barátcinege

Február elején...

..., mint már annyiszor ezen a télen, kitavaszodni látszott. A már ki tudja hányadik melegfront enyhe időt hozott, ami természetesen elvitte a jeget a tavakról. Ezzel együtt fotós projektjeim is zátonyra futottak. Nem volt mit tenni, a madáretetőnél vígasztalódtam. Az erdei etető melletti mozgáson nem látszott meg, hogy tavaszias az idő, csupán több madár énekelt, mint kellett volna. :)

  

Nem lehet mondani, hogy sok érdekes dolog történt, hiszen csak a megszokott madarak, a megszokott mennyiségben voltak. De a madárszárnyak surrogásától teli leskunyhóban elüldögélni kicsit mindig jó. És hát a madáretetőre mindig lehet számítani. Olyan, mint a jó feleség, biztos pont az ember életében. :)


Pécs, 2021. február 15.

Szürke napok

A február eleji pár napos napsütést hamar felváltotta a tél szürkesége. A markáns hideg idő nem tért vissza, a tél most szürke, fénytelen arcát mutatja. De ebben az időben már benne van a tavasz ígérete is, amit bizony már a madarak is éreznek. Az etetőnél jó a forgalom, de fényképezni leginkább csak a cinegéket lehet.

A nagy csapat zöldike jobbára a földön mozog, vagy a bokor tetején ücsörögnek, és énekelnek. Bizony énekelnek. Nem túl hangosan, de mindenképp tavaszidézőn. Az ölyvekben azért még lehet bízni, szépen bejárnak az etetőhelyre.

Szófogadóak. Teszik, amire megkérem őket,

  

és szépen elfoglalják a számukra kijelölt helyet.

Mondtam már, hogy szeretem az ölyveket? :)

Pécs, 2017. február 10.

Pangás. Vagy mégsem?

Két előzménye is van a következő kis élménybeszámolónak. Az első egy kevésbé sikeres fotózás. Azért jó ha tudjuk, ilyenekből is akad bőven, csak mivel legtöbbször az eredményes lesek történéseiből kerekedik bejegyzés, azt gondolhatnánk ez mindig ilyen könnyen megy. Hát nem. :) Szóval szép napsütötte idő volt, szép fények, meg minden. De az ölyvek ezt nem díjazták kellőképpen. Vagy lehet, hogy éppen igen, és naphosszat csak a magasban keringtek, élvezték a langy meleget. Még szerencse, hogy a madáretetőn azért volt mit nézni.

Jobb híján a cinegékkel szórakoztam. Rájöttem, hogy ha kicsit arrébb ülök a kunyhóban, akkor a réten lévő vadrózsabokrok is belekerülnek a képbe, és így a háttér valamivel izgalmasabb, érdekesebb lesz.

Szóval pár cinegén kívül aznap nem került más a memóriakártyára. Gondoltam is, hogy ebben a tavaszias időben egy darabig nem lesz sok keresnivalóm itt. Aztán a következő eset megváltoztatta ezt a véleményemet. Az egyik nap munkából hazamenet távolról rátávcsöveztem az etetőhelyre. De milyen jól tettem! A les előtt öt ölyv és három holló csépelte egymást. Hát ennek fele se tréfa! Meleg ide vagy oda, szombaton irány a les! A menetrend már a megszokott volt. Bemelegítés a madáretető vendégein.

A fő tömeget a mezei verebek és a széncinegék alkották.

Aztán úgy dél körül az ölyvek is mocorogni kezdtek. Egy-egy alacsonyabb átrepülés jelezte, hogy van érdeklődés az ölyvek részéről is.

Ezeket az áthúzó pillanatokat próbáltam megfogni a rakoncátlankodó autofókusszal, amikor váratlan esemény történt. Szinte a semmiből, szótlanul kanyarodott a les elé egy holló. Mi ez? Eddig már messziről szóltak, jelezték, hogy jönnek. A madár fordult egyet a terület fölött, és a beülőn landolt.

Ahogy leszállt, szinte azonnal korrogni kezdett.

Olyan volt, mintha hívna valakit. Nagyon hangos, messze hangzó korrogás volt. Szinte átütötte a les falát, magamon éreztem a holló hangját.

És nem tévedtem. A hegygerinc fölött szinte azonnal megjelent a másik holló, aki egyenesen az etetőtéren landolt. Az első madár sem várt tovább, társa mellé röppent.

A hollók jelenléte úgy látszik az ölyvek számára is megadta a kezdő lökést. Egyből érdeklődőbbé váltak.

Amíg a két holló egyenlőre csak szemezgetett a táplálékkal,  

addig az ölyvek nem vártak tovább. Pár perc leforgása alatt többen is megjelentek a területen, és a hollókkal ellentétben egyből a lényegre tértek.

A hollók aztán nem maradtak tovább. Az egyre több ölyv, és az egyre több kakaskodás miatt elrepültek. Kicsit sajnáltam, de az ölyvek adtak annyi látnivalót, hogy nem értem rá ezen gondolkodni. Szinte folyamatos volt az erőfitogtatás, viaskodás.

Folyamatos volt a látnivaló a földön és a levegőben is. Próbáltam lekövetni az eseményeket, legtöbbször sajnos nem sikerült, de azért volt, hogy betalált egy-egy kocka. 

Érdekes volt a madarak táplálkozási stratégiája is. A fiatal egyedek szinte kivétel nélkül a frissen kirakott belsőséget vették célba. Az öreg madarak között viszont kettő is volt, amelyik nem bocsátkozott verekedésbe, hogy odaférjen a nagyobb halomhoz, hanem néhány fenyegető szárnyemelés után inkább odébb sétált.

És a fűben heverő, korábban széthordott kisebb koncok után kutatott. Szinte szisztematikusan járták végig az etetőteret, kerülve a két, néha három civakodó fiatalt, és a megtalált falatokat szedegették össze.

Jól és gyorsan telt a délután. Azon kaptam magam, hogy elfogyott a fény. A naplementét eltakarták a felhők, és az ölyvek is megfogyatkoztak. Már csak két fiatal madár ücsörgött jóllakottan a földön.

Semmiképp sem akartam elzavarni őket, így én is vártam. A nap végül egy paprikás jelenettel ért véget. A két ölyv se szó se beszéd, váratlanul egymásnak ugrott. Úgy verték egymást, mintha az életük múlna rajta. Nem is értettem, hiszen mindegyik degeszre tömte már magát.

Hosszú percekig csépelték egymást. Elfáradhattak, mert a végén csak szuszogva feküdtek egymással szemben.

Aztán, mint amilyen váratlanul összeugrottak, olyan váratlanul abba is hagyták, és egyszerre hagyták el az etetőteret. Ki érti ezt? Fiatalság, bolondság! :)


Pécs, 2015. január 18.

Jó forgalom

Sokszor jár azon az eszem, hogy milyen jó lenne, ha folyamatosan nyomon lehetne követni a madáritató történéseit. Vajon milyen fajokról maradok le, amikor nem vagyok ott? Persze a nyomokból sokat ki lehet olvasni. Kb két hete a medence szélén megjelentek sárga, magokkal teli ürüléknyomok. Ebből már kitaláltam, hogy milyen madár jár be titokban. Így annak reményében, hogy sikerül őt elkapnom, na meg a legutóbbi királykás eset adta lendülettől vezérelve, a hét vége felé pár órára beültem leskelődni. A fotózások előtt már gondolni kell a lesben az üveg páramentesítésére is. Még azzal voltam elfoglalva, amikor máris mozgást láttam a közelben. Cinege csapat érkezett. Még jó, hogy kerestem egy már páramentes foltot, ahol ki tudtam fotózni, mert így sikerült a néhány perce kihelyezett szederágon lekapni az odaszálló barátcinegét.

Jó kezdés, pont ahogy szerettem volna. Az itató környékén szépen színesednek a szederlevelek, kézenfekvő volt, hogy ezen a napon valami ilyesmivel próbálkozzak. Két barátcinege volt, közös fürdőzésbe kezdtek. 

Egymás után jöttek a cinegék, jó volt nézni az önfeledt pancsolásukat. Aztán hirtelen felpörögtek az események. Az itató szélén megjelent egy királyka. Gyorsan kellett reagálnom, mert nem a medence végébe szállt, hanem a kunyhóhoz meglehetősen közel, az itató szélére helyezett fatörzsre. Láthatóan a víz érdekelte, de a jó helyeken cinegék fürödtek, így oda nem mert menni. Helyette a víz tetején úszó levelekre próbált meg leszállni. Azok viszont nem bírták el a súlyát, egyből lesüllyedtek, a királyka meg mindig kirebbent az itató szélére. Annyira gyorsan történt minden, hogy ezeket a csobbanásokat nem is tudtam lereagálni, de amikor a víz mellett forgolódott, pár rövid sorozattal le tudtam fotózni.

Egy méteren belül volt, szabad szemmel is nagyon szép látvány volt, de a fotókon megjelenő részletektől teljesen elájultam. 

A királyka megpróbált még néhányszor leszállni a levelekre, de mivel ez nem volt eredményes, továbbállt. Még 10 perce sem ültem a kunyhóban, de már ennyivel is bőven elégedett lettem volna. De a forgalom nem állt le. Csuszka szólt a les fölötti fáról, és a következő pillanatban már a víz mellett nézelődött. 

Szintén nem az az egy helyben ülős fajta, pár kockát engedett, míg kortyolt párat, aztán már ismét a lombkoronából szólt vissza. A csuszka után volt némi szünet, aztán a les melletti bokorra valami leszállt. Takarásban volt, nem láttam, csak az erőteljes szárnycsapásaiból gondoltam, hogy nem cinegéről van szó. Kicsit várt, míg megmutatta magát, de mivel nyugodt volt a környék, csak lemerészkedett a víz mellé. Meggyvágó volt. 

A nap folyamán jött még egy példány. Nem fürödtek, gyorsan ittak pár kortyot, aztán már el is repültek. Azért mindkettőről készült néhány fotó.

Na, alakul a napi fajlista. :) Reméltem, hogy a les fölött csicsergő tengelicek is csak gyarapítani fogják ezt. Így lett. Egy öt példányból álló csapat lepett meg. Inni érkeztek.

Kedves, szép madarak. Jól mutatnak tükörképpel is.:)

A következő szereplő két fekete rigó volt. A tőlük megszokott ricsajozással érkeztek.

A rigók még a víz mellett voltak, amikor a másik hangoskodó társaság közeledett. Három szajkó közeledett, recsegve, riasztva. A nagy hangzavarra a rigók el is mentek. Mire a szajkók megérkeztek, üres volt a terep. Egyből birtokba is vették az itatót.

Egymás után csobbantak a vízben. Az egyik viszont olyan közel akart fürdeni, ami eddig teljesen szokatlan volt, hogy rá kellett szólnom a lesből, mert teljesen telefröcskölte a les üvegét. Nem vette túlságosan zokon, kiugrott a medence szélére, és méltatlankodva bámult a les felé. 

Majd mikor felszabadult a távolabbi fürdőhely, oda ugrott be, és csak úgy beleült a vízbe, mintha csak áztatta volna magát. :)

A nap zárásaként pedig a már említett, sárga nyomokat hagyó vendég is megérkezett. Az itató mellé léprigó szállt le.

A közeli öreg tölgyesben van fagyöngy szép számmal, annak a sárga termését eszik az évnek ebben a szakában a léprigók. Az elfogyasztott fagyöngy magja pedig az ürülékükben is megjelenik. Erről a nyomról nagy bizonyossággal felismerhető a madár, még ha nem is látjuk. Rendkívül óvatos volt. Leszállás után feszülten figyelt egy darabig.

Aztán ivott pár kortyot, majd elrepült.

Micsoda nap volt! Lassan itt a tél, és mégis milyen jó forgalom van a víz mellett...


Pécs, 2014. november 15.