kék cinege

Nyári csend...

...van az erdőben. A száraz melegben nem mozdul semmi, csak a rovarok zümmögése hallatszik. Néha zörren az avar, távolabb reccsen egy ág. A lesben is megáll a levegő, csendben várok. Tudom, hogy van mire, a víz tele van tollakkal. Hamarosan meg is mozdul a közeli bokor ága, és rövid szárnysuhogással széncinege jelenik meg előttem.

A délutáni nap szép ellenfénybe vonja az erdőt, remekül gömbösödik a háttér. Nem is a víz mellett készülnek a képek, annyira jó a zöld és sárga fénygömbök hangulata. Estefelé megszaporodnak a látogatók, sorra érkeznek a madarak a gömbös környezetbe. Főként cinegék. Annyira jó  a fényjáték, tág képkivágással próbálkozok.

Szerencsére, mert így tudtam a hirtelen érkező vadgerlét is elkapni. Nem maradt sokáig.

El is telik az idő, lassan elfogy a lővilág. a közeli bokorban ugráló vörösbegyet már 1/25-el tudom csak fotózni.

1/20-al még épphogy megvan a víz mellé érkező citromsármány,

de utána lezárom a napot, nincs értelme tovább maradni...

Pécs, 2017. július 20.

Tavaszhozók

Hát véget ért a tél. Hosszú volt. Szép volt, hideg volt, de hosszú volt. A magam részéről elmondhatom, hogy eleget fáztam a leskunyhóban, egy darabig most azt hiszem nem vágyok rá. Illendően el is búcsúztattam a szezont, ezzel a kék cinegével zártam a téli időszakot.

És persze egyre többet jártam a tavaknál. Lestem az olvadni nem akaró jégpáncélt, hogy mikor enged már a szorításból. Lassan, de engedett. És most már a szép naplementéket a tavaszhozók teszik egyre izgalmasabbá. Lassan eljön a tutajozás ideje.

Pécs, 2017. február 25.

Etetős relax

A nagy hideget hirtelen enyhe idő váltotta fel. Hónak, zúzmarának nyoma sem maradt, és a szép napsütés egyből tavaszi hangulatot varázsolt az erdőbe. Kislányommal a madáretető mellett relaxáltunk kicsit, ott szívtuk be a fagyból felengedett táj illatát, és a harkálydobolástól hangos erdő hangulatát. A meleg ellenére az etető forgalma nem csökkent sokat, bár a fajösszetétel lényegesen egyszerűsödött. :)

Pécs, 2017. február 5.

Egy fehér nap

Fehérbe öltözött a Mecsek. Az egyik napra virradóra helyenként húsz centimétert is meghaladó fehér paplan takart be mindent. Nem volt maradásom, ilyenkor az erdőt kell járni, lesben kell ülni. Hiszen csodavilág az, ami odakint az embert várja. A havas táj látványát csak fokozta, hogy az éjszakai hóesést ónos eső előzte meg. Így minden, de minden fa, bokor, növény nemcsak hóval fedve, de jégburokba is volt foglalva. Szóval csodálatos atmoszféra keletkezett.

És ebben a friss, vakítóan fehér hóban a madarak gyönyörűen mutattak. A hím zöldikék hasa csak úgy világított, ahogy a hóban keresgéltek, vagy a hóból kiálló növények csúcsán kapaszkodtak.

A tengelicek piros maszkja is egyből megragadta a tekintetet, amikor a lest rejtő bokor jeges ágán csüngtek.

Az általában ugyancsak az etető alatt keresgélő citromsármányok is, most a vastag hónak köszönhetően, egy szinttel feljebb kerültek. Csak meg kellett várnom, amíg egy szép hím megfelelő helyre ugrik. 

Semmi sallang, semmi zavaró körülmény, a makulátlanul tiszta hóban csak a madarak szépségére irányul a figyelem. 

Fantasztikus volt, és amit a fényképező kijelzőjén láttam, az nagyon megfogott. 

Régóta szerettem volna ilyen "steril" képeket, most minden adott volt. Az örömöm csak akkor fokozódott, amikor a magasból az ismerős "korr" is megszólalt. Fekete madár a hóban? Nem hangzik rosszul. :)

Sajna nem maradt sokáig. Társa nem szállt le, fentről folyamatosan hívta, és elvitte a leszálló hollót. Nem baj, van még itt látnivaló bőven. A hóban ugráló erdei pintyek is jó helyre értek,

illetve a bokor jeges ágaira röppenő cinegék is izgalmas formákat, színeket mutattak.

Mindaddig, amíg az első ölyv meg nem érkezett.

Hű, nagyon szép volt. Jéggel, hóval borított ág, havas erdő háttér. Ritka együttállás egy zord hangulatú, téli madárfotó elkészítéséhez. Hát nem is fukarkodtam a kockákkal. :)

Főleg, amikor a földön is felgyorsultak az események.

Egymás után érkeztek az újabb és újabb madarak,

akik természetesen egyből előkelő helyet kívántak szerezni maguknak a "ki eszik előbb" sorrendben. 

Mások kicsit visszafogottabbak voltak, és nem egyből az etetőtérre szálltak. Észnél is kellett lennem, hogy figyelmem ne lankadjon. Egy szép beszállást nem szabad elszalasztani. :)

Huhú! Tényleg csak huhogni tudtam, nagyon magával ragadtak az események, és a látvány.

Közben már távozók is akadtak,

akik a falatozás utáni ejtőzést,

és csőrtisztítást a legjobb helyen tették.

Hát kitettek magukért a madarak, majdnem megtelt a memóriakártyám. Rég volt ilyen. Egy olyan beállítással akartam befejezni a napot, ami a lehető legjobban visszaadja az átélt csodálatos hangulatot. Talán sikerült. :)


Pécs, 2016. január 9.

Év eleji pillanatok

Későn indult a január, így az újév utáni napokban jártam néhányszor a madáretetőnél, csak a hangulat miatt. Ami a masszív fénytelenség ellenére is nagyon jó. Bármilyen szomorkás is legyen az időjárás, a madarak látványa valahogy mindig jó kedvet kölcsönöz. Na meg azért is, mert az újévre beköszöntő zimankó megsokszorozta az etetőre járó madarak számát, és pótolni kellett a gyorsan fogyó napraforgót. Zömében persze cinegék járnak.

De nagy örömömre a pintyfélék is több fajjal képviseltetik magukat.

Közülük a tengelicek voltak a legközreműködőbbek,

így az egyik alkalommal született néhány olyan kép, ami a tengelicekkel kapcsolatban megfelelt az elképzeléseimnek.

Máskor meg a szajkók voltak igen aktívak. Míg az etető mellé kihelyezett mácsonyán csak néha landolt egy-egy cinege,

addig a távolabbi beülőn egymást váltották a madarak. Csak a megfelelő pillanatot kellett kivárnom az elképzelt kompozícióhoz. Egyszer cinegével,

másszor szajkóval.

Sőt, nagy örömömre aznap  egy róka is előkerült a gazosból.

Kicsit körbeszimatolt, aztán továbbállt. Örültem a ravaszdinak, talán összefutunk még.


Pécs, 2016. január 6.

Ünnepi hangulat

Az ablakpárkányra szerelt madáretetőt bámulom, amíg a kávémat kortyolom. Jó program a meleg szobából, a forró kávét szorongatva nézni a sürgölődő madarakat. Most nem készültem fotózásra, de ahogy egyre több madár érkezik az etetőre, egyre erősebbé válik a gondolat, hogy nem telhet el ez a karácsony sem etetős fotó nélkül. De hogyan is lehet a szobából, a dupla ablaküvegen keresztül karácsonyi hangulatú képet készíteni? Egyáltalán mi adhat egy fotónak ünnepi hangulatot? Kinek mi. :) Nekem kapóra jött a köd. A hosszú ideje tartó ködszitálás miatt minden vizes. Azok a mohás téglák is, amik hosszú évek óta az udvar részét képezik. Mi kell még? Egy kis ellenfény, hogy a kis vízcseppekből hangulatos fénygömbök váljanak. BÚÉK! :)


Pécs, 2015. december 31.

Ködös napok

Jó ideje üli köd a Kárpát-medencét. A vastag paplan mindent betakar, csak a magasabb hegycsúcsok törik át, a tejfehér réteget. Alulról nézve azonban a hegygerincek is elvesznek benne.

Ebben a hűvös, elkedvtelenítő időben nincs is jobb időtöltés, mint szemlélni egy forgalmas madáretető történéseit. :)


Pécs, 2015. december 13.

A várva-várt karvaly

A madáritatóval kevesebbet tudok foglalkozni mostanában, mint amennyit szeretnék. Pláne azzal a tudattal, hogy a karvalypár is látogatja. Persze az október eleji élmény nem ment ki a fejemből, amikor a hím és a tojó is megmutatta magát, mialatt a lesben ültem. Akárhányszor az itató felé jártam, mindig bevizionáltam a medence szélén ülő karvalyt. Egy rövidke próbálkozást tudtam csak tenni még októberben, de az a másfél óra, amit rá tudtam szánni, csak egy hangulatos, őszi füzikeportréra volt elég.

November elejére lett végre annyi időm, hogy egy délelőttöt el tudtam tölteni a madáritató melletti leskunyhóban. Kicsit megkésve érkeztem, de a szép őszi napsütés miatt így is jókedvűen bújtam be kedvenc leshelyemre. Amint beültem, és elhelyezkedtem a szűkös kunyhóban, a pára egyből opálosra változtatta az ablakot. Ez ebben az évszakban már csak így van. Az első teendő tehát mielőtt a felszerelés állványra kerülne, a páramentesítés beindítása. Aztán mire mindent összerakok, általában az üveg is kitisztul. Szóval ott tartottam, hogy éppen elhelyezkedtem, amikor a párás ablakon keresztül látom ám, hogy egy hím karvaly száll le az itató szélére. Azt a mindenségit! Nem volt egy perce sem, hogy eltűntem a lesben. Az üveg egy merő pára, az állvány a tokjában, a fényképező a táskában. Na most mi legyen? Itt a várva-várt madár, és nem tudok fotózni. Gyorsan elkezdtem a zsebemben turkálni, kapkodva előrángattam a mécseseket, gyufa, stb. Persze ez nem ment hangtalanul. A karvalynak feltűnt a bénázásom lesből kiszűrődő nesze, és el is libbent. Na, ezt elbaltáztam. De a páramentesítés a helyére került, és a fényképezőt is gyorsan az állványra pattintottam, hátha. És igen. Pár perc múlva a karvaly ugyanott landolt, ahonnan az előbb elillant. Micsoda szerencse! Az üveg már páramentes volt, hát nem volt akadálya a portrénak.

Micsoda gyönyörű madár! Nem ült túl jó helyre, és sietett is. Pár korty után távozott. Így maradt az a két kocka portré, aminek így is nagyon örültem.

Ezek után már bármi jöhetett, én már elégedett voltam. :) A buksi fejű meggyvágó,

és az egymás után érkező cinegék már csak a hab voltak a tortán erre a napra.


Pécs, 2015. november 5.

Pangás. Vagy mégsem?

Két előzménye is van a következő kis élménybeszámolónak. Az első egy kevésbé sikeres fotózás. Azért jó ha tudjuk, ilyenekből is akad bőven, csak mivel legtöbbször az eredményes lesek történéseiből kerekedik bejegyzés, azt gondolhatnánk ez mindig ilyen könnyen megy. Hát nem. :) Szóval szép napsütötte idő volt, szép fények, meg minden. De az ölyvek ezt nem díjazták kellőképpen. Vagy lehet, hogy éppen igen, és naphosszat csak a magasban keringtek, élvezték a langy meleget. Még szerencse, hogy a madáretetőn azért volt mit nézni.

Jobb híján a cinegékkel szórakoztam. Rájöttem, hogy ha kicsit arrébb ülök a kunyhóban, akkor a réten lévő vadrózsabokrok is belekerülnek a képbe, és így a háttér valamivel izgalmasabb, érdekesebb lesz.

Szóval pár cinegén kívül aznap nem került más a memóriakártyára. Gondoltam is, hogy ebben a tavaszias időben egy darabig nem lesz sok keresnivalóm itt. Aztán a következő eset megváltoztatta ezt a véleményemet. Az egyik nap munkából hazamenet távolról rátávcsöveztem az etetőhelyre. De milyen jól tettem! A les előtt öt ölyv és három holló csépelte egymást. Hát ennek fele se tréfa! Meleg ide vagy oda, szombaton irány a les! A menetrend már a megszokott volt. Bemelegítés a madáretető vendégein.

A fő tömeget a mezei verebek és a széncinegék alkották.

Aztán úgy dél körül az ölyvek is mocorogni kezdtek. Egy-egy alacsonyabb átrepülés jelezte, hogy van érdeklődés az ölyvek részéről is.

Ezeket az áthúzó pillanatokat próbáltam megfogni a rakoncátlankodó autofókusszal, amikor váratlan esemény történt. Szinte a semmiből, szótlanul kanyarodott a les elé egy holló. Mi ez? Eddig már messziről szóltak, jelezték, hogy jönnek. A madár fordult egyet a terület fölött, és a beülőn landolt.

Ahogy leszállt, szinte azonnal korrogni kezdett.

Olyan volt, mintha hívna valakit. Nagyon hangos, messze hangzó korrogás volt. Szinte átütötte a les falát, magamon éreztem a holló hangját.

És nem tévedtem. A hegygerinc fölött szinte azonnal megjelent a másik holló, aki egyenesen az etetőtéren landolt. Az első madár sem várt tovább, társa mellé röppent.

A hollók jelenléte úgy látszik az ölyvek számára is megadta a kezdő lökést. Egyből érdeklődőbbé váltak.

Amíg a két holló egyenlőre csak szemezgetett a táplálékkal,  

addig az ölyvek nem vártak tovább. Pár perc leforgása alatt többen is megjelentek a területen, és a hollókkal ellentétben egyből a lényegre tértek.

A hollók aztán nem maradtak tovább. Az egyre több ölyv, és az egyre több kakaskodás miatt elrepültek. Kicsit sajnáltam, de az ölyvek adtak annyi látnivalót, hogy nem értem rá ezen gondolkodni. Szinte folyamatos volt az erőfitogtatás, viaskodás.

Folyamatos volt a látnivaló a földön és a levegőben is. Próbáltam lekövetni az eseményeket, legtöbbször sajnos nem sikerült, de azért volt, hogy betalált egy-egy kocka. 

Érdekes volt a madarak táplálkozási stratégiája is. A fiatal egyedek szinte kivétel nélkül a frissen kirakott belsőséget vették célba. Az öreg madarak között viszont kettő is volt, amelyik nem bocsátkozott verekedésbe, hogy odaférjen a nagyobb halomhoz, hanem néhány fenyegető szárnyemelés után inkább odébb sétált.

És a fűben heverő, korábban széthordott kisebb koncok után kutatott. Szinte szisztematikusan járták végig az etetőteret, kerülve a két, néha három civakodó fiatalt, és a megtalált falatokat szedegették össze.

Jól és gyorsan telt a délután. Azon kaptam magam, hogy elfogyott a fény. A naplementét eltakarták a felhők, és az ölyvek is megfogyatkoztak. Már csak két fiatal madár ücsörgött jóllakottan a földön.

Semmiképp sem akartam elzavarni őket, így én is vártam. A nap végül egy paprikás jelenettel ért véget. A két ölyv se szó se beszéd, váratlanul egymásnak ugrott. Úgy verték egymást, mintha az életük múlna rajta. Nem is értettem, hiszen mindegyik degeszre tömte már magát.

Hosszú percekig csépelték egymást. Elfáradhattak, mert a végén csak szuszogva feküdtek egymással szemben.

Aztán, mint amilyen váratlanul összeugrottak, olyan váratlanul abba is hagyták, és egyszerre hagyták el az etetőteret. Ki érti ezt? Fiatalság, bolondság! :)


Pécs, 2015. január 18.

Apróságok

Az utóbbi pár napban az ősz látványosabbik oldalát mutatja a Mecsekben. Szinte varázsütésre sárgult be a fák lombja, fantasztikus hangulatot kölcsönözve az erdőnek.

Nem tudtam ellenállni ebben a gyönyörű őszi környezetben egy madáritatós fotózásnak. Az itató melletti cseres-tölgyesben is a sárga uralkodik. A megélénkülő szélben pedig a levélhullás is megindul az erősebb lökések hatására. Az itató vize is tele van sárga levelekkel. Nem sokat kellett foglalkoznom azzal, hogy a medence környezetét csinosítgassam, adta magát az őszi hangulat. Várakozással teli órák következtek, és tulajdonképpen nem is volt nagy mozgás. Az izgalmat egy vegyes cinegecsapat érkezése okozta csupán. Aminek viszont nagyon örültem, hogy a cinegékkel őszapók is jöttek.

Nem szálltak le a víz mellé, de a környező bokrokat és a beszálló ágaimat is ellepték.

Sokan voltak, a kunyhó környéke hirtelen megélénkült a jelenlétüktől. Vidám madarak, folyamatosan beszélgetnek, hívják egymást, cserregnek. Nálunk két alfaj fordul elő. Az egyik feje fehér (Aegithalos caudatus caudatus), a másik feje csíkos (Aegithalos caudatus europaeus). Ilyenkor, ősszel és télen a tíz-tizenöt példányból álló csapatokban mindkét alfaj egyedeit megfigyelhetjük. Sőt tavasszal a vegyes költőpárok sem ritkák. Most is láttam mindkét alfajból a csapatban.

Az őszapók, miután megnézegették a les környékét, továbbálltak a környező bokrokra, fákra, maradtak a cinegék.

Némelyik a les zugait is átvizsgálta. Ott csüngtek a les tetején, sokszor csupán 10-15 cm-re tőlem. :)

Akár közmondás is lehetne ilyentájt, hogy a cinege nem jár egyedül. :) A javarészt cinegék alkotta csapatokban nagyon gyakran más madarakkal is lehet találkozni. Királykák társulnak hozzájuk. Ritka fotós csemege ez a rendkívül kicsi madárka. Ezúttal szerencsém volt az egyikükkel. Pár másodpercre leszállt elém egy. Kicsit forgolódott, nézegette a fürdőző cinegéket, majd elrebbent. Pár kocka készült róla.

Örültem neki. Akárcsak a közelben felhangzó érdes cserregő hangnak. Fel is készültem, tudtam ki fog érkezni. Ökörszem járt az itató mellett.

Szép nap volt. Szép, apróságokkal teli őszi nap. :)


Pécs, 2014. november 8.