szürke gém

Végjáték

Írtam róla már, talán nem is egyszer, hogy a jó természetfotós ismérve a türelem, a kitartás, és a sikertelenség tűrése. Ez mind igaz, főleg akkor, ha az ember a saját útját járja, és makacsul ragaszkodik a saját maga által kivitelezett tervekhez. Na de azért mindennek van határa. A "Sasok a jégen" című projektet 5 évvel ezelőtt kezdtem egy akkori megfigyelés, ötlet alapján. A kezdeti sikereket aztán az utóbbi telek sikertelensége követte. Gyakorlatilag az elmúlt két tél alatt nem tudtam értékelhető képet készíteni a rétisasokról. Meglehetősen kiábrándító volt, főleg úgy, hogy a lesbe meginvitált barátaim készítették el az általam megálmodott képeket. Mit lehet ilyenkor tenni? Belevágni még egyszer. Arra gondoltam, hogy adok még egy esélyt a dolognak, ezért decemberben fel is állítottam a lest a megfelelő helyre. Azonban az elmúlt évhez hasonlóan, a tavon korán beállt magas vízszint ismét megnehezítette a dolgomat. A lest tutajjá kellett fejleszteni, mert az eltervezett helyen 50-60 cm-es víz volt december végére. Sebaj, megoldottam. Az immáron úszó les csak azt várta, hogy megérkezzen a tartós fagy, és beálljon a jég. Január közepén jött el az én időm. A betörő hidegfront, és tartós fagy megtette a hatását. A les a jég fogságába esett, ami 4-5 nap alatt hízott akkorára, hogy belevágjak ötödszörre a sasok jégen való fotózásába.

Tudtam, hogy nem sok időm lesz, ezért mindent egy lapra tettem fel. Amikor tudtam, mentem. Az első három alkalomról ne is beszéljünk. Nem történt semmi. A negyedik lesezés alatt tudtam először lenyomni az exponálógombot, miközben halálra fagytam. A jégre dobált csalihalra szürke gém érkezett. A korábbi évekből már ismerős jelenet adott némi megnyugvást. Valamilyen madár azért mégiscsak van a közelben.

Sőt, a les melletti fűzbokrok közül egy guvat is előkerült. Szép tisztán, a beszűrődő napsugarak megvilágításában sétált el előttem.

Neki igazán örültem. Igaz, hogy a sasokat messziről láttam, de lassan a fagyhalál kerülgetett, el kellett jönnöm. Nem mondanám, hogy boldog voltam. Ráadásul enyhülés érkezett, tudtam, hogy a jégnek hamarosan búcsút mondhatunk, egy esély maradt. Idén talán az utolsó, így ötödszörre is kifeküdtem. A jég ugyan még kitartott, de a hajnali pár órás eső miatt a felszíne már erősen vizes volt. A tutaj is billegett már a vízben, nem fogta szorosan a jég. De az eső elállt, a nap kisütött, és a távolban a sasok is mozgolódni kezdtek. A már megszokott módon, a les előtt nem nagyon történt semmi. A szokásos vörösbegy jelent meg csupán, csipegetett a jégre dobált húsból. Nagy kedvencem, igazi ragadozó. :)

Lassan a fotózásra szánt idő a végéhez közeledett, mikor a semmiből egy egerészölyv huppant elém. Őt egyből követte pár szarka és dolmányos varjú, majd pár perc múlva egyszer csak ott állt előttem egy fiatal rétisas.

Nem is hittem el. Szuggeráltam az objektíven keresztül, hogy jöjjön már közelebb, de vagy két perc várakozás után hirtelen felborzolta a tollait, és a keresőben már meg is jelent egy öreg madár.

Azonnal nekiesett a fiatalnak, nagyon rövid csetepaté volt közöttük. Hihetetlen látvány volt, indulatok, kimeresztett karmok, fröcsögő víz, erre vártam öt éve. Csak egy probléma akadt. A hozzám közelebb ülő egerészölyv nem röpült el a sasok jöttére, hanem az egész jelenetet végignézte. És mivel mértani pontossággal a sasok és közöttem helyezkedett el, barna pacaként kitakarta az egészet. A két sas pedig fogta magát és elrepültek a tó túlsó végébe, ahol leültek a jégre, és békésen szemlélődtek tovább, mintha mi sem történt volna. Erre mit lehet mondani? Semmit. Vártam még, amíg időm engedte. Kiderült, hogy egy harmadik rétisas is van a közelben, kicsit ugyan távolabb és oldalvást, de benne maradt egy kis reményem, hátha közelebb jön.

Nem így lett. Hosszas nézelődés után tollászkodott egy rövidet, majd ő is a többi után repült.

Nem maradhattam tovább, így a sasfotózás véget ért. Másnapra a jég is alkalmatlanná vált a fényképezésre, ismételni nem tudtam. A hosszútávú előrejelzés sem valami biztató ebből a szempontból, úgyhogy úgy tűnik a jeges szezon is véget ért. Sokat gondolkodtam a dolgon, volt időm. Azt hiszem egy ideig parkolópályára állítom a sasprojektet. Ülepednie kell a tapasztalatoknak, új ötlet, új lendület kell...


Pécs, 2024. január 25.

Küzdeni kell

Végül csak befagyott a tó. A Kárpát-medencén végigsöprő orkán erejű szél meghozta a hideget. Felébredt a remény is, hogy talán esély nyílik a sasok fotózására. A szél okozta károk elhárítása után már csak azt kellett kivárni, hogy a jég megfelelő vastagságúra hízzon. Szerencsére ez is elérkezett, én pedig a lesből figyeltem a történéseket.

A prímet a gémek vitték, rájuk nem lehetett panasz. Külön örültem, hogy sok röpképre adtak lehetőséget.

Remek volt. Jobbról, balról, szemből érkező gém is került a memóriakártyára. Ne de hol vannak a sasok? Hát a sasok a távolban úszkáló récéket kergették.

Sebaj, a gémek itt vannak, foglalkozzunk hát velük. Így jégen sétáló, álldogáló gémből is jutott bőven.

 

Tényleg szuper, na de hol vannak a sasok? Hát a sasok, úgy száz méterre, egymás kergetésével voltak elfoglalva.

Ej a betyárját! Na mindegy, most a közelbe kell koncentrálnom, mert a gémek, miközben ide-oda mászkáltak, hogy a jégen szétszóródott apró falatokat felcsipegessék,

néha egészen közel kerültek hozzám. Na, ez tényleg izgalmas volt.

Ritkán adódik, hogy szürke gémet tudok portrézni, ki is használtam rendesen.

Ráadásul az is kiderült, hogy a gémnek nyelve is van, amit előszeretettel lógat ki a csőrén. :)

Sőt, még a les előtt sétáló gém lábát is portrézhattam.

Mondom, a gémekre nem volt panasz. Na de hol vannak a sasok? A sasok úgy száz méterről figyelték az előttem mászkáló gémeket.

Fene a jó dolgukat! Mit lehet tenni, koncentráljunk a közelebbi dolgokra. Varjak és sirályok is megjelentek a les előtt, egy-két habituskép róluk is készült.

De ami jobban érdekelt, azok az apró madarak, amik oldalt, a nádasban mozogtak. Nádi sármányok keresgéltek a nádszálakon, és mivel róluk még nem volt kép a gyűjteményben, közülük is megörökítettem párat.

Sőt, egy függőcinegét is kiszúrtam a sűrűben. Áttelelő példány lehetett, örültem neki is.

Ami felpaprikázta még a hangulatot, az egy váratlanul megjelenő róka volt. A nádasból keveredett elő, szimatolt a jégen. Nagyon szép, feketés mintázata volt,

és mikor illedelmesen ráköszöntem, még egy szép pillantással is megajándékozott.

Nem sok kérdés maradt a végére, csak egy. Na de hol vannak a sasok? A sasok megszokott pihenőfájukról szemlélték birodalmukat, ahol én már megannyi emlékezetes pillanatot eltöltöttem velük, és nélkülük is. :)

Ilyen ez a sasfotózás. Sosem fekete vagy fehér. Kiszámítható, ugyanakkor kiszámíthatatlan is egyben. De ez is a szépsége annak, ha valaki a saját útját járja. A képek mögötti történet, és küzdelem. Mert az biztos, hogy itt is, akár az élet más területein, küzdeni kell...


Pécs, 2023. február 12.

Zsongás

Jó másfél hónapja jártam utoljára a tavaknál. Nem bírom a meleget, és a júliusi kánikula kiégette belőlem a fotózás utáni vágyat. Az augusztus elejére beállt változások azonban ismét felélesztették a kedvemet. Az aszály itt is érezteti hatását, a tavak vízszintje drasztikusan csökkent. A mélyebb részekre visszaszorult vízben pedig megszorultak a halak. Ez pedig természetesen odacsábította a gémeket is. Nem volt más hátra, a megfeneklett tutajt helyzetbe hoztam, és a következő hajnalon akcióba lendültem.

A sötétség hamar eloszlott, és a pirkadattal a madarak is megjelentek. Szürke gémek érkeztek a vízre.

Jobbára a tőlem távolabbi, mélyebb részt lábalták, ezért egy darabig inkább csak figyeltem a történéseket. Aztán kisvártatva újabb vendégek érkeztek.

Néhány kis kócsag landolt a víz mellett, és egyből az előttem lévő, sekély vízben kezdtek halászni.

Innentől kezdve nem volt megállás. Közelebb,

és távolabb is kis kócsagok töltötték ki a képmezőt.

Nagyon élveztem a közelségüket, évek óta nem volt hozzájuk szerencsém. A figyelmemet oldalról mozgás terelte el a kócsagokról. Barna, pettyes madár óvatoskodott ki a nádasból. Fiatal bakcsó nézett ki a vízre. Hú de megörültem neki. Sok éve kerülget a faj, soha nem tudtam fényképezni. Most sem adott sok lehetőséget, de én már ezzel az egy kockával is boldog voltam.

A bakcsó hamar eltűnt a szemem elől, visszatértem hát a rohangáló kócsagokhoz.

Sok volt az akció, folyamatosan kapkodták ki a kisebb halakat a vízből, kergetőztek is, de vagy volt egy másik madár a háttérben, vagy nagyon közel történt minden.

Aztán az egyik madár beállt a jó távolságra, mögötte sem volt másik, ami bezavart volna, és a halfogással is elbíbelődött kicsit. Megkaptam hát erre a napra azt a sorozatot, amire vártam.

De jó volt. Lett minden, felkapott hal, elejtett hal, repülő hal. :) Nem is bántam, amikor a kis kócsagok egyszer csak felugrottak a vízről, lassan betelt a memóriakártya.

Azért még vártam egy kicsit, hátha zárásként történik valami. Milyen jól tettem! Az elcsendesülő vízre fiatal guvat kukkantott ki a nádszegélyből. Nagyon közel volt, de megvárta, míg megtalálom az objektívvel is. Gyönyörűen telibe kapta a reggeli napfény. Kattant a fényképező, a guvat pedig visszasétált a nádas rejtekébe...


Pécs, 2022. augusztus 14.

Márciusi ilyen-olyan

A tavasz beköszöntével, március elején a téli lesek bontásával, és a tavaszi szezonra való felkészüléssel foglalkoztam. Még tavaly ősszel elkészült egy új projekt bázisának szánt vízparti les,

amelyből szándékaim szerint néhány olyan fajt tudok majd fényképezni, amelyekhez eddig nem volt szerencsém. Március folyamán itt meg is történtek a friss előkészületek, és a hónap végére a vízszint is közel ideális szintre emelkedett.

Az új lest egy szürke gém avatta fel.

Meglátjuk mi sül ki a dologból...

Ezzel párhuzamosan természetesen jó öreg tutajomat is csatarendbe állítottam. A korábbi két szezonban a libák nyomába eredtem, de a faj keményebb diónak bizonyult, mint azt elsőre gondoltam volna. Több olyan pillanat, helyzet van még a fejemben, amit szeretnék képekbe önteni velük kapcsolatban, ezért van még teendő ezen a téren. Ám a körülmények nem engedték, hogy tutajozzak is. Némi kárpótlást a barkóscinegék nyújtottak, miközben a parton az elvesztegetett időn sopánkodtam.


Egy kis építkezés is jutott még márciusra. Új madáritatót üzemeltem be egy új helyen. Erről majd bővebben egy kicsit később. Reményeim szerint az új helyszín ad némi új lendületet is az itatós fotózáshoz. Meglátjuk...


Pécs, 2022. április 9.

Jég veled

A február elejére beköszöntő enyhe időjárás egy csapásra keresztül húzta a számításaimat. A vizeken a jég nagy része hamar elolvadt, úgy tűnt a sasos projektben szünetre kényszerülök. A szegélyeken kitartó keskeny jégsáv adott még egy halovány reményt, megpróbáltam hátha sikerrel járok. Ám ezúttal sem ért meglepetés, bár jól indult a nap. Az ismerős szürke gém hamar megérkezett,

és az egerészölyvek is megmutatták magukat.

Ám a nap folyamán a reggel még jó tíz méter széles jégszegély a szemem láttára olvadt el, a hullámzó vízben egyre nagyobb darabok tűntek el a szemem elől. Sast ugyan láttam, de csak távolról. A tavon tartózkodó récecsapat kötötte le a figyelmét.

Egyelőre nincs mit tenni, győzött a februári tavasz...


Pécs, 2022. február 05.

Jégtáncosok

Fekszem a jég szélén, várom, hogy elinduljon a nap. A nádasból két vörösbegy kerül elő, egymást kergetik. Itt telelnek, szinte minden alkalommal találkozunk. Sőt, azt hiszem a vörösbegy minden ragadozómadaras projektemben ott volt már az eleje óta. Igazi húsevő. :) De most mintha lenne egy harmadik apró madár is. Amint közelebb röppen, akkor látom, hogy egy havasi pityer. Nahát, őrá aztán végképp nem számítottam.

A pityer elröppent, ugyanis megérkezett az első szürke gém.

Jól ismerem már, a menetrendet is előre tudom. Sétál, nézelődik,

Egy kicsit arrébb röppen,

ásítozik,

felméri a terepet.

Nem marad sokáig egyedül, ölyv érkezik mellé a jégre,

ráadásul nem is egy. Sorra tűnnek fel az egerészölyvek, és hirtelen nagy kavalkád alakul ki előttem.

Jó távolságba érkeznek, próbálok a szép mozdulatokra koncentrálni.

A folyamatos mozgás miatt nehéz követni, hányan is vannak, de úgy saccolom, már a nyolcadik egerészölyv landol előttem.

Talán az eddigi legjobb nap kezd kialakulni az idei szezonban, nem nagyon van időm nézelődni, újabb és újabb landolásokat, elugrásokat látok,

a les belsejében pedig az ölyvek kiáltozásához a fényképező adja a folyamatos ritmust.

Aztán szép lassan lenyugszanak a kedélyek, mindenki megtalálja a helyét, és a gém is tud már szedegetni a leeső koncokból.

De csak addig, amíg neki is vetélytársa érkezik.

Nem is maradnak előttem, egyből egymás kergetésébe kezdenek. Ám helyettük megérkezik egy újabb vendég. Holló kér részesedést a falatokból.

Tudtam, hogy bejár, de csak most volt szerencsénk személyesen is találkozni.

Jó nap volt, elégedetten másztam ki a lesből. Az előadás mozgalmas volt, a jégtáncosok kitettek magukért.


Pécs, 2022. január 30.

Hull a hó

A lessátor tetején finom kopogás jelzi, hogy esik a hó. Bár még sötét van, így nem látom, de a surrogó hangok alapján kétségtelenül havazik. Nagy izgalommal várom, hogy mit hoz a nap, és vajon mit tudok a havazás mellé a képekre varázsolni. Szép lassan megvirrad. A havazás hol alábbhagy, hol felerősödik, de folyamatosan hófüggönyön keresztül látom a tájat. Milyen szép, és sajnos már milyen ritka látvány! A távoli lihogón bandázó récéket figyelem. Amikor a keresőből felpillantok, akkor látom, hogy szürke gém álldogál előttem a jégen.

Nézelődik egy darabig, aztán határozott léptekkel a jégen heverő hal felé indul.

Igaz, hogy már egy hóbuckára hasonlít csak, de a gémet nem téveszti meg.

Megböködi, megforgatja,

aztán már nyeli is.

Meg is volt a reggeli. Kicsit arrébb lépdel egy másik hal mellé,

de úgy tűnik elég volt egy is. Őrizgeti még egy kicsit, aztán magamra hagyott.

Egyedül maradok a havazásban. Nézelődök, várom, hogy történjen valami, de nem mozdul semmi. A hóesés gyönyörű, szakadatlan hull a hó, de úgy tűnik a madarak ma nem kegyesek hozzám. Jobb híján a lihogó szélén lépdelő nagy kócsaggal próbálom megfogni a havazást.

Szép volt. Talán elég is ennyi. Hiszen hull a hó, és ez már önmagában ajándék.


Pécs, 2022. január 23.

Gém veled

A sasok soha nem adták könnyen magukat, legalábbis nekem. Bár látszólag egyszerű a képlet, mindig van benne egy ismeretlen változó, amit képtelen vagyok megfejteni. Azonban minden egyes újabb alkalommal kísérletet teszek rá, amikor elbújok a lesben. A hajnali félhomály jótékonyan elrejtett minket, amikor lányommal megérkeztünk. Talán ma eredményesek leszünk... Még szürkületben érkezett az első madár. Fiatal rétisas, ez az! De korán örültem, szinte azonnal el is ugrott. Sebaj, talán visszajön, gondoltam. Szerencsére volt mivel múlatni az időt... Szürke gém sétált be a les elé.

Céltudatosan haladt, a jégen heverő halat szúrta ki magának.

Gyors mozdulattal felkapta,

forgatta,

majd nemes egyszerűséggel benyelte.

Az egész procedúrát végignézte egy csapat varjú.

A gém példáját követve egyikük szintén elfoglalt egy halat.

De kénytelen volt beérni pár apró falattal, mert a gém szépen visszamasírozott a placcra.

Ezúttal azonban ő is csak csippentett egyet belőle,

mielőtt peckesen tovább sétált.

És a gémmel együtt az egész társaság odébb állt. A sas nem jött vissza, az egyenlet ismét megoldatlan maradt.


Pécs, 2022. január 16.

Gémes nap

A sasok látványa természetesen megadta a lendületet a következő fotózásra, így nagy reményekkel bújtam el ismét a lesben. A madármozgás hamar be is indult, és rövidesen már egy szürke gém várakozott a közelben.

Míg ő gyanútlanul álldogált, mint aki csak véletlenül keveredett oda, a jégen dolmányos varjak landoltak.

Ártatlanul csipegették a jeget, mintha valami érdekes lenne ott,

közben persze egyre közelebb oldalaztak a les elé rakott csali felé.

Nagy színészek, az már biztos. Ezen aztán a gém is kellőképpen felbátorodott, és a közelbe oldalgott.

Ezt látva persze a már a közelben várakozó ölyv is akcióba lépett.

Hamar felgyorsultak az események, ugyanis újabb szürke gém keveredett elő, és azonnal a már várakozó társának esett.

Nem hagytak egymásnak nyugtot. Amint az egyik leszállt a közelben,

a másik azonnal érkezett, és folytatódott a kergetőzés.

Akkorák ezek a madarak, hogy egyet is alig tudtam a keresőbe illeszteni, de azért a végére, mikor már kellő távolságba üldözték egymást, csak sikerült a nyughatatlan párost együtt is keretbe foglalni.

Ennyi fért a napba. A sasoknak nyomát sem láttam, úgy látszik bújócskát játszanak velem. Sebaj, legközelebb nem én leszek a hunyó.


Pécs, 2022. január 14.

Hajnalban még a nap is más

Miközben szép csendben átcsúsztunk októberbe, a kanalasgémek esélye még ott lógott a levegőben. Azért, hogy esélyt adjak végre a jó képnek, a szombat hajnal a tóparton talált. Északról a Nagy göncöl, délről az Orion figyelte, ahogy a töltésen vakoskodva botorkáltam a tutaj felé. Felhőmentes az égbolt, szép napkelte lesz. Hamar oszlott is a szürkület. A színesedő keleti égbolt szépen derítette a tavat, kellemes pasztellbe borítva a nádast. Ebbe a szép hajnali hangulatba úsztak be a hattyúk a túlsó öbölből.

A két öreg madár vezetésével a már kifejlett, de még szürkés tollazatú idei fiatalok is megjelentek. Mindenki reggeli tornával kezdte a napot.

Az öregek után a fiatalok is szárnycsapkodással mozgatták át magukat.

Hirtelen tele lett előttem a víz hattyúkkal.

Tollászkodtak, nyújtózkodtak,

némelyek még bóbiskoltak egy kicsit.

Páran egész közel kerültek, nem győztem a nagy madarakat keretbe szorítani.

Jól elvoltam a hattyúkkal, mikor jobbról csobbanások hallatszottak. A hattyúk is felfigyeltek rá, és furcsamód egyből az ellenkező irányba húzódtak. A csobbanások erősödtek, a madarak egyre távolodtak, valami közeledett jobbról, ami nem tetszett a hattyúknak. A túloldalon úszkáló tőkések is felrebbentek, és a szürke gém is felugrott a nádas széléből. Valamitől megijedtek. Hamar kiderült mi okozta a riadalmat. A tutaj előtt alig 3 méterre örvénylett egyet a víz, és egy vidra dugta ki a fejét egy hallal a szájában. A betyárját, hamar kellett volna reagálni, nem tudtam. Mire nézőpontot váltottam, fókuszáltam, addigra a vidra lenyelte a halat, és már bukott is a víz alá. Egy bemozdult kockára futotta csak, amit most nem fogok megmutatni. A víz még örvénylett párat a les előtt, de nem mutatta meg magát még egyszer, eltűnt a partmenti nádszegélyben. Volt vidra, nincs vidra. Mire magamhoz tértem az ámulattól, a madarak is visszatértek, és a nap is felkelt. A szépen megvilágított nádas előtt helyet keresett az elriadt szürke gém,

és a hattyúk is szárnycsapkodással nyugtázták, hogy a vidra odébbállt.

Hát ez nagyon szép volt. Gyönyörű fényekben mutatta magát a két madár. A hattyúk ezután eloldalaztak, és a takarásból hallottam, hogy tapossák a vizet, majd elhúztak a les fölött. A hattyúk elrepültek, de a tutajjal szemben érdekes dolog kezdett kibontakozni. A nádfal elé nagy kócsag érkezett. Ez még önmagában nem olyan nagy dolog. Viszont amíg a madarat telibe kapta a napfény, addig mögötte a nádas még árnyékolta magát. Erős kontraszt alakult ki. Azonnal kattant az agyam, állítottam a fényképezőn, és exponáltam.

Az első kockát rögtön visszanéztem, ó igen! Ezt keresem már mióta. A madár tollászkodott, én meg próbáltam az érdekesebb mozdulatokat képbe önteni.

Minden klappol, csak a kompozíció sántít picit. Csak pár lépés kellene jobbra. Szürke gém landolt mellette, és a kócsag lépett párat. Na ez az!

Aztán a fényről besétált az árnyékba, a varázs elillant. A gémmel próbáltam folytatni, de nem hagyta, ő sem maradt a rivaldafényben.

Hát ennyi jutott erre a reggelre. Igaz, hogy a kanalasgémek elmaradtak, és a vidra is túljárt az eszemen, de a fényjáték mindenképp kárpótolt. Hiába, hajnalban még a nap is más. :)


Pécs, 2021. október 3.