volgyis blogja
A hónap képe - 2015. március
Mi tagadás, márciusban elkapott tavaszi "virágláz". Ha fotótémáról van szó, természetesen a madarak mindig előnyt élveznek, de a március ezen a téren nálam általában uborkaszezont jelent. A téli projektek a lesek rendbetételével zárulnak, és a tavaszi projektek elindítása ugyancsak a lesek rendbetételével kezdődik. Ezek erre az időszakra esnek. Viszont a természet ébredésével előbújó kora tavaszi virágok kellő inspirációt adtak. Természetfotós próbálkozásaim egyik alanya annak idején a kakasmandikó volt, ezért nagyon szeretem ezt a szép, törékeny növényt. Most márciusban több időt szántam rá, hogy a régi szép élményeket felelevenítsem. Több év után jó volt ismét közöttük hasalni, és újabb kompozíciókat kipróbálni.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG APO Macro optikával, f 5,6, 1/100, ISO 200 beállításokkal készült.
Pécs, 2015. március 30.
Tutajos
A nehéz vascsónakkal nem volt egyszerű a közlekedés, ráadásul amíg le nem horgonyoztam, addig gyakorlatilag az összes madarat elkergettem a környékről. Szóval ez a kísérletem kudarcba fulladt. A 2013-as évben újabb kör következett. Barkácsoltam egy vízen úszó, egyszerű álcát, ami alá bebújva a vízben állva sétáltam.
A sokak által eredményesen használt eszköz nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de az is lehet, hogy nem voltam elég kitartó. Mindenesetre arra rájöttem, hogy ez nem az én módszerem. Sok agyalás után végül arra jutottam, hogy kell egy olyan úszó les, amit a kellő helyen lehorgonyozva ott tudok hagyni, és ami elbírja a súlyomat, és ráhasalva a víz szintjéről tudok fotózni. Aki ismer, az tudja, hogy ez a tekintélyes méreteimet figyelembe véve nem is olyan egyszerű feladat. :) Persze kézenfekvő lett volna valami könnyű csónak, de azt ugye nem adják csak úgy oda az embernek, és nálam a költséghatékonyság az egyik vezérelv. A projekt folytatásához a kellő löketet a közeli üzlet átalakítási munkálatai adták. Az építkezés melletti konténerben egyszer csak megjelent néhány nagyobb, habszivacs szerű anyag, amit a munkások szigetelésre használtak. Persze az ötlet megint a feleségemé volt. Nem is csoda, akkoriban nap mint nap az úszó les problémáját hallotta csak tőlem. :) Szóval az én egyetlenem felvetette, miért nem próbálom ki, hogyan úszik ez a dolog, hátha jó lesz. Úgy lett. Egy próba a tavaknál bebizonyította, hogy ez az anyag kiválóan úszik, és a rendelkezésre álló mennyiség el is bírná a lest és a saját súlyomat is. Egy lépéssel előrébb kerültem tehát, az úszó test megvolt. Már csak valami masszív lap kellett, ami a képzeletemben már összeállt tutaj fekvő részét képezte volna. Ebben pedig a szomszédom segített, aki lecserélte a garázsajtaját, és a régi ajtószárnyaktól meg akart szabadulni. Én kaptam az alkalmon, az egyik ajtószárny tökéletesnek bizonyult a feladatra. A többi már csak egy kis barkácsolás kérdése volt. Elkészült a tutaj. A kihelyezésre idén márciusban került sor.
Így egyben csak szárazon állt még a les, nem tudtam tehát, hogy a valóságban hogyan fog viselkedni, szerencsére minden stimmelt. Amikor befeküdtem, a szerkezet pontosan a víz szintjére süllyedt. Jó lesz, gondoltam, de igazán majd élesben fog eldőlni minden. A főpróbára pedig a szombat délután tűnt a legalkalmasabbnak. Izgatottan érkeztem, nagyon kíváncsi voltam, mit hoz az első les, milyen lesz a tutaj, stb. Sok felszerelést nem is vittem, csak éppen, ami feltétlen szükséges volt. Ki tudja, mégiscsak fél méter víz lesz alattam. De szerencsére nem volt gond. A tutaj szépen beállt a vízszintre, miután elhelyezkedtem. Jöhetnek a madarak. Azok jöttek is, de a legtöbben reménytelen távolságban mozogtak. Volt pár üstökös réce, kanalas réce, böjtik is páran, de úgy látszik friss még a les látványa. Az első madár ami közelebb merészkedett egy bütykös hattyú volt. Kiszúrtam már messzebbről, és még jó, hogy ráálltam a fényképezővel, mert egyszer csak fogta magát és vágtába kezdett a víz felszínén, egyenesen a les irányába.
Erősen koncentráltam, hogy az egyre közeledő, hatalmas madár a képmezőben maradjon. Pár kocka kivételével sikerült is. A hattyú a les előtti vízfelületen ült vissza a vízre.
Úgy tolta a vizet maga előtt, mint valami tankhajó. :)
Remek, vigyorogva néztem vissza a képeket az LCD-n. Valami azonban nem stimmelt. A könyököm alatt átnedvesedett a szivacs, amin feküdtem. Mi van, süllyedek? A hattyú okozta izgalom közben kicsit előre csúsztam a tutajon, így annak eleje kicsit a víz alá merült, persze, hogy befolyt a víz egyből. Gyorsan megnéztem az objektívet, a napellenzője vizes volt. Szerencsére maga az optika és a váz nem kapott vizet. Hát ennél lejjebb már nem lehet vinni a nézőpontot azt hiszem. :) Mindenesetre ezt mindenképp orvosolni kell, hogy a les eleje stabilabb legyen. Picit hátrébb csúsztam, a tutaj visszaállt a helyére. Folytatódhatott a fotózás. Jobbról amióta megérkeztem szóltak a kis vöcskök. Két példány hangját is hallottam. Ám most az egyik egészen közelről szólt. Meg is jelent a látótérben.
Láthatóan szemmel tartotta a lest, de azért nyugodtan úszott el előttem.
A vöcsök balra eltűnt, maradt a hattyú. Az egyre szebb fényekben jól mutatott, ahogy a sarjadó növényzet között táplálkozott.
Lőttem pár kockát, de aztán inkább csak figyeltem. A kicsit mesze lévő nádas mellett nagy volt a forgalom. Szárcsák jöttek-mentek, és böjti récék tűntek fel néha. Kerregő hangjukat néha közelebbről is hallottam, de inkább a les mögötti részről vagy oldalról. Kedvező helyen nem mutatták magukat. Nem úgy a vöcsök. Újra megjelent előttem.
Vígan bukdácsolt, és néha válaszolgatott a messzebb lévő társának. Az egyik merülés után aztán egészen közel bukkant fel.
Hirtelen nem is találtam az objektívvel. Ki is szúrta, hogy bénázok, de nem bukott le, inkább kíváncsinak tűnt.
Szépen elúszott előttem, pont ideális távolságban volt.
Majd gondolt egyet, és eltűnt a víz alatt.
A vöcsök és a hattyú is magamra hagyott a naplementére, csak az a néhány szárcsa maradt, amelyek picit már el mertek távolodni a nádastól.
A nap lement, előbújtam én is a rejtekemből. Nagyon jó volt. Igaz, hogy szokni kell a helyzetet, hogy folyton mozog a les, a legkisebb szél is behintáztatja. De úgy érzem megtaláltam azt a módszert, amivel sikeres lehetek ezen a téren.
Pécs, 2015. március 22.
A mandikók erdeje
Az eltelt kb egy hét meghozta azt, amit vártam. Szépek voltak a magányosan álló tövek is,
de az igazán izgalmas helyzeteket a több tőből álló csoportok adták.
Nagyon szép volt. Csak a megfelelő nézőpontot kellett megtalálni...
Pécs, 2015. március 17.
Repül az idő
Pécs, 2015. március 16.
Mecseki hangulat
Nagyon tetszenek nekem az olyan jellegű képek, ahol a növény egy ködös, homályos előtérből emelkedik ki. Ilyeneket próbáltam készíteni ezúttal is. Nem mindig adottak a körülmények, de talán a tőzikénél szerencsém volt.
Nem úgy a leánykökörcsineknél. Az első nyíló tövek nem túl jó helyen nőttek fotós szempontból, de ha már ott voltam, néhány képet csak készítettem róluk. Miközben a jó mosás megtalálásával próbálkoztam, a keresőben megjelent egy méh.
Ó de jó, ezek a meleg napok előcsalogatták őket, és egyből meg is találták az első virágokat. A téma egyből adott volt. Az egymás után érkező méhekre koncentráltam, és megpróbáltam a megfelelő pillanatban exponálni.
Jó volt nézni őket ahogy kutattak a nektár után, jó hangulatba kerültem. :)
Pécs, 2015. március 10.
A hónap képe - 2015. február
Az éveken át tartó ölyves fotózásaim alatt, az egyes évekre jellemző kudarcok ellenére is, egészen jó kis anyagot sikerült összehoznom. Tulajdonképpen elégedett is lehettem volna, ám valami hiányzott. Nem voltak látványos röpképeim, és mozgalmas akciófotóim. A mögöttünk álló téli szezonra azt tűztem ki magam elé célul, hogy ezen változtassak. December és január hónapban is készültek ilyen-olyan röpképek, és néhány ölyvbunyót is sikerült fotóznom, ám az igazi áttörést a február hozta meg. A hónap első felében leesett nagy mennyiségű hó és egy szerencsés hétvége eredménye az lett, hogy az összes vágyott kép elkészülhetett mindössze egy délután alatt. :)
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f6,3, 1/3200, ISO 800, -0,7 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2015. február 27.
Tavaszköszöntő
Pécs, 2015. február 19.
Egy kis hangulat
Nagy volt az öröm, mert nekem ez volt az első megfigyelés a fajjal kapcsolatban. Mivel nem volt sok időm, este naplementekor még visszanéztem, hogy pár szép hangulatfotót tudjak készíteni róluk. Szerencsére még a helyszínen voltak.
És a kedvemért még egy egy tiszteletkört is tettek a víz fölött. Jól mutattak a lemenő nap fényében.
Szép volt, olyan festményre kívánkozó hangulat. A tavak fölött áthúzó hattyúk is adtak némi fotótémát. A háttérben látható Jakab-hegy havas oldala szép körítést adott nekik.
Hát így volt. Bízom benne, hogy ez az év is szép élményeket hoz majd a tavaknál. Én ott leszek. :)
Pécs, 2015. február 15.
Behavazott
Jó volt nézni a nagy sürgést-forgást. A hó tetején erdei pintyek, mezei verebek, egy-egy fenyőpinty, fent az etetőtálcán a zöldikék, tengelicek, és a rengeteg cinege. Néha bevágódik közéjük egy harkály vagy egy meggyvágó is. Az ölyvek beülőfáját pedig egyenlőre szajkók használják. Rajtuk próbálgatom, hogy mire elég a napfény és a hó derítése.
Nem rossz, de a szajkó még 1/1600-nál is bemozdul.
El is telik a délelőtt, az apróságokon kívül egyenlőre nem mozdul más. Fél kettő is van már, mire az első ölyvet meglátom a lesből. Szépen közeledik, de olyan világosnak tűnik.
Igen, a fehér madár az, amit még december végén fotóztam. Azóta többször is láttam a környéken, itt töltötte az egész telet. Örültem, hogy ismét közelebbről megtisztelt. Egyenesen áthúzott a les fölött. Ha a fotózástól eltekintek, ezt azért nagy eredménynek, és fontos tényezőnek tartom. Számomra a ragadozók etetésének sikerességét és létjogosultságát igazolja ennek a madárnak az egész télen át tartó jelenléte. Na szóval Hófehérke (Így neveztem el. :)) eltűnt a látótérből. Nem szállt le, gondolom ellenőrizte csak a terepet. De nem így a hollók. Ismerős "korr-korr" a les fölül, majd a jellegzetes szárnysuhogás, és a két madár már be is fordult a kunyhó elé.
Az egyik a földre, a másik a beülőfára. Gyönyörű madár, nem tudom megunni. Sosem ugyanolyan az a fekete.
De kiismerni sem tudom őket. Ki tudja miért, 2-3 perc nézelődés után elrepülnek. A hollók rövid jelenléte azonban elindított valamit, ugyanis a távozásuk után a légtérben szinte azonnal mozgolódni kezdtek az ölyvek.
Először csak távolabb, de aztán egyre közelebb húztak át fölöttem.
Mígnem az első madár rászánta magát a landolásra.
Nagyon koncentráltam, és végül sikerült lekövetnem a mozgását.
Szépen lehuppant a hó tetejére, gyönyörű volt.
A hó szépen megtartotta a madarat, én meg csak élveztem a látványt.
Erre persze a többi madár is felbátorodott. Már a második ölyv is a légtérben volt.
Egy biztonsági kör, és már ő is a hó tetején csücsült.
Mivel az első madár már javában táplálkozott, ő is egyből a lényegre tért. Hirtelen paprikás lett a hangulat.
A két madár egymásnak ugrott. Micsoda helyzet! A fotón a nem kívánatos elemeket gyönyörűen takarta a vastag hó, nem kellett ezen aggódnom, csak nyomtam a gombot.
Fél szemmel azért az eget is kémleltem, mert gondoltam, hogy ez a földön zajló csetepaté nem marad hatás nélkül. A légtér is mozgalmassá vált. Hófehérke ismét megjelent, de megint csak áthúzott.
De szerencsére jöttek további madarak is.
Éreztem, hogy elkaptam a fonalat, minden érkező madár kapott egy-egy sorozatot, ki tudja melyikből kerül ki a "kép".
Újabb landoló a hó tetején,
és újabb érkező madár a levegőben.
Bevallom őszintén nagyon élveztem a helyzetet. A záridő folyamatosan 1/2000 körül, szikrázó napsütés, és a madarak csak jönnek egymás után.
A hely kezdett kevés lenni, már a beülőfáért is harcolni kellett.
Az etetőtér szélén is egyre több madár várakozott, hogy sorra kerüljön.
A táplálékhoz azonban csak egy madár fért hozzá, lévén, hogy a korábbi, széthurcolt maradékot most elfedte a hó, így ott csak a domináns egyed táplálkozhatott.
Persze a többiek folyamatosan próbálkoztak közelebb kerülni egy-egy rárepüléssel, ami vagy sikerült, vagy nem.
A domináns madár pedig csak tömte magát, amíg tehette.
A nézők száma meg csak gyarapodott.
A helyzetet egy merész fiatal madár oldotta fel, aki végül is neki mert ugrani az eddig a területet tartó öreg példánynak.
Az elkövetkező egy percben olyan sorozatot sikerült megörökíteni, amire nagyon régóta vágytam. Azt hiszem nem kell magyarázat, beszéljenek a képek!
Az öreg ölyv végül átadta a helyét a többieknek, akik végre hozzá juthattak a táplálékhoz.
Persze a többiek ugyanúgy folytatták a viaskodást a táplálkozáshoz való jogért.
Én meg csak fotóztam őket, ahogy tudtam. Nem mondom, jó érzés volt.
A nap lassan alábukott a hegygerincnek, a hó felszíne már árnyékban volt.
De a hátteret adó hegyoldalt még szépen bevilágították a napsugarak, jól mutatott a beülőfán várakozó madár mögött.
Hamar eltelt a délután. A placcon megfogyatkoztak a madarak, az utolsó beszálló pillanatokat már a lebukó nap fényében fotóztam.
Micsoda nap volt! Még most is futkos a hideg a hátamon. Egyrészt hatalmas élmény volt, másrészt olyan fotókollekcióval gazdagodtam, amire egész télen vártam. Minden pillanatot sikerült ezen az egy délutánon megörökíteni, amit célul tűztem ki magam elé erre a télre. Viszont mikor ezeket a sorokat írom, már nyoma sincs a sok hónak. Elég volt egy napos szitáló eső, és az enyhülés, és már el is vitte a nagy havat. Úgy látszik tényleg igaz, hogy minden csoda három napig tart. :)
Pécs, 2015. február 11.