Blogok

Lehet, hogy valamit meglátott, mert sokáig idegesen tekintgetett arrafelé, ahonnan érkezett. Miután megnyugodott, hogy nem fenyeget veszély, várt egy kicsit, felöklendezett egy magot, azt beleejtette a vízbe, majd utána ugrott, és fürdött egy jót.

Alig, hogy elrepült, újabb rigóhang hallatszott a közelből. Szinte azonnal egy fiatal madár is leszállt a vízhez.

Majdnem ugyanott landolt, mint előtte a hím madár. Kicsit ugrállt, helyezkedett, majd ő is felöklendezett egy magot, amit szintén a vízbe ejtett. :) A közelben lehet valami jó bogyós bokor, ahol táplálkoznak.

Elégedetten körülnézett, majd ugrás a vízbe.

Őt még egy fiatal madár követte, majd ismét nagy riasztások közepette egy újabb hím érkezett. Szintén már messziről kiabált, és az itató melletti ágra szállt. Ott illegette magát, és folyamatosan hangoskodott. A riasztások után pedig elkezdett énekelgetni. Na nem olyan hangosan és erőteljesen, mint tavasszal, inkább csak úgy magának, szép halkan. 

Pár percig így énekelgetett, majd mint az eddigi madarak, ő is felöklendezett egy magot, és szintén a vízbe ejtette. :) Hát ennyi volt, jó kis rigós nap volt.

Van még pár percem, a madár is itt van előttem, hát kitáraztam alaposan. :)

Igaz, hogy az egyik legkedveltebb madárfotós téma. Nagyon sokan, nagyon sokféleképpen lefényképezték már. De amikor ott ül az ember előtt, ezek mind nem számítanak. Csak a varázslat számít, amit ennek a gyönyörűségnek a közelsége azonnal előidéz.

A jégmadár még nézelődött kicsit, majd határozott zuhanással lecsapott a vízbe. Utána már nem jött vissza. Az órára néztem, lejárt a két óra, indulnom kellett. Érdemes volt az utolsó percig kitartani. :)

Sajnos sokáig nem tobzódhattam, a pityer csak rövid ideig mutatta magát. Szerencsére nem kellett unatkoznom, a további izgalmakért a szajkók voltak a felelősek. Többen is érkeztek egymás után.

Bele a vízbe, és vígan ment a pancsolás.

Régóta fotózom a fürdőző szajkókat. Nagyon sok expó ment el rájuk, és nagyon sok végezte a kukában. Ritkán sikerül olyan helyzetet elkapni, amikor minden klappol. Ez talán most egy olyan alkalom volt, amikor egy-két jobb pillanat is a memóriakártyára került.

A füzértekercs egészen csenevész kis növény. Ha nagyra nő, akkor is mindössze húsz centi. Alig látszik ki a környező növényzetből. De ha közel hajolunk, csodát láthatunk, mintha cukorból lenne.

Az idő nem volt túl jó, nehéz felhők takarták az eget, néha az eső is eleredt, de a jégmadarakra hamar felfigyeltem. Többször átrepültek a sátor előtt. Aztán megtörtént az is, amire vártam. A kihelyezett gyékényszálra leszállt egy fiatal példány.

Az egyből látszott, hogy a nézőpontot nem találtam el tökéletesen, illetve a madár nem oda ült, ahova azt gondoltam. De így is örültem neki.

Mint ahogy azt egy nappal előbb megfigyeltem, most is ugyanúgy figyelte a vizet. Majd lecsapott, és a hallal elrepült. Ez a jelenet többször megismétlődött, a madár többször visszajött, és egyre inkább a gyékényszál végéhez közelebb ült.

Na alakul ez. Szépen mutatott a sötétzöld háttér előtt.

És ezúttal sem maradt el a rövid videó.

A nap végére pedig egy gyönyörű színezetű, öreg madár is megjelent a gyékényen. Ő hangtalanul érkezett, egyszer csak ott volt előttem. A legszebb háttér elé ült. 

Estefelé, napnyugta körül sorra érkeznek a tavak fölé a fecskecsapatok, és néhány perc leforgása alatt felhővé duzzad a megszámlálhatatlan madár. 

Hirtelen a fecskék hangjától lesz hangos a környék. Majd talán valami parancsszóra, mint megannyi szárnyas kő, úgy zuhannak be egymás után a nádasba, az ember feje mellett húznak el a madarak. 

Zsizseg, zsong a nádas a sok fecskétől. A háttér pedig a naplemente miatt vörösen izzik. Aztán történik még valami. Kabasólyom tűnik fel. Villámgyorsan húz a nádas fölött. A fecskékre pályázik. Nem csoda, a fél millió fecske terített asztal számára. 

Nehéz ezt mind úgy képekbe önteni, hogy érezhető legyen a varázslat. E néhány részlet azért talán enged egy kis bepillantást.

Miután csatakosra fürödte magát, kiült pár másodperce a víz szélére, és szárnyait leengedve kicsit süttette magát a nappal.

A sármányt egy csuszka követte. Már hallottam a hangját a közeli fákról, így nem ért felkészületlenül az érkezése. Máskülönben bajban lettem volna, villámgyorsan mozgott.

Az amúgy is nagyon gyors madár, most ha lehet még gyorsabb volt. Látszott, hogy nem érzi biztonságban magát a víz mellett, gyors ivás, és már ott sem volt.

A következő madár szintén nem egy szokványos itatós szereplő volt. A kunyhóhoz egész közel egy fiatal tövisszúró gébics szállt le a medence szélére. Csak egy portéra adott lehetőséget, nem is ivott, csak körülnézett, majd felült a kunyhó fölé egy belógó ágra, ott már sajnos nem tudtam vele mit kezdeni. Pedig már nagyon régóta szeretnék egy jó fotót róla. Úgy látszik ez még várat magára.

Azért voltak szokványos madarak is. Megérkezett a menetrendszerű szajkó és örvös galamb is. Őket is csak portrézni tudtam, elég közel mozogtak, és nem nagyon akarták használni a beülőket. Nem baj, úgy látszik ez egy ilyen portrés nap. :)

A nagy madarak távozása után kicsit lapos lett a forgalom. Egy darabig nemigen jött semmi. Majd szürke árny libbent át a les előtt. Gyorsabb volt nálam, elsőre nem tudtam lereagálni a dolgot. Szerencsére visszajött, és a legjobb helyre szállt.

Egy szürke légykapó volt. Őt már biztosan a hidegfront hozta. A légykapók augusztus végére már javában vonulnak. Nagy volt az öröm. Két éve találkoztam vele utoljára ugyanebben az időszakban. Nagyon készséges volt velem. Szépen körbejárta a kirakott beülő ágaimat, több kompozícióban is le tudtam fotózni.

Ahogy a légykapót kuksoltam a fényképezőn keresztül, határozott szárnycsapásokat hallottam. Annyira jellegzetes ez a hang, hogy ki is találtam mi volt a hang forrása. Meggyvágó szállt le a légykapó alá, az itató szélére. Ej, most melyiket fotózzam? A bőség zavara.

Persze nem akartam lemaradni semmilyen jó helyzetről, de mivel a meggyvágó pár korty után el is repült, így megoldódott a helyzet, tovább tudtam foglalkozni a légykapóval. Ami kicsit még nézelődött az ágon, majd leszállt ő is a víz mellé.

Ivott, majd ő is elrepült. Örömmel néztem vissza az elkészült képeket. A ritka találkozások miatt ezek most nagyon értékesek számomra. Nézegethettem nyugodtan, a víz körül egy darabig csak cinegék mozogtak. Egy-egy kockát lőttem csak rájuk, amikor megfelelő helyre szálltak. Nagyon tetszenek mostanában az olyan képek, melyeken a zöld növényzet is megjelenik valamilyen formában. Próbálom az itatós fotózásokat olyan mederbe terelni, ahol erre minél több lehetőségem adódik. A legnagyobb nehézséget ezzel kapcsolatban az jelenti, hogy bizony a lemetszett leveles gallyak igen hamar fonnyadásnak indulnak, és a pár órás fotózás alatt is a levelek teljesen le tudnak konyulni. A fotókon ez bizony nem mutat valami szépen. Erre a problémára nagyon jó helyzetet kínáltak az itató melletti szederbokrok. Az év folyamán a les melletti szederindákat nem vágtam le, hagytam őket megnőni, és most a nyár végére lettek akkorák, hogy elérik a medencét is. Nem volt más dolgom, mint ezeket a hajtásokat az itató mellé hajtani. Így abszolút természetes beülőn, és garantáltan fonnyadásmentes levelekkel tudom a rászálló madarakat fényképezni.

Ezekben a szederbokrokban bujkált egy öreg vörösbegy is. Tiszta környezetben nem mutatta magát, de végül jól sült el a dolog. Egészen különleges hatású fotókat tudtam róla készíteni.

Nem is szállt fel a medencéhez. Jött viszont a múltkori fiatal vörösbegy. Vagyis ahhoz egy nagyon hasonló vedlési fázisban lévő példány.

Ő már sokkal bátrabb volt. Egyből a vízhez ugrott, és önfeledt fürdőzésbe kezdett. A mai rövid videó róla készült.

A nap lassan a végéhez közeledett. A medence szélén már alig volt fotózásra is elegendő fény. Viszont a háttérben lévő erdőben fantasztikus fényjáték vette kezdetét. A lemenő nap gyönyörűen bevilágított a fák közé, és szép hátteret festett pont az előkészített beszállófám mögé. Persze szinte törvényszerű, hogy ebben az időszakban nem jön semmi. A helyzetet egy széncinege mentette meg. Bár nem őt akartam ebben a környezetben lefotózni, de mit lehet ilyenkor tenni, hát csak fényképezni. :)

A madármozgás szinte teljesen leállt. Sóvárogva figyeltem a folyamatosan változó fényviszonyokat az erdőben. Az induláson gondolkodtam, amikor váratlanul egy szajkó jelent meg előttem. Róla lőttem a nap utolsó fotóit.