volgyis blogja

A január végén sikeresen elkapott havazástól ez a mostani némileg különbözött. Valahogy nem volt olyan sötét, a felhők nem ereszkedtek olyan alacsonyra, ennél fogva a fényképező meglepően jó záridőket adott. Na, így már nem csak szép, de egészen kecsegtető is a helyzet. Egyből a röpképekre koncentráltam, és a sorban érkező madarakat próbáltam lekövetni.

Szerencsére az ölyveken most nem múlott a dolog, mert egymás után érkeztek a helyszínre.

Gyönyörű mozdulatokat sikerült kimerevítenem a landolás pillanatairól. És a havazás meg inkább csak fokozódott, mintsem csökkent volna.

Nagyon tetszett, amit a kamerán viszontláttam. A hóesés nem csíkokként jelent meg a fotókon, hanem gyönyörűen kirajzolódtak a hópelyhek.

Egyszerűen mesés volt. Az izgalmakat csak fokozta, hogy a kunyhó fölül egyszer csak a hollók hangját is meghallottam. Most ugyan nem volt velük szerencsém. Találtak valami széthurcolt koncot, amit én nem vettem észre, és egyből takarásba szálltak le. Az egyikük kíváncsiskodott csak elő, hogy közelebbről megnézze, az ölyvek min szorgoskodnak.

Az ölyvekben azonban nem kellett csalódnom. Folyamatosan biztosítottak látni és fotózni valót egyaránt. A domináns egyed, egy öreg példány, minden bizonnyal tojó, mert szemmel láthatóan nagyobb volt a többinél, (Köszi Lotár! :)) elég vehemensen védelmezte a zsákmányt. Táplálkozás közben folyamatosan figyelt,

és minden érkező potenciális vetélytársat azonnal elhajtott. Amazoknak nem volt más választásuk, várakoztak. Így a beülőn is megnőtt a forgalom.

A földről elkergetett madarak egy emelettel feljebb akartak várakozni, de mivel ott csak egy hely van, ott is kialakult egy kis csetepaté. A gyengébbnek bizony onnan is távoznia kellett. Az már csak szerencse kérdése volt, hogy mindezt felém nézve, vagy nekem háttal teszik.

Sajnos az utóbbi történt. Sebaj, így is remek kis nap volt. :)

Ez van, na. Én igyekszem minden alkalommal. Persze a már előttem lévő madár mozdulatait könnyebb kiszámítani, mint elkapni egy váratlanan pillanatot. Több egyed alkalmazza azt a módszert, hogy először landol a fán, majd pár perc nézelődés után leugrik a földre. Ezeket a helyzeteket azért nagyobb hatásfokkal tudom kihasználni.

A másik könnyebben kihasználható helyzet, amikor a földről startolnak. Ez még akár jó eredményt is adhatna, ha sikerülne a madarat a kép keretein belül tartani,

vagy ha a madár jó irányba repülne, és nem a hátsó felét mutatná a les irányába.

Persze, az is igaz, hogy soha nem készítettem még ennyi röpképet, mint az elmúlt két hónapban, és minden fotózásról újabb élményekkel térhetek haza. De az elképzelt fotó utáni vágy újabb és újabb lesre sarkall. Főleg úgy, hogy az elképzelt jelenetet már viszontláthattam az LCD-n, csak hát életlenül. Úgyhogy a lehetőség maximálisan benne van a helyzetben, s mint tudjuk, nincs két egyforma nap, tehát új nap, új remény. :)

Gondoltam, ha már így alakult, akkor kicsit foglalkozom a vadmacska-házimacska kérdéssel. Mi is a helyzet ezen a téren? Néhány évvel ezelőtt azzal kellett szembesülnöm egy-két kétes vadmacska megfigyelés kapcsán, hogy szinte semmit nem tudok a fajról, így elkezdtem kicsit utánajárni a dolgoknak. A helyzet pedig a következő. Az afrikai vadmacskából az egyiptomiak háziasították házi macskát, amelyet aztán a rómaiak egész Európában elterjesztettek. Ma nincs olyan település, ahol ne élnének házi macskák. De a házi kedvencek soha nem elégedtek meg a pajtában megfogott egérrel, vagy a háziasszony által kiporciózott macskaeledellel. Minden házi macska, akár tudja a gazdája, akár nem, a saját életét éli, és kóborol, portyázik a természetben is. Ez a tulajdonsága óhatatlanul is magával hozta azt, hogy találkozzon a vadmacskával. A több ezer éve tartó egymás mellett élés, és a genetikai rokonság pedig lehetővé tette, hogy a két faj kereszteződött, hibridizálódott. Vannak olyan feltételezések is, miszerint Európában, de maradjunk csak Magyarországnál, már nincs tiszta genetikai állományú vadmacska. A természetben, akár a településektől távol is találkozhatunk kóborló házi macskákkal, kivadult, már teljesen vad életet élő házi macskákkal, hibrid egyedekkel, melyek zömében a házi macska bélyegeit viselik, hibridekkel, melyeken a vadmacska és a házi macska bélyegek vegyesen megfigyelhetők, és olyan hibridekkel, melyek küllemükben megegyeznek a vadmacskával. Szóval a helyzet ezen a téren nem túl rózsás. A hibridizáció magával hozza a a vadmacska génkészletének felhígulását, a biodiverzitás csökkenését. Kívánatos cél lenne a vadmacskával kapcsolatban, hogy a házi macskával való érintkezés lehetősége minimális legyen, és a vadmacskajellegek erősödni tudjanak. A másik probléma a házi macskával kapcsolatban, hogy neki sosem elég a háznál kapott koszt. Neki mindig kell vadásznia is. És bizony a határban portyázó házi macskák kedvelt zsákmányai az énekes madarak, főként a földön fészkelő fajok. Még felbecsülni sem lehet, hogy ezzel a tevékenységükkel természetvédelmi szempontból mennyi kárt okoznak a házi macskák. Bár nem vagyok kutató, és az ezzel kapcsolatos tudásom csak felületes, de azt bátran ki merem jelenteni, hogy a házi macska kérdés egy nagyon nagy ökológiai probléma, mellyel sokkal többet kellene foglalkozni!

Gyorsan bevackolok a kunyhóba, és kezdődhet a fotózás. Szeretem a havazást. Ilyenkor olyan csend ereszkedik a tájra, amit máskor nem tapasztalhatunk. A friss hó minden neszt elnyel. Az alacsonyra ereszkedő, nehéz felhők a hegycsúcsokat is elnyelik, és szakadatlanul havazik. A csendet csak az etetőre járó madarak surrogása töri meg, de ez olyan zaj, ami hozzátartozik az ilyenfajta csendhez. Magával ragadó a látvány. Ez az egyik oka annak, hogy sok év után még most is szívesen töltök órákat a lesben. A kunyhó panorámás ablaka csak elősegíti ezt, olyan HD tv ez, amit nem lehet sehol megvásárolni. :) A vastag felhők miatt nem volt sok fény, a gyors kismadarakkal nem is nagyon tudtam mit kezdeni. Néhány kísérlet után fel is adtam, inkább élveztem a látványt.

El is telt a délelőtt, nagyobb madarat nem is láttam. Fél három volt már, mikor a les fölötti korrogás jelezte, hogy a hollók megérkeztek. Pár pillanat, és meg is láttam őket. Szokás szerint berepültek a terület fölé, és tettek pár kört. Vártam, hogy leszálljanak, de nem tették. A sűrű hóesésben eltűntek a szemem elől.

Kár. Nem tudom kiismerni a hollókat. Azt csak ők tudják, mikor mit tesznek. De sokáig nem volt időm ezen gondolkodni, pár perc elteltével ölyv fordult be a látótérbe, és a beülőn landolt.

Erre várok mióta! Zord időjárás, havazás, madár a beülőn. Ritka ez az együttállás. :) Ki is használtam.

Mindenféle beállításban készülnek fotók. Tág kivágással, hogy minél több hópehely rákerüljön a képre, kicsit szűkebben, ahol a megélénkülő szél a madár körül keveri a havat,

és egészen közeli, a hóesésben ücsörgő madárról.

Már nem jöttem hiába. De az ölyv valami oknál fogva, ahelyett, hogy leszállt volna a földre, inkább elrepült. Magamra maradtam a szakadó hóesésben. Néhány harkály kergetőzik csupán az ölyvek beülőjén, róluk készül még pár kép.

Az órára nézek, háromnegyed négy. Lassan beesteledik, elkezdek csomagolni. Nem is bánom, átfáztam rendesen. De úgy látszik, még nem ért véget a nap. Az egy órával ezelőtti ölyv ismét megjelenik.

Nem mehetek még, fotózni kell. A képek hangulata kicsit változik. A szürkés színvilág helyett a képeken nagyon szép, kékes árnyalatok jelennek meg. Az ölyv mellé érkezik még egy, és gyors evésbe kezdenek.

Nem balhéznak, gyorsan, békésen táplálkoznak. Negyed ötkor az első madár jóllakik, felül pár percre a beülőre, majd elrepül.

A másik madár még marad egy kicsit, de aztán ő is úgy dönt elég volt. Még egy kis csőrtisztítás a beülőn, aztán huss. Az utolsó képek fél öt körül készülnek

Gyakorlatilag beesteledett. A havazás továbbra is kitart, és mintha a nehéz, vastag felhők még lejjebb ereszkedtek volna. Ideje menni. Ahogy jövök le a hegyről, a hóesés visszavált előbb havas esőbe, majd mire leérek, esőbe. A városban nyoma sincs a télnek. Hát így volt, tán igaz sem volt. :)

Jobb híján a cinegékkel szórakoztam. Rájöttem, hogy ha kicsit arrébb ülök a kunyhóban, akkor a réten lévő vadrózsabokrok is belekerülnek a képbe, és így a háttér valamivel izgalmasabb, érdekesebb lesz.

Szóval pár cinegén kívül aznap nem került más a memóriakártyára. Gondoltam is, hogy ebben a tavaszias időben egy darabig nem lesz sok keresnivalóm itt. Aztán a következő eset megváltoztatta ezt a véleményemet. Az egyik nap munkából hazamenet távolról rátávcsöveztem az etetőhelyre. De milyen jól tettem! A les előtt öt ölyv és három holló csépelte egymást. Hát ennek fele se tréfa! Meleg ide vagy oda, szombaton irány a les! A menetrend már a megszokott volt. Bemelegítés a madáretető vendégein.

A fő tömeget a mezei verebek és a széncinegék alkották.

Aztán úgy dél körül az ölyvek is mocorogni kezdtek. Egy-egy alacsonyabb átrepülés jelezte, hogy van érdeklődés az ölyvek részéről is.

Ezeket az áthúzó pillanatokat próbáltam megfogni a rakoncátlankodó autofókusszal, amikor váratlan esemény történt. Szinte a semmiből, szótlanul kanyarodott a les elé egy holló. Mi ez? Eddig már messziről szóltak, jelezték, hogy jönnek. A madár fordult egyet a terület fölött, és a beülőn landolt.

Ahogy leszállt, szinte azonnal korrogni kezdett.

Olyan volt, mintha hívna valakit. Nagyon hangos, messze hangzó korrogás volt. Szinte átütötte a les falát, magamon éreztem a holló hangját.

És nem tévedtem. A hegygerinc fölött szinte azonnal megjelent a másik holló, aki egyenesen az etetőtéren landolt. Az első madár sem várt tovább, társa mellé röppent.

A hollók jelenléte úgy látszik az ölyvek számára is megadta a kezdő lökést. Egyből érdeklődőbbé váltak.

Amíg a két holló egyenlőre csak szemezgetett a táplálékkal,  

addig az ölyvek nem vártak tovább. Pár perc leforgása alatt többen is megjelentek a területen, és a hollókkal ellentétben egyből a lényegre tértek.

A hollók aztán nem maradtak tovább. Az egyre több ölyv, és az egyre több kakaskodás miatt elrepültek. Kicsit sajnáltam, de az ölyvek adtak annyi látnivalót, hogy nem értem rá ezen gondolkodni. Szinte folyamatos volt az erőfitogtatás, viaskodás.

Folyamatos volt a látnivaló a földön és a levegőben is. Próbáltam lekövetni az eseményeket, legtöbbször sajnos nem sikerült, de azért volt, hogy betalált egy-egy kocka. 

Érdekes volt a madarak táplálkozási stratégiája is. A fiatal egyedek szinte kivétel nélkül a frissen kirakott belsőséget vették célba. Az öreg madarak között viszont kettő is volt, amelyik nem bocsátkozott verekedésbe, hogy odaférjen a nagyobb halomhoz, hanem néhány fenyegető szárnyemelés után inkább odébb sétált.

És a fűben heverő, korábban széthordott kisebb koncok után kutatott. Szinte szisztematikusan járták végig az etetőteret, kerülve a két, néha három civakodó fiatalt, és a megtalált falatokat szedegették össze.

Jól és gyorsan telt a délután. Azon kaptam magam, hogy elfogyott a fény. A naplementét eltakarták a felhők, és az ölyvek is megfogyatkoztak. Már csak két fiatal madár ücsörgött jóllakottan a földön.

Semmiképp sem akartam elzavarni őket, így én is vártam. A nap végül egy paprikás jelenettel ért véget. A két ölyv se szó se beszéd, váratlanul egymásnak ugrott. Úgy verték egymást, mintha az életük múlna rajta. Nem is értettem, hiszen mindegyik degeszre tömte már magát.

Hosszú percekig csépelték egymást. Elfáradhattak, mert a végén csak szuszogva feküdtek egymással szemben.

Aztán, mint amilyen váratlanul összeugrottak, olyan váratlanul abba is hagyták, és egyszerre hagyták el az etetőteret. Ki érti ezt? Fiatalság, bolondság! :)

De aztán egyre színesebb lett a társaság, és végül egy húsz fős tengelic csapat is megjelent. Ők aztán egyből átvették a hatalmat az etetőnél.

Nagy volt a keveredés, mert folyton civakodtak. Hol egymással, hol a cinegékkel, hol a zöldikékkel. Koncentráltam is, hátha sikerül valami balhét elcsípnem, de pechemre az igazán látványos jelenetek mindig az etetőtálcán történtek, nem pedig ott, ahol én azt szerettem volna. A véletlen műve csupán, hogy az egyik képre mégiscsak valami érdekeset sikerült rögzíteni. Az etetőtálcáról felugró zöldike éppen jó pozícióban került a keretbe.

Persze mikor végre két tengelic is leült az ágra, akkor hirtelen az előbb még egymást kergető madarakból békés szemlélődőkké váltak.

Hát ez van, mit lehet tenni. Talán majd a következő alkalommal közreműködőbbek lesznek. Akárcsak az ölyvek, akik ma hanyagolták a társaságomat, hiába szugeráltam őket, inkább csak az erdő felett keringtek. 

Bevett gyakorlat már, hogy az így előkerült állatokat a közeli barlangba szállítjuk, ahol zavartalanul folytathatják téli pihenésüket. Most is így tettem. Remélhetőleg zökkenőmentes lesz számára a következő pár hónap!

De ha már itt jártam, nem szalaszthattam el az alkalmat, hogy a barlangban telelő népes patkósdenevér kolóniát meg ne nézzem. Sokszor egymás mellett szorosan csoportosulva alszanak,

de előfordul, hogy magányosan lógnak a barlang mennyezetéről.

Ha valaki kedvet kapna a telelő denevérek megfigyeléséhez, az Abaligeti-barlangban (http://www.abaligetibarlang.hu/) testközelből megteheti. És a témában ajánlom mindenkinek a www.hunbat.hu weboldalt, számos hasznos információval.

Aztán kicsivel déli 12 előtt az első madár le is szállt elém.

Amennyire tudtam, próbáltam a mozgását lekövetni, mozgalmas fotókat, röpképet szeretnék róluk.

A hóban landoló madár kis töprengés után egyből a lényegre tért. Rövid szemlélődés után táplálkozni kezdett.

És mintha ez egy jel lett volna a többi ölyv számára, egymás után jöttek az újabb és újabb madarak, közöttük ez a szép, sötét színezetű, öreg példány is.

Nem sok időt adott a gyönyörködésre, hamar a többi társa közé ugrott, akik már  a földön javában táplálkoztak.

Élveztem a helyzetet nagyon, mert ahol több ölyv van közel egymáshoz, ott bizony hamar paprikás lesz a hangulat. 

Jutna mindegyiknek bőven táplálék, de egymástól elvenni úgy látszik jobb. Ilyen az ölyvek természete. :)

A földön zajló események nagyon felpörögtek. Volt olyan pillanat, amikor 8 egerészölyv volt egyszerre előttem. Persze ennek megfelelően a légiforgalom is jelentősen megnőtt a közelben. Az etetőtér felett alacsonyan áthúzó madarak sok lehetőséget adtak, hogy röptükben is megpróbáljam elkapni őket. 

Dolgozott az optika rendesen. Igaz, hogy a les ablakát takaró üveg érezhetően visszavett a teljesítményből, de tudom, hogy az objektív mozgását is elrejtő üveg nélkül ezek a képek minden bizonnyal nem készülhettek volna el.

Szóval a rengeteg homályos kocka mellé néhány értékelhető kép is beesett. Örültem neki nagyon.

Egy-egy újabb madár megérkezése szinte azonnal felborzolta a kedélyeket. Pár perc szemlélődés a beülőn,

majd jöhet a balhé a földön. Győztem követni az eseményeket.

Egy szó mint száz, hamar elröpült az idő. Azon kaptam magam fényképezés közben, hogy a záridő vészesen lecsökkent, és megszaporodtak a művészi képek a memóriakártyán. :)

Négy óra körül, mikor már szürkülni kezdett, kiürült az etetőtér. Búcsúzóul még lőttem egyet a terült szélén jóllakottan szemlélődő madárról, majd én is eljöttem.

Nagyon jó kis nap volt, soha rosszabb forgalmat! :)