poszméhvadászat

Ritkaszép

Idén el vagyok maradva a poszméhekkel rendesen. Mondjuk mással is, de velük különösképp. Azonban bármennyire is kevés az időm, egy mecseki hegyi rét sarkában körül kellett néznem. A pár négyzetméteres területen virágzó ördögszemek tele voltak poszméhekkel. Hirtelen négy faj egyedeit is azonosítani tudtam, közöttük ritkákat

és szépeket is.


Pécs, 2026. július 6.

Poszméhteríték - 2025

Nyakunkon a poszméhszezon, ezért éppen ideje, hogy összefoglaljam az elmúlt év eredményeit. Most már azt mondhatom, hogy hagyományosan, hiszen 2025 volt a harmadik olyan év, amikor tudatosan kerestem a poszméheket, és gyűjtöttem róluk az adatokat. A módszerem továbbra is a fotó alapján való határozás volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem csak az adat fontos számomra, hanem a minél jobb minőségű fotó is. Ez a szakmai érdeklődésen túl megfelelő kihívást is jelent, mert sokszor nem is olyan egyszerű a gyors mozgású rovarok fényképezése. Lássuk tehát, milyen poszméhek kerültek elém 2025-ben.

Bombus terrestris - Földi poszméh

Leggyakoribb fajként tartják számon a poszméhek között, ennek megfelelően én is sokat láttam belőlük.


Bombus lucorum - Szürke poszméh

A földi poszméh fajpárja, hasonmása ez a faj. Az előző évekhez hasonlóan a hímek megjelenésével kezdtek jönni az adatok róla, de a fotókkal bajban voltam. Valahogy nehezen jöttek a jó képek.


Bombus ruderatus - Ligeti poszméh

Már tudatosan kerestem a ligeti poszméhet. Nem csak a védettsége miatt, de a különleges egyedek miatt is. Az előző évhez hasonlóan 2025-ben is sikerült lencsevégre kapni sötét színváltozatú példányokat.


Bombus hortorum - Kerti poszméh

Megfigyeléseim alapján tudom már erről a fajról, hogy nem túl gyakori. Éppen ezért nagyon örültem annak a pár alkalomnak, amikor elém sodort egyet-egyet a szerencse.


Bombus argillaceus - Délvidéki poszméh

Az előző kettővel közeli rokonságban lévő faj markáns megjelenése miatt az egyik kedvencem. De jó fotót sajnos megint nem nagyon sikerült készítenem róla. Egy többször meglátogatott levendulásban találtam egy királynőt, ami egy rövid ideig közel engedett magához.


Bombus lapidarius - Kövi poszméh

Igazából az összes poszméh a kedvencem. De a vörös seggűek különösen. :) A gyakorinak mondott kövi poszméhvel én sokkal ritkábban találkozom, mint azt az előfordulása indokolná. Így volt ez 2025-ben is. De ha találkozunk, akkor a nagyon cuki hímek után biztosan utána rohanok, hátha lesz még egy jó képem róluk.


Bombus pascuorum - Mezei poszméh

Ugyancsak nagyon gyakorinak mondott, de ebben az esetben ez megegyezik a tapasztalataimmal is. Tényleg mindenütt ott voltak.


Bombus ruderarius - Vöröslábú poszméh

Ritkának mondják, de szerintem meglehetősen gyakori. Legalábbis az általam látogatott területeken. 2025-ben is sok helyről előkerült.


Bombus humilis - Változékony poszméh

Néhány esetben találkoztam vele ebben az évben. Az előfordulási gyakoriságával kapcsolatos álláspontot én a saját tapasztalataim alapján felülbírálnám. Szerintem jóval ritkább. Ráadásul jó fotót nem is tudtam készíteni egyik egyedről sem, amit láttam.

Bombus sylvarum - Erdei poszméh

Védett is, ritka is. Éppen ezért nagy kedvencem. Mindössze két esetben sikerült megtalálnom, ebből az egyiknél jók lettek a képek is.


Bombus haematurus - Mediterrán poszméh

Az előző évekhez hasonlóan sok helyről előkerült ismét.


Bombus hypnorum - Mohás poszméh

A saját tapasztalataim alapján meglehetősen ritka fajról van szó. 2025-ben mindössze egyszer láttam. Az egy darab fotó csak dokumentum jellegű lett.

Bombus vestalis - Földi álposzméh

Az álposzméhek különlegesek. Életmódjuk, és határozási nehézségeik miatt is. :) Közülük a leggyakoribbnak mondott fajjal mindössze kétszer találkoztam ebben az évben.


Összegezve azt tudom mondani, hogy meglehetősen gyenge szezont zártam 2025-ben. Kevesebb fajjal, és jóval kevesebb adattal, mint az ezt megelőző évben. Pedig a lelkesedésem mit sem csökkent a témában. Talán majd idén. Azt viszont el tudom mondani, hogy arról megbizonyosodtam, hogy a poszméheket mindenki szereti.


Pécs, 2026. március 29.

Porcukor

Mostanában a virágzó bogáncsok körül keresem a poszméheket. Van egy szép mező, ahol most kezdtek virágba borulni az ember magasságú bokrok. A friss virágok nem csak nektárral vannak tele, de virágporral is. Nem csoda hát, ha ilyen porcukros poszméheket találok körülöttük.


Pécs, 2025. július 31.

Apró poszméh, nagy öröm

Hogy tud az ember örülni egy apró kis rovarnak! Az elérhető magyar vonatkozású szakanyagok szerint az erdei poszméh gyakori faj nálunk. Én az elmúlt három évben pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Jó, ha évente egy vagy két példánnyal találkoztam, pedig az elém kerülő összes poszméhet megnéztem, és az nem kevés. Szóval mindig várom a vele való találkozást, mert amilyen pici, annyira szép. Az egyik kedvencem. Idén ez volt a harmadik példány, de az első, amiről értelmes kép is született. Örültem neki, és legalább adott még egy kis lendületet a szezon hátralévő részéhez, hátha lesz negyedik is...


Pécs, 2025. július 13.

Sexepil

Amikor elkezdtem a poszméhekkel foglalkozni, nem is gondoltam volna, hogy mennyire változatos csoportról van szó. Szabad szemmel talán nem is látjuk sokszor az apró különbségeket, csak azt tudjuk megfigyelni, miközben egyik virágról a másikra röppennek, hogy piros a potrohuk, vagy fehér, esetleg meg tudjuk számolni a sárga csíkokat rajtuk. A fényképek azonban feltárják a terepen nehezen megfigyelhető, apró részleteket is. A nagy számok törvénye alapján pedig már többször belefutottam a standard színezetűtől eltérő példányokba is. Ilyen volt ez a kövi poszméh dolgozó is, mely a potroha mindkét oldalán egy-egy fehér foltot viselt.


Pécs, 2025. június 30.

Sokaság

A poszméhvadászat talán legizgalmasabb időszaka a nyár eleje. A családok teljes létszámban "üzemelnek", és egyre több helyen lehet találkozni az újonnan kirepült hímekkel és leendő királynőkkel. Ráadásul az álposzméhek által elbitorolt családokból is megjelennek már a friss álposzméh egyedek is, mint ez a képen szereplő hím földi álposzméh, mellyel egy virágzó szederbokron találkoztam. Izgalmas ez az időszak, a határozási érdekességekkel, a poszméhek sokaságával...


Pécs, 2025. június 22.

Célra tarts

Ráakadtam egy felhagyott levendulaültetvényre. Ez azért jó hír, mert a levendula is igazi poszméhmágnes, minden kertben ott lenne a helye. Nem is kellett csalódnom. A mindenféle gyomfajokkal felverődött területen virágzik még pár bokor levendula, amit szinte megleptek a poszméhek, a sok lepkéről nem is beszélve. Biztosan visszatérek még, hátha lesz pár jó faj. Úgy, mint ez a ligeti poszméh...


Pécs, 2025. június 15.

A poszméheket mindenki szereti

Néha segítséget kapok a poszméhvadászatban. Most például egy karolópók tartotta nekem a földi poszméhet, hogy meg tudjam határozni. Hiába, a poszméheket mindenki szereti, a pókok is...


Pécs, 2025. június 12.

Célra tarts

Nem egyszerű egy hosszú szerszámmal eltalálni a célpontot. Ám a poszméheknek ez kimondottan jól megy. A mezei zsálya virágkelyhe mély és szűk, a kerti poszméh dolgozó nyelve nagyon hosszú. De mint a kulcsot a zárba, úgy illeszti be még röptében a megfelelő helyre, hogy az édes nedűt azonnal ki tudja szippantani.


Pécs, 2025. június 7.

Poszméh teríték - 2024

Kicsit talán késve kerül sor ennek az összefoglalónak a megírására, de talán pont jól jön a közelgő poszméhszezon előtt egy kis kedvcsinálónak. :) Az elmúlt évben meglehetősen sokat foglalkoztam ezekkel a szőrgombócokkal, és ebből következően nagyon sok adat és fotó gyűlt össze, melyek rendszerezéséhez és a különböző adatbázisokba való feltöltéséhez kellett némi idő. De végre elkészültem vele, így jöhet egy kis áttekintés a 2024-es poszméhvadászat eredményeiről, újdonságairól.

Bombus terrestris - Földi poszméh

Nem meglepő módon ez a mindenki által ismert faj nagyon sokszor került elém. Igyekeztem jó fotókat készíteni róluk, ami csak részben sikerült. Igazán szép helyzetben csak dolgozókat és hímeket sikerült fényképezni.


Bombus lucorum - Szürke poszméh

Több élőhelyről előkerült, mint az ezt megelőző szezonban. A szakemberek azt mondják, hogy a szürke poszméh királynője biztosan csak mikroszkópos vizsgálattal különíthető el a földi poszméh királynőtől, a színezet a megtévesztésig hasonló. Apró bélyegek alapján azonban több olyan egyedet is sikerült találnom, amelyek akár ennek a fajnak a királynői vagy dolgozói lehetnek. A hímek esetében már más a helyzet, jól határozhatók fotó alapján.


Bombus ruderatus - Ligeti poszméh

Egyike a védett fajoknak a poszméhek között. Sokszor került elém, de jó fotó kevés készült róla. Azonban meglepetéssel is szolgált ez a faj. Az egyik élőhelyen érdekes, számomra ismeretlen színezetű poszméheket találtam. Nem is jutottam dűlőre velük, amíg szakértő segítséget nem kaptam. Kiderült, hogy ennek a fajnak a sötét színváltozatú dolgozóiba futottam bele.


Bombus hortorum - Kerti poszméh

Nem volt gyakori, de nagy örömömre többször összefutottam a kerti poszméhvel. Ráadásul sikerült jó fényképeket is készítenem róluk, melyek hiányoztak a galériából. Sőt, egy esetben ennek a fajnak is megtaláltam a sötét színváltozatú példányát, aminek külön örültem.


Bombus argillaceus - Délvidéki poszméh

Ez a gyönyörű, impozáns méretű, védett dongó nem volt gyakori, de tudtam bővíteni a vele kapcsolatos ismereteimet, és fotóimat. Nem csak a jellegzetes színezetű királynő, de a kicsit eltérő mintázatú dolgozó is elém került.


Bombus lapidarius - Kövi poszméh

Gyakorinak tartják a kövi poszméhet, ennek ellenére a vártnál kevesebbszer találkoztam vele. Azonban egyike volt a legkorábbi fajoknak, melyek a tavasz beköszöntével megindultak. Egy szép királynő gazdagította a kollekciómat még márciusban. Később már csak dolgozókat és hímeket tudtam megfigyelni.


Bombus pascuorum - Mezei poszméh

A leggyakoribb fajok között tartják számon, ezt tapasztaltam én is. Szinte minden virágfoltban ott voltak. Az előző szezonhoz képest szerencsésebb voltam velük, ezúttal a dolgozókon és a hímeken kívül királynő is lencsevégre került.


Bombus ruderarius - Vöröslábú poszméh

Az általam elkeresztelt vöröslábú poszméh az egyike lett idei kedvenceimnek. A hímek színgazdagsága lenyűgözött, és számos színváltozatú példányt sikerült lencsevégre kapni. Meglehetősen gyakorinak bizonyult, sok adat és fotó összegyűlt vele kapcsolatban.


Bombus humilis - Változékony poszméh

Új faj volt számomra, ezért nagyon örültem, mikor első ízben megtaláltam. Ráadásul védett faj, és több élőhelyen is rábukkantam. Egy biztos. Nagyon apró, és nagyon fürge. :)


Bombus pomorum - Vörhenyes poszméh

Igazi meglepetés volt a faj. Ritka és védett is. Először nem tudtam vele mit kezdeni, és többször is visszatértem a lelőhelyre, mire a szakértő segítséggel sikerült dűlőre jutni vele. De a vörhenyes poszméh az vörhenyes poszméh, még akkor is, ha kopott dolgozóról van szó. :)


Bombus sylvarum - Erdei poszméh

Nagy sajnálatomra erre a fajra mindössze kétszer bukkantam rá az egész szezon alatt. Ráadásul értékelhető képet sem tudtam készíteni róluk, olyan gyorsak voltak. Azért az adatok dokumentációjához elég volt, de most is arra jutottam, hogy ez a védett faj meglehetősen ritka.

Bombus haematurus - Mediterrán poszméh

Gyakorisága ellenére ez a faj lett a másik kedvencem. Főként a hímek miatt, ugyanis rendkívül szépek. Sikerült királynőt, dolgozót és hímet is fotózni elfogadható minőségben.


Bombus hypnorum - Mohás poszméh

Mindössze két élőhelyen sikerült megtalálnom a mohás poszméhet. Szerencsére elég fotogének voltak, így az adatokon túl a fotókollekció is bővült velük kapcsolatban.


Bombus vestalis - Földi álposzméh

Az álposzméhek közül a leggyakoribbnak bizonyult ez a faj. Számos élőhelyen megtaláltam, és ezúttal egy királynőt is sikerült dokumentálni. A fotós szerencse azonban csak a hímeknél kedvezett.


Bombus campestris - Mezei álposzméh

Egy élőhelyen bukkantam rá erre a gyönyörű mintázatú fajra. Egy gyep kíméleti területén rajzott több hím is néhány napon keresztül. Többször vissza is tértem miattuk a jó fotók reményében, így egy sötét színváltozató példányt is lencsevégre tudtam kapni.


Bombus rupestris - Kövi álposzméh

Az előző szezonhoz hasonlóan mindössze egyszer sikerült rálelni erre a fajra. Volt akkora szerencsém, hogy a dokumentáción túl, értékelhető képek is születtek.


Összességében el tudom mondani, hogy nagyon eredményes volt a 2024-es poszméhvadászat. 16 fajt sikerült dokumentálni ebben az évben, így az előző, 2023-as adatokkal együtt 20-ra nőtt a Ny-Mecsek térségében megfigyelt fajok száma. Számos újdonsággal, érdekességgel szembesültem, ennek megfelelően sokat tanultam ismét. A szakmai segítségért ez úton is köszönet Jakab Dórának és Kováts Lacinak, a jövőben is élni fogok vele. :) És a poszméhvadászat megkoronázásaként az év vége felé egy megtisztelő terjedelmű cikk is megjelenhetett az Állatvilág magazinban, melyben szerzőtársként közreműködhettem.

Aki esetleg olvasná, a lap pdf változata letölthető a magazin archívumából:
https://www.allatvilagmagazin.hu/allatvilag-archiv/allatvilag-2024-5.pdf

Nos, aki eddig eljutott az olvasásban, annak küllön gratulálok! :) Poszméhvadászatra fel, hamarosan indul a szezon...


Pécs, 2025. február 8.