fotónapló

Az utolsó pillanatban

Az egész azzal kezdődött, hogy leolvasztottuk a fagyasztóládát. Időnként ezt megteszi az ember, és ilyenkor feltárulnak a fagyasztó legrejtettebb zugai, és érthetetlen módon, mindig előkerül valami "érdekesség". Így volt ez most is, néhány bizonytalan eredetű hús formájában. Feleségem ezt a néhány csomagot családi élelmezésre alkalmatlannak minősítette, és eltávolításra ítélte. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mi is legyen a sorsuk. Mindenki számára ismerős ilyenkor télen az utak melletti villanyoszlopon, fán ücsörgő egerészölyv. Látszólag nem foglalkoznak az alattuk elsuhanó autókkal, de ha azok lassítanak, vagy megállnak a közelben, egyből szárnyra kapnak. Ilyenformán persze lehetetlen közelebbi kapcsolatot létesíteni velük. De ha az embernek hús van a birtokában, mindjárt más a helyzet. :) Hirtelen aktuális lett egy lessátor kihelyezése. Persze a helyszín már elő volt készítve, mert azért bíztam benne, hogy ezen a télen erre is sor kerül. :)

Szóval a húst kiraktam, és vártam a következményeket. Napok teltek el és látszott, hogy az ölyvek (szám szerint kettő) megtalálták a csalit. Az már világossá vált az elején, hogy ha komolyan ölyvet szeretnék fényképezni, akkor további etetnivalóra is szükség lesz. Tehát bevetettem mindent, és terítékre került mindenfajta finomság. Még az országutak mellett az örök vadászmezőkre tért róka földi maradványai is e nemes célt szolgálták.

Telt múlt az idő, de a siker csak nem akart jönni. A csali fogyott, de a madarak nem akartak az objektív elé járulni. Pedig biztos voltam abban, hogy rájárnak, mert folyton a környéken mozogtak. Persze azért volt mit nézni a lessátorból. Leginkább azt a szajkót, ami ölyvet játszva járt a húsra. Rendszeresen megjelent, már messziről kiabálva, legtöbbször az ölyvek vijjogó hangját utánozva. Mivel a szajkó elég jó hangutánzó, néhányszor behúzott a csőbe. Már tűzkészen vártam a közelből hallott ölyvet, amikor matyi barátom huppant a beszállófán. Nagyon tetszett neki a dolog, mert sűrűn eljátszotta.

Már kezdtem elkeseredni, hogy nekem csak a szajkó jut. A csali, és a kedv is erősen fogyott. Az utolsó pár nap következett. Egyéb elfoglaltságaim és a közelgő tél vége miatt idén már nem lesz több lehetőségem az ölyvek fotózására, így hát belehúztam a végére, és rásegítettem egy kis csirke farháttal. (Mondjuk a környék rókái és kóbor kutyái jól éltek ez alatt a másfél hónap alatt.) Eljött az utolsó, a hetedik nap, amit a lesben töltöttem. Mesebeli szám! Hátha ma sikerül. És így is lett. Kb két óra várakozás után megérkezett a két ölyv. Minden teketória nélkül az egyik leszállt a beszálló fára, és falatozni kezdett. Csattogott a fényképező is. A másik delikvens a közeli fáról kiabált neki, az én madaram meg bőszen válaszolgatott. Nem maradt sokáig, talán öt percig. De ez éppen elég volt arra, hogy elkészítsem első egerészölyv fényképeimet.

Itt kell köszönetet mondanom Golubics Pisti, Bodó Jani, Kulcsár Peti barátaimnak, hogy segítettek az etető anyag beszerzésében.

Pécs, 2010. február 10.

Harkály a porondon

Új faj jelent meg az etetőnél. Méghozzá nem is akármilyen. Úgy látszik, hogy a hosszan tartó hideg és a vastag hótakaró arra kényszerítette a közép fakopáncsot, hogy elhagyja kedvenc terepét. A kimondottan zárt erdőket kedvelő madár ritkán mutatkozik nyílt bokros területen. De hát az éhség nagy úr, és az etetőnél kifüggesztett háj ízletes és energia dús táplálék. Bár nagyon reméltem, hogy valamelyik harkály meglátogat, de erre a közepes termetű szép mintázatú madárra nem számítottam. Jó fél órán keresztül falatozott, miközben én nyugodtan fotózhattam. Érdekes volt látni, hogy az ez idő alatt többször átrepülő karvaly nem riasztotta el, hanem jellegzetes rejtőzködő viselkedésével elbújt a kirakott beszállófa mögé. A karvaly mozgását figyelve kúszott mindig az ellenkező oldalra, így folyamatos takarásban maradt.

Pécs, 2010. február 1.

A hónap képe - 2010. január

A januárban készült képek közül a választásom a tengelicet bemutató fotóra esett. Több szempontot is figyelembe vettem. Etetős fényképezések alkalmával többször találkoztam már vele, de jó képet még nem sikerült készíteni, mert általában a földre lehullott magokat szedegették, és nem szálltak följebb az objektív látómezejébe. Ez alkalommal magukat meghazudtolva szépen pózoltak a beszállóágakon. A másik ok pedig, hogy ez a kedves madár gyönyörű színekben pompázik, és az aranyzuzmóval borított ágon szép színfolt a téli hónapokban.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/125, ISO 400.

Pécs, 2010. február 1.

A karvaly és én

Kapcsolatom a karvallyal már nem újkeletű. Amióta etetős fotózással foglalkozom, kerülgetjük egymást. Pontosabban ő kerülget, én meg várom. Szinte törvényszerű, hogy a téli madáretetőknél ez a kisragadozó is feltűnjön. Hiszen a téli hideg az ő hasát is szorongatja, a madáretetők környékén meg nyüzsögnek a számára potenciális ebédrevalók. Sokszor találkoztunk már a helyszínen, csak a helyzet nem volt megfelelő. Volt rá példa, hogy az éhségtől elvakulva kergette kiszemelt prédáját, miközben én éppen az etetőt töltöttem fel. Lábam mellett elsuhanva tudomást sem vett rólam. Valahogy így indult ez az eset is. Megérkezvén a leshez, rendezkedek, pakolok be a kunyhóba, mikor riasztanak a cinegék. Tudom, hogy karvaly barátom már itt van. Fölnézek és a következő pillanatban leszáll mellém vagy egy méterre, rám néz, majd nem túl sietősen ellibben. Morogva bekászálódok a kunyhóba, ma sem jön már vissza. De szerencsére nem így történt. Ottlétem alatt nyolc alkalommal vágott be, ebből háromszor le is szállt, és hagyta magát fotózni. Fantasztikus madár. Gyors, elegáns, gyönyörű. Tökéletes ragadozó. Mondjuk az aprónépet sem kell félteni, jól megdolgoztatják. Nyolc próbálkozás után még nem tömte meg a begyét.

Pécs, 2010. január 22.

Meglepetés madarak

A hétvége megint Tolnanémediben talált minket. Fényképezést nem terveztem, de másképp alakult. Szüleim udvarában felállított dúcetető körül sürgölődtek a madarak. Az ablakból széncinegéket és néhány zöldikét lehetett csak látni. Dél körül kibattyogtam, hogy egy kis szotyit vigyek nekik, amikor is a kis etetőtálcáról két kis zöldes madárka rebbent föl a szilvafára. Nem repültek el, így jól láthattam, két csíz volt az. Ezek az északabbra fészkelő aranyos kis madárkák télen fel-fel tűnnek az etetők környékén. Nekem még ilyen körülmények között nem volt hozzájuk szerencsém. Kaptam is az alkalmon, és beültem az etető melletti leskunyhóba. (Persze csak a kötelező töltött káposzta elfogyasztása után.) Nem is kellett sokat várni, és az etető tálcán máris előttem eszegetett a két kis északi vendég. Sajnos az idő már délutánba hajlott, kevés volt a fény, így értékelhető fotót nem tudtam készíteni. De még a hétvégéből egy nap hátra volt, így hát másnap még egy sanszot kaptak a fotózkodásra. Vasárnap reggel örömmel konstatáltam, hogy a kis csízcsapat hat fősre duzzadt, erősen megnövelve az esélyeimet. Ment minden rendben, az egyedüli probléma az volt, hogy nem nagyon használták a beszállóágakat. A szotyihalom közepén eszegető csíz meg nem olyan szép látvány.

Egy-egy madarat lekövetve néhányszor sikerült elkapni, amikor felugrottak a beszállóágra, persze csak egy-két másodpercig. Sajnos jobbára a tojók. A fekete sapkás szép hímek csak az evéssel foglalkoztak.

Persze azért kattintgattam folyamatosan. Főleg, amikor egy 10-15 fős tengelic csapat is beesett. Rájuk nem lehet panaszom. Szépen mutogatták magukat, ahogy azt kell.

Pécs, 2010. január 18.

300

A karácsonyi meleg után újra beköszöntött a zimankó. A hideg és a hóesés összerántotta a madarakat az etető köré. Szerény becslésem alapján legalább háromszáz madárka tartózkodik folyamatosan a környező bokrokon. Nagyobbrészt különböző pintyek. Legtöbb megint zöldikéből volt.

Sokszor seregestül szálltak le elém. Ilyenkor csak azt láttam, hogy sárga tollgombócok zuhannak le a hóba. Amikor már kevés volt a hely, az újonnan érkezőknek a csapat fölött kellett szitálni, amíg megfelelő leszállóhelyet találtak. A landoló zöldike sárgás színeivel nagyon szépen mutatott. Megpróbáltam ezt a mozdulatot megfogni. Mondanom sem kell, hogy borult időben merész vállalkozás volt. Kb 60 expóbol egy kép sikerült.

Szerencsére egyre több a fenyőpinty is. Néhány tojó és egy hím is vegyült a zöldikék közé. A nagy tömegben nehéz volt kihámozni őket. De amikor egyedül maradtak, kaptak egy-egy sorozatot.

Persze cinegéből is volt, mint mindig, szén is barát is kék is. Sajnos a várva várt karvaly most elmaradt, bár volt néhány ígéretes pillanat, amikor a madársereg fejvesztve menekült a bokrok mélyére, és néhány percig síri csöndben figyelt. De a riadalom tárgya nem akart mutatkozni. Talán legközelebb.

Pécs, 2010. január 5.

A hónap képe - 2009. december

A decemberben készült képek mind a madáretetéshez kötődnek. Azt a néhány alkalmat, amikor időt tudtam rá szakítani arra használtam, hogy a sürgölődő madarakat meglessem. A hónap képe is így készült. Az őszi itatózások alatt ideszokott, és most a madáretető előnyeit is kihasználó szajkóra esett a választásom. Elsősorban a hájat és az almát fogyasztja. Üde színfoltja a madárseregnek, főleg amikor a les üvegablakának is előadja rendszeres színjátékát.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/125, ISO 200.

Pécs, 2010. január 1.

Kezdődhet az etetés

Elérkezett az idő! Bár még nincsenek tartós fagyok, és hó helyett is inkább eső esik, a december mégis a madáretetés kezdetét jelenti. Kaptam hát magam, és az etetőt feltöltöttem napraforgóval. Kb két hetük volt a madaraknak, hogy az új táplálkozási lehetőséget felfedezzék. Kíváncsian ültem be a leskunyhóba, hogy lássam, milyen a forgalom. Az első nap a madáretetőnél kellemes meglepetéseket hozott. Az időjárás nem kedvez mostanában a fotózásnak. A sűrű köd, a vastag felhők és az állandóan csepergő eső az amúgy is nagyon fényéhes objektívemnek vajmi kevés esélyt adott, hogy éles képet készítsek vele. A madarak sürgése-forgása viszont annál izgalmasabb volt. Seregnyi mezei veréb és széncinege látogatja már az etetőt.

A zöldikék, citromsármány, fenyőpinty csak a szomszédos bokrokon ücsörögtek. Nem úgy néhány meggyvágó és egy vörösbegy. Utóbbi szépen illegette magát a beszállóágon.

Szajkó koma is tiszteletét tette. Egész nap a környéken mozgott és az etetőre is leszállt. Úgy látom a harkályok számára kirakott háj érdekelte. A pózolást a les ablaka előtt most sem hagyta ki. Saját képmásának duruzsolt egyet, és egy-két határozott csőrvágással is megerősítette ezt.

Az igazi meglepetés azonban egy új madárfaj volt. Legalábbis a lesből még nem sikerült megfigyelni. Bár a környéken sokszor láttam. Ez nem más mint a karvaly. Nagy riadalom támadt a madarak között, és egyszer csak ott ült az etető tetején. Sajnos olyan rossz helyre sikerült szállnia, hogy mire a fényképezővel sikerült megtalálnom, már tovább is állt. Egy gyönyörű hím madár volt, szép narancsos mellénnyel. Remélem ide szokik az etetőhöz, és sikerül majd róla képet is készíteni.

Pécs, 2009. december 11.

A hónap képe - 2009. november

Novemberi fotózásaim alkalmával egy nagyon kedves madárkával találkoztam. A madáritatót meglátogatta az ökörszem. Gyors mozgása és rejtőzködő életmódja miatt nagyon nehezen fotózható, ezért is örültem neki, hogy a leskunyhó rejtekéből észrevétlenül szemlélhettem a néha karnyújtásnyira ugráló madarat. Plusz szerencse, hogy több percig is itt tartózkodott, és alaposan körbe fotózhattam. Portrék és egész alakos képek is készültek. A választás ezek közül erre a képre esett, mert ez igazán ökörszemes.

A szajkó támadása

Legutóbbi itatós leselkedés úgy indult, mint ezelőtt mindig. Vizet nem is kell hordanom, mert a néhány naponként eleredő eső szépen feltölti a medencét. Így hát most munka nélkül aratom le a gyümölcsöt. Szépen jöttek is a madarak. Legtöbb talán meggyvágóból jutott erre a napra. Két-hármas kis csapatokban érkeztek inni. Néha volt egy kis összezörrenés is közöttük, sajnos ezek sorban életlenek lettek. Néhány képet természetesen készítettem róluk.

Jöttek szén- és kék cinegék, és pár fekete rigó is.

Mikor a forgalom lassulni kezdett, és nem kellett folyamatosan a fényképezőgépbe kukucskálni, (és a reggeli kávé is elmaradt) kicsit elbambultam. A nagy koncentráció közben hirtelen valami az üvegnek csapódott. Bevallom, nagyon megijedtem, és lefagytam. Egy szajkó a kunyhó mögül befordult az itató fölé, és minden teketória nélkül kétszer-háromszor a les üvegére csapott a csőrével. Gondolom a saját tükörképét agyabugyálta el. Majd amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan el is ment. Annyira meglepett a dolog, hogy úgy gondoltam elég az izgalmakból. Irány haza kávézni.

Pécs, 2009. november 25.