madáretető | Völgyi Sándor fotógaléria

A hónap képe - 2010. december

Decemberben beindult a madáretetős szezon. Nagy hévvel vetettem bele magam. A legnagyobb élményt a búbos cinege fotózása adta. Nagyon megszerettem ezt a fürge, soha meg nem álló, szép kis madarat, ezért a hónap képét is a róla készült felvételek közül választottam. A fotón egy gyűrűs madár szerepel. Van néhány "elvetemült" barátom, akik ha csak lehet madarakat gyűrűznek. Persze az ő érdeklődésüket is felkeltette a búbos cinege megjelenése. Én meg engedtem a nyomásnak, és a tudományos érdeklődésnek. :) Kis barátunk hírét viszi majd, hogy ezen a télen a Mecsekben összefutott néhány bolond madarásszal...

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/45, ISO 200.

Pécs, 2011. január 1.

Búbos cinege

Legnagyobb örömömre az etetőnél kitartanak a búbos cinegék! Kicsit féltem, hogy a betörő hideg, havazás, jég kisöpri őket az erdőből, de szerencsére nem így lett. Rendszeresen járnak a kirakott faggyúra, és hordják a napraforgó magot is. Egyikőjük már egy ünnepélyes szertartáson is átesett, gyűrűt kapott. Talán hasznos adatokkal szolgál majd a tudomány számára.

A fenyvescinegék száma sem csökkent. Továbbra is ott kergetőznek az etető tálca körül. Öröm nézni őket.

A széncinegék száma is gyarapszik, és megjelent két erdei pinty is.

A vörösbegy meg már egyenesen otthon érzi magát. Az etető tálca sarkán napozott egy kicsit. Felborzolta tollait, és gombócként melegítette magát az előbukkanó nap sugaraiban.

Pécs, 2010. december 15.

Egy jó kezdet

Határozott tervekkel készültem az idei télre. Már ősszel megvolt a haditerv, hogy hol és hogyan fogok idén madarat etetni. Egy októberi nap azonban minden alaposan előkészített terv fölborult. A Mecsek egy eldugott sarkában madárcsapatba botlottam. Az ilyenkor szokásos cinege, őszapó, királyka egyveleg. Azonban rövid szemlélődés után kiderült, hogy nem szimpla cinege csapatról van szó. Legtöbben fenyvescinegék és sárgafejű királykák voltak. Hallottam viszont a fák koronájából egy furcsa hangot, amit eddig nem ismertem. A távcső hamar megtalálta. Búbos cinege! Utoljára még diák koromban találkoztam vele. Ide s tova már vagy 15 éve. Egyből elkapott a madarász láz, és jó darabig követtem a búbos cinegével fűszerezett kis csapatot. Ez a jó élmény aztán többször visszahúzott a helyszínre. Kiderült, hogy több búbos cinege is tartózkodik az erdőben, és a fenyvescinegékkel együtt nagyon ragaszkodnak a helyhez. Ez miatt döntöttem aztán úgy, hogy eredeti tervemet felrúgva ide telepítem a madáretetőt, nem titkolva azt a szándékomat, hogy idén búbos cinegét fogok fényképezni az etetőn. December elejére az erdő sarkában ott állt a kész leskunyhó.

És a búbosok még mindig itt vannak. Már alig vártam, hogy az időjárás elég hideg legyen, és el lehessen kezdeni az etetést. De ez az idő is eljött. Az új kunyhó panorámás ablakából jó kilátás nyílik a beszállóágakra, csak a madarak hiányzanak.

Két hét üresjárat után végül is megtört a jég. Megjöttek a madárkák is! Alig bújtam be a kunyhóba, már az etetőn volt az első madár. A búbos cinege!

Fantasztikus pár óra következett. Búbos és fenyvescinegék váltogatták egymást sorban az etető tálcán. Öröm volt nézni. Fényképezni azonban nem volt egyszerű, mert nagyon gyors madarak. Egy pillanatra sem állnak meg. Főleg a fenyvescinegék. Két-hármasával kergetőztek az etető körül. Alig szállt le egy az ágra, egy másik már el is hajtotta, akit pedig egy harmadik kergetett el.

Persze azért néhány kocka betalált. És párszor sikerült elkapni őket. A sok fenyvescinege között a szokásos széncinege fölény elmaradt. A téli madáretetők egyik leggyakoribb madara a széncinege. Itt csak egy-kettő jött az etetőhöz.

De szerencsére a búbosok is szépen járnak napraforgóért. Szép dallamos hangjukat már messziről megismerni. Járásukat kiismerve róluk is sikerült pár szép képet készíteni.

Nagyon szép kezdete volt ez az idei szezonnak. Ha belegondolok, hogy mi jöhet még..., na majd meglátjuk.

Pécs, 2010. december 7.

Etetős számvetés

Végéhez közeledik a madáretetés szezonja. A megérkezett enyhe idő és a tartós esők elviszik a havat, és lassan beköszönt a tavasz. Én is elővettem a jegyzeteimet, hogy lássam ezen a télen milyen fajok is látogatták az etetőt. Madarakban nem volt hiány. A felkínált eleségre sokan érkeztek. Az etetés alapját, mint minden télen, napraforgó képezte. A rigóféléknek alma, a harkályoknak háj is került az étlapra. Fotós szempontból is jó volt a tél. Több, eddig általam még nem fényképezett faj is lencsevégre került. Lássuk hát a listát. A zárójeles f betű azokat a fajokat jelzi, amelyekről fotó is készült. Sajnos akadt pár olyan madár, amelyek bár rendszeres vendégei voltak az etetőnek, fényképet mégsem sikerült róluk készíteni. Ilyen volt pl. az erdei pinty.
Tehát a lista:
1. Karvaly (f)
2. Nagy fakopáncs (f)
3. Közép fakopáncs (f)
4. Vörösbegy (f)
5. Fekete rigó (f)
6. Fenyőrigó
7. Barátcinege (f)
8. Kék cinege (f)
9. Széncinege (f)
10. Csuszka (f)
11. Szajkó (f)
12. Házi veréb
13. Mezei veréb (f)
14. Erdei pinty
15. Fenyőpinty (f)
16. Tengelic (f)
17. Zöldike (f)
18. Csíz (f)
19. Meggyvágó (f)
20. Citromsármány
A listára az utolsó pillanatban iratkozott fel a nagy fakopáncs. Az etetőn már nagyon gyér volt a forgalom. Az enyhe idő miatt szét széledtek a madarak. A szotyit is csak pár cinege hordta. Már azon járt az eszem, hogy kimászok a lesből, amikor a közelből hallottam a hangját. Pár pillanat múlva meg is érkezett a harkályoknak kirakott beszállófára. Nem is teketóriázott, egyből nekiesett a hájnak. A jelenet jó befejezése lett az idei etetős fotózásnak.

Pécs, 2010. február 20.

Harkály a porondon

Új faj jelent meg az etetőnél. Méghozzá nem is akármilyen. Úgy látszik, hogy a hosszan tartó hideg és a vastag hótakaró arra kényszerítette a közép fakopáncsot, hogy elhagyja kedvenc terepét. A kimondottan zárt erdőket kedvelő madár ritkán mutatkozik nyílt bokros területen. De hát az éhség nagy úr, és az etetőnél kifüggesztett háj ízletes és energia dús táplálék. Bár nagyon reméltem, hogy valamelyik harkály meglátogat, de erre a közepes termetű szép mintázatú madárra nem számítottam. Jó fél órán keresztül falatozott, miközben én nyugodtan fotózhattam. Érdekes volt látni, hogy az ez idő alatt többször átrepülő karvaly nem riasztotta el, hanem jellegzetes rejtőzködő viselkedésével elbújt a kirakott beszállófa mögé. A karvaly mozgását figyelve kúszott mindig az ellenkező oldalra, így folyamatos takarásban maradt.

Pécs, 2010. február 1.

A hónap képe - 2010. január

A januárban készült képek közül a választásom a tengelicet bemutató fotóra esett. Több szempontot is figyelembe vettem. Etetős fényképezések alkalmával többször találkoztam már vele, de jó képet még nem sikerült készíteni, mert általában a földre lehullott magokat szedegették, és nem szálltak följebb az objektív látómezejébe. Ez alkalommal magukat meghazudtolva szépen pózoltak a beszállóágakon. A másik ok pedig, hogy ez a kedves madár gyönyörű színekben pompázik, és az aranyzuzmóval borított ágon szép színfolt a téli hónapokban.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/125, ISO 400.

Pécs, 2010. február 1.

A karvaly és én

Kapcsolatom a karvallyal már nem újkeletű. Amióta etetős fotózással foglalkozom, kerülgetjük egymást. Pontosabban ő kerülget, én meg várom. Szinte törvényszerű, hogy a téli madáretetőknél ez a kisragadozó is feltűnjön. Hiszen a téli hideg az ő hasát is szorongatja, a madáretetők környékén meg nyüzsögnek a számára potenciális ebédrevalók. Sokszor találkoztunk már a helyszínen, csak a helyzet nem volt megfelelő. Volt rá példa, hogy az éhségtől elvakulva kergette kiszemelt prédáját, miközben én éppen az etetőt töltöttem fel. Lábam mellett elsuhanva tudomást sem vett rólam. Valahogy így indult ez az eset is. Megérkezvén a leshez, rendezkedek, pakolok be a kunyhóba, mikor riasztanak a cinegék. Tudom, hogy karvaly barátom már itt van. Fölnézek és a következő pillanatban leszáll mellém vagy egy méterre, rám néz, majd nem túl sietősen ellibben. Morogva bekászálódok a kunyhóba, ma sem jön már vissza. De szerencsére nem így történt. Ottlétem alatt nyolc alkalommal vágott be, ebből háromszor le is szállt, és hagyta magát fotózni. Fantasztikus madár. Gyors, elegáns, gyönyörű. Tökéletes ragadozó. Mondjuk az aprónépet sem kell félteni, jól megdolgoztatják. Nyolc próbálkozás után még nem tömte meg a begyét.

Pécs, 2010. január 22.

Meglepetés madarak

A hétvége megint Tolnanémediben talált minket. Fényképezést nem terveztem, de másképp alakult. Szüleim udvarában felállított dúcetető körül sürgölődtek a madarak. Az ablakból széncinegéket és néhány zöldikét lehetett csak látni. Dél körül kibattyogtam, hogy egy kis szotyit vigyek nekik, amikor is a kis etetőtálcáról két kis zöldes madárka rebbent föl a szilvafára. Nem repültek el, így jól láthattam, két csíz volt az. Ezek az északabbra fészkelő aranyos kis madárkák télen fel-fel tűnnek az etetők környékén. Nekem még ilyen körülmények között nem volt hozzájuk szerencsém. Kaptam is az alkalmon, és beültem az etető melletti leskunyhóba. (Persze csak a kötelező töltött káposzta elfogyasztása után.) Nem is kellett sokat várni, és az etető tálcán máris előttem eszegetett a két kis északi vendég. Sajnos az idő már délutánba hajlott, kevés volt a fény, így értékelhető fotót nem tudtam készíteni. De még a hétvégéből egy nap hátra volt, így hát másnap még egy sanszot kaptak a fotózkodásra. Vasárnap reggel örömmel konstatáltam, hogy a kis csízcsapat hat fősre duzzadt, erősen megnövelve az esélyeimet. Ment minden rendben, az egyedüli probléma az volt, hogy nem nagyon használták a beszállóágakat. A szotyihalom közepén eszegető csíz meg nem olyan szép látvány.

Egy-egy madarat lekövetve néhányszor sikerült elkapni, amikor felugrottak a beszállóágra, persze csak egy-két másodpercig. Sajnos jobbára a tojók. A fekete sapkás szép hímek csak az evéssel foglalkoztak.

Persze azért kattintgattam folyamatosan. Főleg, amikor egy 10-15 fős tengelic csapat is beesett. Rájuk nem lehet panaszom. Szépen mutogatták magukat, ahogy azt kell.

Pécs, 2010. január 18.

300

A karácsonyi meleg után újra beköszöntött a zimankó. A hideg és a hóesés összerántotta a madarakat az etető köré. Szerény becslésem alapján legalább háromszáz madárka tartózkodik folyamatosan a környező bokrokon. Nagyobbrészt különböző pintyek. Legtöbb megint zöldikéből volt.

Sokszor seregestül szálltak le elém. Ilyenkor csak azt láttam, hogy sárga tollgombócok zuhannak le a hóba. Amikor már kevés volt a hely, az újonnan érkezőknek a csapat fölött kellett szitálni, amíg megfelelő leszállóhelyet találtak. A landoló zöldike sárgás színeivel nagyon szépen mutatott. Megpróbáltam ezt a mozdulatot megfogni. Mondanom sem kell, hogy borult időben merész vállalkozás volt. Kb 60 expóbol egy kép sikerült.

Szerencsére egyre több a fenyőpinty is. Néhány tojó és egy hím is vegyült a zöldikék közé. A nagy tömegben nehéz volt kihámozni őket. De amikor egyedül maradtak, kaptak egy-egy sorozatot.

Persze cinegéből is volt, mint mindig, szén is barát is kék is. Sajnos a várva várt karvaly most elmaradt, bár volt néhány ígéretes pillanat, amikor a madársereg fejvesztve menekült a bokrok mélyére, és néhány percig síri csöndben figyelt. De a riadalom tárgya nem akart mutatkozni. Talán legközelebb.

Pécs, 2010. január 5.

A hónap képe - 2009. december

A decemberben készült képek mind a madáretetéshez kötődnek. Azt a néhány alkalmat, amikor időt tudtam rá szakítani arra használtam, hogy a sürgölődő madarakat meglessem. A hónap képe is így készült. Az őszi itatózások alatt ideszokott, és most a madáretető előnyeit is kihasználó szajkóra esett a választásom. Elsősorban a hájat és az almát fogyasztja. Üde színfoltja a madárseregnek, főleg amikor a les üvegablakának is előadja rendszeres színjátékát.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/125, ISO 200.

Pécs, 2010. január 1.