zöldike

Havazott...

... a hétvégén. Január végén ezen nem volna szabad meglepődni, de mi mégis ezt tettük. Olyannyira, hogy lányommal a vasárnapi ebéd után a madáretető mellett sziesztáztunk. Sokan panaszkodnak ezen a télen, hogy nincs forgalom az etetőkön, hát jelentem nálunk nincs panasz. Jó százas madárcsapat pusztította most is a napraforgót. A kötelező széncinegéken kívül

2-3 nagy fakopáncs,

és egy zömében zöldikékből álló, nagy pintycsapat alkotta az aznapi asztaltársaságot.

Bár a fotózás nem ment gördülékenyen, amit az ebébre elfogyasztott, jóféle sült oldalasnak tudok be, a szép havazás, a rengeteg madár, és a jó társaság a lesben jó kis vasárnap délutánt eredményezett...


Pécs, 2021. február 3.

Egy fehér nap

Fehérbe öltözött a Mecsek. Az egyik napra virradóra helyenként húsz centimétert is meghaladó fehér paplan takart be mindent. Nem volt maradásom, ilyenkor az erdőt kell járni, lesben kell ülni. Hiszen csodavilág az, ami odakint az embert várja. A havas táj látványát csak fokozta, hogy az éjszakai hóesést ónos eső előzte meg. Így minden, de minden fa, bokor, növény nemcsak hóval fedve, de jégburokba is volt foglalva. Szóval csodálatos atmoszféra keletkezett.

És ebben a friss, vakítóan fehér hóban a madarak gyönyörűen mutattak. A hím zöldikék hasa csak úgy világított, ahogy a hóban keresgéltek, vagy a hóból kiálló növények csúcsán kapaszkodtak.

A tengelicek piros maszkja is egyből megragadta a tekintetet, amikor a lest rejtő bokor jeges ágán csüngtek.

Az általában ugyancsak az etető alatt keresgélő citromsármányok is, most a vastag hónak köszönhetően, egy szinttel feljebb kerültek. Csak meg kellett várnom, amíg egy szép hím megfelelő helyre ugrik. 

Semmi sallang, semmi zavaró körülmény, a makulátlanul tiszta hóban csak a madarak szépségére irányul a figyelem. 

Fantasztikus volt, és amit a fényképező kijelzőjén láttam, az nagyon megfogott. 

Régóta szerettem volna ilyen "steril" képeket, most minden adott volt. Az örömöm csak akkor fokozódott, amikor a magasból az ismerős "korr" is megszólalt. Fekete madár a hóban? Nem hangzik rosszul. :)

Sajna nem maradt sokáig. Társa nem szállt le, fentről folyamatosan hívta, és elvitte a leszálló hollót. Nem baj, van még itt látnivaló bőven. A hóban ugráló erdei pintyek is jó helyre értek,

illetve a bokor jeges ágaira röppenő cinegék is izgalmas formákat, színeket mutattak.

Mindaddig, amíg az első ölyv meg nem érkezett.

Hű, nagyon szép volt. Jéggel, hóval borított ág, havas erdő háttér. Ritka együttállás egy zord hangulatú, téli madárfotó elkészítéséhez. Hát nem is fukarkodtam a kockákkal. :)

Főleg, amikor a földön is felgyorsultak az események.

Egymás után érkeztek az újabb és újabb madarak,

akik természetesen egyből előkelő helyet kívántak szerezni maguknak a "ki eszik előbb" sorrendben. 

Mások kicsit visszafogottabbak voltak, és nem egyből az etetőtérre szálltak. Észnél is kellett lennem, hogy figyelmem ne lankadjon. Egy szép beszállást nem szabad elszalasztani. :)

Huhú! Tényleg csak huhogni tudtam, nagyon magával ragadtak az események, és a látvány.

Közben már távozók is akadtak,

akik a falatozás utáni ejtőzést,

és csőrtisztítást a legjobb helyen tették.

Hát kitettek magukért a madarak, majdnem megtelt a memóriakártyám. Rég volt ilyen. Egy olyan beállítással akartam befejezni a napot, ami a lehető legjobban visszaadja az átélt csodálatos hangulatot. Talán sikerült. :)


Pécs, 2016. január 9.

Újabb dupla

Hajnal van. Az éppen derengő vízen feltűnik valami. Az előbb, a növényzet között még nem volt ott az a gombóc. Hogyan került oda? És mi az egyáltalán? Ahogy egyre tovább figyelem, mintha megmozdulna, és mintha csőre is lenne. Aha! Akkor ez egy madár.

Na de miféle? Hamarosan arra is fény derül. De a szó legszorosabb értelmében. Ahogy egyre jobban világosodik, egyre több részletet látni, és a gombóc is mozgásba lendült. Cankó, már jól látszik. Elcsipeget a növényzet között, egészen napkeltéig.  Mire a napfény a vízet éri, addig szerencsésen a közelbe ér.

Egy réti cankó. Hát igen, nyár közepe van, a partimadaraknál ilyenkor kezdődik meg a vonulási időszak. Remélhetőleg az elkövetkező időszakban még többen lesznek. A réti cankó föl-alá lépdel a vízben, átröppen a túloldalra, visszajön. Szépen mutatja magát a felkelő nap fényében.

A cankó aztán a közeledő szárcsák zajára odébbáll. A növényzet között közeledik két öreg madár, de nem egyedül. Négy apró fióka követi őket. Nahát, minden bizonnyal egy pótköltés. 

A szárcsák eltávolodnak, kár, nem bántam volna egy közelebbi fotót is az apróságokról. A nap is zavaróan erős lett, mára ennyi volt. Vagyis reggelre. A múltkori duplázós nap olyan jól sikerült, hogy erre a napra is beterveztem egy esti itatózást. Szóval délután ötkor már a leskunyhóban ülök. A víz melletti forgalom nagyjából ugyanaz, mint pár nappal ezelőtt. Nem unatkozom, de próbálok csak a szebb pillanatokra, helyzetekre szorítkozni. Például az itató mellett várakozó tengelicekre. Legtöbbször azzal kezdik, hogy leszállnak a szomszédos bokorra, ahol kicsit szemlélődnek,

majd csak utána röppennek a víz mellé.

Vagy nagyon szép volt például az a hím zöldike, ami egészen közel a leshez ült le a medence szélére.

De amit igazán vártam, az a sordély megjelenése.

Olyan szerencsés délután volt, hogy négy példány is beszállt, amíg ott voltam.

Született portré, habitus és fürdős fotó egyaránt.


Pécs, 2015. július 7.

Behavazott

Két napon keresztül folyamatosan havazott. Ennek aztán meg is lett az eredménye, a Mecsek hegyeit 20-40 cm közötti vastagságban lepte be a fehér takaró. Ehhez még éjszakánként mínusz 10-15 °C-os hideg is párosult. Ez a két tényező a hétvégére jó alapot teremtett a fotózásra, a remény ismét felébredt bennem. A körülmények ideálisnak tűntek, hátha most jött el az idő. Szóval a vasárnap reggel szép napsütéssel indult. Egy behavazott tájon ez egyet jelent a rendkívül rövid záridővel, ami pedig egy jó esély az akciók fotózására. A területre érve nem is kellett csalódnom. Az első lépésekkel majdnem térdig süllyedtem a hóban. Mire a leshez értem, kicsit ugyan csökkent a vastagsága, de a kunyhó előtti 30 cm-es hótakaró is rendkívül meggyőző volt. Eltűntek a növények, a táplálékmaradványok, és csak az érintetlen, a napfényben szikrázó hófelszínt láttam. Az előkészületekkel igyekeztem nem összetörni a látványt, és nagyon gyorsan eltűntem a kunyhóban. A vártaknak megfelelően a madáretetőn hatalmas volt a forgalom. A hó megtette a hatását. Tengelicek és zöldikék lepték el a napraforgót.

Jó volt nézni a nagy sürgést-forgást. A hó tetején erdei pintyek, mezei verebek, egy-egy fenyőpinty, fent az etetőtálcán a zöldikék, tengelicek, és a rengeteg cinege. Néha bevágódik közéjük egy harkály vagy egy meggyvágó is. Az ölyvek beülőfáját pedig egyenlőre szajkók használják. Rajtuk próbálgatom, hogy mire elég a napfény és a hó derítése.

Nem rossz, de a szajkó még 1/1600-nál is bemozdul.    

El is telik a délelőtt, az apróságokon kívül egyenlőre nem mozdul más. Fél kettő is van már, mire az első ölyvet meglátom a lesből. Szépen közeledik, de olyan világosnak tűnik.

Igen, a fehér madár az, amit még december végén fotóztam. Azóta többször is láttam a környéken, itt töltötte az egész telet. Örültem, hogy ismét közelebbről megtisztelt. Egyenesen áthúzott a les fölött. Ha a fotózástól eltekintek, ezt azért nagy eredménynek, és fontos tényezőnek tartom. Számomra a ragadozók etetésének sikerességét és létjogosultságát igazolja ennek a madárnak az egész télen át tartó jelenléte. Na szóval Hófehérke (Így neveztem el. :)) eltűnt a látótérből. Nem szállt le, gondolom ellenőrizte csak a terepet. De nem így a hollók. Ismerős "korr-korr" a les fölül, majd a jellegzetes szárnysuhogás, és a két madár már be is fordult a kunyhó elé.

Az egyik a földre, a másik a beülőfára. Gyönyörű madár, nem tudom megunni. Sosem ugyanolyan az a fekete.

De kiismerni sem tudom őket. Ki tudja miért, 2-3 perc nézelődés után elrepülnek. A hollók rövid jelenléte azonban elindított valamit, ugyanis a távozásuk után a légtérben szinte azonnal mozgolódni kezdtek az ölyvek.

Először csak távolabb, de aztán egyre közelebb húztak át fölöttem.

Mígnem az első madár rászánta magát a landolásra.

Nagyon koncentráltam, és végül sikerült lekövetnem a mozgását.

Szépen lehuppant a hó tetejére, gyönyörű volt.

A hó szépen megtartotta a madarat, én meg csak élveztem a látványt.

Erre persze a többi madár is felbátorodott. Már a második ölyv is a légtérben volt.

Egy biztonsági kör, és már ő is a hó tetején csücsült.

Mivel az első madár már javában táplálkozott, ő is egyből a lényegre tért. Hirtelen paprikás lett a hangulat.

A két madár egymásnak ugrott. Micsoda helyzet! A fotón a nem kívánatos elemeket gyönyörűen takarta a vastag hó, nem kellett ezen aggódnom, csak nyomtam a gombot.

Fél szemmel azért az eget is kémleltem, mert gondoltam, hogy ez a földön zajló csetepaté nem marad hatás nélkül. A légtér is mozgalmassá vált. Hófehérke ismét megjelent, de megint csak áthúzott.

De szerencsére jöttek további madarak is.

Éreztem, hogy elkaptam a fonalat, minden érkező madár kapott egy-egy sorozatot, ki tudja melyikből kerül ki a "kép".

Újabb landoló a hó tetején,

és újabb érkező madár a levegőben.

Bevallom őszintén nagyon élveztem a helyzetet. A záridő folyamatosan 1/2000 körül, szikrázó napsütés, és a madarak csak jönnek egymás után.

A hely kezdett kevés lenni, már a beülőfáért is harcolni kellett.

Az etetőtér szélén is egyre több madár várakozott, hogy sorra kerüljön.

A táplálékhoz azonban csak egy madár fért hozzá, lévén, hogy a korábbi, széthurcolt maradékot most elfedte a hó, így ott csak a domináns egyed táplálkozhatott.

Persze a többiek folyamatosan próbálkoztak közelebb kerülni egy-egy rárepüléssel, ami vagy sikerült, vagy nem.

A domináns madár pedig csak tömte magát, amíg tehette.

A nézők száma meg csak gyarapodott.

A helyzetet egy merész fiatal madár oldotta fel, aki végül is neki mert ugrani az eddig a területet tartó öreg példánynak.

Az elkövetkező egy percben olyan sorozatot sikerült megörökíteni, amire nagyon régóta vágytam. Azt hiszem nem kell magyarázat, beszéljenek a képek!

Az öreg ölyv végül átadta a helyét a többieknek, akik végre hozzá juthattak a táplálékhoz.

Persze a többiek ugyanúgy folytatták a viaskodást a táplálkozáshoz való jogért.

Én meg csak fotóztam őket, ahogy tudtam. Nem mondom, jó érzés volt.

A nap lassan alábukott a hegygerincnek, a hó felszíne már árnyékban volt.

De a hátteret adó hegyoldalt még szépen bevilágították a napsugarak, jól mutatott a beülőfán várakozó madár mögött.      

Hamar eltelt a délután. A placcon megfogyatkoztak a madarak, az utolsó beszálló pillanatokat már a lebukó nap fényében fotóztam.

Micsoda nap volt! Még most is futkos a hideg a hátamon. Egyrészt hatalmas élmény volt, másrészt olyan fotókollekcióval gazdagodtam, amire egész télen vártam. Minden pillanatot sikerült ezen az egy délutánon megörökíteni, amit célul tűztem ki magam elé erre a télre. Viszont mikor ezeket a sorokat írom, már nyoma sincs a sok hónak. Elég volt egy napos szitáló eső, és az enyhülés, és már el is vitte a nagy havat. Úgy látszik tényleg igaz, hogy minden csoda három napig tart. :)  


Pécs, 2015. február 11.

Itt a tél

November közepe óta etetek. A tavaly már bevált módszert választottam erre a szezonra is. A fő csapást idén is az ölyvek jelentik, de a leskunyhó mellé madáretető is került. Így amíg az ölyvekre várok, elfoglalhatom magam a napraforgóra járó madarakkal. Vártam már az első fotózást, a jelek alapján az ölyvek már mozgolódnak. A hétvégére beköszöntő ködös barátságtalan időjárás megadta az alaphangulatot, hiába, tél van. A hegyek felhőbe burkolóztak, a napot nem látni egész nap. De az etető körül zajlik az élet. A gyepen tengelic csapat mozgott. Néha beszállt egy-kettő az etetőre is, de zömében az elszáradt kórókon lógtak, és szedegették az apró gyommagokat.

Az etetőnél a zöldikékkel próbálkozok. Nagyon kevés a fény, a nehéz felhőkből néha esik is, de a ködszitálás folyamatos. Ügyesnek kell lenni, hogy éles kép is sikerüljön.

Nem nagyon van sikerélményem, a legtöbb kép bemozdult lesz a hosszú záridő  miatt. Le is teszek róla, hogy a madáretető gyors forgalmával kezdjek valamit, és az ölyvek sem mutatnak nagy érdeklődést. Hideg is van, mehetnékem támad. Erről azonban hamar lebeszélem magam. Kicsit távolról ugyan, de ölyv hangját hallani. Nem sokára meg is látom a delikvenst. A tisztás szélén felül egy fára, figyel. Na, ebből még lehet valami! Fel is készülök az érkezésre. Pár perc után elrúgja magát, és megindul felém, már tűzkészen vártam. A landolás pillanatában eleresztek egy sorozatot. Az első ölyv első landolása a szezon kezdetén.

Egyből nem fázok. A madár teljesen nyugodt, kényelmesen ül előttem, és méregeti az eleséget.

Közben a tisztás széli fára újabb ölyv érkezett. Erre az előttem lévő madár leugrott az eleség mellé, a második követte. Kicsit szemeztek a földön, majd az első felkapott egy kisebb koncot, és elszállt vele, a másik ölyv pedig utána.

Az egész talán öt perc alatt lejátszódott, én meg csak néztem ki a fejemből. Jó lesz ez a szezon, érzem! :)


Pécs, 2014. december 2.

Egy madár a madárhatározóból

Az egyik nap úgy adódott, hogy dél körül lett két óra szabadidőm. És mivel a madáritató mellett mentem el, gondoltam, hogy mielőtt ismét a dolgomra sietek, az ebédidőt a lesben töltöm el. Akkor még nem tudtam, hogy micsoda meglepetésben lesz részem. Nagyon nem is készültem elő, csak bebújtam a kunyhóba mozizni. Az elmúlt hetekben már megszokott fajok jöttek sorban. Cinegék számolatlanul, közéjük beesik egy-egy meggyvágó.

El is gondolkodom, mi ez az idei meggyvágó őrület. Közben néhány tengelic érkezik. Közülük egy száll csak le a víz mellé.

Ismét cinege hullám, majd egy zöldike is megjelenik. Iszik csak, és továbbáll.

Megint cinege cinege után, nem fotózom őket, csak figyelek. Aztán a les mellől vékony hang szól. Ismerős, királyka lesz az! Fel is készülök, hogy le ne késsem a gyors madarat. Amennyire lehet kinézek oldalra, hátha meglátom. És igen, mozdul az egyik ág, rajta királyka ugrál. De valami nem stimmel, ennek van egy fehér szemsávja! Huhú! Egy villanás alatt beugrik az egy évvel ezelőtti élmény, amikor ugyanebben az időszakban, ugyanitt már láttam ezt a madarat. Akkor pár pillanat volt csak, hasonlóan az itató melletti bokorban ugrált, majd mint aki ott sem volt, azon nyomban el is ment. Érzem, hogy tolul az adrenalin a fejembe, feszülten fogom a kamerát, hátha megtörténik! És mint egy varázsütésre, a királyka hirtelen az itató szélére rebben. Tudom, nincs sok idő, gyors élességállítás, és katt-katt. Túl közel van, az objektív közelpontján mozgott. A második expónál már vissza is ugrott a bokorra, nem volt idő korrigálni. Kinézek oldalra, már nem is látom. Remegve nézem vissza a képeket, egy lett jó. Az első kockán ott a bizonyíték, tüzesfejű királyka járt a madáritatón. :)

Nézem azt az egy szem képet, egymás után sokszor, az élességi probléma miatti aggodalmamat hamar elhessegetem, hiszen olyan madarat fotóztam, amit leginkább csak a madárhatározó lapjairól ismerünk. Soha rosszabb ebédidőt! :)


Pécs, 2014. november 27.

A hónap képe - 2014. január

Zöldike - 2014. január, Mecsek

Az év első hónapja érdekesen telt. A január első felében jellemző tavaszias hangulat szokatlan volt a télhez képest. A téli fotós projektek gyakorlatilag le is álltak. Az enyhe időjárás miatt a madarak nem, vagy nem úgy látogatták az etetőhelyeket, ahogy azt elterveztem. De a téli projekteknek kedvezőtlen körülmények más területen új lehetőséget adtak. Az történt ugyanis, hogy a madarakat jobban érdekelte a víz, mint a kirakott eleség. A madáritató hihetetlen forgalmat bonyolított ebben az időszakban. Meg is ragadtam a kínálkozó alkalmat, és belevetettem magam a januári itatózásba. Erre sem volt még példa, mióta madárfotózással foglalkozom. Az elkészült képek közül a választásom egy zöldike fotóra esett. A zöldikék csapatosan érkeztek mindig az itatóhoz. Amíg nem volt szabad hely a víz mellett, a többi madárnak várakoznia kellett a környező bokrokon, ágakon. Nekem nem is volt más dolgom, csak a megfelelő pillanatban exponálni.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f7,1, 1/125, ISO 400 beállításokkal készült.


Pécs, 2014. február 1.

A hónap képe - 2011. február

Zöldike - 2011. február, Mecsek

Az etetős szezon végének közeledtével megjelentek a pintyek is a madáretetőnél. Igaz nem olyan nagy számban, de egy kis színt visznek legalább a sok szén- és kék cinege közé. 10-15 zöldike és néhány fenyőpinty lepi meg időnként a napraforgót. A hónap képét is a róluk készült fotók közül választottam. Bár a beszállóágakat nem túl gyakran használják, előfordul azért, hogy a hirtelen helyet nem találó madár pár másodpercig ezekre ül, amíg nem lát szabad landoló felületet a szotyi mellett. Ilyenkor nyílik lehetőség pár kép készítésére. Nem is volt más dolgom, mint megvárni, amíg egy szép hím zöldike is így tesz. Leszállt, rám nézett, megvárta míg exponálok, és már le is huppant a többiek közé.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/60, ISO 400.


Pécs, 2011. március 1.

A hónap képe - 2009. február

Extázis - Zöldike - 2009. február, Mecsek

Február hónapban a hónap képe az "Extázis". A képen szereplő zöldike érdekes testtartása ihlette a címet. Több alkalommal is próbálkoztam azzal, hogy az etetőre gyűlő madarak viselkedéséből is elcsípjek valamit. Erre a legkézenfekvőbb a zöldike volt. Egyrészt ez a faj látogatta a legnagyobb számban a napraforgós tálcát, másrészt igen aktívan "viselkedtek" is. Folyamatosan civakodtak, kergetőztek. Általában ezek a viták nagyon gyorsan zajlottak le, így nagyon kellett koncentrálni, hogy időben nyomjam a gombot. Az esetek többségében elkéstem vele, de azért arra is volt példa, hogy sikerült egy-két jó mozdulatot elcsípni. Így volt ez azon a napon is. A reggeli erős havazás után délutánra jött egy kis napsütés. Ettől a madarak is felélénkültek, nagyon jó mozgás volt az etetőn. Zöldike-özön. Szerencsém volt az időjárással, mert a napsütés lehetővé tette, hogy rövidebb záridővel fotózzak. A mozdulatok kimerevedtek a képen, a korábbi bemozdulásos "akciófotókkal" ellentétben. A kép egy kapáslövés eredménye. Ez a szép hím a fölötte elrepülő fajtársát fenyegeti. Az egész talán 2 másodpercig tartott.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/1000, ISO 400.


Pécs, 2009. március 1.