volgyis blogja

Kányasztori

Az úgy kezdődött, hogy 2017-ben Dénes talált egy jó helyet. Jeladós madár adatai alapján a vörös kányák téli gyülekezőhelyére bukkant a Dél-Dunántúlon. A faj egyedeire, szocális természetük miatt, jellemző, hogy a téli időszakot csapatosan töltik, és egy-egy alkalmas helyen ezekben a hónapokban együtt éjszakáznak. Itt is ez történt. November és február között folyamatosan 30 és 50 közötti példányszámban lehetett őket megfigyelni, ahogy a naplemente időszakában alvóhelyükön gyülekeztek. Madarászberkekben nagy szenzáció volt, mert ilyet vörös kányával kapcsoltban még nem figyeltek meg Magyarországon. Persze az én figyelmemet is felkeltette a dolog, és egy fotós projekt gondolata kezdett formát ölteni a fejemben. A megvalósításra egy évet kellett várni.

Volt időm bőven átgondolni a dolgokat, és mire eljött a cselekvés ideje, a fejemben már összeállt a terv. A ragadozómadarakra jellemző, hogy évről-évre felkeresik ugyanazt a telelőterületet. Egerészölyveknél ezt tapasztaltam is, egyazon egyedet több éven keresztül is megfigyeltem a hegyvidéki etetőhelyen. Erre lehetett számítani a kányák esetében is, hogy a következő évben újra az adott helyen fognak gyülekezni, éjszakázni a téli hónapok alatt. A tervem az volt, hogy az éjszakázóhely pár km-es körzetében kialakítok egy etetőhelyet. Persze alaposan körbe kellett járni a dolgot, hiszen fokozottan védett fajról van szó, ráadásul a fotózás szempontjait is figyelembe kellett venni. Időben nekiálltam, hogy mire a madarak megérkeznek, mindennel készen legyek. Szeptember végén már állt a les a kiszemelt területen, október elején pedig elkezdtem az etetést.

Az első fotózásra október közepén kerítettem sort, amolyan próbának szántam. Na meg kíváncsi is voltam, hogy mi zajlik valójában a lesnél, ugyanis a jelek meglehetősen bíztatóak voltak. Érkezésemmel egyből egy öreg rétisast ugrasztottam fel az etetőhelyről. Azanyád! Nem is számítottam rá, de egy sasnak mindig örül az ember. Amint eltűntem a lesben, egyből megindult a mozgás. Ölyvek, hollók. De jó ideig nem szállt le semmi. Gondoltam, hogy oka van, hamarosan róka dugta ki az orrát a les mellett a bokrok közül.

Nem volt túl óvatos, egyből enni kezdett. Cibálta a csalit, attól féltem, hogy behúzza az erdőbe. Azzal vége is lett volna a napnak, hát gondoltam elzavarom. Nem ment. Hiába hangoskodtam, zörögtem, nem zavartatta magát. Meglepő volt, mert korábban, hasonló helyzetben a fényképező kattanására már el is iszkoltak. Ez nem akart. Oda jutottam, hogy a les üvegét levettem, megmutattam magam neki, erre egy nagyobb cafattal behúzódott az erdőbe. Nagyokat mosolyogtam, meglepő helyzet volt.

Miután a róka eltűnt, csak lejöttek az ölyvek. 7-8 is lehett a környéken, hajtották egymást folyamatosan, mire egy aztán megkezdte a sort, enni kezdett.

Utána jött a többi is, négyen voltak lent előttem. A fotózást nem nagyon erőltettem, pár portré készült csak egyikről-másikról.

Közben bekőröztek a hollók is. Hangos korrogással méltatlankodtak az ölyvek jelenlétén. Aztán megláttam, amiért jöttem. Hirtelen egy vörös kánya fordult be a látótérbe. Tett egy kört, megnézte mi történik lent, majd eltűnt a szemem elől. Micsoda pillanat volt! Fotó ugyan nem készült, váratlan volt és gyors. De nekem ennyi elég volt. Itt van, jó úton járok tehát...

Pécs, 2018. október 20.

Szusi vacsors

Ellenfényes-jégmadaras projektem erre az évre a végéhez közeledik. Augusztus óta a leskunyhóhoz képest a naplemente jócskán arrébb mászott, így az eltervezett fotókhoz szükséges háttér már nem áll rendelkezésre. A naplemente fényei így október táján már oldalról érkeznek, ezért nem jön létre az a sziluettes hatás, amit elképzeltem. Mintha ezt a jégmadár is megérezte volna, mert folyamatosan hallal érkezett elém, mintha csak búcsúajándékként megmutatta volna, milyen is az igazi szusi vacsora.

Pécs, 2018. október 19.

A hónap képe - 2018. szeptember

Szeptember hónapban a fotózással kapcsolatos teendők nagy részét a különböző projektek előkészítése tette ki, amelyek remélhetőleg az őszi-téli hónapokra fognak témát biztosítani. Ám ezek mellet az egy évvel ezelőtt félbeszakadt jégmadaras terveimet sikerült újraélesztenem, amelyből így számos fénykép is született. Ezek közül most a lemenő nap ellenfényében tollászkodó jégmadár bővíti a hónap képe sorozatot.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f8, 1/500, ISO 400, -4 EV beállításokkal készült.

Pécs, 2018. október 6.

Fényrajz

Csillagok között jártam, ahol csillagszemű, csillogó tollú madarat láttam. Egyszer csak megrázta magát, és a tollairól a csillagokat szétszórva, pillanatnyi univerzumot teremtett. Újra és újra, mindig más és más csillagképeket rajzolva jelent meg előttem. Aztán a csillagok aláhullottak, és nem maradt más, csak a fénnyel rajzolt madár.

Pécs, 2018. október 4.

Halas...

... pillanatokkal tréningezem fotós reflexeimet. Újra éledező vadászösztönöm a nyár végén, szeptember elején többször kivitt a tópartra. A leskunyhó csendje, a vízpart hangulata és a kunyhó előtti ágon időnként megjelenő jégmadár megadta a kellő lökést. Újra a hátamra került hát a fotós hátizsák.

Most is a kunyhóban várok. A szeptemberi nap szépen bevilágítja a tavat. Sikerült észrevétlenül bebújni, a les előtt úszkáló szárcsák, récék így nem riadtak el. A látvány idilli, kisebb cigányréce csapat bukdácsol nem messze, a gyékényes előtt nagy kócsag lábalja a vizet, a nádfalba vörös gém áll be. Jóleső érzés fog el. Így érezhetett Tutajos Matula kunyhójában. Hmmm Tutajos... :) Aztán balról hangos "ti-ti-ti" kiáltás, és a les előtti öbölbe befordul a jégmadár.

Szép a napsütötte nádfal, szép a madár. Forgolódik, időnként a vízbe csap, a szebb mozdulatoknál kattan a fényképező.

Fiatal, idei madár. Fehér csőrhegye elárulja. Kis ideig elidőzik, halászni is próbál, de halat nem fog, majd váratlanul továbbáll.

Az ág azonban mem marad üresen, hamarosan újabb jelentkező érkezik.

Nem sokat teketóriázik, már veti is magát a vízbe, és lám, meg is van az eredménye.

Apró hal vergődik a csőrében,

amit gyorsan el is nyel.

Öreg tojó. Már értem, hogy a fiatal madár miért iszkolt el olyan váratlanul.

Nem jó az idősebbel ujjat húzni, főleg ha a jobb halas helyekről van szó.

Pécs, 2018. szeptember 22.

Hol is...

...hagytam abba? Azt hiszem ott, hogy a jégmadár aznapra nyugovóra tért. Akárcsak a fotós...

De a nap mindig újra felkel, hogy segítsen meglátni azt, amit amúgy észre sem vennénk. A tündöklő tollú jégmadár mellett lényegtelennek tűnő, parányi rovarokat,

mint ahogy a fotós számára az élet apró, de annál lényegesebb dolgait. Segít a dolgok mélyére látni. Ha kitakarjuk a mindenki számára fontosnak tűnő részt, megmutatja, hogy mi rejlik a külső alatt.