tengelic

Az első két ölyv dél körül kezdett el mozgolódni a terület fölött. Mielőtt beszálltak volna, tettek pár kört. Megpróbáltam lekövetni őket, hát ezt még gyakorolnom kell. :)

Szóval megjött az első két madár. Nem sokat vártak, egyből a húsra vetették magukat. Húzták-vonták a belsőséget, és amikor túl közel kerültek egymáshoz, egy kis viaskodás is kialakult közöttük.

Bár messze nem tökéletes, de nagyon örültem ezeknek a pillanatoknak.Ezek az első értékelhető akcióképek, amiket sikerült rögzítenem. Az indulatok aztán hamar lenyugodtak, és a két ölyv egymástól tisztes távolban hosszas táplálkozásba kezdett. Majd fél óra eltelt, mire az ölyvek nyugalmát újabb érkezők zavarták meg. A közelből felhangzott az ismerős "korr". Megérkeztek a hollók.

A menetrend ugyanaz, mint legutóbb. Egy tiszteletkör az etetőtér felett, majd landolás a beszállófán.

Feszült pillanatok ezek, de a két holló, mert a másik is megjött közben, csak a földre szállt le, teljesen nyugodtan viselkedik. A már a területen lévő két ölyv jelenléte úgy látszik őket is megnyugtatja.

Nincs miért idegeskedni, élvezem a látványt, amit ennek a szép madárnak a közelsége okoz. Mielőtt leugrana a földre, forgolódik picit, innen is, onnan is megmutatja magát.

De mivel a földön lévő holló már a még mindig mohón táplálkozó két ölyv felé indult, ő sem nézelődött tovább, leugrott a társa mellé.

Odasettenkedtek, és az ölyvek "orra" elől elhúzkodták a zsiger közti zsiradékot, és a csőrükbe gyömöszölve elrepültek vele. Fél három körül járt már az idő, erős felhősödés is kezdődött, de a terület körüli mozgás egyre jobb lett. Újabb és újabb ölyvek tűntek föl, akik csatlakoztak a földön lévő társaikhoz.

Nem akartam elhinni. Már négy egerészölyv tépte a belsőséget a földön, az ötödik meg épp most szállt le a beszállófára. Mi van ma itt?

Ment is a csetepaté közöttük rendesen. Hol itt, hol ott ugrottak egymásnak, vagy kergették meg a másikat. Győztem követni az eseményeket, ami az egyre fogyatkozó fényekben nem mindig sikerült ugyan, de azért lett pár értékelhető kocka.

Amint az éppen aktuális akció befejeződött, és felemeltem a fejem a keresőről, valami egészen furcsát láttam. Megérkezett a hatodik madár. Már a földön ült, a balhézó ölyvek miatt nem is hallottam, amikor leszállt. De valami nem stimmelt. Szinte világított a többi ölyv mellett, annyira fehér volt.

Gyönyörű mintázatát már az objektíven keresztül csodáltam. Hihetetlen szép, vöröses árnyalatok, és ez a fehér alapszín egészen különleges volt. Egerészölyv, de egy ritka, világos színváltozat. Sosem láttam még ilyet! Gyönyörködve nézem, de egy váratlan pillanatban egy összeugró páros felugrasztja a fűből, és felül a beülőre.

Kevés a fény, 1/25 záridőt mutat a gép. A mozdulat egészen szellemszerűre sikerült. Micsoda párhuzam, a szellemszerű ölyv - karácsony szelleme. :) Egy emelettel feljebb már nyugodtan nézelődhet. Szépen megvárja, míg arrébb kergetik egymást a társai. Én addig kipréselek gyorsan egy bemozdulásmentes fotót is róla.

Nincs mese, fantasztikus madár! Aztán ő is bebizonyította, hogy vérbeli egerészölyv. Nagy hévvel vetette magát a koncon veszekedő társai közé. Ment a csihi-puhi, hogy helyet szorítson magának. Csak a műkedvelők kedvéért, ISO 1600 mellett 1/15 s záridővel kellett akciót fotózni. Ez meglehetősen könnyűvé tette a művészi képek elkészültét. :)

Szép fehér madaram kiharcolta magának a táplálkozás jogát, és hatodikként ő is megkapta a kiérdemelt falatokat. A hat ölyv közé pedig még a két holló is visszajött. Ilyen tumultust még nem láttam itt. A sok ölyv miatt kicsit távolabbról közelítették meg a helyszínt, szerencsére a kunyhó felé közeledve. Mondtam már hogy a holló a legújabb kedvencem? :)

Fél négy van már, nagyon kevés a fény az eget borító felhők miatt. De az indulatok nem csillapodnak az ölyvek között. A fehér madár el is repül egy váratlan pillanatban. A placc közepén meg az éppen aktuális madár próbálja a többit is távozásra bírni.

Az elugró madarak némelyike szintén a kunyhó felé rebben. Egy öreg ölyv portréjának nem tudok ellenállni, bár nagyon kell koncentrálni, hogy ne mozdítsam be a gépet exponáláskor. ISO 1600 és 1/30 a záridő.

De négy óra előtt pár perccel, mint egy varázsütésre, a felhőréteg megbomlik, és utat enged a lenyugvó nap fényének. A hátteret adó hegyoldal pedig egy csapásra csodás, narancsos-vöröses árnyalatba borul. A beszállófa pedig üres. Most jönne valami! A hegy lábánál az árnyék egyre feljebb kúszik, de a beülő mögött még mindig kitart a narancsos varázslat. Még mindig van pár perc ebben a fényben. És akkor felhangzik az ismerős "korr". A hollók már negyedszer térnek vissza. Vajon kegyes lesz hozzám a karácsony szelleme? Azt hiszem az volt. :) A landoló hollót ezzel a fantasztikus háttérrel még le tudtam fotózni. ISO 1600 - f5,6 - 1/8. 

A fények tovakúsznak, lassan sötétedni kezd. A még fent mozgolódó ölyvekről próbálok valamit művészkedni. De be kell lássam, elfogyott a fény. ISO 1600 - f5,6 - 1/4.

Este van már, az ölyvek még mindig nem nyugszanak. Még mindig hárman csépelik egymást. Búcsúzóul egy utolsó fotó az egyikükről. ISO 1600 - f5,6 - 1/6.

A kunyhóban már sötét van. Megvárom, míg az összes ölyv elmegy, és én is haza indulok. Remélem mindenkit megérint majd a karácsony szelleme, velem ma megtörtént. :)

Az etetőnél a zöldikékkel próbálkozok. Nagyon kevés a fény, a nehéz felhőkből néha esik is, de a ködszitálás folyamatos. Ügyesnek kell lenni, hogy éles kép is sikerüljön.

Nem nagyon van sikerélményem, a legtöbb kép bemozdult lesz a hosszú záridő  miatt. Le is teszek róla, hogy a madáretető gyors forgalmával kezdjek valamit, és az ölyvek sem mutatnak nagy érdeklődést. Hideg is van, mehetnékem támad. Erről azonban hamar lebeszélem magam. Kicsit távolról ugyan, de ölyv hangját hallani. Nem sokára meg is látom a delikvenst. A tisztás szélén felül egy fára, figyel. Na, ebből még lehet valami! Fel is készülök az érkezésre. Pár perc után elrúgja magát, és megindul felém, már tűzkészen vártam. A landolás pillanatában eleresztek egy sorozatot. Az első ölyv első landolása a szezon kezdetén.

Egyből nem fázok. A madár teljesen nyugodt, kényelmesen ül előttem, és méregeti az eleséget.

Közben a tisztás széli fára újabb ölyv érkezett. Erre az előttem lévő madár leugrott az eleség mellé, a második követte. Kicsit szemeztek a földön, majd az első felkapott egy kisebb koncot, és elszállt vele, a másik ölyv pedig utána.

Az egész talán öt perc alatt lejátszódott, én meg csak néztem ki a fejemből. Jó lesz ez a szezon, érzem! :)

El is gondolkodom, mi ez az idei meggyvágó őrület. Közben néhány tengelic érkezik. Közülük egy száll csak le a víz mellé.

Ismét cinege hullám, majd egy zöldike is megjelenik. Iszik csak, és továbbáll.

Megint cinege cinege után, nem fotózom őket, csak figyelek. Aztán a les mellől vékony hang szól. Ismerős, királyka lesz az! Fel is készülök, hogy le ne késsem a gyors madarat. Amennyire lehet kinézek oldalra, hátha meglátom. És igen, mozdul az egyik ág, rajta királyka ugrál. De valami nem stimmel, ennek van egy fehér szemsávja! Huhú! Egy villanás alatt beugrik az egy évvel ezelőtti élmény, amikor ugyanebben az időszakban, ugyanitt már láttam ezt a madarat. Akkor pár pillanat volt csak, hasonlóan az itató melletti bokorban ugrált, majd mint aki ott sem volt, azon nyomban el is ment. Érzem, hogy tolul az adrenalin a fejembe, feszülten fogom a kamerát, hátha megtörténik! És mint egy varázsütésre, a királyka hirtelen az itató szélére rebben. Tudom, nincs sok idő, gyors élességállítás, és katt-katt. Túl közel van, az objektív közelpontján mozgott. A második expónál már vissza is ugrott a bokorra, nem volt idő korrigálni. Kinézek oldalra, már nem is látom. Remegve nézem vissza a képeket, egy lett jó. Az első kockán ott a bizonyíték, tüzesfejű királyka járt a madáritatón. :)

Nézem azt az egy szem képet, egymás után sokszor, az élességi probléma miatti aggodalmamat hamar elhessegetem, hiszen olyan madarat fotóztam, amit leginkább csak a madárhatározó lapjairól ismerünk. Soha rosszabb ebédidőt! :)

Jó kezdés, pont ahogy szerettem volna. Az itató környékén szépen színesednek a szederlevelek, kézenfekvő volt, hogy ezen a napon valami ilyesmivel próbálkozzak. Két barátcinege volt, közös fürdőzésbe kezdtek. 

Egymás után jöttek a cinegék, jó volt nézni az önfeledt pancsolásukat. Aztán hirtelen felpörögtek az események. Az itató szélén megjelent egy királyka. Gyorsan kellett reagálnom, mert nem a medence végébe szállt, hanem a kunyhóhoz meglehetősen közel, az itató szélére helyezett fatörzsre. Láthatóan a víz érdekelte, de a jó helyeken cinegék fürödtek, így oda nem mert menni. Helyette a víz tetején úszó levelekre próbált meg leszállni. Azok viszont nem bírták el a súlyát, egyből lesüllyedtek, a királyka meg mindig kirebbent az itató szélére. Annyira gyorsan történt minden, hogy ezeket a csobbanásokat nem is tudtam lereagálni, de amikor a víz mellett forgolódott, pár rövid sorozattal le tudtam fotózni.

Egy méteren belül volt, szabad szemmel is nagyon szép látvány volt, de a fotókon megjelenő részletektől teljesen elájultam. 

A királyka megpróbált még néhányszor leszállni a levelekre, de mivel ez nem volt eredményes, továbbállt. Még 10 perce sem ültem a kunyhóban, de már ennyivel is bőven elégedett lettem volna. De a forgalom nem állt le. Csuszka szólt a les fölötti fáról, és a következő pillanatban már a víz mellett nézelődött. 

Szintén nem az az egy helyben ülős fajta, pár kockát engedett, míg kortyolt párat, aztán már ismét a lombkoronából szólt vissza. A csuszka után volt némi szünet, aztán a les melletti bokorra valami leszállt. Takarásban volt, nem láttam, csak az erőteljes szárnycsapásaiból gondoltam, hogy nem cinegéről van szó. Kicsit várt, míg megmutatta magát, de mivel nyugodt volt a környék, csak lemerészkedett a víz mellé. Meggyvágó volt. 

A nap folyamán jött még egy példány. Nem fürödtek, gyorsan ittak pár kortyot, aztán már el is repültek. Azért mindkettőről készült néhány fotó.

Na, alakul a napi fajlista. :) Reméltem, hogy a les fölött csicsergő tengelicek is csak gyarapítani fogják ezt. Így lett. Egy öt példányból álló csapat lepett meg. Inni érkeztek.

Kedves, szép madarak. Jól mutatnak tükörképpel is.:)

A következő szereplő két fekete rigó volt. A tőlük megszokott ricsajozással érkeztek.

A rigók még a víz mellett voltak, amikor a másik hangoskodó társaság közeledett. Három szajkó közeledett, recsegve, riasztva. A nagy hangzavarra a rigók el is mentek. Mire a szajkók megérkeztek, üres volt a terep. Egyből birtokba is vették az itatót.

Egymás után csobbantak a vízben. Az egyik viszont olyan közel akart fürdeni, ami eddig teljesen szokatlan volt, hogy rá kellett szólnom a lesből, mert teljesen telefröcskölte a les üvegét. Nem vette túlságosan zokon, kiugrott a medence szélére, és méltatlankodva bámult a les felé. 

Majd mikor felszabadult a távolabbi fürdőhely, oda ugrott be, és csak úgy beleült a vízbe, mintha csak áztatta volna magát. :)

A nap zárásaként pedig a már említett, sárga nyomokat hagyó vendég is megérkezett. Az itató mellé léprigó szállt le.

A közeli öreg tölgyesben van fagyöngy szép számmal, annak a sárga termését eszik az évnek ebben a szakában a léprigók. Az elfogyasztott fagyöngy magja pedig az ürülékükben is megjelenik. Erről a nyomról nagy bizonyossággal felismerhető a madár, még ha nem is látjuk. Rendkívül óvatos volt. Leszállás után feszülten figyelt egy darabig.

Aztán ivott pár kortyot, majd elrepült.

Micsoda nap volt! Lassan itt a tél, és mégis milyen jó forgalom van a víz mellett...

Örültem nekik nagyon, ritkán sikerül őket lencse végre kapni. Most meg egyszerre többen is érkeztek.

Szépen pózoltak a fényképezőnek, mielőtt a vízhez szálltak.

A tengelicekkel zöldikék is érkeztek. Tojók, hímek vegyesen.

Miután az itató melletti bokron ülve meggyőződtek a hely biztonságáról, mindannyian leszálltak a víz mellé inni.

A szürke színezetű tojók nem annyira feltűnőek, de a hímek, szép fényekben, gyönyörű látványt nyújtanak. A víz tükröződése pedig csak fokozta mindezt.

A pintycsapatok távozása után megindult a szokásos cinegesereg. Széncinegék jöttek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Nagyon mókás látvány, amikor ülnek a vízben, és minden tollukat eláztatva élvezik a fürdőt.

A széncinegék között feltűnt egy barátcinege is. Örültem, hogy tudtam pár jó képet készíteni róla, igazi örökmozgó.

Nehéz elkapni azt a rövid pillanatot, amíg megáll. Szerencsére a víz mellett is elidőzött egy picit.

Nem maradhattak el a kék cinegék sem. Nagyon szeretem őket, gyönyörű madarak.

Viszont, ha többen kerülnek egymás mellé, igazi méregzsákká változnak. Ha az egyik túl közel kerül a másikhoz, egyből rendre utasítják egymást.

A cinegék forgatagában megjelent egy vörösbegy is. Szolidan várakozott a szomszédos bokorban, amíg akadt egy üres hely, majd ő is felugrott az itató szélére.

Pózolt egy darabig, szépen mutatta magát.

Aztán ő is beállt a fürdőzők sorába.

Szaporán csapkodta a vizet a szárnyaival, öröm volt nézni, ahogy fürdött.

Miközben a vörösbegy fürdött, vörös szín ütötte meg a szemem. Az itató mögött, az erdőszéli gazosban valami bujkált. Fácánkakas! Sokszor láttam már az elmúlt években. Az erdő szélén alig látható csapáson többször közlekedett már, hol tyúkot kísérve, hol egyedül. Jobbról feltűnt, szép óvatosan átballagot a gazosban, és a bal szélen eltűnt a szemem elől. Jól van, ezt a jelenetet már sokszor átéltem. Viszont pár perc múlva a tisztás bal oldalán megjelent megint. Na, mi van? Nyújtogatta a nyakát, nézelődött, és elindult vissza, most a tisztás jobb széle felé. Be is váltott az erdőbe. Újabb pár perc múlva zörgést hallok a kunyhó mellett. Próbálok kilesni, a les deszkái között,  nini, itt a fácán. Közvetlenül a kunyhó mellett kotor a földön. Mit akar ez a madár? Elindul a kunyhó mellett, el is vesztem szem elől, a deszkák közötti vékony résen már nem látom, de hallom, ahogy elsétál az itató mellett. Feszült csendben várom, mi is fog történni, gondolatban már sokszor lejátszódott bennem, hátha most a valóságban is átélhetem! És igen! Az itató mögött megjelenik egy fej.

Micsoda tekintet! Szinte süt belőle az intelligencia. Hiába, tyúkféle. :) Az itató vége kb 50 cm-rel van a föld fölött. Viszont az itató építésekor készítettem egy feljárót is a medence teljes szélességében, hogy egyéb lábas jószág is tudja használni az itatót. Egyfajta rámpa vezet fel a vízhez, amin most a fácán szépen felsétált. Nyugodtan viselkedett, minden idegesség nélkül egészen a vízig lépdelt. Látszott, hogy nem először jár itt.

Mekkora madár! Nem is tudtam vele mit kezdeni, illetve fotóztam, ahogy tudtam. Nagyon régóta vártam rá. A fácán meg szépen körülnézett a kis emelvényről.

Mivel mindent rendben talált, szépen elkezdett kortyolni.

A madáritató persze nem a legideálisabb egy ekkora madár fotózására, de én nagyon örültem neki, régi kívánságom teljesült, ezért nagy örömmel fényképeztem.

Miután ivott pár kortyot, szép komótosan, ahogy jött, lesétált az itató mellől. Én meg alig tértem magamhoz. A nagy örömködés közepette ránézek az órámra, mennem kell lassan. Készülődök is, amikor ismerős cserregés hallatszik a közelből. Figyelek feszülten, ismét bekapcsolom a fényképezőt, mert őszapókat jelez a hang. Hátha meg lehet koronázni még ezt a napot! A víz mellé ugyan nem, de az egyik beszállóágon egy pillanatra megjelent az egyik madár a csapatból. Pont annyi ideig, hogy egy kép elkészülhessen.

Az idő lejárt, mennem kell. Micsoda másfél óra volt! Ha nem lenne a bizonyíték a memóriakártyán, talán el sem hinném! :)

Az erdei etetőnél változatlan a helyzet. Habár két fővel bővült a madárcsapat. Két szajkó jár be rendszeresen. Nagy lendülettel jönnek mindig, és azonnal elfoglalják az etetőtálcát.

Az érkezésük okozta riadalom hamar elmúlik, és a cinege csapat is gyorsan megnyugszik. Búbos barátom is előkerül menetrendszerűen, hogy csemegézzen egy kicsit a zsiradékból.

Hej, ha az ágon a cinege helyett egy ölyv ülne, de hát nem ült. Szerencsére akadt még egy kis néznivaló. A területen nagy pintycsapat mozgott. Tengelicek, erdei pintyek, kenderikék bandáztak a közelben. Voltak vagy 150-200 -an biztosan. A hótakaróból kiálló kórók magjait bontogatták. Szép látvány volt a tarka-barka csapat, amint néha felrebbenve nagy robajjal fordultak egyet a levegőben, hogy aztán hirtelen leereszkedve újra fürtökben lógjanak a növényeken.

Egy ilyen felrebbenés után a csapat a terület másik végét vette célba. Mint kiderült, azért mert egy ölyv közeledett, és landolt is előttem a beszállófán. A legszebb volt a hóesés abban a pillanatban. De sajnos ezt a pillanatot nem tudom most megmutatni, mert az objektív első pici mozdulására madaram már tovább is állt. Sajnos van ez így. Saját hibáiból tanul az ember. Ezt elkapkodtam. Három és fél óra kuporgás és didergés után nagy dérrel-durral haza jöttem. Majd legközelebb ...

Egy-egy madarat lekövetve néhányszor sikerült elkapni, amikor felugrottak a beszállóágra, persze csak egy-két másodpercig. Sajnos jobbára a tojók. A fekete sapkás szép hímek csak az evéssel foglalkoztak.

Persze azért kattintgattam folyamatosan. Főleg, amikor egy 10-15 fős tengelic csapat is beesett. Rájuk nem lehet panaszom. Szépen mutogatták magukat, ahogy azt kell.