billegetőcankó

Délután az iszapon

A partraszállási akció meglepően jó eredménnyel zárult, így addig üsd míg meleg alapon, hamarosan ismét a délutáni, kellemesen meleg, puha iszapon feküdtem. A rovarok után szaladgáló barázdabillegetőket figyeltem. Két fiatal madár volt. Ha más nincs a porondon, rájuk azért általában lehet számítani.

Most szerencsére hamar akadt más társaság is. Billegetőcankó közeledett.

De nem csak úgy elszaladt a lessátor mellett, mint ahogy az sokszor történni szokott, hanem közvetlenül előttem mutatta magát a szép délutáni napsütésben.

A cankó belépdelt a sátor takarásába, nem tudtam tovább követni. Azonban kicsit távolabb újabb alak tűnt fel az iszappad és a víz határán. Nem partimadár volt. Egy réce közeledett. Már pár napja kiszúrtam őket. Csak eddig jó messzire kikerülték a lest. Most azonban ez a példány egyenesen felém tartott. Egy csörgő réce volt.

Jó előre ráállítottam az objektívet, ez egy nagyon éber, óvatos madár, a legkisebb óvatlan mozdulat is elriaszthatja. A csörgő azonban látszólag rá sem hederített a sátorra. Csőrével folyamatosan a híg iszapot szűrte, és szinte hason csúszva tolta magát előre. Már nagyon közel volt, teljesen kitöltötte a képmezőt.

Nem mertem visszahúznia zoomot, biztosan elriasztottam volna. Így nem maradt más, mint erősen koncentráltam a vízszintre, hiszen itt utólagos vágásra már nem lett volna lehetőség. És reménykedtem, hogy a madár minden alkatrésze bent marad a keretben.

Még soha nem láttam ilyen közelről ezt a madarat, még nem is fotóztam soha, így ez még fokozta is az izgalmakat. A távolról egyszínű barnának látszó récén gyönyörűen kirajzolódott a finom mintázat, és a néha elővillanó zöld szárnytükör. Remek volt. A madár ébersége vetett véget a varázslatos pillanatoknak. Felfigyelt a fényképező hangjára, és igaz nem riadtan, de határozottan rácsúszott a vízre, és kiúszott a látótérből.

Persze utánafordultam, a zöld környezetben talán még szebb volt. A réce elment, de jött helyette egy kis kócsag. Már azt lehet mondani, hogy menetrendszerűen. Most a műsor egy tollászkodással kezdődött.

Majd mozgalmas halászattal folytatódott.

Nem tudom, hogy ez egyedi vérmérséklettől függ-e, de egyik-másik kis kócsag a rárepülős technikát alkalmazza halfogás közben. Néhány szárnycsapással rárepül a zsákmányra, amit rekedt kiáltással kísér.

Többször visszatért, és majd mindig sikeres is volt. Sorban emelte ki a halakat a vízből,

nem ritkán némi zöldséggel együtt.

Minden esetre a rárepülős technikát többször is volt alkalmam megfigyelni, és néhányszor sikerült is lefotózni.

A kis kócsag halászatának szüneteit kitöltötte egy vízityúk érkezése,

és a billegetőcankó újbóli feltűnése. Most talán még közelebb jött, mint az előbb.

De a legnagyobb izgalmat egy sárszalonka megjelenése okozta. Már messziről kiszúrtam, hogy felém tart. Jó sokáig eltartott, míg a közelbe ért, de nagyon bizakodó voltam, mert olyan környezetben mozgott, ami nekem is nagyon tetszett. A sekély vízben táplálkozott, és mivel most a nádas volt a háttér, gyönyörű zöld volt körülötte minden. Ilyet szeretnék! Már csak a szalonkának kell közelebb érnie. Néhány kockát már azért rálőttem, de milyen jól tettem, mert ezen a ponton a madár megállt.

Nem gondolnám, hogy megijedt, egyszerűen megfordult, és ugyanabban a lassú tempóban táplálkozva visszasétált, amerről jött. Majd olyan jó húsz méterre megtörtént, amiről csak álmodoztam. Mint az énekesmadarak a madáritatóban olyan fürdőzésbe kezdett. Önfeledten pancsolt a sekély vízben. Gyönyörű volt a látvány az objektíven keresztül, ám sírni tudtam volna a tehetetlenségtől, hogy ez nem közelebb történik. De ez még nem volt minden. Ezek után a szalonka kisétált az iszapra, és vagy tíz percen keresztül tollászkodott. Az élmény fantasztikus volt, ilyet még élőben nem láttam, de a távolság miatt sajnos fotó nélkül ért véget. Örültem, hogy láthattam ilyet, de bosszús is voltam, hogy nem tudtam fotózni. De hát ilyen is van kérem szépen. Hasonló gondolatok közepette néztem körül, van-e valami a láthatáron. Semmi. Azaz valami mintha balra, a gyékénysávban mozdult volna. Hű, a vörös gém.

Nahát itt a koma ismét. Ez nagyszerű. Ám most nem mutatkozott nyíltan, bent leselkedett a takarásban. A vörös gém halászati stratégiája szöges ellentéte a kis kócsagénak. A vörös gém hosszú percekig állt mozdulatlanul, mire egy-egy halat kikapott a vízből. Utána lassú léptekkel továbbsétált a növényzet takarásában. Sokszor csak a csőrét láttam kikandikálni.

Ahogy figyeltem a bujkáló madarat, feltűnt valami. Rájöttem, hogy miért vörös a vörös gém. A tollazatának színe gyakorlatilag megegyezik az elszáradt gyékénylevelek színével. Beállva közéjük teljesen észrevehetetlen. Tökéletes kapcsolat az élőhely és a madár között. A gém vagy fél órai rejtőzködés után végre kiért egy nyíltabb részre, ahol még halászott is a kedvemért.

De egy-két vízbecsapás után vissza is sétált a takarásba. Micsoda madár! És micsoda élmények megint. Jó délután volt.


Pécs, 2015. augusztus 26.

Csak egy csillaghullós hajnal

Csillagos az ég. A vékony sarlójú hold is elég fényt ad, hogy jól lássam az utat a gáton. A tutaj felé tartok, miközben a csillagokat bámulom. Elvégre augusztus van. És nem hiába, az égbolton hullócsillag fénye húz át. Remélem jó előjel a hajnali fotózáshoz. Érezhetően lassabban világosodik már, de nem telik unalmasan a várakozás. Miután elhelyezkedtem a lesben, hamar megélénkült a víz. Bár nem sokat látni, mégis árnyak rajzolódnak ki előttem. Fehér alakok közelednek. A mozgásukból már tudom, kanalasgémek táplálkoznak előttem. Mivel a fotózásra gondolni sem lehet még, így csak figyelem őket. Össze-vissza cirkálnak az öbölben, és egyre közelebb kerülnek. Olyannyira, hogy 3 méternyire közelítik meg a lest. Hát ezt nem hiszem el! És a hajnali fények még sehol. A kanalasok nagyon nyugodtan viselkednek, vagy fél órán keresztül vannak a közelemben. Tollászkodnak, vagy szűrik a vizet. Már reménykedem, hogy megvárják a napkeltét, sajnos nem így lett. Mire megérkezett a lővilág, a kanalasgémek elhúzódtak a tutaj közeléből. Nagyon nagy élmény volt, még soha nem voltam ilyen közel hozzájuk, fénykép azonban nem lett a találkozásból. Csöppnyi bánatomat az iszappadon feltűnő billegetőcankókkal feledtetem.

És a napfénnyel megérkező bíbicekkel. Az iszapon csipegetve szép lassan a közelembe értek.

A fény nagyon szépen játszik a tollaikon.

Nem bántam, jól jöttek ezek a szép fényképek, meg hát látványnak sem volt utolsó.

És legalább volt mit fotózni, a víz amúgy is üres volt. Egészen addig, amíg egy rétihéja elég alacsonyan át nem repült a terület fölött. Erre támadt egy kisebb riadalom, amire a szomszéd öbölből pár füstös cankó átröppent a tutaj elé. Hát ez remek. Szerencsére nem vártak sokat, egyből táplálkozni kezdtek,

és az egyik példány a lest megcélozva egyre közelebb ért.

Nem került be a teljes ellenfénybe, mint ahogy szerettem volna, de azért a piros "alkatrészek" így is nagyon szépen világítottak az elkészült képeken.

Szép ez a madár na. :) A cankó ütemes léptekkel elsétált a les mellett.

Nem lehet megszokni ezt a közelséget, izgalmamban alig tudom a képmezőben tartani.

Pár perc után az iszappadon tűnik fel újra, a rövidebb úton csatlakozott a társaihoz.

A füstösök elhúzódtak, a víz megint kiürült, maradtak a szárazon mozgó bíbicek, és billegetőcankók.

Igaz, hogy a kanalasgémek túljártak az eszemen, de azért nem volt olyan rossz a reggel. Bár azt még most sem tudom, hogy szabad-e hinni a hullócsillagoknak. :)


Pécs, 2015. augusztus 9.

Esti pillanatképek

A füstös cankós reggeli élménycsomag másnapig is kitartott bőven, így nem csoda, hogy késő délután ismét a tóparton találtam magam. Viharjelzés ide vagy oda, újra füstös közelségben akartam lenni. A délutáni fotózásnak azért megvan az a veszélye, hogy az elzavart madarak lassabban térhetnek vissza. Most így lett. Elég sokáig csak az iszappadon kergetőző réti és az időnként felröppenő billegetőcankókat lestem.

A kis kócsagok is inkább csak nézelődtek a terület széléről.

Nem telt túl izgalmasan az a pár óra. Be is felhősödött, na mondom mára ennyi. De aztán mégsem. Kevéssel naplemente előtt a felhők elhúzódtak, és a vízre is megérkeztek a füstös cankók. A legszebb fényekből nem sok, talán 15 perc volt már csak hátra. A füstösök elég messze, közöttünk egy iszappad is van. Vajon lesz ebből valami? A cankók mintha meghallották volna, megindultak felém.

Ó, alakul a helyzet. Egyre közelebb ért a csapat. Gyorsan haladtak. Csőrüket a vízben tartva szinte futva táplálkoztak. Volt közöttük megint két szép, sötét példány, megpróbáltam az egyikükre koncentrálni.

Hű, rettenetesen gyorsak voltak, a képek zöme be is mozdult. De azért szerencsére egy-két közeli pillanat élesen került a memóriakártyára.

Tényleg azt lehet mondani, hogy csak percekig tartott a varázslat, mégis jó érzéssel bújtam elő, miután nagy hirtelen lement a nap. Rövid, de annál lényegesebb mozzanat volt a füstösök életéből.


Pécs, 2015. augusztus 4.

Új hely, új remények

Csak elérkezett az elkerülhetetlen. Július első felében a tó vízszintje annyit csökkent, hogy a tutaj végképp megfeneklett. Ezzel együtt a mederfenék nádtorzsás része is egyre tolakodóbban mutatta magát, hát nem volt mit tenni, elköltöztettem a lest. Persze tudtam, hogy ez be fog következni, így a forgatókönyv is készen állt már. A tavalyi tapasztalatok alapján már tudtam, hogy a tónak mely részében fogom a tutajt újra vízre bocsátani. A manővert egy délután alatt meg is oldottam, és pont úgy adódott, hogy másnap hajnalban ki is tudtam feküdni. Hát nem kellett volna. Azonkívül, hogy végignéztem egy szép napkeltét, gyakorlatilag más nem nagyon történt. Hát ilyen is van kérem szépen. Na de mi lenne ha egy sikertelen nap mindjárt a kedvünket szegné! Pár napra rá eljött a következő lehetőség is. Hajnalban már nem olyan sietős a fotós dolga, mint egy hónappal ezelőtt, ráérősen is ballaghat a les felé a jótékony sötétségben. Elmélkedni is van ideje. Emlékszem mennyire más volt a helyzet, mikor évekkel ezelőtt, először elkezdtem sötétben kijárni. Az emberben akaratlanul is van némi félelem, civilizációs ártalom az éjjeli természettel kapcsolatban. Azóta sok minden változott. Én is megtanultam, mint Vuk, hogy a sötétség a legjobb barátunk. :) Ilyen gondolatokkal sétálok a gáton. Közel járok már, és bár a madarak nem láthatnak, tudják, hogy valaki közeledik. Hangos kiabálással ugranak fel a vízről. Ez azért biztató! :) Be a lesbe, jöjjön, aminek jönnie kell! Ilyenkor általában egy rövid szunya szokott következni, de most a sok izgalmas hang nem hagyott aludni. Ahogy eltűntem a lesben, szinte azonnal jöttek vissza a madarak, és mindenhonnan a kiáltásaikat, csobbanásokat hallottam. Persze látni még semmit nem láttam belőlük. Lassan bontakoztak csak ki a formák, mozgó alakok. A sekély víz és az iszappad határán cankók mozogtak. Szép lassan az is kiderült, hogy mifélék. Réti cankók voltak. Fotózáshoz még nagyon kevés volt a fény, így csak figyelgettem őket. Az iszapról, vagy a sekély vízben lépdelve csipegettek, táplálkoztak. De amikor egymás mellé értek, hirtelen fenyegető, rivalizáló pózba vágták magukat, és egymásnak ugrottak. Ejha! Erre a jelenetre azért már ellőttem pár kockát, lesz ami lesz. Hát meglehetősen művészire sikeredett, de talán a lényeg látszik. :)

Sosem láttam még ilyen pillanatokat. A cankók néhány összeugrás után ugyanúgy folytatták tovább a táplálkozást, mintha nem is történt volna semmi. Na persze ez a rövid közjáték kellően felpaprikázott, már alig vártam, hogy jöjjön némi fény, hátha megtörténik újra. Persze a madarak mozgása mit sem csökkent, sőt. Újabbak érkeztek. Billegetőcankók mutatták meg magukat.

Nem maradtak sokáig. A nádszegély takarásában folytatták napi tevékenységüket. Szerencsére a réti cankók folyamatosan lekötötték a figyelmemet. A nap is felkelt már, fény és záridő is van elég. És akkor az egyik madár ismét fenyegető pózba vágta magát.

Felpillantok a keresőből, aha itt a másiki madár is. Feszült a pillanat, amikor egymás mellé érnek.

Na vajon lesz bunyó? Lett, csak a nádszegély mögött. Erről lemaradtam. De sebaj, van még a reggelből, hátha. Az összetűzés után az egyik madár jobbra, a másik balra távolodott. Milyen szerencse, hogy én pont útba estem az egyiknek. :) Szépen közeledett a tutaj felé.

Egyre jobban kitölti a madár a képmezőt. Vigyáznom is kell, hogy rendben legyen minden a vízszinttel. Ekkor a cankó váratlan dolgot művel. A víz alól kikap egy kishalat.

Nem fukarkodtam a sorozattal. Még nem is láttam halat zsákmányolni, mindig csak apró férgeket szedegetnek. Azért látszott, hogy ő sem ehhez van szokva. Forgatta, letette, felvette, próbálta a helyes irányba igazítani. Majd nemes egyszerűséggel lenyelte.

Micsoda reggel! Miközben a cankó mutatványára koncentráltam, észre sem vettem, hogy egy kis kócsag tűnt fel a színen. Méghozzá a gyönyörű kora reggeli nap ellenfényében.

Hát hiába na, aki egyszer megízleli az ellenfényes fotók hangulatát, az utána már nehezen szabadul. :) A kócsag pedig komótos léptekkel haladt a megfelelő irányba,

hogy aztán az aranyhídon átkeljen a túloldalra.

A kócsag elsétált, jöhetnek ismét a cankók. Jöttek is.

Némelyik egészen közelre.

A nyugalom nem sokáig tartott. Úgy tűnt még egy csete-paté kijut mára. Az iszapon ismét egymásnak feszültek az indulatok.

Erősen koncentráltam én is, ma már nem lesz több esélyem. És akkor összeugrottak.

Úgy látom a réti cankóknál sem babra megy a játék. Fülig ért a szám, mondanom sem kell. :) Mi jön még ma reggel? Néhány habitus kép,

és néhány portré. Több esetben is olyan közel jöttek a madarak, hogy kézzel is elértem volna őket. Az egyik legintenzívebb élmény számomra, amikor egy vadmadár olyan közel kerül az emberhez, hogy a szemébe nézhetünk. Ez a tutaj segítségével már többször megadatott, de újra és újra átélni felemelő érzés.

A madarak azt hiszem ezen a reggelen kitettek magukért. Egy szavam se lehet. A végére még egy bíbic is beesett. Talán egyike azoknak, melyeket májusban még fiókaként láttam a tó másik szegletében.   


Pécs, 2015. július 20.

Semmi sem tart örökké

3:15, felpattannak a szemeim. Ébresztőóra sem kell. A tóparton már rutinszerűen húzom fel a csizmát. Irány a víz. Kíváncsian várom, mit tartogat még számomra a tómeder. Kis izgalom azért van bennem, éjszaka erős szél volt a betörő hidegfront miatt, nem tudom a sátor bírta-e a megpróbáltatásokat. Nincs gond, áll mint a cövek, de igazítani kell rajta, vagy két métert kúszott el a víz, nem lesz jó a látószögem. Volt egy kis dagonyázás, szinte hígfolyós az iszap, amin feküdnöm kellene. Valahogy azért csak megoldom, fél ötre már bent kuksolok. De nem tudok szundítani. Elég erős széllökések vannak, belülről tartom a sátrat, nehogy gond legyen. Szerencsére minden rendben, szép lassan világosodik. Már nézelődök, várom a madarakat, de nem jön semmi. Üres a placc, csak a víz fodrozódását figyelem a néha felerősödő szélben. A nap is felkelt már, sehol semmi. Majd egy óra múlva tűnik csak fel egy barázdabillegető. Vele múlatom az időt.

Egy kis kócsag tűnik fel a nádas mellett, felém tart. Várok, míg közelebb ér.

Jó irányba igyekszik, mindjárt beér az ellenfénybe. A távolság is megfelelő, szépen kitölti a képmezőt.

A látvány elképesztő. Sötét háttér, szép, körberajzoló ellenfény, gyönyörű madár. Nem siet, szépen le tudom követni a lépéseit.

Az átsétáló kócsag mögött mozgást látok. Ráfordulok az objektívvel. A tavon kikelt fiatal hattyúk úsznak be a látótérbe. A Nap pont mögöttük van. Fantasztikusan színezi a jelenetet. Lassan mozognak, táplálkoznak. Az egyik tollászkodik is, majd hirtelen kitárja a szárnyait, és verdes párat. Gyors sorozat, hmm, nem is rossz. :)

Rajta maradok a hattyúkon. A látvány magáért beszél. A napfény gyönyörű becsillanásait próbálom a képekbe szorítani, miközben a hattyúk lassan úszkálnak a legjobb helyen.

Nagyon szép, amit látok. A fénygömbök némelyike szivárvány színben pompázik. A pihenő hattyúval együtt csodaszép a látvány.

A hattyúk szép lassan tovább állnak. Elmúlik a varázslat.

Újabb félóra szünet. Semmi nem jön. Majd valahol távol, az iszapcsíkon megjelenik egy billegetőcankó. Sokáig kell várni, mire közelebb ér. Sokat matat az iszapban.

Ő is majd elmerül abban az iszapban, amin nekem fent kell maradnom. Lássuk be nem volt könnyű dolgom. :) A cankó nagyon hálás téma. Percekig a sátor előtt matat. sikerül néhányszor teljesen tiszta környezetben fényképezni.

Többször is előhúz valamit az iszapból, elmélyülten táplálkozik

A cankó is távozik. A víz továbbra is üres. Sehol egy gólyatöcs, sehol egy füstös cankó. Csak egy szürke gém száll le elém. Figyel egy darabig, majd tollászkodni kezd.

Van idő fekvő és álló kompozícióra is. Alaposan áttúrja a tollazatát.

  

Majd legvégül ürít egyet.

Na, így teljes a piperészkedés. :) A gém aztán elrepül, nekem is mennem kell. Nem tudom mi történhetett a gólyatöcsökkel, hogy eltűntek. Talán a hidegfront elvitte őket. Tulajdonképpen nem bánom. Így is várakozáson felüli volt az elmúlt egy hónap.


Pécs, 2014. augusztus 13.

Birodalmi lépegetők

A júliusi telihold napján voltam először fotózni a tómederben. Megint telihold van. Eltelt egy hónap, és én megint a vízparton sétálok a sötétben. A legutóbbi közeli gólyatöcs fotók annyira felvillanyoztak, hogy minden lehetőséget meg akarok ragadni, nincs is erre jobb alkalom, mint a vasárnap hajnal. Bujkálós a hold, nincs olyan erőteljes holdvilág. 4:20 van mikor a sátorban végzek az előkészületekkel. Még messze a lővilág, van idő kicsit szunyókálni, és hallgatózni is. Sokat változtak a vízpart hangjai egy hónap alatt. Míg júliusban sötétben is hangzavar volt a madaraktól, addig most néma csönd uralja a vizet és a nádast. Halk csobbanások, könnyű léptek apró nesze, néha egy gyors szárnysuhogás jelzi csak, hogy azért a madarak itt vannak, csak elcsendesedtek. Jó hallgatózni, és találgatni, hogy vajon mi is mozog a közelben. Ilyen hangulatban várom a reggelt, és néha kikémlelek, hunyorogva lesem, hátha elkapok egy-egy sziluettet. Ilyenkor is érdemes azért a fotóval próbálkozni, mert ez az az időszak, amikor a nagyon hosszú záridő, és a napkelte előtti speciális fényviszonyok, vagy inkább fénytelenség miatt nagyon különleges képek születhetnek. 5:23-kor lövöm az első képet egy a közelben szedegető billegetőcankóról.

Nagyon szép, lilás színek jelennek meg a fotón. Pár percig előttem van, próbálkozok, a legtöbb kép használhatatlan lesz, de akad még egy, ami érdekes. A kattogó fényképező hangjára megáll a madár, de nevéhez illően, hevesen billegeti a testét. Csak a feje lesz éles.

A cankó továbbáll, még mindig nem kelt fel a nap, de már világos van. A sátor fölött kis kócsag repül át. Szépségéhez a legkevésbé sem illő recsegő hanggal száll le a vízre.

Kicsit nézelődik, majd elindul halászni. Nem marad előttem, csak óvatoskodó járását tudom fotózni. Nagyon szép madár. A sötét háttér csak kiemeli a tollazat finomságát.

Megint egyedül maradok. A nap lassan előbújt a horizont mögül, de szinte azonnal eltakarták a felhők. Elmaradt az aranyló hajnal. Nincs sok látnivaló, csak a billegetőcankó jön időnként, teszi megszokott köreit.

Kicsit később két madár száll le a szemközti szárazulatra. Vadgerlék. Szokatlan látványt nyújtanak a tómederben. Bár többször megfigyeltem már, hogy örvös galambok is bejárnak inni. A gerlék a száradó iszapon szedegetnek valamit. Elég idegesek, nem is maradnak sokáig.

Újabb szünet. Üres a víz előttem. Majd fél óra is eltelik, mire jobbról elkezd fodrozódni a víz, és besétál a látótérbe egy gólyatöcs. Na, mindjárt vidámabb lettem. :)

Jön-megy csipeget a vízből. Élvezem a látványt. Nem görcsölök már, ha közelebb jön jó, de ha nem akkor is. :)

A töcs nem marad sokáig egyedül. Rövidesen még három társa követi. Így már négyen cirkálnak előttem. Persze akad közöttük közeli is. :)

Szórt fény van, gyönyörűen exponálható a fehér tollazat. Imádom ezt a madarat! :)

Ekkor azonban olyan történt, amit eddig nem láttam. A napról-napra csökkenő víz miatt az előttem lévő vízfelület is kettéoszlott, és balról kialakult egy kis zárt pocsolya. Ezt célozta meg az egyik töcs, és az helyett, hogy átrepült volna, fogta magát, és átfutott a már szárazon álló részen.

Nagyon mókás látvány volt. Most látszott igazán, hogy milyen nyakigláb ez a madár. :)

A jelenet többször megismétlődött, oda és vissza is. És a közben előbújó napfényben varázslatos dolog történt. A háttérben álló növényzetet a napsugarak csodálatosan megszínezték. Mintha lángolt volna a vízpart. Izgalmas képek születtek.

A szárazulaton mozgó gólyatöcsökkel kapcsolatban még egy érdekes dolog feltűnt. A víz és az iszappad szegélyén folyamatosan jöttek-mentek a billegetőcankók is, és amikor a töcsök kilépdeltek a vízből, akaratlanul is keresztezték egymás útját. Az egymás mellé kerülő madarak közötti méretkülönbség egyből szemet szúrt. Igyekeztem legalább egy olyan képet készíteni, ahol ez megfelelően látszik is. Bár nem vagyok egy nagy Csillagok háborúja rajongó, soha nem voltam képes végig nézni, de egyből a filmben szereplő birodalmi lépegetők jutottak eszembe a jelenetről. :)

Közben a vízen is volt mit nézni és fotózni. A gólyatöcsök nagyon aktívak voltak.

Nagyon örültem még egy momentumnak. A gólyatöcsnek nagyon szép, piros szeme van. Az eddigi képeken ez nem nagyon látszott, most viszont szerencsés irányból tudtam őket fotózni, és egyből feltűnt, hogy a piros írisz gyönyörűen látszik a szemükben.

Már ennyi történéssel is bőven elégedett lettem volna, de még nem ért véget a reggel. Ismét a sátor mögül érkezett a meglepetés. Füstös cankó huppant le a sekélyebb részre. Sokat szemeztem már vele az elmúlt egy hónap alatt, de mindig reménytelenül messze mozogtak, esélyt sem adva a fotóra. Gyönyörű fekete, nászruhás egyedeket is láttam, ám mostanra már átvedlettek nyugalmi tollruhájukba. Sebaj, most itt állt előttem. Nézelődött, majd tollászkodni kezdett, és egy gyors mozdulattal ki is húzta az egyik tollát, ami egy darabig ott lebegett mellette.

Szép csendélet volt, nyugalmat árasztó. A tollat aztán lassan elsodorta a víz, a cankó meg egy lábra állt és elszenderedett. Még az sem érdekelte, amikor egy fiatal szürke gém szállt le mellé.

A füstös csak szendergett, mialatt a gém, szépen elsétált mögötte,

és komótos halászatba kezdett. Nem volt túl sikeres, de amíg a cankó aludt, követtem a kamerával, és sikerült pár vízbecsapós pillanatot elkapni.

Míg a szürkével voltam elfoglalva, a füstösök megszaporodtak. Amikor felpillantottam a keresőből, már hárman voltak előttem, és egy negyedik pedig jobbról úszott be a képbe.

Meg is lepődtem a látványon. A partimadaraktól azt szoktuk meg, hogy hosszú lábukkal gázolnak a vízben, ez meg mint a récék úgy úszott be elém. De még jó, hogy lekövettem a mozgását, mert az egyik pillanatban gondolt egyet, és pár szárnycsapással a többi füstös mellé röppent. Így szépen meglett a felugró mozdulat.

Nagyon örültem a kis füstös cankó csapatnak, és szerencse, hogy volt még nálam memóriakártya is. Bajban lettem volna, mert gyorsan fogyott a háttértár kapacitása. :)

Amíg messzebb keresgéltek, többször felpillantottam, hátha történik valami közelebb is. Történt is. A billegetőcankó rendszeres időközönként trappolt el mellettem.

Sőt, egy gyönyörű portéval is megajándékozott. Az objektív közelpontja környékén megállt pár pillanatig. A portré lehetősége adva volt.

E rövid kis közjáték közben az egyik füstös már egészen közel matatott a vízben. Élvezettel néztem a keresőben egyre nagyobbá váló madarat, amint a táplálkozásba belemerülve közeledett.

Érdekes a füstös cankók táplálkozási stratégiája. Szinte megállás nélkül, sokszor futva közlekedtek, és gyakran fejüket a víz alatt tartva próbáltak elkapni valamit.

Egyszerűen csodálatos ez a madár. Nem tudtam betelni vele, főleg, mikor már majdnem a teljes képmezőt kitöltötte.

A füstös aztán elhaladt mellettem. Egyből visszanéztem a képeket, és a jóleső megelégedettség mámorában kezdetem el pakolni, mára ennyi elég is volt. Pakolás közben láttam, hogy a billegetőcankó megint elém ért. Na jól van, veled kezdtem a napot, veled is fejezem be. :)

Hát nem semmi egy reggel volt. 10 gigányi anyaggal mentem haza, nálam ez rekord. :)


Pécs, 2014. augusztus 11.

Billegetők

Sátrat bontottam. De előtte természetesen még fotóztam egyet. :) Leshelyem már több mint két hete áll a tómederben. Úgy döntöttem, hogy az erősen lecsökkent vízszint miatt itt nem erőltetem tovább a fotózást. A tómeder, a vízfoltok és iszappadok váltakozásai miatt, nagyon tagolt lett, és nehézkessé vált a megfelelő nézőpont kiválasztása. De egy hajnali les még bennem volt. A korábban megfigyelt havasi és sarlós partfutók nagyon izgatták a fantáziámat, így még egy koránkelést rászántam a dologra. A sátorral, a célnak megfelelően, az iszappadot céloztam meg, nem pedig az egyre zsugorodó és az egyre több kilátszó nádtorzsa miatt egyre "tüskésebb" vízfelületet. Nehezen hajnalodott, és tulajdonképpen az egész reggelt erős fényhiány jellemezte. Sőt, néha még az eső is eleredt. Ebben a semmilyen időben ez első madarak a sárszalonkák voltak. Kettő is leszállt elém, és a csepergő esőben táplálkozni kezdtek.

Az elmúlt napokhoz képest most egészen közel kerültek hozzám. Élvezettel turkáltak az iszapban.

Szinte végig együtt mozogtak, nem nagyon távolodtak el egymástól.

Nagy kedvencem ez a madár, nagyon örültem, hogy ketten is megleptek. Egy bánatom volt csak, hogy nem jöttek ki a tiszta vízfelületre, így be kellett érnem a nádtorzsás képekkel.

Ha meg egy kicsit tisztább helyre értek, akkor a mögöttük lévő szürke iszapcsík törte meg a szép zöld környezetet.

A szalonkák eltávolodtak, egy időre kiürült a látóterem. A reggel meglepetése rövid üresjárat után következett. Egyenesen a sátor előtti placcot célozta meg egy billegetőcankó. Nagyon megörültem neki.

Több percet elidőzött előttem, nevéhez híven folyton billegette a testét, közben alaposan bejárta a területet, keresgélt.

Annyira közel jött, hogy egészen jól hallhatta a fényképező kattogásait. Néhányszor fel is kapta a fejét, és meredten bámult az objektívbe. Nem is kell közreműködőbb modell. :)

Természetesen a barázdabillegetők is megérkeztek. Volt nagy kergetőzés a sátor körül, és a sátor tetején is.

És persze a kis lilék is megjelentek, nagyon szigorú tekintettel. :)

Ezzel tulajdonképpen vége is lett a reggelnek. A partfutókat ma nem láttam, de nem bántam, elég volt ez is egy napra. És tulajdonképpen az elmúlt két hétre is. Hat alkalommal feküdtem ki, ebből öt hajnal volt. Rengeteg fotót készítettem, és azt hiszem pár emlékezetes pillanatot is átéltem. Jó volt.


Pécs, 2014. július 27.

Tóparti kitekintés

Az elmúlt évben ebben az időszakban fotóztam különböző belvizes területek mellett. Az idei, jóval kevesebb csapadék miatt ezek a lehetőségek megszűntek. Ugyan felkerestem ezeket a helyeket egy kis emlékidézésre, de madarak helyett kukorica táblát, feltárcsázott területeket találtam. Hogy egy kicsit kárpótoljam magam, körülnéztem a Mecsek lábánál elterülő halastavaknál. De milyen jól tettem. Ugyan a tavak teljesen fel vannak töltve, de a teleltető medencék üresen álltak, aljukon kevés vízzel, és nagyobb iszapfelületekkel. És ami igazán megmozgatta a fantáziámat, parti madarak táplálkoztak bennük. Erdei cankó, réti cankó, billegetőcankó, havasi partfutó, sárszalonka! Néhány napon keresztül esténként figyelgettem a kis madarakat, hogy egy kicsit kitapasztaljam a mozgásukat. Az egyik teleltető alkalmasnak is bizonyult a fotózásra. Volt már benne olyan felület, ami egy picit szárazabb volt, és ha rámentem, nem merültem el az iszapban. Péntek este ki is került a lessátor, és a szombat hajnal már kint ért.

Még bőven sötét volt, amikor billegetőcankók landoltak előttem. Igazából csak a hangjukat hallottam. Szerencsémre megvárták a napkeltét is, és tudtam néhány szép habitus fotót készíteni róluk.

Sajnos a többi partimadár elkerült. Lassan induló félben voltam, amikor egy szürke gém és egy kis kócsag landolt a sekély vízben. A kis kócsag azonnal táplálkozni kezdett. Tudni kell róla, hogy ő nem az az egy helyben állós, lesből vadászós fajta. Aktívan mozog, szárnyaival rebbentget, lábaival kevergeti a vizet, és az így felriadó halakkal, táplálkozik. Az én madaram is így tett. Sajnos a helyszín nem volt alkalmas a nagyobb testű madarak fényképezésére, mert a teleltető medence fala nagyon közel volt, így nem adott szép hátteret a történéseknek. De a kócsag szép mozdulatai miatt néhány képet azért megtartottam.


Pécs, 2011. augusztus 14.

Madárparadicsom

Az elmúlt hetet Tolnanémediben töltöttük, hogy a gyerekek még élvezhessék kicsit a nyári szünetet. De, hogy én se unatkozzak, határozott terveim voltak. A nyár eleji nagy esőzések itt is nyomukat hagyták. A Kapos legtöbbször csak méternyi vize a többszörösére duzzadt, és ez a hatalmas vízmennyiség már nem fért a gátak közé. Pincehely határában több hektárnyi rétet, kaszálót, mezőgazdasági területet vett birtokba, soha nem látott, hatalmas vízfelületté változtatva a lapos részeket. A víz az elmúlt hónapok alatt visszahúzódott, csak néhány helyen hagyott hátra mutatóba kisebb-nagyobb foltokat. Az egyik ilyen foltot vettem célba, hogy fotós terveimet megvalósítsam. Ilyenkor ugyanis madarak lepik el ezeket a belvizes területeket. Csapatosan táplálkoznak és éjszakáznak az ilyenkor már sekély tavacskákban. A terepbejárás is ezt bizonyította. Gémek, gólyák, sirályok, récék, bíbicek hangoskodtak, mozogtak a környéken. Egészen nagy példányszámban. És hát, ami igazán lázba hozott, az a partimadarak jelenléte. Ezek az általában északon fészkelő madarak ilyenkor már vonulnak, és csapataikat már meg lehet figyelni a magyarországi vizeken is. Nekem mindig is különlegesek voltak, életmódjuk, megközelíthetetlenségük miatt. Reméltem, hogy most a közelükbe férkőzhetek.

1. hajnal:

Sokat nem is teketóriáztam, másnap reggel már bele is fogtam. Fél négykor kelés, (ez azért nem volt kellemes) ki a területre. Még sötét volt, amikor elfoglaltam jó kis fekhelyem a lessátorban. Amúgy sem láttam sokat, de a sűrű köd miatt még rosszabbak voltak a látási viszonyok. Lassan világosodott. Leginkább csak a hangokból tudtam, hogy megelevenedett a víz előttem. Aztán szépen kibontakozott minden. A közelben 3 szürke cankó táplálkozott. Hosszú csőrüket félig nyitva a vízbe eresztették, és szaporán ide-oda szaladgáltak. Mikor beleakadt valami, gyorsan kikapták a vízből. Olyan fürgén mozogtak, hogy a szürkületben esélyem sem volt éles képet készíteni, szerencsére néha megálltak körülnézni.

A köd eloszlása után fény derült a madárseregre. Zömében bíbicek voltak körülöttem. Csapongó repülésükkel, és jellegzetes hangjukkal betöltötték a környéket. Inkább az iszapon mozogtak, és onnan kapkodták fel a rovarokat.

El is voltam a bíbicekkel, némelyik egészen közel jött. Az egyik iszapnyelven két nagyobb testű cankó közeledett. Ők sem mentek bele a vízbe, inkább a víz és az iszap határán táplálkoztak. Közelebbről jól látszott már, pajzsoscankók.

Sajnos hamar tovább álltak. A nap is egyre följebb kúszott, úgyhogy én is hazamentem.

2. hajnal:

Az első nap eredményessége visszacsábított a helyszínre. Kicsit módosítva a lessátor helyzetén, újra az iszapon ért a reggel. Köd nem volt, és a telihold hatalmas fénye szinte nappali világosságot eredményezett. Sajnos így a madarak is jól láthatták, ahogy a területre érkezek, és később is szálltak vissza a vízre. Az előző napi bíbic tömeg között réti cankókat fedeztem fel. Szerencsére a sátor áthelyezése jobb látószöget biztosított. Ez a nap az övék volt. Több közeli felvételt is tudtam készíteni róluk.

A sátorból ugyan nincs nagy kilátás, de a hangok sokat elárulnak. Nagy pólingokat hallottam. Hát, még egyszer ki kell jönnöm.

3. hajnal:

A korai kelés már rutinosan megy. Megszokottan pakolom magamra a sok holmit, amit be kell cipelnem a területre. 20 perc erőltetett menet. Van abban valami különleges, amikor a sötétben megállok a kis tó mellett, és látom, hogy a víz tele van kisebb-nagyobb foltokkal. Tudom, hogy az mind madár, és ha jól csinálom, akkor szép sorjában az objektív elé kerülnek. Szerencsére ma felhős volt az ég, és tompította a hold fényét. Szépen, észrevétlenül foglalhattam el, most már harmadik leshelyemet. A derengéssel megmozdult a madártömeg. Leginkább hangok sokasága, és a nagyobb testű madarak formájában. A gémek szellemszerűen közlekedtek, és a szürkületben csak sejteni lehetett , hogy hol is vannak.

Napkeltére már teljes volt a kép. Billegetőcankók mozogtak előttem. A partvonalat követve a sekély vízben szépen besétáltak az objektív látómezejébe.

Még őket fényképeztem, amikor kis csapat réti cankó landolt a kb öt méterre lévő iszappadon. Szerencsére ők is felém indultak. Az egyre szebb fényekben szépen pózoltak is nekem.

A korábbi lessátras tapasztalattok miatt javítottam kicsit a kukucskáló lyukakon. Kicsit szélesebb szögben látok ki rajta. Ennek köszönhetem, hogy észre vettem a sátor mellett, kicsit távolabb mozgó cankó csapatot. 15-en voltak, és egyszerre, majdnem szinkronban mozogva táplálkoztak a mélyebb részeken. Sokszor hasig merülve, hosszú csőrüket a vízben tartva haladtak előre. Három közülük betévedt elém is. Nem túl közel, de azért jól mutattak a szép fényekben. Jó ideig tollászkodtak, nézelődtek. Jól láthattam, füstös cankók voltak.

De még csak most jött a java. A sátor fölött reszelős hang hallatszott. Nem is mertem remélni. Három sárszalonka huppant le a növényi szárakkal tarkított részre. Kicsit messze voltak, de némi mozdulatlan várakozás után megindultak felém. Hosszú csőrüket szinte folyamatosan a híg iszapban tartva egyre közelebb értek.

Nem kell mondanom, gyorsan telt a memóriakártya. Mindössze három méterre mozogtak a sátor előtt. Pisszenni sem mertem. Egy riasztásra aztán megmerevedtek, lelapultak a vízre. A közelben szedegető réti cankó is melléjük ért ebben a pillanatban. Mindegyik madár feszülten figyelte, mi okozhatta a riadalmat. Az ebben a pillanatban létrejött kis csapat jelképezi számomra ezeket a madarakat. A laikusnak észrevétlenek, de ha kellő alázattal és kitartással közeledünk, beavatnak életükbe. Fantasztikus pillanat volt. Egy csendélet, ami csak egy rövid ideig létezett.

Ezzel a képpel búcsúztam a területtől. Jó volt. Az alábbi fajlista legyen bizonyíték, hogy nem is akárhol jártam:
Nyári lúd
Tőkés réce
Cigányréce
Fürj
Kárókatona
Bakcsó
Kis kócsag
Szürke gém
Fekete gólya
Fehér gólya
Bíbic
Pajzsoscankó
Sárszalonka
Nagy póling
Füstös cankó
Szürke cankó
Erdei cankó
Réti cankó
Billegetőcankó
Dankasirály


Pécs, 2010. augusztus 27.

Gólyatöcs

Dénes, a szemfüles, megint kiszúrt valamit :). Egy belvizes területen jelentős madárgyülekezésre lett figyelmes. Gondoltam, megnézem, mert sok jó fajt említett. A területre érve, bár számítottam rá, mégis meglepődtem. Az egykori meder a sok csapadék miatt ismét megtelt vízzel, és ezt a madarak is kihasználták. Kanalasgém, gólyatöcs, sárszalonka, cankók, bíbicek, és hát még mennyi minden. A terepet gyorsan felmérve találtam egy alkalmasnak tűnő szigetet, ahova a lessátrat fel tudom állítani, és nagy eséllyel tudom a madarakat fotózni. A terv már készen is volt. Hajnali fél négykor kelés, irány a vízpart. Még bőven csillagos volt az ég, amikor kiértem. Még egy hullócsillagot is láttam. Gyors kívánság, sose lehet tudni. Aztán hamarjában összekaptam magam. Mellcsizmát rántottam, és felmálháztam magam. Hátizsák, álcaháló, állvány, lessátor, egy deszka az iszapra... (Valahogy így nézhettek ki az afrikai teherhordók.) Gyorsan neki is vágtam, hogy a kb 60-70 cm-es vizet átlábaljam. Csobbanás nélkül megúsztam. Tapogatózva fölállítottam a sátrat, és becuccoltam. Öt óra, dereng a keleti égbolt. Lassan megelevenedett körülöttem minden. Először a kis vöcskök mozgolódtak.

Szerencsére néha a sekélyebb részbe is kijöttek, így tudtam pár képet készíteni. Röviddel napkelte után a sátor mellett motozásra lettem figyelmes. Alul kikukucskálva láttam, hogy egy billegetőcankó keresgél az iszapon. De nem a tőle megszokott módon. Az iszap helyett a kiálló növényi szárakat vizsgálgatta, és az azokon lévő rovarokat kapdosta el. Addig-addig szaladgált, míg bekeveredett az objektív elé is.

Aztán jöttek azok a madarak, amik miatt jöttem. Gólyatöcs csapat jelent meg a vízen. Először csak távolabb táplálkoztak, de szép lassan haladtak felém. A sok kiálló kóró miatt nehéz volt őket fényképezni, de néhány értékelhető kép azért készült.

Az egyik közelben szedegető töcs lábán sárga gyűrűt vettem észre. Próbáltam több oldalról lefényképezni, hátha ennek segítségével felfedi majd kilétét.

Öt óra hasalás után aztán kikecmeregtem, a nyakam már nem nagyon akart mozogni. Nagy élmény volt. Igaz, hogy jó pár faj csak a sátor mögül kiabált, de talán lesz még lehetőségem újra próbálkozni. Már csak ki kell kecmeregni ezzel a sok holmival...


Pécs, 2010. augusztus 13.