sárszalonka

Délután az iszapon

A partraszállási akció meglepően jó eredménnyel zárult, így addig üsd míg meleg alapon, hamarosan ismét a délutáni, kellemesen meleg, puha iszapon feküdtem. A rovarok után szaladgáló barázdabillegetőket figyeltem. Két fiatal madár volt. Ha más nincs a porondon, rájuk azért általában lehet számítani.

Most szerencsére hamar akadt más társaság is. Billegetőcankó közeledett.

De nem csak úgy elszaladt a lessátor mellett, mint ahogy az sokszor történni szokott, hanem közvetlenül előttem mutatta magát a szép délutáni napsütésben.

A cankó belépdelt a sátor takarásába, nem tudtam tovább követni. Azonban kicsit távolabb újabb alak tűnt fel az iszappad és a víz határán. Nem partimadár volt. Egy réce közeledett. Már pár napja kiszúrtam őket. Csak eddig jó messzire kikerülték a lest. Most azonban ez a példány egyenesen felém tartott. Egy csörgő réce volt.

Jó előre ráállítottam az objektívet, ez egy nagyon éber, óvatos madár, a legkisebb óvatlan mozdulat is elriaszthatja. A csörgő azonban látszólag rá sem hederített a sátorra. Csőrével folyamatosan a híg iszapot szűrte, és szinte hason csúszva tolta magát előre. Már nagyon közel volt, teljesen kitöltötte a képmezőt.

Nem mertem visszahúznia zoomot, biztosan elriasztottam volna. Így nem maradt más, mint erősen koncentráltam a vízszintre, hiszen itt utólagos vágásra már nem lett volna lehetőség. És reménykedtem, hogy a madár minden alkatrésze bent marad a keretben.

Még soha nem láttam ilyen közelről ezt a madarat, még nem is fotóztam soha, így ez még fokozta is az izgalmakat. A távolról egyszínű barnának látszó récén gyönyörűen kirajzolódott a finom mintázat, és a néha elővillanó zöld szárnytükör. Remek volt. A madár ébersége vetett véget a varázslatos pillanatoknak. Felfigyelt a fényképező hangjára, és igaz nem riadtan, de határozottan rácsúszott a vízre, és kiúszott a látótérből.

Persze utánafordultam, a zöld környezetben talán még szebb volt. A réce elment, de jött helyette egy kis kócsag. Már azt lehet mondani, hogy menetrendszerűen. Most a műsor egy tollászkodással kezdődött.

Majd mozgalmas halászattal folytatódott.

Nem tudom, hogy ez egyedi vérmérséklettől függ-e, de egyik-másik kis kócsag a rárepülős technikát alkalmazza halfogás közben. Néhány szárnycsapással rárepül a zsákmányra, amit rekedt kiáltással kísér.

Többször visszatért, és majd mindig sikeres is volt. Sorban emelte ki a halakat a vízből,

nem ritkán némi zöldséggel együtt.

Minden esetre a rárepülős technikát többször is volt alkalmam megfigyelni, és néhányszor sikerült is lefotózni.

A kis kócsag halászatának szüneteit kitöltötte egy vízityúk érkezése,

és a billegetőcankó újbóli feltűnése. Most talán még közelebb jött, mint az előbb.

De a legnagyobb izgalmat egy sárszalonka megjelenése okozta. Már messziről kiszúrtam, hogy felém tart. Jó sokáig eltartott, míg a közelbe ért, de nagyon bizakodó voltam, mert olyan környezetben mozgott, ami nekem is nagyon tetszett. A sekély vízben táplálkozott, és mivel most a nádas volt a háttér, gyönyörű zöld volt körülötte minden. Ilyet szeretnék! Már csak a szalonkának kell közelebb érnie. Néhány kockát már azért rálőttem, de milyen jól tettem, mert ezen a ponton a madár megállt.

Nem gondolnám, hogy megijedt, egyszerűen megfordult, és ugyanabban a lassú tempóban táplálkozva visszasétált, amerről jött. Majd olyan jó húsz méterre megtörtént, amiről csak álmodoztam. Mint az énekesmadarak a madáritatóban olyan fürdőzésbe kezdett. Önfeledten pancsolt a sekély vízben. Gyönyörű volt a látvány az objektíven keresztül, ám sírni tudtam volna a tehetetlenségtől, hogy ez nem közelebb történik. De ez még nem volt minden. Ezek után a szalonka kisétált az iszapra, és vagy tíz percen keresztül tollászkodott. Az élmény fantasztikus volt, ilyet még élőben nem láttam, de a távolság miatt sajnos fotó nélkül ért véget. Örültem, hogy láthattam ilyet, de bosszús is voltam, hogy nem tudtam fotózni. De hát ilyen is van kérem szépen. Hasonló gondolatok közepette néztem körül, van-e valami a láthatáron. Semmi. Azaz valami mintha balra, a gyékénysávban mozdult volna. Hű, a vörös gém.

Nahát itt a koma ismét. Ez nagyszerű. Ám most nem mutatkozott nyíltan, bent leselkedett a takarásban. A vörös gém halászati stratégiája szöges ellentéte a kis kócsagénak. A vörös gém hosszú percekig állt mozdulatlanul, mire egy-egy halat kikapott a vízből. Utána lassú léptekkel továbbsétált a növényzet takarásában. Sokszor csak a csőrét láttam kikandikálni.

Ahogy figyeltem a bujkáló madarat, feltűnt valami. Rájöttem, hogy miért vörös a vörös gém. A tollazatának színe gyakorlatilag megegyezik az elszáradt gyékénylevelek színével. Beállva közéjük teljesen észrevehetetlen. Tökéletes kapcsolat az élőhely és a madár között. A gém vagy fél órai rejtőzködés után végre kiért egy nyíltabb részre, ahol még halászott is a kedvemért.

De egy-két vízbecsapás után vissza is sétált a takarásba. Micsoda madár! És micsoda élmények megint. Jó délután volt.


Pécs, 2015. augusztus 26.

Pörgős délután meglepetésvendéggel

Az üstökös gémes kaland nagyon feltöltött. Jó élmény volt. De a nem várt találkozás mellett más információ birtokába is jutottam. A várakozás alatt feltűnt, hogy az öböl sekély részén, az iszappad szegélyében sárszalonkák mozogtak. A kedvenc madarak között is előkelő helyet foglal el ez a faj. Nagyon szeretem. Így már akkor el is határoztam, hogy a következő fotózás során megpróbálok a a tutajjal a közelükbe férkőzni. Ezért miután az üstökös gém magamra hagyott, és kikászálódtam a lesből, már akkor a megfelelő helyre navigáltam kis úszó készségemet. Pár napra rá a már elviselhetetlenné váló kánikulát lezáró hidegfront egy délutáni lesre is alkalmat adott. A lessátor alatt így már nem volt szauna, bátran vállalkoztam a délutáni-esti fényképezésre. Az érkezésemet hamar elfeledték a madarak, negyed óra múlva már tucatnyi kis kócsag halászott a vízen.

Nagyon kemények voltak még a fények, de az egymás után érkező, leszálló madarak mozdulatait nem akartam, kihagyni.

Persze először csak tisztes távolban mozogtak. Nem baj, addig a nádszegélyben felbukkanó kis vöcskökkel próbálkoztam.

Szerencsére aztán hamar beindult a nagyüzem. A kis kócsagok egyre közelebb kerültek.

Nagy volt a nyüzsgés, mindig volt olyan madár, ami megfelelő távolságban halászgatott.

Nem hagytak unatkozni, volt fotótéma bőven.

A helyzet kísértetiesen kezdett hasonlítani, a nyár eleji nagy kócsagos esetre, amikor is a nagy kócsag a tutaj közvetlen közelében halászgatott. Mivel a tutajt most is körbevette a víz, a kis kócsagok is mindenhonnan érkeztek. Nem csak elölről közeledtek, hanem a les mögül, mellől is feltűntek. Sokszor egészen váratlanul, és egészen közel.

Na ez az, amit sosem fogok megunni. Ezért érdemes az egészet csinálni. Testközelen lenni velük, és így figyelni a halászatukat. Hallani a hangokat, látni a vízbe csapó csőrt, és hallani, ahogy a fröccsenő víz a les oldalára csapódik. Fantasztikus volt a látvány, az érzés most is.

Kis kócsagok közel és kicsit távolabb is, szép zöld környezetben mozognak. Termékeny a délután, az biztos.

A kis kócsagok kicsit eltávolodtak, jut időm kicsit a bámészkodásra. Jó egybeolvadni a természettel, vagy legalábbis azt hinni, hogy az ember számára is lehetséges ez. Ekkor megtörtént a váratlan, ám egy kicsit mégis várt dolog. A les melletti iszapcsíkon, amivel párhuzamosan állt a tutaj, feltűnt két láb. Nem több, mint egy méterre tőlem. Mást elsőre nem is láttam, csak pár lépés után derült ki, hogy a lábakhoz test is tartozik, amit bizony vörös tollak borítottak. Bizony-bizony, vörös gém sétált el mellettem. Mozdulni sem mertem, nehogy kiszúrjon. Amint pár lépést eltávolodott, az objektívvel, amilyen lassan csak lehetett ráfordultam. Addigra már megfelelő távolságba is ért, hogy egyáltalán beleférjen a képbe.

Elképesztő! Néhány vörös gém egész évben jelen van a tavon, abban reménykedtem, hogy csak idő kérdése lesz, és elém kerül egyikük, csak ki kell várni. Hát most megtörtént. Szép nyugodtan sétálgatott, majd az iszapról átlábalt a mélyebb vízen keresztül a nádszegélybe. Olyan hosszú volt a nyaka, alig fért a képmezőbe.

A vörös gém eltűnt a nádszegélyben. Ha bementél pajtás, ki is kell jönnöd, gondoltam, így feszülten vártam, mikor fog ez megtörténni. Nagyjából tíz perc múlva madaram kidugta a fejét a nád közül. Gyors léptekkel előlépett, és belecsapott a vízbe.

Majdnem eltűnt a víz alatt, épphogy a szárnya látszott csak. Sikeres volt a halászat. Zsákmánnyal a csőrében bukkant fel a víz alól.

Micsoda produkció, kérem szépen! El vagyok kényeztetve. A gém elnyelte a halat, majd néhány határozott mozdulattal kilépett a nyílt részre.

Ott pedig egy alapos tollrázás következett. Tudom, hogy ritka pillanatok ezek, ezért minden mozdulat a memóriakártyára kerül.

Futkos a hátamon a hideg, és csodálkozva nézem mi történik előttem. A gém újra halászni kezd.

Ezúttal azonban nem jár sikerrel, üres marad a csőre.

Lehet, hogy ez miatt, lehet hogy nem, de a következő pillanatban a vörös gém felugrott a levegőbe, és magamra hagyott.

Alig akarom elhinni, ez valóban megtörtént? Úgy néz ki, a fotók ott vannak a fényképezőben. Egy biztos, ez maga volt a csoda. :) Nem is nagyon érdekel már, hogy lesz-e még valami estig. Kicsit révülten, jól eső érzéssel bámulok ki a lesből. Ám a nap végére történt még valami. Feltűnt, hogy az iszap és a víz határán sárszalonkák táplálkoznak. Jó messze voltak, és nem is nagyon mozdultak el. A gémes élmény után nem is vártam már. De úgy látszik, a mai napra ez még elő volt jegyezve. Jó fél óra múlva két sárszalonka szép lassan elkezdett közeledni. Az iszapot szurkálva egyre közelebb értek, már érdemes volt fotózni is őket.

Na, jó ötlet volt áttenni a lest. Itt van előttem a sárszalonka.

A nap már annyira alacsonyan járt, hogy a szalonkákat már nem érte napsütés. De a háttér nádasa még izzott az alkonyi fényben. Szépen mutatott az iszappadra felfutó szalonka mögött.

Remek, kedvenc madaram is megtisztelt ezen a nem mindennapi délutánon.


Pécs, 2015. augusztus 20.

Billegetők

Sátrat bontottam. De előtte természetesen még fotóztam egyet. :) Leshelyem már több mint két hete áll a tómederben. Úgy döntöttem, hogy az erősen lecsökkent vízszint miatt itt nem erőltetem tovább a fotózást. A tómeder, a vízfoltok és iszappadok váltakozásai miatt, nagyon tagolt lett, és nehézkessé vált a megfelelő nézőpont kiválasztása. De egy hajnali les még bennem volt. A korábban megfigyelt havasi és sarlós partfutók nagyon izgatták a fantáziámat, így még egy koránkelést rászántam a dologra. A sátorral, a célnak megfelelően, az iszappadot céloztam meg, nem pedig az egyre zsugorodó és az egyre több kilátszó nádtorzsa miatt egyre "tüskésebb" vízfelületet. Nehezen hajnalodott, és tulajdonképpen az egész reggelt erős fényhiány jellemezte. Sőt, néha még az eső is eleredt. Ebben a semmilyen időben ez első madarak a sárszalonkák voltak. Kettő is leszállt elém, és a csepergő esőben táplálkozni kezdtek.

Az elmúlt napokhoz képest most egészen közel kerültek hozzám. Élvezettel turkáltak az iszapban.

Szinte végig együtt mozogtak, nem nagyon távolodtak el egymástól.

Nagy kedvencem ez a madár, nagyon örültem, hogy ketten is megleptek. Egy bánatom volt csak, hogy nem jöttek ki a tiszta vízfelületre, így be kellett érnem a nádtorzsás képekkel.

Ha meg egy kicsit tisztább helyre értek, akkor a mögöttük lévő szürke iszapcsík törte meg a szép zöld környezetet.

A szalonkák eltávolodtak, egy időre kiürült a látóterem. A reggel meglepetése rövid üresjárat után következett. Egyenesen a sátor előtti placcot célozta meg egy billegetőcankó. Nagyon megörültem neki.

Több percet elidőzött előttem, nevéhez híven folyton billegette a testét, közben alaposan bejárta a területet, keresgélt.

Annyira közel jött, hogy egészen jól hallhatta a fényképező kattogásait. Néhányszor fel is kapta a fejét, és meredten bámult az objektívbe. Nem is kell közreműködőbb modell. :)

Természetesen a barázdabillegetők is megérkeztek. Volt nagy kergetőzés a sátor körül, és a sátor tetején is.

És persze a kis lilék is megjelentek, nagyon szigorú tekintettel. :)

Ezzel tulajdonképpen vége is lett a reggelnek. A partfutókat ma nem láttam, de nem bántam, elég volt ez is egy napra. És tulajdonképpen az elmúlt két hétre is. Hat alkalommal feküdtem ki, ebből öt hajnal volt. Rengeteg fotót készítettem, és azt hiszem pár emlékezetes pillanatot is átéltem. Jó volt.


Pécs, 2014. július 27.

Hajnali varázslat

Hangos "kvakk" kiáltásra ébredtem. Elbóbiskoltam a lessátorban, és a fölöttem elrepülő bakcsó kiáltása riasztott fel. Nem csoda, két hete nem aludtam egy kiadósat, de úgy érzem, annyira jó úton vagyok a partimadarakkal, hogy most minden szabad hajnalt erre kell szánnom. A pár napja átélt esős reggel után most azt hiszem szép napkeltének nézek elébe. Az égbolt terítve volt csillagokkal, és a bakcsó ébresztésének hála, már azt is látom, hogy a keleti látóhatáron szép narancsos sáv húzódik. Nemsokára felkel a nap. A látóteremben egyenlőre nincs nagy mozgás. Néhány réti cankó keresgél csak a szemben lévő iszapcsík szélében. Az égbolt egyre színesebb, és ez szépen visszatükröződik a vízen is. A cankók ebben a "festett" környezetben mozognak.

Percről-perce változnak a fények, ezzel együtt a víztükrön megjelenő színek is. 

Jobban örülnék, ha valamivel közelebb keresgélnének, de így is érdekes az eredmény.

Egyre erősebbek a fények, mindjárt előbújik a nap. És abban a pillanatban mindent elöntöttek a napsugarak. A napkeltének ez a legszebb pillanata, ami ugyan nem tart sokáig, de az a pár perc varázslatos. A nap mindent aranyló festékkel von be. A madárfotósnak az álma, hogy ezekben a pillanatokban történjen valami. Én is feszülten kémleltem a kelő nap irányába, és lám, a nádszegélyben mozgást látok. A növényzet takarásából guvat lépett elő. Pont az aranyló fények közepén. Pár másodpercig álldogált, majd elszaladt. Mintha köszöntötte volna a napot, mielőtt a dolgára siet. Hát mit mondjak, elégedett voltam. :)

A varázslat hamar véget ért, de eközben az ellenkező oldalon is történtek a dolgok. Sárszalonka érkezett, és most sokkal jobb helyre, mint a múltkor, nem a nádtorzsák mögé, hanem a felém eső oldalra. Egyből tollászkodással indított.

Szép pillanat, a fények is gyönyörűek, csak hát az a fránya távolság. El bírtam volna viselni, ha mindezt fele olyan messze teszi.

A szalonka a reggeli toalett után útjára ment. Az iszapot szondázva szépen eltávolodott tőlem. De volt más, ami felkeltette a figyelmemet. A múltkori fotózás óta, eső ide vagy oda, a vízszint ismét csökkent, és az akkor a víz szélére helyezett sátor előtt már volt némi friss iszapfelület. Amikor hajnalban megérkeztem, ezt persze észrevettem, de egy kósza gondolat miatt most nem igazítottam utána a leshelyet. Ennek köszönhetem, hogy a következő képek megszülettek. A sátorból oldalirányba kitekintve egészen közel, mozgást vettem észre. Kicsit kifordulva már azt is láttam, mi az. Amilyen gyorsan csak lehet, igazítottam az objektíven, és mire a madár megérkezett, már készen voltam. A sátor előtti iszapon egy fiatal kis lile jelent meg.

Borzasztó aranyos madár, főleg ilyen közelről. :) Innentől kezdve egész reggel jelen voltak a sátor mellett, mögött, előtt. Több példány is megtisztelt bizalmával, így volt lehetőség bőven, hogy fotózzam őket. 

  

Nagyon mókás a táplálkozási stratégiájuk. Az iszapon rövideket szaladnak, és úgy csippentik fel, a rovarokat, férgeket. Ha nem látnak semmit, az egyik lábukat a híg iszapban gyorsan megrázzák, így zavarják fel az ott rejtőző apró élőlényeket. Ez a lábrázás nagyon mulatságos tud lenni. :)

  

Sokszor olyan közel jöttek, hogy a teljes alakos képekhez az objektív zoomján elég erősen nyitni kellett. De jó lehetőség volt portré készítésre is. Nem mindig van az ember 1,5 m-re ezekhez a madarakhoz. :)

De nem csak a lilék jöttek nagyon közel. A tómederben röpködő két fiatal barázdabillegető is meglepett. A sátor tetejét használták kiülőnek, és a sátorlapról szedegették le a legyeket, rovarokat. Nagyon érdekes, megmosolyogtató helyzet volt, mert többször előfordult, hogy a sátorból kilógó objektív napellenzőjére ültek fel, vagy a kémlelőnyílás szúnyoghálójára telepedtek le. Ilyenkor alig 10 cm-ről néztük egymást. Sőt a sátor körüli rajcsúr közben, a sátorlap alól kilógó csizmámra is felugráltak. Hát régen találkoztam ennyire bohókás madarakkal. :)

Miközben a barázdabillegetők ilyen jól elvoltak körülöttem, balról újabb madár érkezett a vízben. Gólyatöcs lépdelt egészen közel. Ez az, amire vártam! A tómederben egyre szűkül a vízfelület, mindenhol nádtorzsák meredeznek, ami nagyban megnehezíti a homogén környezetben való fotózást, főleg ha kicsit nagyobb a madár. A gólyatöcs egy szerencsés sávban jött, így sikerült néhány szép fotó. Azt hiszem ebből a helyzetből jobbat nem tudok vele kapcsolatban kihozni.

Sajnos nem sokáig tartózkodott előttem. Egy alacsonyan átrepülő barna rétihéja mindent elzavart, és a gólyatöcs már nem jött vissza. Jöttek viszont bíbicek. Jajongó kiáltásuk, és csapongó röptük minden nap jellemző volt, de fotózásra még nem adtak lehetőséget. Most az egyik példány leszállt az előttem húzódó iszapcsíkra.

Őt még követte néhány társa, és ez már olyan távolságban történt, hogy érdemes volt fényképezni is őket. A víz és az iszap határán jöttek-mentek, szedegettek.

  

Némelyik tollászkodott is egy alaposat.

Sőt egy példány a sátor előtti iszapot célozta meg. A hátam mögül érkezett, elsétált a sátor mellett, és pár méterre előttem keresgélt.

Soha ilyen közel nem voltam még bíbichez. Lélegzetvisszafojtva exponáltam.

A csúcs azonban az volt, amikor egy kicsit még közelebb jött. Nem hagyhattam ki a portrét.

Hű micsoda reggel volt. A memóriakártya is megtelt. Igaz, hogy a környezet az egyre csökkenő vízszint miatt folyamatosan változik, de így is akad még mit fotózni. Láttam még ezt-azt, ami miatt még biztosan menni fogok. :)


Pécs, 2014. július 26.

Jól esett

Még sötét volt hajnalban, az eget kémleltem. Azt mérlegeltem, hogy vajon lesz-e eső, vagy nem. Volt némi felhő, de csillagokat is lehetett látni, így ezek alapján, na meg az előző esti időjóslásnak bedőlve elkezdtem készülődni. A tóparton is sötét volt. A tíz nappal ezelőtti telihold szépen elfogyott. Vékony sarlója kandikált csak ki a felhők mögül. Kicsit botorkáltam is, mire megtaláltam a csapást. Már negyedszer lábalom meg a csizmaszárnyi iszapot. Volt még egy kis teendőm, a víz picit elmászott a sátor elől, igazítanom kellett egy kicsit. Persze a leshely átpakolásával azt a maradék madarat is elhajtottam, ami megvárta, míg becuppogok a kis iszappadra. Sebaj, gondoltam, messze még a reggel, még a keleti ég sem pirkad. Hát nem is pirkadt egész reggel, hiába vártam. Teljesen befelhősödött. Látnivaló sem nagyon akadt. Két réti cankó szaladgált mindössze, azok is inkább messzebb, mint közel.

A napkelte ideje már bőven elmúlt, de inkább csak sötétebb lett, mint világosabb. És mintha kis esőcseppek miatt fodrozódna a víz. És tényleg. Csepereg. Á, mindjárt eláll, ma reggelre ide nem mondtak esőt. És célba vettem azt a sárszalonkát, ami szintén tisztes távolban szállt le, a nádtorzsák közé. Vártam, hogy közelebb jöjjön, de csak azon a tájékon turkált az iszapban, sokszor eltakarták a torzsák. Akár ezen is mérgelődhettem volna, de akadt más, ami jobban izgatott. Egyre jobban esett. Hát ez nem igaz, itt fogok szétázni. És a helyzet egyre komolyabb lett. Gyakorlatilag elkezdett szakadni. De hamar rájöttem, hogy nincs is akkora gubanc. A sátor nem ázik be, az objektívnek is csak a napellenzője látszik ki, mi baj lehet? Ronggyá ázós rémképeimet hamar elkergettem, és elkezdtem keresni az előbbi sárszalonkát. Hát ugyanott volt, álldogált az esőben.

Lőttem pár képet, és az a helyzet, hogy nagyon tetszett, amit az LCD-n láttam. Az eső csak szakadt, a szalonka meg szépen tűrte. Igaz, mi mást tehetett volna?! Nagyon hangulatos volt, és még mindig nem ázott be a sátor!

Mikor kicsit csendesedett az eső, a madár tovább folytatta az iszaptúrást, szépen körbejárta a sátrat, persze közelebb nemigen akart jönni.

És az eső mintha meghozta volna az életet a tóra. Megjelentek a gólyatöcsök is. Nem tudtam, hogy az áthelyezett lessátorhoz mit szólnak, bíztam azért benne, hogy lesz egy-két közeli fotóra is lehetőség. Igaz, hogy több nem, de egy lehetőség volt. Az egyik madár besétált a sátor elé. Na ez már az a közelség, amit a gólyatöccsel kapcsolatban szerettem volna elérni. 

A háttér még mindig nem az igazi, de úgy érzem már jó helyen vagyok.

Lassan lejárt a ma reggelre kiszabott idő, mennem kellett. Az eső is elállt, gondoltam gyorsan lelépek, mielőtt megint rákezdi. A végére azért megint akadt valami. A távolabbi nádas szélébe két kanalasgém szállt le. Messze  voltak, de azért pár kockát rájuk engedtem. Akkor tűnt fel, hogy az egyiken színes gyűrű van. Na akkor még egy kép nem árt, hátha leolvasható a számsor, és akkor a tudomány számára is tettem ma valamit. Sikerült. :)

Mint kiderült, Szegeden látta meg a napvilágot, három évvel ezelőtt, és azóta már Tunéziában is járt. Igazi világutazót hozott elém az eső. :)


Pécs, 2014. július 23.

Egy borús reggel

Ez a szeptember nem a fotózás jegyében telt, de szerencsére a hónap végére azért adódott némi lehetőség. A tavaknál már a lehalászásra készülődnek, és elkezdődtek a lecsapolások. Egyre kevesebb a víz, és a tómeder mélyedéseiben visszamaradó tócsákban bennrekedt, apró halakra  a madarak is szemet vetettek. Egy ilyen tócsát szemeltem ki magamnak, hogy a szombat hajnalt mellette töltsem. A lessátor már előző nap kikerült, hogy ne reggel kelljen vele kínlódnom, így amikor hajnalban, még a jótékony sötétség takarásában, megérkeztem, már csak be kellett feküdnöm.

Hamar bevackoltam, a korán kelés után jól esett még némi szunyókálás. A körülöttem hallatszó hangok persze nem hagytak nyugodni. Szárnysuhogások, csobbanások jelezték, hogy az érkezésem okozta rövid zavar, tényleg nem tartott sokáig. Alig látható sziluettek látszódtak csupán, de ez már elég, volt, hogy kellő izgatottsággal várjam az első fényeket. Amik sajnos nagyon nehezen akartak megérkezni. Tulajdonképpen egész reggel nem is érkeztek meg. Az erősen borult időben az első éles képet mindössze 1/3 másodperces záridővel sikerült exponálnom. Erdei cankó álldogált szinte mozdulatlanul a víz szélén.

Talán ő is a szép fényeket várta. Nem úgy a sárszalonkák. Már derengett valamennyire, mikor kiszúrtam hosszú csőrüket. Nagyon örültem neki, mikor már fotózni is tudtam őket. Az eddigi sárszalonkás élményeim ezzel jelentősen gazdagodtak.

4-5 példány is mozgott a kis víz körül. Ácsorogtak, tollászkodtak.

Volt amelyik inkább a víz szélén mozgott, a gyékényszegély mellett,

és volt amelyik az időközben megérkező gémek lábai között táplálkozott.

Ettől a pillanattól fogva tulajdonképpen már elégedett is voltam. Hirtelen annyi sárszalonkás fotót láttam a fényképező kijelzőjén, mint az eddigi évek alatt összesen. És még nem volt vége a reggelnek. A fények még mindig nem akartak megérkezni, érkeztek viszont szürke gémek a kis vízre.

Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi is fog történni. A gémek szúrós tekintete, vajon kiszúrja, hogy nem üres a sátor? Végül is nem tudom, hogy a kilógó objektív mozgását mennyire vették észre, de mindenesetre elkezdtek halászni a vízben.

Talán furcsán hangzik, de alig volt eddig értékelhető szürke gém fotóm, hiába gyakori madár. Most ezen is sikerült változtatni. Míg nagy boldogan fotóztam a gémeket, nagy kócsagok is landoltak a víz mellett.

A szürke gémekkel együtt szedegették ki sorban az apró halakat a vízből.

A reggel hátralévő részét aztán a szürke gémek uralták. Többször egészen közel kerültek a sátorhoz. Nagyon furcsa perspektíva alakult ki, ahogy fekvő helyzetből fotóztam őket. Szinte vártam, hogy mikor lépnek rám nagy lábaikkal.

Némi hierarchiát is sikerült felfedezni közöttük. Az egyik öreg madár többször is megkergette a többit. Miután egy másikat sikeresen elűzött, és meggyőződött róla, hogy egyenlőre nincs kit elzavarni, megrázta magát, rendbe szedte tollazatát, és könnyített egyet magán. És hát ez a pillanat is helyet kapott a memóriakártyán. 

Majd, mint aki jól végezte dolgát, visszasétált, hogy ismét fogjon pár kishalat magának.

Izgalmas, mozgalmas reggel volt. Még úgy is, hogy a még sötétben érkező, de pirkadat előtt távozó füstös cankókat, és a gyékényszegélyben mozgó guvatokat nem sikerült lencsevégre kapni. Jó úgy kikászálódni a lessátorból, hogy a mai napon érdemes volt korán kelni. Ezek az élmények adnak erőt ahhoz, hogy az embernek legközelebb is legyen ereje, kedve a hajnali keléshez. :)


Pécs, 2021. szeptember 28.

Hajnal az iszapon

Különös varázsa van a vízparti hajnaloknak. Csillagos égbolt, nyüzsgő madárhangok, átható mocsárszag. Aki egyszer közelről érezte az iszap jellegzetes kipárolgását, annak időről-időre muszáj átélnie ezt az élményt. Legalábbis én így vagyok vele. Az aszály miatt a nagy tó erősen leapadt Annyira, hogy hatalmas iszappadok kerültek a felszínre. Én meg az iszap hívó szavának nem tudtam ellenállni, és lessátrat vertem egy ígéretes helyre. Persze a jelentős madártömeg is sokat nyomott a latban. Nem is lehet tehát jobb programot elképzelni vasárnap hajnalra, mint egy jó, mocsárszagú fotózást.

A cél elsősorban az volt, hogy a partimadarakat fotózzam. Közülük is leginkább a sárszalonka vonz. Nagy kedvencem ez a furcsa kinézetű, óvatos madár. Két éve is már annak, hogy legutóbb a közelébe tudtam férkőzni. Most újra felcsillant a remény. Néhány nappal korábban rengeteg sárszalonkát láttam a tómederben mozogni, ez a tény pedig nagyban megnövelte a találkozás esélyét.

Tulajdonképpen az egész reggel róluk szólt. Amennyire a lessátorból körül lehet nézni, mindenhol láttam táplálkozni kisebb csapatait. Folyamatos mozgásban voltak, miközben hosszú csőrükkel a híg iszapot túrták.

Szerencsémre az egyik közülük, a nagy munkában elmerülve, közel került rejtekemhez. Így ismét létrejöhetett a találkozó ezzel a fantasztikus madárral. Pár óra múlva, egy szép élménnyel gazdagodva, és mocsárszaggal feltöltve másztam ki a lessátorból.


Pécs, 2012. szeptember 16.

A hónap képe - 2010. augusztus

Sárszalonka - 2010. augusztus, Pincehely

Az augusztus mozgalmasan telt fotózás szempontjából. A legizgalmasabb a belvizes területek mellett tett látogatások voltak. Erdőjáróként a vizek madarai mindig is különlegesek voltak számomra. Régóta szerettem volna közel kerülni hozzájuk, és egy kicsit objektíven keresztül is megnézni őket. Ezen fotózások alatt a legnagyobb élmény a sárszalonkával való találkozás volt. Régi vágyam teljesült, amikor a napkelte gyönyörű fényében, a növényzet takarásából, a lessátor elé sétált néhány, és el tudtam készíteni első sárszalonkás képeimet.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/2000, ISO 400.


Pécs, 2010. szeptember 1.

Madárparadicsom

Az elmúlt hetet Tolnanémediben töltöttük, hogy a gyerekek még élvezhessék kicsit a nyári szünetet. De, hogy én se unatkozzak, határozott terveim voltak. A nyár eleji nagy esőzések itt is nyomukat hagyták. A Kapos legtöbbször csak méternyi vize a többszörösére duzzadt, és ez a hatalmas vízmennyiség már nem fért a gátak közé. Pincehely határában több hektárnyi rétet, kaszálót, mezőgazdasági területet vett birtokba, soha nem látott, hatalmas vízfelületté változtatva a lapos részeket. A víz az elmúlt hónapok alatt visszahúzódott, csak néhány helyen hagyott hátra mutatóba kisebb-nagyobb foltokat. Az egyik ilyen foltot vettem célba, hogy fotós terveimet megvalósítsam. Ilyenkor ugyanis madarak lepik el ezeket a belvizes területeket. Csapatosan táplálkoznak és éjszakáznak az ilyenkor már sekély tavacskákban. A terepbejárás is ezt bizonyította. Gémek, gólyák, sirályok, récék, bíbicek hangoskodtak, mozogtak a környéken. Egészen nagy példányszámban. És hát, ami igazán lázba hozott, az a partimadarak jelenléte. Ezek az általában északon fészkelő madarak ilyenkor már vonulnak, és csapataikat már meg lehet figyelni a magyarországi vizeken is. Nekem mindig is különlegesek voltak, életmódjuk, megközelíthetetlenségük miatt. Reméltem, hogy most a közelükbe férkőzhetek.

1. hajnal:

Sokat nem is teketóriáztam, másnap reggel már bele is fogtam. Fél négykor kelés, (ez azért nem volt kellemes) ki a területre. Még sötét volt, amikor elfoglaltam jó kis fekhelyem a lessátorban. Amúgy sem láttam sokat, de a sűrű köd miatt még rosszabbak voltak a látási viszonyok. Lassan világosodott. Leginkább csak a hangokból tudtam, hogy megelevenedett a víz előttem. Aztán szépen kibontakozott minden. A közelben 3 szürke cankó táplálkozott. Hosszú csőrüket félig nyitva a vízbe eresztették, és szaporán ide-oda szaladgáltak. Mikor beleakadt valami, gyorsan kikapták a vízből. Olyan fürgén mozogtak, hogy a szürkületben esélyem sem volt éles képet készíteni, szerencsére néha megálltak körülnézni.

A köd eloszlása után fény derült a madárseregre. Zömében bíbicek voltak körülöttem. Csapongó repülésükkel, és jellegzetes hangjukkal betöltötték a környéket. Inkább az iszapon mozogtak, és onnan kapkodták fel a rovarokat.

El is voltam a bíbicekkel, némelyik egészen közel jött. Az egyik iszapnyelven két nagyobb testű cankó közeledett. Ők sem mentek bele a vízbe, inkább a víz és az iszap határán táplálkoztak. Közelebbről jól látszott már, pajzsoscankók.

Sajnos hamar tovább álltak. A nap is egyre följebb kúszott, úgyhogy én is hazamentem.

2. hajnal:

Az első nap eredményessége visszacsábított a helyszínre. Kicsit módosítva a lessátor helyzetén, újra az iszapon ért a reggel. Köd nem volt, és a telihold hatalmas fénye szinte nappali világosságot eredményezett. Sajnos így a madarak is jól láthatták, ahogy a területre érkezek, és később is szálltak vissza a vízre. Az előző napi bíbic tömeg között réti cankókat fedeztem fel. Szerencsére a sátor áthelyezése jobb látószöget biztosított. Ez a nap az övék volt. Több közeli felvételt is tudtam készíteni róluk.

A sátorból ugyan nincs nagy kilátás, de a hangok sokat elárulnak. Nagy pólingokat hallottam. Hát, még egyszer ki kell jönnöm.

3. hajnal:

A korai kelés már rutinosan megy. Megszokottan pakolom magamra a sok holmit, amit be kell cipelnem a területre. 20 perc erőltetett menet. Van abban valami különleges, amikor a sötétben megállok a kis tó mellett, és látom, hogy a víz tele van kisebb-nagyobb foltokkal. Tudom, hogy az mind madár, és ha jól csinálom, akkor szép sorjában az objektív elé kerülnek. Szerencsére ma felhős volt az ég, és tompította a hold fényét. Szépen, észrevétlenül foglalhattam el, most már harmadik leshelyemet. A derengéssel megmozdult a madártömeg. Leginkább hangok sokasága, és a nagyobb testű madarak formájában. A gémek szellemszerűen közlekedtek, és a szürkületben csak sejteni lehetett , hogy hol is vannak.

Napkeltére már teljes volt a kép. Billegetőcankók mozogtak előttem. A partvonalat követve a sekély vízben szépen besétáltak az objektív látómezejébe.

Még őket fényképeztem, amikor kis csapat réti cankó landolt a kb öt méterre lévő iszappadon. Szerencsére ők is felém indultak. Az egyre szebb fényekben szépen pózoltak is nekem.

A korábbi lessátras tapasztalattok miatt javítottam kicsit a kukucskáló lyukakon. Kicsit szélesebb szögben látok ki rajta. Ennek köszönhetem, hogy észre vettem a sátor mellett, kicsit távolabb mozgó cankó csapatot. 15-en voltak, és egyszerre, majdnem szinkronban mozogva táplálkoztak a mélyebb részeken. Sokszor hasig merülve, hosszú csőrüket a vízben tartva haladtak előre. Három közülük betévedt elém is. Nem túl közel, de azért jól mutattak a szép fényekben. Jó ideig tollászkodtak, nézelődtek. Jól láthattam, füstös cankók voltak.

De még csak most jött a java. A sátor fölött reszelős hang hallatszott. Nem is mertem remélni. Három sárszalonka huppant le a növényi szárakkal tarkított részre. Kicsit messze voltak, de némi mozdulatlan várakozás után megindultak felém. Hosszú csőrüket szinte folyamatosan a híg iszapban tartva egyre közelebb értek.

Nem kell mondanom, gyorsan telt a memóriakártya. Mindössze három méterre mozogtak a sátor előtt. Pisszenni sem mertem. Egy riasztásra aztán megmerevedtek, lelapultak a vízre. A közelben szedegető réti cankó is melléjük ért ebben a pillanatban. Mindegyik madár feszülten figyelte, mi okozhatta a riadalmat. Az ebben a pillanatban létrejött kis csapat jelképezi számomra ezeket a madarakat. A laikusnak észrevétlenek, de ha kellő alázattal és kitartással közeledünk, beavatnak életükbe. Fantasztikus pillanat volt. Egy csendélet, ami csak egy rövid ideig létezett.

Ezzel a képpel búcsúztam a területtől. Jó volt. Az alábbi fajlista legyen bizonyíték, hogy nem is akárhol jártam:
Nyári lúd
Tőkés réce
Cigányréce
Fürj
Kárókatona
Bakcsó
Kis kócsag
Szürke gém
Fekete gólya
Fehér gólya
Bíbic
Pajzsoscankó
Sárszalonka
Nagy póling
Füstös cankó
Szürke cankó
Erdei cankó
Réti cankó
Billegetőcankó
Dankasirály


Pécs, 2010. augusztus 27.

Hajnali kukucska

Nem szeretek korán kelni. Mégis egyre többször megteszem, mert a hajnali fotózásoknak speciális, utánozhatatlan hangulata van. Ma fél hatkor csörgött az óra. Így szeptember végén épphogy csak sejlik a keleti látóhatár. Reggeli ügyes-bajos dolgaim után, hatkor már a tavak mellett vagyok. Sietnem kell, mert már vöröslik az ég alja. Halványan lehet látni, hogy a tómederben hol pihennek a madarak. A leshez való bejutásom a közelben tartózkodó madarak körében kisebb riadalmat kelt, de hamar lenyugszanak, mert csak a zörgésemet hallották, látni nem láttak. Mire bent fekszem a lesben már pitymallik. A madársereg kezd megélénkülni. Szétszóródnak a tó minden szegletében. Reménykedem, hogy talán ma szerencsém lesz valami partimadárral. Már világos van, az ég alja egyre tüzesebb, szép színekben úszik a környék. Hirtelen a madarak közt nagy riadalom támad. Minden kócsag, gém, sirály föl a levegőbe, és nagy zsivaj közepette kavarognak. Kapkodom a fejem, hogy mi okozhatta ezt a zűrzavart. Abban a pillanatban sötét, nagy madár tűnik fel a látómezőben. Híjj azannya. Fiatal réti sas. Hatalmas szárnyaival kitűnik a többi közül. Láthatóan tetszik neki, hogy miatta van ekkora felfordulás. Néhányszor bele is húz a kavargó tömegbe, de nem vadászik, csak riogat. Négy-öt kör után, mire minden madárra legalább egyszer ráijesztett, szépen elröpült. Sajnos a nagyon kevés fény miatt csak néhány erősen "művészi" képet tudtam lőni.

Lassan lenyugodtak a kedélyek, és minden zajlott tovább, ahogy szokott. A reggeli fényekben különösen szépek voltak a nagy kócsagok. Egyre többen halászgatnak a fogyó vízben.

A nagy tömörülés miatt több az összezörrenés is. Egy-egy jobb helyért össze is csapnak.

Lassan el is telt a reggel. Messziről ki is szúrtam egy apró csapatot, akik az iszapban turkáltak, de 35-40 m-nél közelebb nem jöttek. Így közeli fényképet nem tudtam készíteni a sárszalonkáról.

Mindenesetre érdekes volt, ahogy a hozzájuk képest hatalmas kócsagok lábai között szaladgáltak.


Pécs, 2009. szeptember 27.