A szarka egy meglehetősen gyakori madár, valahogy eddig mégis elkerültük egymást. Azonban az ősszel indított új projektem keretében sikerült közelebbről is megismerkednünk. Ennek nagyon örültem, mert a szarkát alapvetően fekete-fehér madárként ismeri mindenki, ám ha megfelelő szögben éri a fény, a fekete tollazat hirtelen átváltozik, és valami csodálatos fémes csillogás jelenik meg helyette. Egy szerencsés pillanatban ezt a kettősséget láttam meg a fényképező keresőjén keresztül. Annyira megtetszett, hogy ez a pillanat is lett októberben a hónap képe.
A kép Pentax K5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1, 1/200, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2015. november 4.
A dolmányos varjak is megérkeztek. A közelebbi beülőt többször használták, ennek kimondottan örültem.
De a fő attrakciót a hollók nyújtották.
Sokan voltak, több madárról is készült kép a beülőkön.
Közben sajnos a sasok leléptek, így maradt a küzdelem a fényhiánnyal és a beszálló hollókkal.
Ugyanis befelhősödött az ég, így a délelőtt nem azt a napos képet mutatta, mint amit a csillagos hajnal ígért. De az egymás után érkező hollóknak nem tudtam ellenállni, röpképeket próbáltam készíteni.
Inkább kevesebb, mint több sikerrel. A sasok ezen a napon elmaradtak. Vagyis napközben ugyan visszajöttek, és egy másfél órát ücsörögtek még a száraz fűzfán, de leszállni ezúttal nem akaródzott nekik. Szépen végignézték, ahogy a szarkák, varjak, hollók, ölyvek alkotta csapat eltakarítja az utolsó ehető falatot is. Hát ez van, nem volt értelme tovább maradni. Talán majd legközelebb.
Pécs, 2015. október 25.
Az első próbálkozásom ezen a helyszínen a 2013-14-es télen volt, amikor egy rövid ideig számos madár tartózkodott a területen. Egy gyorsan összeeszkábált nádkunyhóból próbáltam összehozni valamit, persze sikertelenül.
Közel nem jutottam a sasokhoz. A folytatásra két évet kellett várnom, mire minden körülmény összeállt egy komoly rétisasprojekt elindításához.
Október közepe van. Az egy hetes eső után szombatra csapadékmentes időt jósoltak. Ez ugyan be is vált, de a hajnali sötétséget az eső helyett hatalmas köd tette átláthatatlanná. A kunyhóhoz vezető ösvényt szó szerint lábbal kellett kitapogatnom, de azért időben és szerencsésen megérkeztem. Nagy nap ez a mai. Egy hónapi szoktatás után ez az első alkalom, hogy kipróbálhatom a saskunyhót.
Kicsit nagyképűen így neveztem el. Ugyanis belevágtam. Azt hiszem fotósként is felnőttem a feladathoz, hogy a nagy madarakat lencsevégre kapjam. Szóval a lényeg a lényeg, már nagyon vártam ezt az alkalmat, hogy láthassam, hogyan járnak a sasok, járnak-e egyáltalán, meg mi is történik valójában a les előtt. A ködszitálós vaksötétben befészkeltem magam a kunyhóba. Nagyon nehezen virradt. Az első hang, ami életről adott jelet, egy szarka csörgése volt még félhomályban, majd mikor már látni is lehetett valamit, egy csapat holló bukkant ki a szürkeségből, és átrepülve a terület fölött leültek a szélső száraz fára. Vártak. Egészen addig, amíg az első szarkák elkezdtek potyogni az etetőtérre. Ez volt a jel, a hollók is megmozdultak. Hirtelen mozgalmassá és hangossá változott a környék. A hollók korrogva, a szarkák csörögve jöttek-mentek, meglepték az etetőteret. Jó volt látni a sürgölődést, de a fotózásra alig gondolhattam, a köd teljesen rátelepedett a kis rétre.
Ám ekkor egy újabb hang vegyült az eddigiek közé. Hangos „kli-kli-kli” kiáltás volt. Bele is borzongtam egy kicsit, hiszen ezért jöttem. Rétisas landolt a szélső száraz fán. Micsoda hatalmas teremtmény! Már sokszor láttam, de mindig lenyűgöznek impozáns méretei. Nézelődött, figyelte a réten már tobzódó madársereget. Egy öreg madár volt. Azt hittem hosszú várakozás következik, de nem így lett. A sas lerúgta magát az ágról, és egy kanyarral a rét másik oldalán lehuppant a földre. Kicsit oldalt volt, de láttam a fejét, amint meredten figyeli a hollókat, szarkákat. Pár perc után néhány szárnycsapással megint közelebb szállt, onnan pedig határozott léptekkel besétált a lakmározó tömeg közepébe.
Nem akartam elhinni. Annyi tervezés, meg álmodozás után az áhított madár ott állt előttem húsz méterre. A többi madár gyakorlatilag eltűnt a magas fűben, de a sas délceg termetével mindenki fölé magasodva a fű között is szépen látszott.
Nagy pillanat volt ez. Szép öreg madár, hatalmas sárga csőrrel. Rég éreztem már ilyen izgalmat, a kezem is beleremegett.
Akkor nyugodtam meg én is, amikor ez a hatalmas állat elkezdett enni.
Biztos voltam benne, hogy nem először járt itt. Kb negyedórai táplálkozás után ugrott fel a levegőbe, amikor a száraz fán már másik két rétisas várakozott.
Amazok fiatal madarak voltak, kíváncsian vártam, ezek után mi fog történni. A sasok azonban egyelőre nem mozdultak, de volt más fotózni való bőven. A zsigerek mellett ugyanis megjelentek a dolmányos varjak. És a szarkákkal egymást váltva a kunyhóhoz közeli beülőt is többször használták.
Jól gondoltam, ugyanis számítottam rájuk, ezért raktam ki az ágat, így megszülettek az első fotók is a két fajról.
A sasok a fán közben mozgolódni kezdtek, és az egyik fiatal madár ledobta magát. Már azt hittem, landolni fog a földön, de csak áthúzott a rét fölött, és egy kanyarral ismét a fára ült vissza.
Na, hova ez az óvatosság? Sebaj, maradtak a varjak, szarkák, és a hollók.
Már jól a délelőtt közepén járt az idő, mire lett annyi fény, hogy a fekete madarakat röptükben is megpróbáljam elkapni.
Volt lehetőség bőven, hiszen folyamatosan cserélődtek a placcon, így midig csak az érkező hollókat kellett lekövetnem. Kisebb riadalmat okozott közöttük a másik fiatal rétisas, amikor ő is tett egy tiszteletkört.
Sajnos ő is csak átrepült. Erre volt még példa többször a nap folyamán, de arra nem mutattak hajlandóságot, hogy a földre is leszálljanak. Persze azért nem unatkoztam, a többi madár bőven adott fotótémát.
Na meg az a róka is csak fokozta az izgalmakat, ami egyszer csak megjelent a réten.
A magas fűben egyenesen a zsigerekhez ment. Felkapott pár falatot, majd amerről jött, arra távozott is.
Ezzel körülbelül véget is ért a nap fotós része, egy a közelben elhaladó kistraktor elzavarta a madarakat. Megragadtam tehát én is az alkalmat, hogy kiürült a rét, és észrevétlenül leléptem. Nagyon boldog voltam. Sast fényképezni, közelről megfigyelni nem egyszerű feladat, de úgy érzem, most jó úton vagyok.
Pécs, 2015. október 19.
Pécs, 2015. október 14.
Csakhogy a fényképező is dolgozzon egy kicsit, mert inkább csak figyeltem szertelen játékukat.
A szajkókon kívül egy tojó fekete rigó is érkezett, hogy szomját oltsa. Gondoltam, hogy ide járnak, a víz tele van galagonya meg ezüstfa magokkal. Ilyenkor általában ez a menü rigóéknál. Olyan közel volt, hogy tőle is csak egy portréval búcsúztam.
Hát mit mondjak, nem egy pörgős nap volt. Azonban volt egy kis közjáték, ami egyből felpaprikázta a hangulatomat. Hirtelen a magasból egy árny csapott le az itató felé. Egy karvaly volt, mégpedig egy hím. Már nyújtotta a lábát a leszálláshoz, ám az utolsó pillanatban átstartolt az itató fölött. Majdhogynem súrolta a lába a les tetejét. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Le akart szállni, az biztos, hogy miért nem tette, talán sosem fogom megtudni. Pár perccel az eset után pedig egy tojó karvaly is feltűnt. Alacsonyan, gyorsan repült a fák között, áthúzott az itató fölött, és arra távozott, mint amerre az előbb a hím. Hát ez kész. Ilyet még nem tapasztaltam. De legalább meglesz az indok az újabb lesre, pláne, hogy az erdő tele van izgalmas hangokkal. Léprigók, meggyvágók, ökörszem, királykák. Talán legközelebb több is jut pár portrénál...
Pécs, 2015. október 7.
akár a réteken.
Csak le kell hasalni, és csodákat láthatunk.:)
Pécs, 2015. október 1.
Madárfotós pályafutásom során néhányszor előfordult, hogy fényképezés közben meglepett az eső. Eleinte tartottam tőle, és kerültem az esős napokon a lesezést, hiszen az ember félti a felszerelést. De az első komolyabb zuhé átélése után rájöttem, ha a les megfelelően vízálló, legalább felülről, akkor semmi ok az aggodalomra, sőt. Az eső nagyon különleges hangulatot kölcsönöz a fotóknak. Szóval az ominózus eset óta, amikor váratlanul lepett meg egy zivatar, már nem nagyon zavart a tudat, ha volt esélye az égi áldásnak. Ennek ellenére persze mindig igyekeztem a szép fényeket ígérő napsütéses napokat kihasználni. Most szeptemberben viszont adódott egy olyan délután, amikor már az indulás pillanatában tudtam, hogy esni fog. Így is volt. Változó intenzitással, de egész délután esett. És szerencsére nem volt hiába az igyekezet. Egy jó kis esős sorozat lett a jutalom. A hónap fotója is ezen képek közül kerül ki most.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6, 1/500, ISO 800 -1,3 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2015. szeptember 30.
Az eső esett, a sirályok pedig egyre közelebb kerültek.
Egész délután a les közelében tartózkodtak, volt lehetőség bőven a fotózásukra.
Voltak vagy harmincan, lehetett válogatni a kompozíciók között.
A folyamatosan zuhogó eső ellenére aktívak maradtak,
keresgéltek a vízben, jöttek-mentek.
Ugyanúgy, ahogy a füstös cankók. Eső ide vagy oda, ők is megállás nélkül táplálkoztak.
A kis kócsagok viszont teljesen másképp viselkedtek. Besétáltak ugyan a kis öbölbe,
de ők inkább az aktív halászat helyett csak gubbasztottak az esőben.
Távolabb és közelebb is csak egy helyben várakozó, behúzott nyakú madarakat lehett látni.
Akkor kezdtek csak mozgolódni, amikor a két óra hosszan tartó szakadatlan eső, kezdett alább hagyni.
Végül el is állt. Micsoda két óra volt! Fotóztam már esőben, de azok az esetek mindig véletlenül adódtak, és rövid ideig tartottak. Ez most egészen más volt. igazi őszi, mindent eláztató eső. Annyi időm még volt az este előtt, hogy a lessátrat kihalásszam a víz alól. Ki tudja meddig fog emelkedni a víz...
Pécs, 2015. szeptember 6.
akárcsak a széncinegék.
és egy vörösbegy is folyton a közelben tartózkodott.
Egy fiatal tengelic is leszállt, hogy szomját oltsa,
de a meglepetést ez úttal egy fitiszfüzike megjelenése okozta. Nagyon gyors, nagyon kicsi madárka. Örültem annak a két éles kockának, amit sikerült összehoznom az alatt pár másodperc alatt, amíg előttem tartózkodott.
Egy harkály érkezése miatt röppent el.Hím nagy fakopáncs. A leshez egészen közel, 1 m körüli távolságban illegeti magát. Portréra ideális távolság.
A szabadidő lejárt, mennem kellett. így a harkály távozása után leléptem. Jó lesz ez, remélem szép ősz elé nézünk! :)
Pécs, 2015. szeptember 5.