bütykös hattyú

Sok reményt fűzök a pihenőhelynek szánt fához, de egyenlőre úgy tűnik csak a vízityúkok látogatják időnként.

Ő is csak rövid ideig maradt, körülnézett és már ment is a dolgára. Helyette a távolabb úszkáló madarakat  figyelem az objektíven keresztül. Feltűnik a területes búbos vöcsök is, de messze van, várok még. A keresőbe azonban beúszik egy homályos folt. Gyorsan rányomok az autófókuszra (Micsoda nagyszerű találmány! :)), a kép azonnal kiélesedik, és láss csodát, egy kis vöcsök került hozzám egészen közel. Szépen kitölti a képmezőt, és micsoda zöld veszi körül! Gyorsan exponáltam egy sorozatot, a madár viszont már el is tűnt a víz alatt. Szerencsére ezt a kockát azért otthagyta nekem. :)

Miután gyorsan visszanéztem a képet, újra a búbos felé pillantok, de már nem ott van, ahol az előbb. Kiúszott a gyékényfal elől, és a nyílt vízen, a zöld kellős közepén pillantom meg újra. Príma! De mit csinál? Lábával elkezdi fröcskölni a vizet. Ez a madár fürdik.

Sok évnyi madáritatózás után persze az nem furcsa, hogy egy madár szeret fürdeni. Na de egy vöcsök? Minek? Egész nap a vízben van, folyamatosan vizes. Na de szemmel láthatóan, az én gyenge eszmefuttatásom ellenére, a búbos rettentően élvezi a szituációt. Hosszú percekig fröcsköli magára a vizet.

Majd a végén a már ismert szárnyverdesés,

és a vöcskökre annyira jellemző tollrázás.

A fürdőzés után, csak a miheztartás végett, még pózolt egy sort a szomszédnak,

aztán a közelgő hattyú elől alábukott.

A hattyú gyorsan elúszik. De ahogy utána néztem, megint a vöcsköt látom meg. Hiába, ez az ő világa. Ezúttal a belső öbölben úszkál.

Itt a közeli háttér miatt még nem olyan szép a zöld, de a madár közelsége nagyon imponáló.

Nem lehet kihagyni, és hát azok a tollbóbiták... :)

Mivel is lehetne zárni ezt a szép napot, mint még egy kis zölddel, és vöcsökkel. A szomszéd is megjelenik a határon. Szemmel láthatóan méregetik egymást, de csak tisztes távolból, minden balhé nélkül.

Aztán mindenki ment a dolgára. Az egyik vöcsök eltűnt az öbölben, a másik a kányafű között,

én meg hazafelé vettem az irányt...

Ennek hatására a víz fölötti masszív pára is mozgásba lendült, és mintha a madarak is aktívabbá váltak volna. Igaz, erősen mereszteni kellet a szemem, hogy észre is vegyem őket. Elsőként egy kis vöcsök került a közelembe.

Majd a közeli nádast megzörgetve, egy vízityúk lépett ki elém.

Ha nem zörög, tán észre sem veszem, annyira meresztgettem a szemem a kelő nap irányába, hátha észre veszem a terület gazdáját. Meg is láttam, de csak a sziluettjét, közelebb ezúttal nem jött.

Jött viszont egy réce. Először nem tudtam miféle, aztán a felsejlő fehér szeméből kitaláltam, cigányréce közeledett.

Nagyon sietett, de szerencsére előttem úszott el, így végig tudtam követni, egészen a kelő nap ellenfényébe.

A szárcsák is mozgolódtak, bár jobbára csak elúsztak a látótávolságon belül. A balhés pillanatokra csak a hangok alapján tudtam következtetni.

Annak ellenére, hogy már egy órája felkelt a nap, a pára még mindig kitartott. A szemközti nádas még mindig homályba burkolózott. A reggel legszebb pillanatai pedig csak ez után következtek. Szinte a semmiből felbukkant egy hattyú. Egészen elképesztő volt a látvány. A szárnyait kissé megemelve úszott a semmiben, tollait pedig már megvilágította a fák fölé emelkedő nap.

Hihetetlen volt. Mint egy álomkép, úgy jelent meg előttem, pedig tudtam, csak a járőröző gúnárt látom.

Közeledett, forgolódott előttem, én meg csak ámultam, és fényképeztem.

Majd ahogy jött, úgy úszott el a semmiben. Volt, nincs, akár egy tünékeny pillanat.

Igaz, hogy csak megmutatták magukat, de ez már biztató előjel. Napkeltéig nem is láttam őket, csak a szárcsák jöttek-mentek a közelben, időnként keresztezve a felkelő nap fényét.

Fantasztikus színvarázs alakult ki, ami percről-percre változott, ahogy a nap egyre emelkedett. A víztükörben megjelenő napkorong mellé beúszó búbos vöcsköt szépen kontúrozta a vörös fény.

Talán nem is a madarakon van ilyenkor a lényeg. A színek, formák sokkal erősebben ki tudják fejezni a napkelte tünékeny csodáját.

Ahogy a nap emelkedik, a vörös úgy vált át sárgába. A jó helyen, jó időben beúszó hattyú így változik fehérről arany színűre.

A színvarázs sajnos gyorsan eltűnik, de ez esetben nem bántam. A többször megjelenő búbos vöcskökre koncentráltam. 

A tavalyi, első tutajos szezonban óvatos voltam, de mostanra kiismertem a szerkezet úszóképességét, így most már bátran kimerészkedek vele a mélyebb vízre is. Régi vágyam volt, hogy a búbos vöcsökhöz közelebb férkőzzek, ezért a mostani helyzetet nagyon élveztem. Több madár is mozgott az öbölben, csak ki kellett várnom, amíg egyik-másik a megfelelő pozícióba kerül, és előttem produkálja magát.

Mintha milliónyi fénylő gyöngyöt rázna le magáról a madár, az ellenfény csodákra képes. :)

Az ilyenkor gyakori nászjelenetek sajnos mind rossz helyen történtek, csak szorosan egymás mellett úszkáló párokat sikerült elkapni.

Sebaj, azt hiszem így is elégedett lehetek. Jelentős előrelépést tettem búbos vöcskök fotózása terén.

Egy-két közelebbi helyzetet még megvártam,

aztán egy szemkápráztató jelenet után befejeztem a mai reggelt. A napfényt színeire bontó csillanások közé beúszó vöcsök szépen megkoronázta a napot.

Nyakát kinyújtva fuvolázott, közben szomszédja szorgalmasan válaszolgatott. Szép volt, de sajnos óvatlan voltam, észrevette az objektív mozgását, és lebukva eltűnt a szemem elől. Messze nem mehetett, a hangját folyamatosan a közelből hallottam. De úgy látszik a szomszéd sem úszkált tétlenül, nemsokára megpillantottam, amint szemből a gyékényes mentén közeledett. Egy-egy füttyszó innen-onnan, és a szomszéd egyre közelebb ért.

Amíg a hátulsó madár csendben volt, addig ez a vöcsök is nyugodtan viselkedett. De amint az megszólalt, emez határozottan elindult a hang irányába.

Nagyon közel úszott el előttem, a portré talán érzékelteti.

Még hallottam a les mögül szólni mindkét madarat, aztán a hangok szétváltak, és rövidesen mindkettő a helyéről szólongatta egymást. Úgy látszik lecsillapodtak az indulatok. Újabb egy órán keresztül nem történt semmi említésre méltó, amikor az öböl szélén feltűnt egy hattyú. Egyenesen befelé tartott, közben fejét a víz alá dugva táplálkozott. Figyelgettem az objektíven keresztül. Vártam, hogy közelebb érjen, amikor a háttérben újabb nagy fehér folt jelent meg. Még egy hattyú. Ez utóbbi azonban egészen másként viselkedett. Szárnyait kissé feltartva, kihúzott testtartással, egyenesen az előző felé tartott. Amikor a közelébe ért, egymás felé fordultak, felborzolták nyakukon a tollazatukat, és búgó hangokat hallattak. Egyből világossá vált a helyzet, nászviselkedést látok.

Egy darabig szinkronban, egymás mellett úsztak,

majd rítusosan fürdeni kezdtek. De arra ügyeltek, hogy mindezt szorosan egymás mellett tegyék.

Micsoda látvány volt! Nagyon kellet ügyelnem, hogy a vízszint rendben legyen, és közben arra gondoltam, csak ki ne ússzanak a  látótérből. Bár ilyet még sosem láttam, tudtam, hogy mi fog következni. Egy-két perc elteltével a kicsit filigránabb termetű tojó lehajtotta a fejét a vízre, a gúnár pedig tette a kötelességét.

Az aktus végeztével mindkét madár kiemelkedett a vízből, és búgó hangjukon ünnepelték egymást.

Majd mindketten rövid tollászkodásba kezdtek.

Hát nehezen tértem magamhoz. Csodálatos, meghitt pillanatok voltak. Sokat már nem is vártam a mai naptól. Az ismét feltűnő kis vöcsök is sietett a dolgára.

Én meg a hattyús élménnyel telve vártam, hogy este legyen. Indulás közeli volt már az idő, mikor a szárcsák zajongására lettem figyelmes. Az egyik irányból heves futással iramodtak a nádas felé. Valaki biztos jár a töltésen, gondoltam. Szinte abban a pillanatban az üres öböl közepén valami kidugta a hátát a vízből. De csak egy szemvillanásra. El is gondolkodtam, hogy láttam-e egyáltalán valamit. De néhány másodperc múlva a les előtt pár méterre örvénylett egy nagyot a víz, és felbukkant egy szőrös fej. Mi van? Vidra! Pár másodpercem volt, hogy megörökítsem a váratlan látogatót.

Két kattanást engedett, majd egy nagyot örvénylett a víz, és el is tűnt.

Nehezen tértem magamhoz az ámulatból. Annak ellenére, hogy a fél életemet a természetben töltöm, még soha nem láttam vadon élő példányt. Igazi ráadás volt ez a nap végére.

Amint az első képek elkészültek, szembesültem azzal a problémával, amivel nem számoltam. Az újjáéledő friss növényzet, hihetetlen gyorsasággal nő. Egy héttel előtte, mikor a tutajt ide pozicionáltam, még egy-két zöld levélcsúcs látszott csak, most meg helyenként elrejtették előlem a les előtt átúszó szárcsákat. Mindegy, ezen ma már nem változtathatok. Az is tisztán látszott, hogy nem csak a növények kezdtek el vadul nőni, hanem a szárcsák kedélyállapotában is változás történt. A békésen úszkáló, táplálkozó madarak egyre többször ugranak egymásnak. Itt is-ott is kialakulnak heves területviták, ami szárcsáéknál meglehetősen látványosak. Ilyenkor a víz felszínén futnak, egymást kergetve. Ilyen pillanatokra vadászok, mozgalmas, fröcsögős fotókat szeretnék. Nem egyszerű, mert a harcias szárcsák úgy robognak át a vízen, mint a gyorsvonat, nem mindig sikerült a fényképezővel lekövetni őket.

El is telt a délután, naplementére nem is vártam, hiszen vastag felhők takarták az eget. Az estig hátralévő fél órát arra használtam, hogy a tutajt növénymentes részre állítsam. Másnap ismételhettem. Na de merőben más körülmények között, hétágra sütött a nap. Mindjárt jobb kedvvel "úsztam" be a tutajhoz, és a kedvem csak még jobb lett, amikor az első madarat megláttam.

Búbos vöcsök forgolódott a gyékényes szélében. Nagyszerű, hát megérkezett az újabb célpont. Óvatosan méregette még a lest, és a felé forduló objektívet, és rövid bukdácsolás után odébb is úszott, de mindenképp biztatónak látom a helyzetet vele kapcsolatban.

A vöcsök után a szárcsákra terelődött a figyelem. Az akciók ugyan távol történtek, de volt rá példa, hogy egy-egy madár a közelben úszott el.

A délután nagy része eseménytelenül telt, a nap is már egészen alacsonyan járt, gyönyörű fények festették a tájat. Az oldalt mozgó szárcsát figyeltem, arra vártam, hogy beússzon elém, amikor nagy fehér madár villant kicsit távolabb. Annyit tudtam csak tenni, hogy a fényképezőt odarántottam, és exponáltam.

A hattyú landolásának csak a végét kaptam el, de a hatalmas madár érkezése így is látványos fotót eredményezett. A legszebb fények voltak azokban a percekben, talán negyed óra volt még naplementéig. A hattyú méltóságteljesen befordult, és teljes szépségében mutatta magát, mielőtt beúszott volna a nádasba.

Talán fél percig tartott a jelenet, a hattyú eltűnt, mintha az egész meg sem történt volna. Arra eszméltem, hogy a szárcsa, amit az előbb kémleltem, közben beért a várt pozícióba, így róla is elkészülhetett a fotó.

A máskor feketének tűnő madár tollazata gyönyörűen mutatott minden részletet, és a piros szeme csak úgy világított a lemenő nap fényében. Szép volt. A szárcsa a part menti gyékénysávhoz igyekezett, ahol egy társa már táplálkozott. Egyből indult a rivalizálás, már azt hittem lesz valami balhé is, de aztán az indulatok elsimultak. A nap végére maradt az egészen elképesztő színvilág, amit a horizontra érő nap megvilágítása okozott.

Amilyen óvatosan csak lehetett, ráfordultam az optikával. A madár semmit nem reagált a mozgásra, csak egymás után bukott le a finom hínár falatokért.

Sokszor csak a hátsó felét láttam, amíg a víz alatt matatott.

Közönséges madár, de én nagyon örültem most ennek a helyzetnek, mert elég gyengén állok szárcsafotó ügyben. Ez a madár most némileg javított a mérlegen.

Pár perc után aztán visszafordult, és megcélozta a les mellett egyre nagyobb növényzetet, ahol eltűnt a szemem elől.

Na, valahogy így képzeltem, hasonló közelséget szeretnék a többi szereplővel is. De hát a récék továbbra is kitartanak a szomszéd öbölben. Így nem marad más, végig pörgetem az előbbi szárcsa fotóit a fényképezőn. Egy csobbanásra emelem fel a fejem. Pont a les előtt az üstökösréce gácsér hintázik a  vízen. Hát itt van a drága!

Titkon bíztam benne, hogy ma is látom. Pár másodperces feszült figyelem után viszonylag gyorsan balra kiúszott előlem. Nem követtem a mozgását, mert gyors mozdulatot igényelt volna, nem akartam elijeszteni. De mikor már nem láttam, az optikával kifordultam abba az irányba, hátha szerencsém lesz. Így lett. Egy perc sem telt el, a madár ismét megjelent. Ám most teljesen nyugodtan úszott, és ami a legfontosabb, jóval közelebb.

Hű, nagyon szép ez a madár! Folyamatosan rajta vagyok, ő meg lassan úszik be a les elé.

Néha megáll, fejét a víz alá dugva keresgél,

majd egy hínárfalattal a csőrében emeli vissza.

Ezt többször megismételte, nyugodtan táplálkozott. Így haladt át lassan a les előtt, majd jobbra kiúszott a látótérből. Remek volt!

Ez a folyamat eltartott vagy húsz percet is. Ezalatt folyamatosan a keresőben bámultam az üstököst. Mikor felpillantottam, jött az újabb meglepetés. A szomszéd öbölből néhány böjti réce átsodródott elém. Na nem olyan közel, de azért már érdemes volt fotózni őket. Főleg, mert csoportban mozogtak.

A folyamatos táplálkozás mellett a gácsérok időnként hajtották is egymást. Ha ketten a kelleténél közelebb jutottak egymáshoz, vagy az éppen bukdácsoló tojóhoz, azonnal elindult a kergetőzés.

Kerregő hangjuk betöltötte a sátrat. Öröm volt őket ilyen közelről hallani.

Azért is, mert ezek voltak az első értékelhető böjti réce fotóim.

Nagy volt az öröm, amit az üstökös időnkénti felbukkanása csak fokozott. Hol közelebb, hol távolabb, de folyamatosan a környéken tartózkodott.

És még valami bizakodásra adott okot. Ezen a délutánon csak a hím üstökösrécét láttam. A tojó nem mutatkozott. Remélem ez jót jelent, és ő már a tojásokat melengeti! Majd meglátjuk! :) A nap lassan alábukni készült. Az események sorát egy hattyú esti tollászkodása zárta.

Szépen, komótosan úszott be elém, nem is vártam, hogy bármit is produkálni fog, kapkodnom is kellett a zoommal, hogy a szárnyterpesztős mozdulatai, és a nyújtózkodása beleférjen a keretbe.

A nagy madár mellett szinte eltörpültek az apró böjti récék. A hattyú tollászkodását nem is várták meg. Kiürült a víz, csak a nagy fehér maradt még pár percet.

A toalett végeztével ő is elúszott, a nap is alábukott. Ideje volt menni, jó érzéssel másztam elő. Jó lesz ez, csak még egy kicsit közelebb! :)

A nehéz vascsónakkal nem volt egyszerű a közlekedés, ráadásul amíg le nem horgonyoztam, addig gyakorlatilag az összes madarat elkergettem a környékről. Szóval ez a kísérletem kudarcba fulladt. A 2013-as évben újabb kör következett. Barkácsoltam egy vízen úszó, egyszerű álcát, ami alá bebújva a vízben állva sétáltam.

A sokak által eredményesen használt eszköz nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de az is lehet, hogy nem voltam elég kitartó. Mindenesetre arra rájöttem, hogy ez nem az én módszerem. Sok agyalás után végül arra jutottam, hogy kell egy olyan úszó les, amit a kellő helyen lehorgonyozva ott tudok hagyni, és ami elbírja a súlyomat, és ráhasalva a víz szintjéről tudok fotózni. Aki ismer, az tudja, hogy ez a tekintélyes méreteimet figyelembe véve nem is olyan egyszerű feladat. :) Persze kézenfekvő lett volna valami könnyű csónak, de azt ugye nem adják csak úgy oda az embernek, és nálam a költséghatékonyság az egyik vezérelv. A projekt folytatásához a kellő löketet a közeli üzlet átalakítási munkálatai adták. Az építkezés melletti konténerben egyszer csak megjelent néhány nagyobb, habszivacs szerű anyag, amit a munkások szigetelésre használtak. Persze az ötlet megint a feleségemé volt. Nem is csoda, akkoriban nap mint nap az úszó les problémáját hallotta csak tőlem. :) Szóval az én egyetlenem felvetette, miért nem próbálom ki, hogyan úszik ez a dolog, hátha jó lesz. Úgy lett. Egy próba a tavaknál bebizonyította, hogy ez az anyag kiválóan úszik, és a rendelkezésre álló mennyiség el is bírná a lest és a saját súlyomat is. Egy lépéssel előrébb kerültem tehát, az úszó test megvolt. Már csak valami masszív lap kellett, ami a képzeletemben már összeállt tutaj fekvő részét képezte volna. Ebben pedig a szomszédom segített, aki lecserélte a garázsajtaját, és a régi ajtószárnyaktól meg akart szabadulni. Én kaptam az alkalmon, az egyik ajtószárny tökéletesnek bizonyult a feladatra. A többi már csak egy kis barkácsolás kérdése volt. Elkészült a tutaj. A kihelyezésre idén márciusban került sor.

Így egyben csak szárazon állt még a les, nem tudtam tehát, hogy a valóságban hogyan fog viselkedni, szerencsére minden stimmelt. Amikor befeküdtem, a szerkezet pontosan a víz szintjére süllyedt. Jó lesz, gondoltam, de igazán majd élesben fog eldőlni minden. A főpróbára pedig a szombat délután tűnt a legalkalmasabbnak. Izgatottan érkeztem, nagyon kíváncsi voltam, mit hoz az első les, milyen lesz a tutaj, stb. Sok felszerelést nem is vittem, csak éppen, ami feltétlen szükséges volt. Ki tudja, mégiscsak fél méter víz lesz alattam. De szerencsére nem volt gond. A tutaj szépen beállt a vízszintre, miután elhelyezkedtem. Jöhetnek a madarak. Azok jöttek is, de a legtöbben reménytelen távolságban mozogtak. Volt pár üstökös réce, kanalas réce, böjtik is páran, de úgy látszik friss még a les látványa. Az első madár ami közelebb merészkedett egy bütykös hattyú volt. Kiszúrtam már messzebbről, és még jó, hogy ráálltam a fényképezővel, mert egyszer csak fogta magát és vágtába kezdett a víz felszínén, egyenesen a les irányába.

Erősen koncentráltam, hogy az egyre közeledő, hatalmas madár a képmezőben maradjon. Pár kocka kivételével sikerült is. A hattyú a les előtti vízfelületen ült vissza a vízre.

Úgy tolta a vizet maga előtt, mint valami tankhajó. :)

Remek, vigyorogva néztem vissza a képeket az LCD-n. Valami azonban nem stimmelt. A könyököm alatt átnedvesedett a szivacs, amin feküdtem. Mi van, süllyedek? A hattyú okozta izgalom közben kicsit előre csúsztam a tutajon, így annak eleje kicsit a víz alá merült, persze, hogy befolyt a víz egyből. Gyorsan megnéztem az objektívet, a napellenzője vizes volt. Szerencsére maga az optika és a váz nem kapott vizet. Hát ennél lejjebb már nem lehet vinni a nézőpontot azt hiszem. :) Mindenesetre ezt mindenképp orvosolni kell, hogy a les eleje stabilabb legyen. Picit hátrébb csúsztam, a tutaj visszaállt a helyére. Folytatódhatott a fotózás. Jobbról amióta megérkeztem szóltak a kis vöcskök. Két példány hangját is hallottam. Ám most az egyik egészen közelről szólt. Meg is jelent a látótérben.

Láthatóan szemmel tartotta a lest, de azért nyugodtan úszott el előttem.

A vöcsök balra eltűnt, maradt a hattyú. Az egyre szebb fényekben jól mutatott, ahogy a sarjadó növényzet között táplálkozott.

Lőttem pár kockát, de aztán inkább csak figyeltem. A kicsit mesze lévő nádas mellett nagy volt a forgalom. Szárcsák jöttek-mentek, és böjti récék tűntek fel néha. Kerregő hangjukat néha közelebbről is hallottam, de inkább a les mögötti részről vagy oldalról. Kedvező helyen nem mutatták magukat. Nem úgy a vöcsök. Újra megjelent előttem.

Vígan bukdácsolt, és néha válaszolgatott a messzebb lévő társának. Az egyik merülés után aztán egészen közel bukkant fel.

Hirtelen nem is találtam az objektívvel. Ki is szúrta, hogy bénázok, de nem bukott le, inkább kíváncsinak tűnt.

Szépen elúszott előttem, pont ideális távolságban volt.

Majd gondolt egyet, és eltűnt a víz alatt.

A vöcsök és a hattyú is magamra hagyott a naplementére, csak az a néhány szárcsa maradt, amelyek picit már el mertek távolodni a nádastól.

A nap lement, előbújtam én is a rejtekemből. Nagyon jó volt. Igaz, hogy szokni kell a helyzetet, hogy folyton mozog a les, a legkisebb szél is behintáztatja. De úgy érzem megtaláltam azt a módszert, amivel sikeres lehetek ezen a téren.

Nagy volt az öröm, mert nekem ez volt az első megfigyelés a fajjal kapcsolatban. Mivel nem volt sok időm, este naplementekor még visszanéztem, hogy pár szép hangulatfotót tudjak készíteni róluk. Szerencsére még a helyszínen voltak.

És a kedvemért még egy egy tiszteletkört is tettek a víz fölött. Jól mutattak a lemenő nap fényében.

Szép volt, olyan festményre kívánkozó hangulat. A tavak fölött áthúzó hattyúk is adtak némi fotótémát. A háttérben látható Jakab-hegy havas oldala szép körítést adott nekik.

Hát így volt. Bízom benne, hogy ez az év is szép élményeket hoz majd a tavaknál. Én ott leszek. :)

Egy kis kócsag tűnik fel a nádas mellett, felém tart. Várok, míg közelebb ér.

Jó irányba igyekszik, mindjárt beér az ellenfénybe. A távolság is megfelelő, szépen kitölti a képmezőt.

A látvány elképesztő. Sötét háttér, szép, körberajzoló ellenfény, gyönyörű madár. Nem siet, szépen le tudom követni a lépéseit.

Az átsétáló kócsag mögött mozgást látok. Ráfordulok az objektívvel. A tavon kikelt fiatal hattyúk úsznak be a látótérbe. A Nap pont mögöttük van. Fantasztikusan színezi a jelenetet. Lassan mozognak, táplálkoznak. Az egyik tollászkodik is, majd hirtelen kitárja a szárnyait, és verdes párat. Gyors sorozat, hmm, nem is rossz. :)

Rajta maradok a hattyúkon. A látvány magáért beszél. A napfény gyönyörű becsillanásait próbálom a képekbe szorítani, miközben a hattyúk lassan úszkálnak a legjobb helyen.

Nagyon szép, amit látok. A fénygömbök némelyike szivárvány színben pompázik. A pihenő hattyúval együtt csodaszép a látvány.

A hattyúk szép lassan tovább állnak. Elmúlik a varázslat.

Újabb félóra szünet. Semmi nem jön. Majd valahol távol, az iszapcsíkon megjelenik egy billegetőcankó. Sokáig kell várni, mire közelebb ér. Sokat matat az iszapban.

Ő is majd elmerül abban az iszapban, amin nekem fent kell maradnom. Lássuk be nem volt könnyű dolgom. :) A cankó nagyon hálás téma. Percekig a sátor előtt matat. sikerül néhányszor teljesen tiszta környezetben fényképezni.

Többször is előhúz valamit az iszapból, elmélyülten táplálkozik

A cankó is távozik. A víz továbbra is üres. Sehol egy gólyatöcs, sehol egy füstös cankó. Csak egy szürke gém száll le elém. Figyel egy darabig, majd tollászkodni kezd.

Van idő fekvő és álló kompozícióra is. Alaposan áttúrja a tollazatát.

Majd legvégül ürít egyet.

Na, így teljes a piperészkedés. :) A gém aztán elrepül, nekem is mennem kell. Nem tudom mi történhetett a gólyatöcsökkel, hogy eltűntek. Talán a hidegfront elvitte őket. Tulajdonképpen nem bánom. Így is várakozáson felüli volt az elmúlt egy hónap.