úszó les

A tőkések is messzebb mozognak, mint eddig. De mintha lenne közöttük kettő kisebb. Az ellenfényben nem látok más különbséget, de amikor ez a kettő különvált a tőkésektől, és kicsit közelebb került, már egyértelmű volt a helyzet.

Böjti récék voltak. Folyamatosan táplálkozva közeledtek. Nem kerültek túl közel, de azért alaposan meg tudtam figyelni őket.

A hím is nyugalmi tollruháját viselte már.

Néha egy foltban feloszlik, hogy láttassa a sosem látottat. A szemem káprázik csak, vagy tényleg fura, kétfejű madár tűnik ki belőle? 

A képzelet tréfája hamar továbbáll. A pára ismét mindent betakar. De csak azért, hogy a felkelő nap segítségével mindent aranyba foglaljon.

A kócsag tollászkodó mozdulataival arannyal vonja be magát. 

Minden kétséget kizáróan ez most itt maga Eldorádó.

Az aranyló ködben tovasétál a kócsag,

de csak azért, hogy a szárcsáknak adja át a helyét.

A kergetőző madarak körül aranycseppek fröccsennek szanaszét,

és a közeledő récét is még aranyszínben csodálhatom.

Ahogy a nap emelkedik, a sárga köd nagyon hamar eltűnik. Csak az aranyló paplanból született, izzó csőrű madarak maradnak.

Meg az a tengernyi fénygömb, ami a víztükröt borítja.

A sok csillogó üveggyöngy között kócsag halászik, 

míg meg nem találja közöttük a számára megfelelőt.

Kétfejű madarak, Eldorádó aranya, gyöngyhalász kócsag, hát ilyenekkel álmodtam legutóbb. :)

Főként a növényzet között úszkáltak, de egyik-másik szépen megmutatta magát.

Sőt többször volt olyan helyzet, amikor annyira közel voltak, hogy nem tudtam élességet állítani. Ez 1,5 m-nél kisebb távolságot jelent. Jó hangulatúvá tették a hajnalt. Folyton hápogtak és matattak a víz alatt, karnyújtásnyira tőlem. A kócsag is megjelent megint.

Volt tollászkodás,

és rengeteg halászó mozdulat is. Sajnos a halfogás pillanatai mind bemozdultak lettek. Egész reggel vastag felhők takarták el a napot. Így most nem tudtam mozgalmas képeket készíteni.

De rá kellett jönnöm, hogy a kócsag hatalmas figura. Olyan pózokat, mozdulatokat láttam tőle, amitől mosolyognom kellett. :)  

A reggel említésre méltó része azzal zárult, hogy a kócsag ismét besétált közvetlenül a les mellé. Ilyenkor a látvány nagyjából az amit a következő kép is mutat. Nem egy mindennapi helyzet, az már biztos. :)

Ej, kemények még a fények. Nehéz a világító fehér tollazatát jól kiexponálni. Küzdök is rendesen a beállításokkal, de végül eltalálom a helyes értékeket, indulhat a buli!

A kócsag sincs ellene a dolognak, egy gyors tollrázás után egyből halászni kezd.

Remekül indul a délután. A kócsag előtt feltűnik két réce, közelednek. Hol van már a díszes násztollazat, láthatóan vedlésben vannak a tőkések.

Récék jobbra elúsztak, a kócsag viszont közben meglehetősen közel került. A les melletti növényzet között alig 5-6 m-re sétált be a tutaj mellé.

A holttérben ugyan nem látom, de a halk csobbanások jelzik, hogy egyre közelebb van hozzám. A hirtelen feltűnő szárcsára is a lehető legóvatosabban fordulok rá, nem akarom a kócsagot elriasztani egy óvatlan mozdulattal.

A szárcsa is meglepően közel kerül hozzám. Úgy látszik a les teljesen része lett a tónak, nem foglalkoznak vele.

A szárcsa is siet a dolgára, én meg visszafordulok a kócsag oldalára, nem is hiába. El sem akarom hinni, de a kócsag hihetetlenül közel, mindössze 2 méterre bukkan fel újra a les mellett. Nagyon óvatosnak kell lennem, a lőrést csak álcaháló takarja, ami mögé ilyen közelről az éles szemű madár is beláthat. Ilyen közelről a portréhoz egészen fel kell emelni az optikát, de nem akarom kihagyni.

Szerencsére a madár figyelmét más köti le. Lassú, óvatos léptekkel besétál a tutaj elé, és 4-5 m-re előttem halászni kezd.

Olyan részleteiben látom a jelenetet, amiben még soha nem volt részem.

A kócsag pedig még azt a szívességet is megteszi, hogy keresztbe fordul előttem. Képzeletben már megvan a fotó, úgyhogy koncentrálok erősen, hogy minden rendben legyen, és csak az exponálógombot kelljen lenyomni. A kócsag halászó mozdulatai nagyon gyorsak. De a fényképező is az. :) Olyan képsort sikerült a memóriakártyára varázsolni, amit nem is akartam elhinni.

A kishal eltűnt a kócsag begyében, a madár pedig komótos léptekkel tovább halászott. Kicsit távolabb egymás után kapkodta ki a halakat a vízből.

Rendkívül boldogan nézem vissza a képeket. Már most elégedett lennék a mai nappal. De nincs vége az izgalmaknak. Cigányréce közeledik. Sokszor láttam őket, szinte minden alkalommal, de mindig csak távol tőlem. Most viszont más a helyzet. Felém úszik, és egy gyors fordulattal bekanyarodik a növényzet közé.

Micsoda izgalmak! Pláne, hogy a kócsag ismét megcélozta a tutajt.

Lassan, de biztosan közeledik, miközben folyamatosan halászik.

Minden lecsapás után egy kishalat emel ki a vízből.

Addig-addig lépdel, amíg ismét portrézhatom táplálkozás közben.

Panaszra nem lehet okom, mert ahogy a kócsag elhalad mellettem, a cigányréce ismét feltűnik.

Nem túl közel, de azért nem is olyan távol, bukdácsolni, táplálkozni kezd.

Jó pár percig eltart a jelenet. A továbblépéshez egy tőkés réce adja meg a lökést. Ugyanis pont ugyanott kezd el turkálni a víz alatt, ahol a cigányréce.

Ez lett az én szerencsém. Mert a cigányréce ezt annyira nem szerette, és eltávolodott a tőkéstől, méghozzá felém. Csak jött és jött, egyenesen a les irányába. Lélegzetvisszafojtva vártam, és folyamatosan exponáltam.

A varázslatnak a tutaj mellett halászó kócsag vetett véget. Egy váratlan mozdulattal csapott le a vízbe, ami megijesztette a cigányrécét, az meg felugrott a vízről és elrepült. Ettől viszont a kócsag ijedt meg, és ő is elrepült. Remegve néztem vissza, ugye éles lett. Igen! A félénk, titokzatos, óvatos, ritka madár kitölti a képmezőt. Micsoda délután! A történteken elmélkedem, és a néha megjelenő tőkésekre lövök egyet,

meg a közelben röpködő barázdabillegetőre.

A nap lemenőben van, szép fények esnek a nádasra, de üres a víz. Menjek, maradjak? Maradok. Ugyanis a cigányréce visszajött. Gyors siklással, és csobbanással landol a lestől jobbra. Takarásban van ugyan, de reménykedem, hogy kiúszik a legszebb fényekben. Megtörtént.

Viszonylag tempósan, de mivel számítottam rá, le tudom követni. Kiúszik a víz közepére, majd eltűnik a szomszéd öbölben. Na most kell menni. Percek múlva úgyis lemegy a nap, így legalább úgy tudok lelépni, hogy a cigányrécét nem zavarom meg. Hát fantasztikus egy délután volt, és azt hiszem mindenért kárpótolt a tó. :)

Jobbról érkezik. Óvatos lépésekkel halad a nádszegély mellett. Néha megáll, figyel. A nap hamarosan felkel. Lehet, hogy ő is erre vár. Mikor az első sugarak megszínezik a tó fölött lebegő párát, akkor sétál át a másik oldalra.

Gyönyörű a látvány. A szürke eltűnik balról, viszont jobbról újra jön valami. Hosszú nyak tűnik fel a látótérben.

Nagy kócsag ért a les elé. Próbálok nagyon óvatos lenni. Mindig az az érzésem vele kapcsolatban, hogy mindent lát azzal a szúrós szemével. :) Szerencsére a madár nyugodtan viselkedik, leköti a halászat.

A nap is fent van már, és szépen körberajzolja az előttem fel és alá sétáló madarat.

Bár a pára a nap hatására láthatóan mozgásba lendült, oszlani kezdett, azért még szépen mutatott a halászó kócsaggal.

Ahogy pedig a nap erejétől lassan végleg eltűnt a pára, a vízfelszín szépen kezdett csillogni az ellenfényben. 

A kócsag néha lecsapott a vízbe valami zsákmány után,

és minden lépéssel egyre inkább beért a direkt ellenfénybe.

Az átvilágított levelek a háttérben, a vízfelszín aranyszínű becsillanásai, és a szépen kontúrozott, halászgató nagy kócsag egyben nagyon szépen mutatott.

A kócsag, miután tollászkodott egy rövidet,

szép lassan eltávolodott a lestől.

Majd pár lépés után befordult a szomszédos öbölbe.

Hát valóban szép reggel volt, megérte az a koránkelés. :)

Semmi fény, de legalább nem megyek haza üres kártyával. A récék elúsztak a les előtt, és a jobb oldali növényzetben eltűntek. Lehet, hogy ez valami jel volt, nem tudom, de megélénkült a környék. Újabb és újabb tőkés récék érkeznek, igaz nem a közelembe, de legalább van mozgás a vízen. Kisvártatva jobbról megjelenik az előbbi pár. Sokkal közelebb vannak. Na ez már kezd izgalmas lenni.

Ideális távolságban vannak, sőt egy kicsit még közelebb úsznak. Nem idegesek, nyugodtan táplálkoznak. Élvezem a helyzetet, bár a fények nagyon gyatrák. A tőkés réce az egyik leggyakoribb vízimadár, sok helyen a városi csónakázótavakon, horgásztavakon is ott vannak, és nem egy helyen etetéssel egészen emberközelbe szoktathatók. Ám a vad tőkés réce nagyon óvatos madár. Talán a vadvizek egyik legóvatosabbja. Éppen ezért fülig ért a szám a lesben, amikor a gácsér még mindig közeledett.

Jó kis helyzet kerekedett. A víz szélére érkező további madarak folyamatosan hápogtak, tollászkodtak, nagy lett a jövés-menés. Volt vagy 30 tőkés réce a les előtti vízfelületen. Zömében ugyan messze, de ez az egy pár kitartott mellettem. Egy gyors tollászkodásra távolodtak csupán el,

majd ismét célba vették a lest.

Már a portréra is lehetőség nyílt, amikor beúsztak a les melletti növények közé.

Több mint egy órát voltak előttem a récék,

majd valami láthatatlan oknál fogva egyszer csak felugrottak a vízről.

Én is kihasználtam a helyzetet, és leléptem. Igaz, hogy rettenetesen fénytelen volt a hajnal, de azért a végére, a récéknek köszönhetően, jó kis reggel kerekedett belőle. Persze mire hazaértem, a nap is kisütött. :)

Már nem úszkálnak, nincs miben. Nemes egyszerűséggel elsétálnak a víz irányába. A bíbicek is mozgolódnak. Az öregek a megszokott féltő viselkedésüket mutatják, a fiókák pedig nagyrészt a növényzet takarásában mozognak. Igaz, néha már kiszaladnak, hogy felcsippentsenek valami falatot, de azon nyomban futnak is vissza a takarásba.

Az öreg bíbicek egyszer csak, mint valami parancsszóra, egyszerre felszállnak, és kiabálva rárepülnek a nádas egy pontjára. Ez csak egyet jelenthet, valami közeledik. Pár másodperc múlva vörös bunda villan a nádfal előtt, és gyorsan ügetve, róka szalad végig a tómederben. Siet a koma. :)

Gyors közjáték volt csak a róka feltűnése. A tocsogós iszapon szedegető szárcsákat nem is zavarta a dolog. Olyannyira nem, hogy ők csak egymás kergetésével voltak elfoglalva.

Próbáltam a szárcsa vágtáját lekövetni, de mivel időközben befelhősödött, a túl hosszú záridő miatt csak bemozdult képek születtek.

Igen, befelhősödött, és nem is akárhogyan. Sötét zivatarfelhők takarták be az eget, és mintha a les tetején esőcseppek kezdtek volna kopogni. Hamarosan leszakadt az ég. Nesze neked kellemes délután! Csak úgy szakadt az eső. Szerencsére a les felülről is vízálló, ezért annyira nem izgultam. Legfeljebb azon, hogy az előttem táplálkozó szárcsa ne hagyjon magamra, és tudjak mit fényképezni az esőben.

Dörgött, villámlott rendesen, de a szárcsa nyugodtan tűrte az égi áldást. Igaz, mi mást tehetett volna.

A vihar, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tovább is állt. A lemenő nap fénye pedig szépen bevilágította a terepet.

Percről-percre szebbek lettek a fények, a szárcsa meg csak tovább szedegetett.

Amikor az elsétáló szárcsáról felpillantottam, a viharfelhők már messze jártak, de a nyomukban szép szivárvány rajzolódott ki. Hát nagyon különlegesre sikeredett ez a délután. Az időjárás nem is lehetne változatosabb. :)

A csoda hamar elillant, a szivárványnak percek múlva már nyoma sem volt. A nap is alábukott, nem volt miért tovább maradni. Persze ahogy előbújtam, a bíbicek azonnal felrepültek, és kiáltozva próbáltak elkergetni. Ezt azért nem hagyhattam annyiban. A eltűnt napkorong szépen festette még a nyugati égbolt felhőit. Jól mutattak az előttük elszálló bíbicekkel. Már csak egy szerencsés kocka hiányzott, hogy ezt a napot megkoronázza.

Elsőként a bíbicek aktivizálják magukat. Jajongó hangjuk jellemzővé válik egész reggel. Ám az előző alkalomhoz képest valami mást is észreveszek. A vízinövények közé leszálló öreg madár mellett apró mozgást látni. Az objektíven keresztül már az is kiderül, mi az. Bíbic fiókák futnak ki a növényzet takarásából anyjukhoz. Hát megvan a magyarázat a bíbicek féltő viselkedésére. :)

Sajnos a fiókák láthatóan nem akarnak kimozdulni a takarásból, az öreg madarak meg nem jönnek közel, így marad a nézelődés, és az az egy szem szárcsa, ami a közben már felkelt nap fényében sétált ki a virágmezőre táplálkozni.

Ő sem marad sokáig, és fotózható távolságba egy jó darabig semmi nem jön. Pedig a körítés nagyon szép, gyönyörűen csillog az ellenfényben a víziboglárka mező. De megint, mint már oly sokszor, történt valami, ami megmentette a reggelt. A távoli sarokban már rég kiszúrtam a réti cankókat, de értelmetlen volt rájuk lőni akár egy kockát is, annyira messze voltak. Nem is gondoltam volna, de a fiókákat féltő bíbic sietett a segítségemre. Ugyanis a cankók, miközben táplálkoztak, a fiókákat rejtő növényzet közelébe kerültek. Bíbic mama ezt persze nem nézhette jó szemmel, és azonnal elkergette őket. A cankók pedig egy gyors repüléssel egyenesen a les előtt landoltak.

Erre vártam, és ez a  képi világ fogalmazódott meg bennem két napja, az esti les alatt. A cankókat legtöbbször sekély vízben vagy iszapon fotózzuk, ilyen különleges környezetben nagyon ritkán. Egyszerűen gyönyörű volt.

Többen voltak, így még válogatni is tudtam közöttük. Próbáltam minden helyzetet elkapni. Főleg az volt izgalmas, amikor a madarak beértek a teljes ellenfénybe, és a virágmező egy csapásra aranyló fénygömbök sokaságává változott.

Nagyon markáns volt a becsillanások hatása a képeken, ezért a jó helyen szedegető cankókat sziluettszerűen próbáltam megjeleníteni, minél több teret hagyva körülöttük.

Élveztem a helyzetet, mit ne mondjak. A madarak kitartottak előttem, és a látvány magáért beszélt.

Pláne, mikor egy-egy cankó tollászkodásba kezdett.

Közel fél óráig voltak előttem a madarak. Az utolsó cankó elröppenése előtt lőttem el az utolsó kockát, ami még ráfért a kártyára.

Azt hiszem erre már lehet mondani, hogy szép reggel volt. :)