Az egerészölyveket legtöbbször az út menti fákon, villanypóznákon, vagy mezőgazdasági területeken, a földön ülve látjuk. Pedig ezek a madarak az erdőkben is éppen úgy jelen vannak. A hegyoldalban jó kilátóhelynek számító hagyásfákon, vagy erdőszéli fák kinyúló száraz ágain is előszeretettel ücsörögnek, csak itt a környezet jobban elrejti őket a szemünk elől. Azt találtam ki, hogy megpróbálom ilyen megközelítésből is bemutatni a fajt, és szép erdei keretbe foglalva lefényképezni. Így lett most a december hónap fotója ez a cserlevelek között pihenő egerészölyv.
A kép Pentax K5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1, 1/400, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2016. január 1.
Pécs, 2015. december 31.
Ebben a hűvös, elkedvtelenítő időben nincs is jobb időtöltés, mint szemlélni egy forgalmas madáretető történéseit. :)
Pécs, 2015. december 13.
Egy-egy alacsonyan áthúzó madár borzolta az idegeimet, és tette próbára a reflexeimet. Röpképet készíteni továbbra sem egyszerű. :) Az első madarak már az etetőtérre is leszálltak,
amikor történt valami. A mindeközben folyamatosan hallott kiáltozás közeledett. És akkor megláttam a les előtt áthúzó fehér ölyvet.
Fordult egyet, majd átrepült a les fölött, miközben folyamatosan kiabált. Itt van - itt van -itt van! Hófehérke visszatért! A felismerés, hogy az egy évvel ezelőtti madarat láttam, szinte eufórikus volt. De nem volt sok idő örömködni, a madár csak egy kört tett a les körül, mert a következő pillanatban leszállt az etetőtér szélére, és a magas fűből kémlelte a már javában falatozó három másik ölyvet.
Rövid tétovázás után aztán közelebb lépdelt, nemes egyszerűséggel nekiesett a többi madárnak, és elzavarta őket. Ejha. Az egyik madár szerencsére oda reppent fel, ahova én azt korábban kitaláltam.
Ezaz! A száraz cserlevelek szépen keretbe foglalták az ölyvet.
Gyorsan készült pár különböző kompozíció, hiszen a földön meg a fehér madár javában táplálkozott.
Egyszerűen gyönyörű ez a madár. Úgy tűnt nem siet annyira, így tudtam még foglalkozni a másikkal is, szerencsére neki sem volt sietős a dolga.
Még egy tágabb képkivágást megengedtem,
aztán vissza is fordultam a fehér ölyvhöz, nagyon tekintgetett fölfelé. Láttam rajta, indulni készül, és a startról nem akartam lemaradni. Hát le nem maradtam, de nem lett tökéletes a fotó. Ennek ellenére nem volt szívem kitörölni.
Egyszerűen fantasztikus ez a madár. Remélem lesz lehetőségem javítani! Én azon leszek. :)
Pécs, 2015. december 4.
A madarak világa csodálatos. De talán lényegük akkor mutatkozik meg leginkább, amikor repülnek. Egyszerűen erre teremtődtek. Fotósként számomra igen nagy kihívást jelent, hogy létüknek ezt a fajta oldalát a fényképeken is meg tudjam jeleníteni. Ez, ha őszinte akarok lenni, elég kevés alkalommal sikerült. :) November folyamán viszont adódott egy olyan helyzet, amikor összeállt minden. A les felé alacsonyan közeledett az egerészölyv, szinte tökéletesen szemben velem. Mivel az elrugaszkodása pillanatától követni tudtam a mozgását a keresőn keresztül, nem kellett az élességállítással sokat trükközni. A madár szépen leereszkedett közvetlenül a rét fölé, és amikor szemmagasságba került, exponáltam. Szép pillanat volt, olyannyira, hogy most a hónap képe lett. :)
A kép Pentax K5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1, 1/160, ISO 800, -0,3 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2015. november 29.
Tökéletes. Az ölyv tudta a dolgát, szépen forgolódott, mutatta magát, hát készültek a fotók is.
Jobbra komponálva, balra komponálva, mindenkinek ízlése szerint. :)
A jóllakott madár nézelődött, volt is mit, hiszen nagy volt a jövés-menés körülötte.
Olyannyira, hogy hamarosan el is hagyta pihenőhelyét, mert újabb ölyv jelentkezett fotózásra.
Fantasztikus, minden tervem így sikerüljön! :)
A pörgés lassan alábbhagyott, az ölyvek egymás után repültek el, hogy valami nyugodtabb helyen emésszenek. A földön már csak a sor végére maradt madarak maradtak.
Megvártam, amíg ők is elmennek, aztán én is leléptem. Ha ilyen mozgalmas lesz a tél, egy szavam sem lesz. :)
Pécs, 2015. november 28.
Az ivóhelyen egymást váltják a madarak. Míg a kis tengeliccsapat iszik, addig a kunyhó tetején halk dobbanás jelzi, hogy érkezett valami. Rövid tétovázás után léprigó ugrik le a víz mellé. Bár nem ez az első találkozásunk, mégis nagy az izgalom.
Citromsármány a következő. Ő sem tartozik a gyakori fajok közé, legalábbis a madáritatón.
Sajnos az ugyanazt a helyet választó fekete rigó elriasztja,
a rigó viszont a szajkók miatt riad el.
Minimum négyen vannak. Jó darabig a környéken rajcsúroznak. Isznak, majd kergetőznek. Igazi bohócok. :)
A szajkók miatt egy darabig nem jött semmi, egy tojó fekete rigó törte meg a csendet.
Egyedül a cinegék mozgása volt szinte folyamatos.
Sokszor adnak ők is jó fotótémát, de örültem, amikor a sok cinege között a citromsármány újra megjelent.
Ezúttal nyugodtabb volt, fürdött is egy jó alaposat.
Nem nagyon volt idő bambulni, a sármányt követően újabb tengeliccsapat érkezett.
És szinte ugyanabban az időben egy érdes cserregés is felhangzott, egészen közelről. Jaj de jó volna! És igen.
Az ökörszem megjelent a medence szélén. Nagyon gyors madár, de mivel előre szól, fel lehet készülni az érkezésére. Szerencsém is van, az ökörszem közreműködő, így sok kép készül.
Vitathatatlanul ő a nap sztárja.
Az ökörszem után még érkezik egy léprigó, ő is portréra jelentkezett.
A napot pedig tengelicekkel zártam.
Akár elégedetlen is lehetnék annak a tudatában, hogy milyen fajokat hallottam még a nap folyamán, de nem vagyok az. Több nap mint kolbász, mondja a mondás is. :)
Pécs, 2015. november 21.
Ó, szuper! Bár a fények nem a legkedvezőbbek voltak, a szezon első ölyvei mindig élményszámba mennek.
Az első három ölyv már a földön táplálkozott, amikor nem is olyan messziről felhangzott az a mély "korr" hang, amitől mindig kicsit megborzongok. Megérkeztek a hollók is.
Hangosan beszélgetve szálltak át a terület fölött,
miközben az erdőszéli fákon már újabb ölyvek várakoztak, és kiáltoztak a földön táplálkozó társaik felé. Szerencsére nem csak várakoztak, le is szálltak. A beülőt is használták gyakran, volt lehetőség bőven, hogy a nádtippanos környezetet többféleképpen kombináljam a fotókra.
Közben persze az ölyveket is próbáltam számolni. 12 különböző madárig jutottam, azután a folytonos cserélődés miatt elvesztettem a fonalat.
Nem is akartam elhinni. Ráadásul néhány madár határozottan ismerősként hatott az elmúlt télről.
Mintha ott folytattam volna, ahol februárban abbahagytam, mintha a madarak az év folyamán nem is mentek volna sehova, mintha csak arra vártak volna, hogy újra elkezdődjön a szezon. Furcsa, de jó érzés volt.
Pécs, 2015. november 14.
Hamarosan a szarkák is megérkeznek. Néma csendben potyognak az égből, és pár perc leforgása alatt 15-20 madár is mozog a les előtt. De semmi hangzavar, amit az előző két fotózás alatt megszoktam. Mindenki néma csöndben falatozik, fel-felrebbennek, elhangzik egy-egy csörgés ugyan, de az első holló is szó nélkül landol közöttük.
Aztán szép lassan bemelegszik a társaság, és kezd összeállni az eddig oly jellemző hangegyveleg. Csörgő szarkák, károgó dolmányos varjak, korrogó hollók, és kiáltozó ölyvek. Jó ezt a lesből hallgatni. Ez a zsongó madártömeg egyszer aztán mintha villám csapott volna közéjük, hirtelen felrebbent, és szinte azonnal a kunyhó mögül egy hatalmas árnyék suhant végig a réten. Megfeszült a pillanat, mert az árnyék gazdája is megjelent a látótérben. Rétisas siklott át elég alacsonyan a kunyhó fölött, fordult egyet, majd nagytotálban leszállt a rét közepére. ÁÁÁÁÁ! Itt van.
Ezt nem csak a szememmel láttam, de minden tagomban éreztem. Feszülő ujj az exponálógombon, a szívverésemet pedig a torkomban éreztem. De nem volt ok igazán az izgalomra. A sas kémlelte a terepet pár percig, majd szép nyugodtan besétált az etetőtérre.
Fenséges madár. Az etetőanyagot ezúttal kicsit közelebb raktam ki, a sas nem volt messzebb 17-18 méternél.
Csodálattal és gyermeki ámulattal figyeltem minden mozdulatát.
Az elriadó szarkák, hollók időközben visszatértek. A földön ülő sas már nem annyira félelmetes számukra.
A táplálkozó slepp látványára aztán a réti sem habozott tovább, nekiesett a tápláléknak.
Közel negyven percen keresztül volt előttem. Kigyönyörködtem magam alaposan.
Miután a sas megtömte a begyét, felszállt a szélső száraz fűzre, és onnan nézte végig a délelőtt további eseményeit, amik zömében a hollók körül zajlottak.
Az egyre szebb napsütésben jól tudtam a röptüket követni, hát velük múlattam az időt.
Na meg azokkal a szarkákkal, amik időnként leszálltak a közeli beülőre.
Kicsivel dél előtt aztán a rétisas megunta a nézelődést, és továbbállt. Ezt a pillanatot én is kihasználtam, és előbújtam a lesből. Fantasztikus reggel volt. Mondanom sem kell, egy lépéssel a föld fölött jártam. Azt már csak otthon vettem észre, hogy a sas lábán gyűrű volt. A fotózás hevében fel sem tűnt. A zöld színű gyűrűt sajnos sár borította, a felirat így olvashatatlan volt. Remélem, találkozunk még, és talán akkor arra is fény derül majd.
Pécs, 2015. november10.
November elejére lett végre annyi időm, hogy egy délelőttöt el tudtam tölteni a madáritató melletti leskunyhóban. Kicsit megkésve érkeztem, de a szép őszi napsütés miatt így is jókedvűen bújtam be kedvenc leshelyemre. Amint beültem, és elhelyezkedtem a szűkös kunyhóban, a pára egyből opálosra változtatta az ablakot. Ez ebben az évszakban már csak így van. Az első teendő tehát mielőtt a felszerelés állványra kerülne, a páramentesítés beindítása. Aztán mire mindent összerakok, általában az üveg is kitisztul. Szóval ott tartottam, hogy éppen elhelyezkedtem, amikor a párás ablakon keresztül látom ám, hogy egy hím karvaly száll le az itató szélére. Azt a mindenségit! Nem volt egy perce sem, hogy eltűntem a lesben. Az üveg egy merő pára, az állvány a tokjában, a fényképező a táskában. Na most mi legyen? Itt a várva-várt madár, és nem tudok fotózni. Gyorsan elkezdtem a zsebemben turkálni, kapkodva előrángattam a mécseseket, gyufa, stb. Persze ez nem ment hangtalanul. A karvalynak feltűnt a bénázásom lesből kiszűrődő nesze, és el is libbent. Na, ezt elbaltáztam. De a páramentesítés a helyére került, és a fényképezőt is gyorsan az állványra pattintottam, hátha. És igen. Pár perc múlva a karvaly ugyanott landolt, ahonnan az előbb elillant. Micsoda szerencse! Az üveg már páramentes volt, hát nem volt akadálya a portrénak.
Micsoda gyönyörű madár! Nem ült túl jó helyre, és sietett is. Pár korty után távozott. Így maradt az a két kocka portré, aminek így is nagyon örültem.
Ezek után már bármi jöhetett, én már elégedett voltam. :) A buksi fejű meggyvágó,
és az egymás után érkező cinegék már csak a hab voltak a tortán erre a napra.
Pécs, 2015. november 5.