úszó les
Vöcsökfiak
Kis szünet után ismerős hangok közeledtek. A látótérben megjelentek a hattyúfiak. Majdnem kétszer akkorák, mint a múltkor. Felém úsztak a mögöttük elengedhetetlen kísérővel.
Vigyázó szemek kísérték a hattyúk következő generációját.
A csapatnyi rút kiskacsa távozása után jó darabig csak a nézelődés maradt. Na meg a hallgatózás. Nagyon aktívak voltak a kis vöcskök, legalábbis a hangjuk alapján erre lehetett következtetni. A közelből szóltak, de a növényzet takarásából. Így próbáltam kitalálni, merre járhatnak. Aztán egyszer csak feltűnt egy. Nagyon közel volt, nem is tudtam ráfordulni, nem akartam egy gyors objektívmozdulattal elriasztani, inkább megvártam, amíg tovasiet. Mindvégig hangosan szólt. De mindjárt ki is derült, hogy mi okozta az izgalmát. Mögötte feltűnt a párja, de nem volt egyedül.
Két csíkos nyakú fióka követte. Amíg az anyjuk tollászkodott, ők a les előtt úszkáltak.
Hej, micsoda helyzet! Egy hónapon keresztül azon fáradoztam, hogy a búbos vöcskök fiókáiról közeli képet tudjak készíteni. Nem sikerült. Most meg itt vannak előttem a kis vöcsök fiai. Az örömömet még az is fokozta, hogy soha nem láttam még ennek a fajnak a fiókáit. Csak mindig a már juvenilis tollazatot viselő, önálló fiatalok kerültek a szemem elé. A nagy izgalom közepette igyekeztem jól exponálni, és nem elrontani a felkínálkozott lehetőséget. Az anyamadár erre lehetőséget is adott, mert jó ideig tollászkodott a les előtt, és nem vitte el azonnal a fiókákat. Már csak azon izgultam, hogy távozóban a „zöld” víz felé ússzanak el. Szerencsém volt. :)
Na, innentől már bármi történhetett, nem végződhetett rosszul a nap. Az sem zavart nagyon, hogy a pihenőfára érkező szürke gémet egy óvatlan mozdulattal elriasztottam. A naplementét már teljes nyugalomban vártam. De még egy rövid közjáték hátravolt. A pihenőfa felé vízityúk úszott. Na most ezt azért már nem szúrom el. Mire a fára ért, már tűzkészen vártam.
Az izzó háttér előtt forgolódott kicsit, rendbe szedte tollazatát,
majd egy hatásos pillantás után eltűnt a gyékényesben.
Pár perc múlva pedig lement a nap.
Pécs, 2016. június 8.
A hónap képe - 2016. május
A májusi fotózások a búbos vöcskök körül zajlottak. Kikeltek a fiókák, és azon dolgoztam, hogy minél közelebbi fényképet tudjak róluk készíteni. Sajnos nem sikerült az, amit elterveztem, de a lesben töltött órák soha nem teltek el eseménytelenül. A tutaj rejtekéből olyan momentumokat láttam, amire másként nem lett volna lehetőségem. A vöcskök életének fantasztikus pillanatait sikerült megfigyelni és szerencsés esetben megörökíteni. Az egyik ilyen érdekes helyzet az volt, amikor a fiókákat terelgető, vigyázó szülők a területükre betévedő idegen vöcsköket elkergették. A saját halászvízen felbukkanó határsértőt gyors lerohanásokkal bírták távozásra. Ezek a támadások nagyon gyorsan, és legtöbbször teljesen váratlanul történtek. Volt rá példa, hogy a víz alá bukó madár torpedóként repült ki a felszín alól, és úgy vágtatott a betolakodó felé. Egy ilyen pillanatban pont jó irányba figyeltem, pont jól fókuszáltam, és pont jól követtem le a rohamozó madarat. Így számomra mindenképp ebből a sorozatból kerül ki most a hónap képe.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1 1/1250, ISO 400 -1,7 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2016. június 5.
Májusi záró
A délután további részét a szárcsák jelenléte töltötte ki. Felbukkantak a pihenőfa körül,
és a kányafüvesből is folyton ők úsztak elő.
Hol egyedül, hol kettesével.
Majd zárásként a hattyú gúnár tért vissza pár percre, és a nádas mellett tollászkodott egyet.
Pécs, 2016. június 4.
Disznóság
Persze az orrnak feje is volt. Vaddisznó igyekezett átkelni a belső szigetre. Láthatóan nem zavarta a mély víz. Vígan közeledett.
Ám mielőtt elérte volna a sekélyebb részt, beért szél alá. Felkapta az orrát, és azonnal megfordult. Nyilván megérezte a szagomat. Mennyivel egyszerűbb a madarakkal, az ő szaglásukkal nem kell foglalkozni. :) A disznó ahogy visszafordult, akkor vettem észre, hogy nincs egyedül. A kocát malacok követték. A kicsik kiválóan úsztak, eszeveszettül igyekeztek anyjuk után. A család egy gyors forduló után eltűnt a parti gyékénysávban, visszaváltottak a szárazra.
Az embert mindig érik meglepetések. :) A disznók tényleg megtörték az eddigi csöndet. A les mellett egy hattyú úszott el, és a szép fényekben beállt a kellő távolságra.
Fejét a víz alá dugva táplálkozni kezdett.
Percekig forgolódott előttem, majd ahogy jött, méltóságteljesen elúszott.
Egy darabig megint üres volt a víz. Csak a szélben álldogáló nagy kócsag mutatta magát.
Aztán végre megtörtént, amire vártam. Balról, a les mellől meghallottam a vöcsökfiókák vékony hangját. Szinte ezzel egy időben az egyik öreg vöcsök pedig előttem bukkant fel a víz alól. A távolság nem túl nagy, lássuk mi lesz belőle. A búbos elkezdett halászni. A tutaj előtti részen sekélyebb volt a víz, és a vöcsök fordulásai a víz alatt a felszínen örvényeket okoztak. Szépen tudtam követni, hogy hol jár épp a madár. A helyzet egyre izgalmasabb lett, mert az örvények közeledtek, és egyszer csak felbukkan előttem a vöcsök, csőrében egy termetes keszeggel.
A nap már nagyon alacsonyan járt, a háttér gyönyörűen izzott a lapos fényekben.
Hű, micsoda pillanatok voltak. A vöcsök forgolódott kicsit, igazgatta a halat, majd határozottan megindult.
Na most kell jönnie a fiókáknak. Nem engedtem ki a madarat a keresőből, hátha a másik oldalról beúszik egy csíkos fej, és meglesz az áhított pillanat.
Nem így lett. A vöcsök kiúszott a látótérből, a fiókák meg igaz, hogy közelről, de a les mellől, takarásból csipogtak. Az etetés nem előttem zajlott. Sebaj, gondoltam, hátha visszajön a madár. Vissza is jött.
Ám közben a nap lement, és a fiókák hangja is távolodott. Az esély elszállt. Hát kérem, erre tudnám mondani, hogy disznóság.
Pécs, 2016. június 3.
Kárpótlás
A kicsik úszkáltak egy rövidet a tollászkodó mama körül,
majd amint az engedte, újra felmásztak a hátára.
Így együtt forgolódtak a vízen egy darabig, majd hirtelen megjelent a papa is, és egy szép halat hozott a kicsiknek. Szép jelenet volt, csak egy kicsit távoli.
A vöcsök család szépen folytatta a fiókák etetését, én meg vártam, hogy kicsit közelebb sodródjanak. Addig is egy a közeli növényzetbe beszálló nagy kócsag,
és a látótérben megjelenő cigányrécék kötötték le a figyelmem.
Nagyon szépen mutattak a tiszta, délutáni napsütésben, csak hát szintén kicsit távol. Sebaj, egy fokozottan védett fajt ilyen körülmények között látni így is nagy öröm. :)
A cigányrécék hamar magamra hagytak, foglalkozhattam ismét a vöcskökkel. Akik még mindig ugyanabban a távolságban élték családi életüket. Az egyik szülő a hátán utaztatta a fiókákat, míg a másik hordta nekik a táplálékot,
vagy éppen a szomszédos vöcsköt kergette, aki óvatlanul túl közel bukkant fel a víz alól.
Ilyenkor, ha a szomszéd már tolakodóan közel volt, a fiókákat hordozó szülő is felvette a fenyegető pózt, és utasaival megrakodva elindult felé.
Ez legtöbbször elég is volt, és a határsértő már iszkolt is vissza a közös felségvizekre, ahol zavartalanul halászhatott. Nagyon érdekes a vöcskök revírtartása. Honnan tudják, hogy hol húzódik a vízen a határ, fogalmam sincs. Szóval ilyen pillanatokkal telt a délután, a vöcskök folyamatosan uralták az előttem lévő, kicsit távoli vízfelületet.
A fiókák nagyon aranyosak voltak. De jó is lenne, ha a közelükbe tudnék jutni!
Amíg ezen morfondíroztam, jobbról csobogás hallatszik a kányafüves felől. A hangokból ítélve valakinek vitája támadt egy szárcsával. Aztán réce alakja jelenik meg a növényzetben. Óvatosan arra fordulok, hogy mire kiér, egyből rá tudjak állni. A keresőben egy cigányréce jelenik meg. Hijj, de most jó a távolság is. Élesség, vízszint rendben, már csak egy szép mozdulat kellene. És.... Katt-katt-katt. Már szólt is a sorozat. Ez szép volt. :)
A réce fordul egyet, és visszavált a takarásba, maradnak ismét a vöcskök. Talán egy hangyányit közelebb vannak.
Gyönyörűek a fények, zavartalan a naplemente, teljes a szélcsend, a víz sem hullámzik. Hát lehetne kívánni ennél többet?
Talán még egy kis közelséget. De úgy tűnik ez a mai napon nem fog megtörténni.
A nap utolsó sugaraiban felbukkanó kis vöcsökkel fejeztem be az estét.
Nem volt tovább miért maradnom, és emésztenem is kellett az újabb élménycsomagot. Azt hiszem kárpótolt a tó. :)
Pécs, 2016. május 19.
Egy elbaltázott reggel
Hát elérkezett végre az idő, kikeltek a vöcsökfiókák. Ez a lestől távolabbi revír családja volt, hamar el is távolodtak tőlem. A közelebbi revír birtokosa meg még egyedül úszkált.
Nem baj, remélem hamarosan ellepik a tavat a bébi vöcskök. :) Következő alanyom váratlanul lepett meg. Egyszer csak ott volt előttem. A pihenőfán két nagy lábat pillantottam meg.
Szürke gém érkezett. Milyen magas! Nagyon fel kell emelni az objektívet, hogy egy portré is beleférjen.
Sajnos az helyett, hogy halászna kicsit a fáról, inkább elrepült. Na majd legközelebb.A gémet szárcsa váltja.
Kicsit tollászkodik, rázza magát, majd ő is megy a dolgára.
Kisvártatva balról hangos locsogás hallatszik, és fiókák vékony hangját hallom. Majd szinte azonnal beúszik a képbe egy seregnyi pihés tollgombóc. :)
Ó, hattyúéknál is megjelent az új generáció. Sajnos ők is siettek. Nekem is mehetnékem támadt. Erős már a fény, elég is volt ma reggelre az izgalmakból. Így az ellenfényben szárnyát verdeső szárcsa után én is leléptem.
Pécs, 2016. május 18.
A kivirágzott tó
A Nyugat-Mecsek látképével a háttérben pedig egészen egyedi tájkép tárult a szemünk elé.
Bár nem szoktam sok időt fordítani a tájfotózásra, inkább csak futtában készítek ilyen jellegű képeket, erre most többször rápróbáltam.
Felhős időben és napsütésben,
de még a kelő hold fényében is.
Persze az lenne az igazi, ha mindezt madarakkal együtt lehetne bemutatni. Ezután kerestem a jó nézőpontokat, többször kiültem a töltésre egy beröppenő madárra várva, de nem jártam sikerrel. A vízen, a tutajnál meg ezalatt folyamatosan történtek az események, nem akartam elmozdítani a jónak látszó helyről. Mivel azonban a sárga tenger elvirágzóban van, cselekednem kellett, ha "sárga" képet is szeretnék a gyűjteménybe. Kerestem egy jónak látszó, tömött foltot, és egy alkalmas időpontban ráálltam a tutajjal. Igazából lutri volt, vagy jön valami, vagy nem. Jött. :)
Egy szárcsa tűnt elő a sárga virágok közül.
Nyugodtan táplálkozott, majd egy forduló után visszaúszott a sűrűbe.
Tetszettek a képek, amiket visszanéztem, de lehetne jobb is. Tömöttebb virágfallal. A kérésemet egy kis vöcsök hallotta meg. A másik oldalról jelent meg.
Bukdácsolt párat, közben egészen közelre úszott.
Majd fogta magát és visszaindult a sárga virágok közé, és magamra hagyott az emlékezetembe beégett látvánnyal.
Hát így alakult az eset a kányafűvel. Hogy lesz-e folytatás? Jövőre mindenképp. :)
Pécs, 2016. május 12.
Délutáni zivatar
A búbos vöcsök is hamar megjelent, és többször egészen közel jött.
Sőt, egy tollászkodási ceremóniát is bemutatott, amit eddig leginkább csak távolról láttam.
Hasát oldalra fordítva rendezgette tollait,
majd az elhagyhatatlan tollrázás következett.
Egészen jól alakultak a dolgok,
amíg váratlanul meg nem dörrent az ég. Annyira el voltam foglalva a vöcsökkel, hogy észre sem vettem a közelgő sötét felhőket. Igen gyorsan történtek a dolgok. Feltámadt a szél, csak úgy dobálták a tutajt a hullámok. Kb egy órán át zuhogott.
Ezzel vége is lett az ígéretesen induló délutánnak, a heves eső elvitte a napot. A madarak elhúzódtak, hát miután elállt az eső, én is követtem a példájukat...
Pécs, 2016. május 10.
A hónap képe - 2016. április
Az április a vöcskök hónapja volt. Sok időt töltöttem közöttük, figyeltem az életüket, élveztem a sokszor egészen közeli társaságukat. A tutaj segítségével olyan helyekre merészkedtem, amelyekről korábban csak álmodoztam. Felfedeztem a vöcskök birodalmát. Ők pedig a bizalmukba fogadtak, és egy alkalommal azzal is megtiszteltek, hogy egészen közelről láthattam őket. Annak a rendkívül izgalmas pillanatnak az emlékére álljon most itt a hónap fotójaként egy portré a búbos vöcsökről.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1 1/1250, ISO 400 -1,3 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2016. május 1.
Délutáni zöld
A késő délutáni órában egy vízityúk az első vendégem. A sarjadó gyékény közül lépdel ki a vízen lebegő fűzfaágra.
Sok reményt fűzök a pihenőhelynek szánt fához, de egyenlőre úgy tűnik csak a vízityúkok látogatják időnként.
Ő is csak rövid ideig maradt, körülnézett és már ment is a dolgára. Helyette a távolabb úszkáló madarakat figyelem az objektíven keresztül. Feltűnik a területes búbos vöcsök is, de messze van, várok még. A keresőbe azonban beúszik egy homályos folt. Gyorsan rányomok az autófókuszra (Micsoda nagyszerű találmány! :)), a kép azonnal kiélesedik, és láss csodát, egy kis vöcsök került hozzám egészen közel. Szépen kitölti a képmezőt, és micsoda zöld veszi körül! Gyorsan exponáltam egy sorozatot, a madár viszont már el is tűnt a víz alatt. Szerencsére ezt a kockát azért otthagyta nekem. :)
Miután gyorsan visszanéztem a képet, újra a búbos felé pillantok, de már nem ott van, ahol az előbb. Kiúszott a gyékényfal elől, és a nyílt vízen, a zöld kellős közepén pillantom meg újra. Príma! De mit csinál? Lábával elkezdi fröcskölni a vizet. Ez a madár fürdik.
Sok évnyi madáritatózás után persze az nem furcsa, hogy egy madár szeret fürdeni. Na de egy vöcsök? Minek? Egész nap a vízben van, folyamatosan vizes. Na de szemmel láthatóan, az én gyenge eszmefuttatásom ellenére, a búbos rettentően élvezi a szituációt. Hosszú percekig fröcsköli magára a vizet.
Majd a végén a már ismert szárnyverdesés,
és a vöcskökre annyira jellemző tollrázás.
A fürdőzés után, csak a miheztartás végett, még pózolt egy sort a szomszédnak,
aztán a közelgő hattyú elől alábukott.
A hattyú gyorsan elúszik. De ahogy utána néztem, megint a vöcsköt látom meg. Hiába, ez az ő világa. Ezúttal a belső öbölben úszkál.
Itt a közeli háttér miatt még nem olyan szép a zöld, de a madár közelsége nagyon imponáló.
Nem lehet kihagyni, és hát azok a tollbóbiták... :)
Mivel is lehetne zárni ezt a szép napot, mint még egy kis zölddel, és vöcsökkel. A szomszéd is megjelenik a határon. Szemmel láthatóan méregetik egymást, de csak tisztes távolból, minden balhé nélkül.
Aztán mindenki ment a dolgára. Az egyik vöcsök eltűnt az öbölben, a másik a kányafű között,
én meg hazafelé vettem az irányt...
Pécs, 2016. április 30.