvette a fenyegető pózt, és utasaival megrakodva elindult felé.

Ez legtöbbször elég is volt, és a határsértő már iszkolt is vissza a közös felségvizekre, ahol zavartalanul halászhatott. Nagyon érdekes a vöcskök revírtartása. Honnan tudják, hogy hol húzódik a vízen a határ, fogalmam sincs. Szóval ilyen pillanatokkal telt a délután, a vöcskök folyamatosan uralták az előttem lévő, kicsit távoli vízfelületet.

A fiókák nagyon aranyosak voltak. De jó is lenne, ha a közelükbe tudnék jutni!

Amíg ezen morfondíroztam, jobbról csobogás hallatszik a kányafüves felől. A hangokból ítélve valakinek vitája támadt egy szárcsával. Aztán réce alakja jelenik  meg a növényzetben. Óvatosan arra fordulok, hogy mire kiér, egyből rá tudjak állni. A keresőben egy cigányréce jelenik meg. Hijj, de most jó a távolság is. Élesség, vízszint rendben, már csak egy szép mozdulat kellene. És.... Katt-katt-katt. Már szólt is a sorozat. Ez szép volt. :)

A réce fordul egyet, és visszavált a takarásba, maradnak ismét a vöcskök. Talán egy hangyányit közelebb vannak.

Gyönyörűek a fények, zavartalan a naplemente, teljes a szélcsend, a víz sem hullámzik. Hát lehetne kívánni ennél többet?

Talán még egy kis közelséget. De úgy tűnik ez a mai napon nem fog megtörténni.

A nap utolsó sugaraiban felbukkanó kis vöcsökkel fejeztem be az estét.

Nem volt tovább miért maradnom, és emésztenem is kellett az újabb élménycsomagot. Azt hiszem kárpótolt a tó. :)


Pécs, 2016. május 19.

Egy elbaltázott reggel

Pünkösd hétfő reggele pont ideális egy jó kis hajnali fotózáshoz. Gondoltam és cselekedtem. A pirkadatra váró sötétségben a tutaj felé gázolok az elmúlt napok esőzéseitől maximumra állt tó vízében. Ám mikor a helyszínre érek, valami hibádzik. Nincs a helyén a tutaj. Szeles napok után ez már előfordult, de mindig a közelben, a nádfalba beállva találtam meg. Most viszont nincs sehol. Még sötét van, fejlámpám fényében csak a közvetlen környezetem látszik, de a tutajt nem látom sehol. A nádas ösvényein pedig sötétben bolyongani nem sok értelme van. Jobb ötletem nem volt, duzzogva visszamentem a töltésre, és megvártam, míg világosodni kezdett. Majd mikor már jól lehetett látni, körbetávcsöveztem a tó ezen szegletét. Szerencsére megláttam a lessátor tetejét valahol a nádasban, egy belső öbölben. Hogy kerülhetett oda? Meglehetősen zegzugos szél fújhatott. :) Na mindegy, a lényeg, hogy megvan. A tutajmentési akció jól elhúzódott, már a napkeltén is bőven túl voltam, mire minden a helyére került. A szép fényeknek lőttek, de azért csak befeküdtem egy kicsit, ha már megdolgoztam érte. Rögtön az első dolog, amit megláttam, egy a felszálló párából előtűnő vöcsök volt. De nem volt egyedül. Egy csíkos apróság követte, és mintha a hátán is púposodott volna valami.

Hát elérkezett végre az idő, kikeltek a vöcsökfiókák. Ez a lestől távolabbi revír családja volt, hamar el is távolodtak tőlem. A közelebbi revír birtokosa meg még egyedül úszkált.

Nem baj, remélem hamarosan ellepik a tavat a bébi vöcskök. :) Következő alanyom váratlanul lepett meg. Egyszer csak ott volt előttem. A pihenőfán két nagy lábat pillantottam meg.

Szürke gém érkezett. Milyen magas! Nagyon fel kell emelni az objektívet, hogy egy portré is beleférjen.

Sajnos az helyett, hogy halászna kicsit a fáról, inkább elrepült. Na majd legközelebb.A gémet szárcsa váltja.

Kicsit tollászkodik, rázza magát, majd ő is megy a dolgára.

Kisvártatva balról hangos locsogás hallatszik, és fiókák vékony hangját hallom. Majd szinte azonnal beúszik a képbe egy seregnyi pihés tollgombóc. :)

Ó, hattyúéknál is megjelent az új generáció. Sajnos ők is siettek. Nekem is mehetnékem támadt. Erős már a fény, elég is volt ma reggelre az izgalmakból. Így az ellenfényben szárnyát verdeső szárcsa után én is leléptem.


Pécs, 2016. május 18.