mezei veréb

Február elején...

..., mint már annyiszor ezen a télen, kitavaszodni látszott. A már ki tudja hányadik melegfront enyhe időt hozott, ami természetesen elvitte a jeget a tavakról. Ezzel együtt fotós projektjeim is zátonyra futottak. Nem volt mit tenni, a madáretetőnél vígasztalódtam. Az erdei etető melletti mozgáson nem látszott meg, hogy tavaszias az idő, csupán több madár énekelt, mint kellett volna. :)

  

Nem lehet mondani, hogy sok érdekes dolog történt, hiszen csak a megszokott madarak, a megszokott mennyiségben voltak. De a madárszárnyak surrogásától teli leskunyhóban elüldögélni kicsit mindig jó. És hát a madáretetőre mindig lehet számítani. Olyan, mint a jó feleség, biztos pont az ember életében. :)


Pécs, 2021. február 15.

Pangás. Vagy mégsem?

Két előzménye is van a következő kis élménybeszámolónak. Az első egy kevésbé sikeres fotózás. Azért jó ha tudjuk, ilyenekből is akad bőven, csak mivel legtöbbször az eredményes lesek történéseiből kerekedik bejegyzés, azt gondolhatnánk ez mindig ilyen könnyen megy. Hát nem. :) Szóval szép napsütötte idő volt, szép fények, meg minden. De az ölyvek ezt nem díjazták kellőképpen. Vagy lehet, hogy éppen igen, és naphosszat csak a magasban keringtek, élvezték a langy meleget. Még szerencse, hogy a madáretetőn azért volt mit nézni.

Jobb híján a cinegékkel szórakoztam. Rájöttem, hogy ha kicsit arrébb ülök a kunyhóban, akkor a réten lévő vadrózsabokrok is belekerülnek a képbe, és így a háttér valamivel izgalmasabb, érdekesebb lesz.

Szóval pár cinegén kívül aznap nem került más a memóriakártyára. Gondoltam is, hogy ebben a tavaszias időben egy darabig nem lesz sok keresnivalóm itt. Aztán a következő eset megváltoztatta ezt a véleményemet. Az egyik nap munkából hazamenet távolról rátávcsöveztem az etetőhelyre. De milyen jól tettem! A les előtt öt ölyv és három holló csépelte egymást. Hát ennek fele se tréfa! Meleg ide vagy oda, szombaton irány a les! A menetrend már a megszokott volt. Bemelegítés a madáretető vendégein.

A fő tömeget a mezei verebek és a széncinegék alkották.

Aztán úgy dél körül az ölyvek is mocorogni kezdtek. Egy-egy alacsonyabb átrepülés jelezte, hogy van érdeklődés az ölyvek részéről is.

Ezeket az áthúzó pillanatokat próbáltam megfogni a rakoncátlankodó autofókusszal, amikor váratlan esemény történt. Szinte a semmiből, szótlanul kanyarodott a les elé egy holló. Mi ez? Eddig már messziről szóltak, jelezték, hogy jönnek. A madár fordult egyet a terület fölött, és a beülőn landolt.

Ahogy leszállt, szinte azonnal korrogni kezdett.

Olyan volt, mintha hívna valakit. Nagyon hangos, messze hangzó korrogás volt. Szinte átütötte a les falát, magamon éreztem a holló hangját.

És nem tévedtem. A hegygerinc fölött szinte azonnal megjelent a másik holló, aki egyenesen az etetőtéren landolt. Az első madár sem várt tovább, társa mellé röppent.

A hollók jelenléte úgy látszik az ölyvek számára is megadta a kezdő lökést. Egyből érdeklődőbbé váltak.

Amíg a két holló egyenlőre csak szemezgetett a táplálékkal,  

addig az ölyvek nem vártak tovább. Pár perc leforgása alatt többen is megjelentek a területen, és a hollókkal ellentétben egyből a lényegre tértek.

A hollók aztán nem maradtak tovább. Az egyre több ölyv, és az egyre több kakaskodás miatt elrepültek. Kicsit sajnáltam, de az ölyvek adtak annyi látnivalót, hogy nem értem rá ezen gondolkodni. Szinte folyamatos volt az erőfitogtatás, viaskodás.

Folyamatos volt a látnivaló a földön és a levegőben is. Próbáltam lekövetni az eseményeket, legtöbbször sajnos nem sikerült, de azért volt, hogy betalált egy-egy kocka. 

Érdekes volt a madarak táplálkozási stratégiája is. A fiatal egyedek szinte kivétel nélkül a frissen kirakott belsőséget vették célba. Az öreg madarak között viszont kettő is volt, amelyik nem bocsátkozott verekedésbe, hogy odaférjen a nagyobb halomhoz, hanem néhány fenyegető szárnyemelés után inkább odébb sétált.

És a fűben heverő, korábban széthordott kisebb koncok után kutatott. Szinte szisztematikusan járták végig az etetőteret, kerülve a két, néha három civakodó fiatalt, és a megtalált falatokat szedegették össze.

Jól és gyorsan telt a délután. Azon kaptam magam, hogy elfogyott a fény. A naplementét eltakarták a felhők, és az ölyvek is megfogyatkoztak. Már csak két fiatal madár ücsörgött jóllakottan a földön.

Semmiképp sem akartam elzavarni őket, így én is vártam. A nap végül egy paprikás jelenettel ért véget. A két ölyv se szó se beszéd, váratlanul egymásnak ugrott. Úgy verték egymást, mintha az életük múlna rajta. Nem is értettem, hiszen mindegyik degeszre tömte már magát.

Hosszú percekig csépelték egymást. Elfáradhattak, mert a végén csak szuszogva feküdtek egymással szemben.

Aztán, mint amilyen váratlanul összeugrottak, olyan váratlanul abba is hagyták, és egyszerre hagyták el az etetőteret. Ki érti ezt? Fiatalság, bolondság! :)


Pécs, 2015. január 18.