úszó les

Pörgős délután meglepetésvendéggel

Az üstökös gémes kaland nagyon feltöltött. Jó élmény volt. De a nem várt találkozás mellett más információ birtokába is jutottam. A várakozás alatt feltűnt, hogy az öböl sekély részén, az iszappad szegélyében sárszalonkák mozogtak. A kedvenc madarak között is előkelő helyet foglal el ez a faj. Nagyon szeretem. Így már akkor el is határoztam, hogy a következő fotózás során megpróbálok a a tutajjal a közelükbe férkőzni. Ezért miután az üstökös gém magamra hagyott, és kikászálódtam a lesből, már akkor a megfelelő helyre navigáltam kis úszó készségemet. Pár napra rá a már elviselhetetlenné váló kánikulát lezáró hidegfront egy délutáni lesre is alkalmat adott. A lessátor alatt így már nem volt szauna, bátran vállalkoztam a délutáni-esti fényképezésre. Az érkezésemet hamar elfeledték a madarak, negyed óra múlva már tucatnyi kis kócsag halászott a vízen.

Nagyon kemények voltak még a fények, de az egymás után érkező, leszálló madarak mozdulatait nem akartam, kihagyni.

Persze először csak tisztes távolban mozogtak. Nem baj, addig a nádszegélyben felbukkanó kis vöcskökkel próbálkoztam.

Szerencsére aztán hamar beindult a nagyüzem. A kis kócsagok egyre közelebb kerültek.

Nagy volt a nyüzsgés, mindig volt olyan madár, ami megfelelő távolságban halászgatott.

Nem hagytak unatkozni, volt fotótéma bőven.

A helyzet kísértetiesen kezdett hasonlítani, a nyár eleji nagy kócsagos esetre, amikor is a nagy kócsag a tutaj közvetlen közelében halászgatott. Mivel a tutajt most is körbevette a víz, a kis kócsagok is mindenhonnan érkeztek. Nem csak elölről közeledtek, hanem a les mögül, mellől is feltűntek. Sokszor egészen váratlanul, és egészen közel.

Na ez az, amit sosem fogok megunni. Ezért érdemes az egészet csinálni. Testközelen lenni velük, és így figyelni a halászatukat. Hallani a hangokat, látni a vízbe csapó csőrt, és hallani, ahogy a fröccsenő víz a les oldalára csapódik. Fantasztikus volt a látvány, az érzés most is.

Kis kócsagok közel és kicsit távolabb is, szép zöld környezetben mozognak. Termékeny a délután, az biztos.

A kis kócsagok kicsit eltávolodtak, jut időm kicsit a bámészkodásra. Jó egybeolvadni a természettel, vagy legalábbis azt hinni, hogy az ember számára is lehetséges ez. Ekkor megtörtént a váratlan, ám egy kicsit mégis várt dolog. A les melletti iszapcsíkon, amivel párhuzamosan állt a tutaj, feltűnt két láb. Nem több, mint egy méterre tőlem. Mást elsőre nem is láttam, csak pár lépés után derült ki, hogy a lábakhoz test is tartozik, amit bizony vörös tollak borítottak. Bizony-bizony, vörös gém sétált el mellettem. Mozdulni sem mertem, nehogy kiszúrjon. Amint pár lépést eltávolodott, az objektívvel, amilyen lassan csak lehetett ráfordultam. Addigra már megfelelő távolságba is ért, hogy egyáltalán beleférjen a képbe.

Elképesztő! Néhány vörös gém egész évben jelen van a tavon, abban reménykedtem, hogy csak idő kérdése lesz, és elém kerül egyikük, csak ki kell várni. Hát most megtörtént. Szép nyugodtan sétálgatott, majd az iszapról átlábalt a mélyebb vízen keresztül a nádszegélybe. Olyan hosszú volt a nyaka, alig fért a képmezőbe.

A vörös gém eltűnt a nádszegélyben. Ha bementél pajtás, ki is kell jönnöd, gondoltam, így feszülten vártam, mikor fog ez megtörténni. Nagyjából tíz perc múlva madaram kidugta a fejét a nád közül. Gyors léptekkel előlépett, és belecsapott a vízbe.

Majdnem eltűnt a víz alatt, épphogy a szárnya látszott csak. Sikeres volt a halászat. Zsákmánnyal a csőrében bukkant fel a víz alól.

Micsoda produkció, kérem szépen! El vagyok kényeztetve. A gém elnyelte a halat, majd néhány határozott mozdulattal kilépett a nyílt részre.

Ott pedig egy alapos tollrázás következett. Tudom, hogy ritka pillanatok ezek, ezért minden mozdulat a memóriakártyára kerül.

Futkos a hátamon a hideg, és csodálkozva nézem mi történik előttem. A gém újra halászni kezd.

Ezúttal azonban nem jár sikerrel, üres marad a csőre.

Lehet, hogy ez miatt, lehet hogy nem, de a következő pillanatban a vörös gém felugrott a levegőbe, és magamra hagyott.

Alig akarom elhinni, ez valóban megtörtént? Úgy néz ki, a fotók ott vannak a fényképezőben. Egy biztos, ez maga volt a csoda. :) Nem is nagyon érdekel már, hogy lesz-e még valami estig. Kicsit révülten, jól eső érzéssel bámulok ki a lesből. Ám a nap végére történt még valami. Feltűnt, hogy az iszap és a víz határán sárszalonkák táplálkoznak. Jó messze voltak, és nem is nagyon mozdultak el. A gémes élmény után nem is vártam már. De úgy látszik, a mai napra ez még elő volt jegyezve. Jó fél óra múlva két sárszalonka szép lassan elkezdett közeledni. Az iszapot szurkálva egyre közelebb értek, már érdemes volt fotózni is őket.

Na, jó ötlet volt áttenni a lest. Itt van előttem a sárszalonka.

A nap már annyira alacsonyan járt, hogy a szalonkákat már nem érte napsütés. De a háttér nádasa még izzott az alkonyi fényben. Szépen mutatott az iszappadra felfutó szalonka mögött.

Remek, kedvenc madaram is megtisztelt ezen a nem mindennapi délutánon.


Pécs, 2015. augusztus 20.

Csillaghullás és az üstökös

A családdal hullócsillag nézőbe mentünk. Kalandos volt a sötét erdei tisztáson. Jó kis családi program, mindenkinek csak ajánlani tudom. :) Nem vagyok nagy csillagfotós, az egy külön műfaj. Szeretnék majd a jövőben jobban elmélyedni a témában, addig meg próbálkozom, ha lehet. Szép este volt, tele vidámsággal, hangos tücsökzenével, és a fák fölött kirajzolódó Göncölszekérrel.

Bár a csillaghullás csúcsát lekéstük, így is nagyon sok, szép égi felvillanást láttunk, aminek nyomán persze számtalan ki nem mondott kívánság is útra kelt. :) Egyet sikerült nekem is megörökítenem,

mialatt a csillagok szép ívet jártak be az égbolton. Tudom, hogy csillagfotós szemmel van hibája a képnek, de a családi közös fotózás emléke mégis kedvessé teszi nekem ezt a 69 képből álló, mintegy 45 percnyi elmozdulást bemutató fotót.

A csillagleső este elhúzódott, és hát másnap hajnalra tutajos fotózást terveztem. A három óra alvás után megcsörrenő ébresztőóra most nem esett jól. Talán idén az első olyan hajnali kelés volt, amikor nagyon erős volt a késztetés, hogy tovább aludjak. Régebben volt rá példa, hogy az alvás győzött, de olyankor mindig meg is bántam, hogy nem voltam kellően határozott. Ha az ember egyszer eltervezi, akkor menni kell, csak a felkelés nehéz, utána már megy minden magától. :) A tó partján készülődve azokat a csillagképeket kerestem, amiket pár órája magukra hagytunk, meg is találtam őket, csak az égbolt másik oldalán. "Hát mégis mozog a Föld." A kunyhó sötétjében még az esti, kellemes élményeken jár az eszem, talán még el is aludtam, nem tudom. Nem voltam túl friss, az biztos. Bambulásomból egy madár röpte ránt ki. Mint a felvillanó hullócsillag fénye, úgy hasított belém a felismerés, egy üstökös! Na nem a Halley, vagy ilyesmi, egy üstökösgém szállt be a nádszegélybe, nem is olyan messze a tutajtól. Nahát, hogy mik vannak! Pár perc várakozás, és feszült figyelem után ki is szúrtam őkelmét.

Nagyon lassan lépdelt a növényzet takarásában, de látszott, hogy a tutaj előtti nyílt rész felé tart. Hamarosan meg is érkezett. Hmm, nem semmi. 

A gém nézelődik, és egy-egy kishalat is kikap a vízből. 

Majd kilépdel a látómezőből, besétál a tutaj mellé. Nem látom, hallani sem hallok semmit. Talán továbbsétált a nádszegélyben. De mivel a nyílt vízen nem történik semmi, így arra a sarokra koncentrálok, ahol a madár eltűnt. Jó fél óra is eltelik, mikor a tutajhoz nagyon közel halk csobbanások hallatszanak. Kisvártatva pedig meglátok egy csőrt. Még szerencse, hogy az objektív helyzetén nem változtattam, most bajban lennék. Az üstökösgém alig három méterre áll a tutaj előtt. 

Varázslatos a pillanat. Újabb hihetetlen közelségben egy olyan madárral, amit meglátni is öröm. A gém komótosan távolodik, a zoomot óvatosan visszahúzom egy teljes alakos képért. Aki érti, annak írom, 170 mm-ig kellett tekerni a 120-400-ast, hogy a madár beleférjen. 

Ügyesen mozog, alatta már mély a víz, de a sűrű hínártömeget jól kihasználva, biztosan lépdel. Halászik. Nyújtott nyakkal figyeli a víz színéhez közeledő halakat.

Ám mielőtt sikeres lehetett volna, egy alacsonyan átrepülő rétihéja beugrasztja a nádasba. Nem örültem neki, de a gém szerencsére csak megbújt. Amint elült a riadalom, újra elindult a nyíltabb rész felé.

Öröm figyelni a halászatát, ilyet sem látni mindennap.

Lassan ismét a jó helyre ér legújabb kedvencem.

Pár perc után pedig megint ott áll előttem teljes valójában az üstökösgém. Ezek szép pillanatok voltak. 

A csodának megint a rétihéja vetett véget. Megint elriasztotta az üstököst, ám most végleg.

Annyira nem haragudtam rá, hiszen majdnem tele volt a memóriakártya üstökösgém fotókkal. A rétihéjától egyedül a nyílt vízen halászgató kis kócsag nem riadt el, észre sem vettem, amikor megérkezett. Vele ért véget ez a csillagokkal kezdődő, üstökössel végződő kaland.

Mindenkinek hasonló jókat! :)


Pécs, 2015. augusztus 15.

Gyenge próbálkozás

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy a kanalasgémek csak sötétben mutatkoznak a les előtt. Az rendben van, hogy éjszaka is táplálkoznak, sok vízimadár tesz így. De miért tűnnek el, mire megérkezik a napfény? Vajon mi lehet ennek az oka? Ezen törtem a fejem, és arra jutottam, hogy csak bejönnek egyszer a csőbe. Ezen felbuzdulva újra a csillagos ég alatt találtam magam, irány a tutaj. A forgatókönyv a szokásos, gázolás a vízben, iszapdagasztás, aztán csendes várakozás a les rejtekében. Az események szinte kísértetiesen ugyanúgy történnek. Jönnek a fehér árnyak, mikor a közelbe érnek, megállapítom, hogy kanalasgémek, aztán mire fotózható lenne az esemény, felszívódnak. Fel nem foghatom. Csöppnyi mérgemet az előttem landoló szürke gém enyhíti.

Ő sem szórakoztat sokáig. Határozott léptekkel kisétál a látótérből, beáll a nádas szélébe. 

Hm, lehet, hogy ez nem az én napom? Egy ideig marad a bámészkodás, és az agyalás. A bambulásból a közelben felbukkanó két fiatal kis vöcsök ránt ki. Először csak távolabbról kerülik meg a tutajt, de aztán többszöri bukdácsolás után már egészen közel bukkannak fel. Velük vigasztalódom.

Annyira vidám madarak a kis vöcskök, a közelségüktől egészen jó kedvem kerekedik. Na, mégsem volt hiábavaló a koránkelés. De sajnos nem maradhatok, ideje mennem, indul a nap...


Pécs, 2015. augusztus 11.

Csak egy csillaghullós hajnal

Csillagos az ég. A vékony sarlójú hold is elég fényt ad, hogy jól lássam az utat a gáton. A tutaj felé tartok, miközben a csillagokat bámulom. Elvégre augusztus van. És nem hiába, az égbolton hullócsillag fénye húz át. Remélem jó előjel a hajnali fotózáshoz. Érezhetően lassabban világosodik már, de nem telik unalmasan a várakozás. Miután elhelyezkedtem a lesben, hamar megélénkült a víz. Bár nem sokat látni, mégis árnyak rajzolódnak ki előttem. Fehér alakok közelednek. A mozgásukból már tudom, kanalasgémek táplálkoznak előttem. Mivel a fotózásra gondolni sem lehet még, így csak figyelem őket. Össze-vissza cirkálnak az öbölben, és egyre közelebb kerülnek. Olyannyira, hogy 3 méternyire közelítik meg a lest. Hát ezt nem hiszem el! És a hajnali fények még sehol. A kanalasok nagyon nyugodtan viselkednek, vagy fél órán keresztül vannak a közelemben. Tollászkodnak, vagy szűrik a vizet. Már reménykedem, hogy megvárják a napkeltét, sajnos nem így lett. Mire megérkezett a lővilág, a kanalasgémek elhúzódtak a tutaj közeléből. Nagyon nagy élmény volt, még soha nem voltam ilyen közel hozzájuk, fénykép azonban nem lett a találkozásból. Csöppnyi bánatomat az iszappadon feltűnő billegetőcankókkal feledtetem.

És a napfénnyel megérkező bíbicekkel. Az iszapon csipegetve szép lassan a közelembe értek.

A fény nagyon szépen játszik a tollaikon.

Nem bántam, jól jöttek ezek a szép fényképek, meg hát látványnak sem volt utolsó.

És legalább volt mit fotózni, a víz amúgy is üres volt. Egészen addig, amíg egy rétihéja elég alacsonyan át nem repült a terület fölött. Erre támadt egy kisebb riadalom, amire a szomszéd öbölből pár füstös cankó átröppent a tutaj elé. Hát ez remek. Szerencsére nem vártak sokat, egyből táplálkozni kezdtek,

és az egyik példány a lest megcélozva egyre közelebb ért.

Nem került be a teljes ellenfénybe, mint ahogy szerettem volna, de azért a piros "alkatrészek" így is nagyon szépen világítottak az elkészült képeken.

Szép ez a madár na. :) A cankó ütemes léptekkel elsétált a les mellett.

Nem lehet megszokni ezt a közelséget, izgalmamban alig tudom a képmezőben tartani.

Pár perc után az iszappadon tűnik fel újra, a rövidebb úton csatlakozott a társaihoz.

A füstösök elhúzódtak, a víz megint kiürült, maradtak a szárazon mozgó bíbicek, és billegetőcankók.

Igaz, hogy a kanalasgémek túljártak az eszemen, de azért nem volt olyan rossz a reggel. Bár azt még most sem tudom, hogy szabad-e hinni a hullócsillagoknak. :)


Pécs, 2015. augusztus 9.

Esti pillanatképek

A füstös cankós reggeli élménycsomag másnapig is kitartott bőven, így nem csoda, hogy késő délután ismét a tóparton találtam magam. Viharjelzés ide vagy oda, újra füstös közelségben akartam lenni. A délutáni fotózásnak azért megvan az a veszélye, hogy az elzavart madarak lassabban térhetnek vissza. Most így lett. Elég sokáig csak az iszappadon kergetőző réti és az időnként felröppenő billegetőcankókat lestem.

A kis kócsagok is inkább csak nézelődtek a terület széléről.

Nem telt túl izgalmasan az a pár óra. Be is felhősödött, na mondom mára ennyi. De aztán mégsem. Kevéssel naplemente előtt a felhők elhúzódtak, és a vízre is megérkeztek a füstös cankók. A legszebb fényekből nem sok, talán 15 perc volt már csak hátra. A füstösök elég messze, közöttünk egy iszappad is van. Vajon lesz ebből valami? A cankók mintha meghallották volna, megindultak felém.

Ó, alakul a helyzet. Egyre közelebb ért a csapat. Gyorsan haladtak. Csőrüket a vízben tartva szinte futva táplálkoztak. Volt közöttük megint két szép, sötét példány, megpróbáltam az egyikükre koncentrálni.

Hű, rettenetesen gyorsak voltak, a képek zöme be is mozdult. De azért szerencsére egy-két közeli pillanat élesen került a memóriakártyára.

Tényleg azt lehet mondani, hogy csak percekig tartott a varázslat, mégis jó érzéssel bújtam elő, miután nagy hirtelen lement a nap. Rövid, de annál lényegesebb mozzanat volt a füstösök életéből.


Pécs, 2015. augusztus 4.

Egy füstös álom

Ritkán fordul elő, hogy egy fotózást ott lehet folytatni, ahol az ember előzőleg abbahagyta. Ebben az esetben ilyen érzésem támadt. A múltkor ott hagytam abba, hogy a les felé közeledő füstös cankók külső zavarás miatt elriadtak, mielőtt igazán jó helyzetbe kerültek volna. De a madarak jelenléte mindenképp bizakodásra adott okot a következő hajnali fotózásra. Még sötétben gyúrom az iszapot hűséges tutajom felé. Felhős az égbolt, holdvilág hiányában tényleg sötét van, de azért szerencsésen megérkeztem a helyszínre. Be a lesbe, aztán alvás. Fárasztó hetem volt, egy vasárnap reggeli alvás azért mindenkink megjár. :) Na, tényleg elszundítottam... Talán egy fél óra múlva riadok fel, madárcsapat érkezett a vízre. Dereng már, jól látom őket, na meg a hangjuk is ismerős. Füstös cankók! Ej, ébresztő hamar, indul a nap! De hiába is erőltetem, nem lehet még fotózni. Kevés a fény, és mivel most nem ellenfényre helyezkedtem el, a keleti égbolt tükröződését sem tudom kihasználni. Na nem baj, én itt vagyok, a madarak is itt vannak, hát várok. Figyelgetem őket. Vannak vagy 15-en. Nagyon szeretem ezeket a madarakat. Van bennük valami titokzatos, különleges. Olyan helyen költenek, amilyen hely talán nincs is. :) Szibéria, Skandinávia északi területein fészkelnek, nálunk csak vonulási időszakban lehet velük találkozni, tavasszal rövidebb, ősszel kicsit hosszabb ideig. Augusztus-szeptember a fő őszi időszak, ekkor vannak itt a legtöbben. Sok év telt el madarász suhanc koromban, mire sikerült megfigyelnem ezt a fajt. "Erdei" gyerekként ritkán jutottam vizes élőhelyre, és ezekre az alkalmakra még most is élénken emlékszem.Fotósként is mindig abba a kategóriába tartozott számomra ez a madár, amit lefényképezni, aminek a közelébe kerülni igazi ajándék. Most is megtisztelve érzem magam, hiszen a füstösök egyre közelebb jönnek, és egészen hihetetlen módon, a les előtt pár méterre táplálkoznak. Ezt így látni, nem is tudom, egészen fantasztikus. És amin meglepődtem, beszélgetnek. Általában csak a messziről felriadó madár hangos "csuit" kiáltását ismerjük, ám most hallom, ahogy halk, csipogás szerű hangjukkal kommunikálnak egymással. Nagy az élmény így is, de végre elég fény esik rájuk, hogy fotózni is lehessen.

Rettenetesen élvezem a helyzetet. Az álommadár kitölti a képmezőt.

A cankók teszik a köreiket, nekem csak meg kell várnom, amíg újra és újra a les előterébe érnek. Sokszor egészen hihetetlen közelségbe. Én csak ámulok, és lélegzetvisszafojtva exponálok.

A füstös cankóról tudni kell, hogy a nevét a násztollazatáról kapta. A költési időszakban a madarak szinte teljesen feketék. Mire azonban ősszel hozzánk érnek, már a vedlés különböző fázisaiban vannak, és ilyenkor a legtöbb egyed már a nyugalmi tollruháját mutatja. De azért elvétve lehet még sötéten tarkált madarakat is látni. Ebben a csapatban is volt egy-két ilyen példány. Nagyon örültem nekik.

Főleg, amikor a közelembe kerültek. A madarászszív ilyenkor azért dobban egyet. :)

Nagyon jól elvoltam a füstösökkel, élveztem a látványt, és az LCD-n megjelenő képeket. Ebből az állapotomból hangos zaj billent ki. A gát irányából csörtetés hallatszik, valami töri a nádat. A madarak megállnak ugyan, abbahagyják a táplálkozást, de nem repülnek el. Ha ember közeledne, már üres lenne a víz, ebben biztos vagyok, úgyhogy kíváncsian várom mi sül ki a dologból. A zaj már nem csak hallható, de nyomon is követhető. A töltés oldalában mozdul a nád, a gyékény, amerre az a valami halad. A madarak is figyelnek, hát én is odairányítom az objektívet, hátha látok valamit. Hát láttam.

Egy vaddisznó lépett ki a növényzetből. Na, hát te? A disznó áll pár pillanatig, majd elindul a tó belseje felé, nyomában pedig hat malac ugrik bele a vízbe.

Gond nélkül átúsznak a mélyebb részen, aztán beváltanak a nádasba.

Ennek most nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem. A pillanat nagyon szép volt, mások ilyenért szenvednek évekig Gemencen. :) Viszont a helyzet, hogy a tóban vaddisznók mozognak, nem túl jó tényező a földön fészkelő fajokra nézve. De nincs sok idő ezeken elmélkedni, a disznók távozásával újra beindul a madármozgás. A füstös cankók tovább táplálkoznak. Jobbról, a mélyebb víz felől azonban újra különös hangokat hallok. Hangos csobogás, és olyan madárhangok, amelyeket nem ismerek. Többen vannak, ez kivehető a hangokból, és az is bizonyos, hogy közelednek. Ráfordulok a fényképezővel, és pár másodperc múlva a keresőben fel is tűnnek a hangok okozói. Kanalasgémek!

Ha lehetett volna, most kiáltottam volna örömömben. Évek óta figyelgetem a minden nyáron megjelenő kanalasgémeket a tavon, de módszer hiányában nem fértem a közelükbe soha. A tutaj hadba állításakor titkon reméltem, hogy ez idén változni fog. Hát most itt vannak.

Talán tizen, tizenöten lehetnek, gyors léptekkel haladnak, és közben halásznak.

Nagyon együtt mozognak, nehéz egyet-egyet külön lekapni.   

Öregek és fiatalok vegyesen vannak a csapatban, és az is kiderül, hogy mi volt az a furcsa hang. A fiatalok csiripeléshez hasonló hangon nyaggatták néha az öregeket, táplálékot kunyeráltak.  

A csapat az iszappadok előtt megállt, nézelődtek néhány pillanatig, majd visszarepültek arra, ahonnan jöttek.

Hát ez igazán remek volt. A kanalasok távozása után jutott még alkalom pár füstös fotóra,

aztán összeszedelőzködtem, hiszen vasárnap reggel van, ideje felkelni. Micsoda álom volt! :)


Pécs, 2015. augusztus 3.

A hónap képe - 2015. július

"Halász a Sztüx folyón" - Táplálkozó kis kócsag - 2015. július, Pellérd

A tutajos fotózások egyik nagy előnye, hogy a vízen úszó les szabadon mozgatható. Ez olyan fajta szabadságot biztosít a fényképezések tervezése során, ami a kreativitásnak is teret enged. Rájöttem, hogy az ellenfény használatával olyan érdekes, és néha szokatlan képi hatásokat tudok elérni, ami az elkészült fényképeket ki tudja ragadni a szokványos megközelítésből. Ezért ha a területei sajátosságok is engedték, a lest úgy forgattam, hogy az ellenfényes hatás is érvényesülni tudjon a fotózások alatt. A fények, színek játéka sokszor különös gondolatokat ébresztett bennem, elvonatkoztatva kicsit a madárfotózástól. Így történt a július végi kócsagos estnél is. A les előtt halászgató kis kócsagok köré az ellenfény segítségével egészen szokatlan körítést sikerült varázsolni. A fekete-fehér háttér kiemelte a madarakat a megszokott környezetből, és a gondolat szülte látomásba helyezte őket. Így jutottam el a görög mitológia túlvilágát szegélyező Sztüx folyóra, ahol sikerült megfigyelni egy túlvilági madár halászatát. :)

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f 7,1, 1/6400, ISO 800, -1,3 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. július 31.

Túlvilági kócsagok

Délutáni fotózásra készültem. Kíváncsi voltam már, hogy mi történt a legutóbbi hajnali les óta eltelt másfél hét alatt. A vízszint csökkent, az biztos. Az elmúlt hetek kánikulája megtette a hatást. Szükség is volt némi pozíció váltásra a tutajjal, hogy az eltervezett nézőpontot megtarthassam. Szerencsére a hőséget lezáró hidegfront után még délután nincs olyan meleg, így elviselhető marad a hőmérséklet a lessátor alatt is. Ez azért jó, könnyebb a várakozás. Tudom milyen madárra számíthatok, így nem ér váratlanul a kis kócsag megjelenése. Nem sokat tétovázik, hamar a lényegre tér, halászni kezd.

A kócsag nem sokáig marad egyedül, hamar érkeznek a társai is, és rövidesen 4-5 madár is szedi a vámot a vízben mozgó halak közül

Válogatni is van lehetőségem közöttük, próbálom azokat követni, amelyek az ideális távolságban mozognak.

A kis kócsag halászati stratégiája abból áll, hogy össze-vissza rohangál a vízben, és gyors mozdulatokkal, sokszor aprókat repülve, belecsap a vízbe. Ezt az izgága szaladgálást nem egyszerű követni, de ha sikerül, akkor elég látványos képek születhetnek.

Csak néha álltak meg pár pillanatra.

Az eszeveszett rohangálás közben olykor olyan közelre kerültek, hogy bátran portrézhattam őket. A módszer megint bizonyította hatékonyságát. Az éber kis kócsag ott állt tőlem 2-3 méterre.

Jó kis pillanatok voltak. :) Míg a közelben halászó madarakat figyeltem, fotózni nem is nagyon tudtam őket, annyira közel voltak, a nap is kezdett abba a stádiumba érni, amit vártam. Persze ellenfényre állítottam a tutajt megint. Arra számítottam, hogy az árnyékban lévő nádas majd szép sötét hátteret fog adni a fehér madaraknak.

Ami így is lett. Viszont volt egy tényező, amire nem gondoltam. A szél miatt a vízfelszín folyamatos hullámzásban volt, és megtörte a háttér tükröződését. Ami ezáltal elvesztette a sötét színét.

Érdekes kettősség jelent meg a képeken. Nagyon sötét, szinte fekete háttér, és vakítóan világos, majdnem fehér vízfelszín.

Itt jött az ötlet. Azokra a kócsagokra koncentráltam, amik a teljes ellenfényben halásztak, ahol ezáltal legsötétebb lett az árnyékos háttér és a legvilágosabb a vízfelszín. Az eredmény valami egészen szokatlan lett. A nap által átvilágított tollak és a fekete-fehér környezet együtt nagyon egyedi hatást adott a fotóknak. Olyan érzésem támadt, mintha két világ találkozásánál valami különös, túlvilági lényt figyelnék. Na nem ragozom, beszéljenek a fotók.

Hát ilyen látványban még nem volt részem, egészen különleges volt.

A "túlvilági" kócsagok fotózása közben más madarak is érkeztek a les elé. Egy csapat füstös cankó landolt a vízen.  Jó!

Nagyon örültem nekik, nagy kedvenceim, és igazán jó fotóm nagyon kevés van róluk.

Hát ez a mai napon sem változott. Egy váratlan körülmény miatt az összes madár, a szépen közeledő füstösökkel együtt, elriadt a vízről. A szépen alábukó, a vizet narancsosra színező nap fényében maradt a néma, dühös várakozás. A nap végére, napnyugta után kezdtek csak visszaszállingózni kis kedvenceim, de akkor már késő volt. Mindegy, remélem majd legközelebb...


Pécs, 2015. július 30.

Új hely, új remények

Csak elérkezett az elkerülhetetlen. Július első felében a tó vízszintje annyit csökkent, hogy a tutaj végképp megfeneklett. Ezzel együtt a mederfenék nádtorzsás része is egyre tolakodóbban mutatta magát, hát nem volt mit tenni, elköltöztettem a lest. Persze tudtam, hogy ez be fog következni, így a forgatókönyv is készen állt már. A tavalyi tapasztalatok alapján már tudtam, hogy a tónak mely részében fogom a tutajt újra vízre bocsátani. A manővert egy délután alatt meg is oldottam, és pont úgy adódott, hogy másnap hajnalban ki is tudtam feküdni. Hát nem kellett volna. Azonkívül, hogy végignéztem egy szép napkeltét, gyakorlatilag más nem nagyon történt. Hát ilyen is van kérem szépen. Na de mi lenne ha egy sikertelen nap mindjárt a kedvünket szegné! Pár napra rá eljött a következő lehetőség is. Hajnalban már nem olyan sietős a fotós dolga, mint egy hónappal ezelőtt, ráérősen is ballaghat a les felé a jótékony sötétségben. Elmélkedni is van ideje. Emlékszem mennyire más volt a helyzet, mikor évekkel ezelőtt, először elkezdtem sötétben kijárni. Az emberben akaratlanul is van némi félelem, civilizációs ártalom az éjjeli természettel kapcsolatban. Azóta sok minden változott. Én is megtanultam, mint Vuk, hogy a sötétség a legjobb barátunk. :) Ilyen gondolatokkal sétálok a gáton. Közel járok már, és bár a madarak nem láthatnak, tudják, hogy valaki közeledik. Hangos kiabálással ugranak fel a vízről. Ez azért biztató! :) Be a lesbe, jöjjön, aminek jönnie kell! Ilyenkor általában egy rövid szunya szokott következni, de most a sok izgalmas hang nem hagyott aludni. Ahogy eltűntem a lesben, szinte azonnal jöttek vissza a madarak, és mindenhonnan a kiáltásaikat, csobbanásokat hallottam. Persze látni még semmit nem láttam belőlük. Lassan bontakoztak csak ki a formák, mozgó alakok. A sekély víz és az iszappad határán cankók mozogtak. Szép lassan az is kiderült, hogy mifélék. Réti cankók voltak. Fotózáshoz még nagyon kevés volt a fény, így csak figyelgettem őket. Az iszapról, vagy a sekély vízben lépdelve csipegettek, táplálkoztak. De amikor egymás mellé értek, hirtelen fenyegető, rivalizáló pózba vágták magukat, és egymásnak ugrottak. Ejha! Erre a jelenetre azért már ellőttem pár kockát, lesz ami lesz. Hát meglehetősen művészire sikeredett, de talán a lényeg látszik. :)

Sosem láttam még ilyen pillanatokat. A cankók néhány összeugrás után ugyanúgy folytatták tovább a táplálkozást, mintha nem is történt volna semmi. Na persze ez a rövid közjáték kellően felpaprikázott, már alig vártam, hogy jöjjön némi fény, hátha megtörténik újra. Persze a madarak mozgása mit sem csökkent, sőt. Újabbak érkeztek. Billegetőcankók mutatták meg magukat.

Nem maradtak sokáig. A nádszegély takarásában folytatták napi tevékenységüket. Szerencsére a réti cankók folyamatosan lekötötték a figyelmemet. A nap is felkelt már, fény és záridő is van elég. És akkor az egyik madár ismét fenyegető pózba vágta magát.

Felpillantok a keresőből, aha itt a másiki madár is. Feszült a pillanat, amikor egymás mellé érnek.

Na vajon lesz bunyó? Lett, csak a nádszegély mögött. Erről lemaradtam. De sebaj, van még a reggelből, hátha. Az összetűzés után az egyik madár jobbra, a másik balra távolodott. Milyen szerencse, hogy én pont útba estem az egyiknek. :) Szépen közeledett a tutaj felé.

Egyre jobban kitölti a madár a képmezőt. Vigyáznom is kell, hogy rendben legyen minden a vízszinttel. Ekkor a cankó váratlan dolgot művel. A víz alól kikap egy kishalat.

Nem fukarkodtam a sorozattal. Még nem is láttam halat zsákmányolni, mindig csak apró férgeket szedegetnek. Azért látszott, hogy ő sem ehhez van szokva. Forgatta, letette, felvette, próbálta a helyes irányba igazítani. Majd nemes egyszerűséggel lenyelte.

Micsoda reggel! Miközben a cankó mutatványára koncentráltam, észre sem vettem, hogy egy kis kócsag tűnt fel a színen. Méghozzá a gyönyörű kora reggeli nap ellenfényében.

Hát hiába na, aki egyszer megízleli az ellenfényes fotók hangulatát, az utána már nehezen szabadul. :) A kócsag pedig komótos léptekkel haladt a megfelelő irányba,

hogy aztán az aranyhídon átkeljen a túloldalra.

A kócsag elsétált, jöhetnek ismét a cankók. Jöttek is.

Némelyik egészen közelre.

A nyugalom nem sokáig tartott. Úgy tűnt még egy csete-paté kijut mára. Az iszapon ismét egymásnak feszültek az indulatok.

Erősen koncentráltam én is, ma már nem lesz több esélyem. És akkor összeugrottak.

Úgy látom a réti cankóknál sem babra megy a játék. Fülig ért a szám, mondanom sem kell. :) Mi jön még ma reggel? Néhány habitus kép,

és néhány portré. Több esetben is olyan közel jöttek a madarak, hogy kézzel is elértem volna őket. Az egyik legintenzívebb élmény számomra, amikor egy vadmadár olyan közel kerül az emberhez, hogy a szemébe nézhetünk. Ez a tutaj segítségével már többször megadatott, de újra és újra átélni felemelő érzés.

A madarak azt hiszem ezen a reggelen kitettek magukért. Egy szavam se lehet. A végére még egy bíbic is beesett. Talán egyike azoknak, melyeket májusban még fiókaként láttam a tó másik szegletében.   


Pécs, 2015. július 20.

Újabb dupla

Hajnal van. Az éppen derengő vízen feltűnik valami. Az előbb, a növényzet között még nem volt ott az a gombóc. Hogyan került oda? És mi az egyáltalán? Ahogy egyre tovább figyelem, mintha megmozdulna, és mintha csőre is lenne. Aha! Akkor ez egy madár.

Na de miféle? Hamarosan arra is fény derül. De a szó legszorosabb értelmében. Ahogy egyre jobban világosodik, egyre több részletet látni, és a gombóc is mozgásba lendült. Cankó, már jól látszik. Elcsipeget a növényzet között, egészen napkeltéig.  Mire a napfény a vízet éri, addig szerencsésen a közelbe ér.

Egy réti cankó. Hát igen, nyár közepe van, a partimadaraknál ilyenkor kezdődik meg a vonulási időszak. Remélhetőleg az elkövetkező időszakban még többen lesznek. A réti cankó föl-alá lépdel a vízben, átröppen a túloldalra, visszajön. Szépen mutatja magát a felkelő nap fényében.

A cankó aztán a közeledő szárcsák zajára odébbáll. A növényzet között közeledik két öreg madár, de nem egyedül. Négy apró fióka követi őket. Nahát, minden bizonnyal egy pótköltés. 

A szárcsák eltávolodnak, kár, nem bántam volna egy közelebbi fotót is az apróságokról. A nap is zavaróan erős lett, mára ennyi volt. Vagyis reggelre. A múltkori duplázós nap olyan jól sikerült, hogy erre a napra is beterveztem egy esti itatózást. Szóval délután ötkor már a leskunyhóban ülök. A víz melletti forgalom nagyjából ugyanaz, mint pár nappal ezelőtt. Nem unatkozom, de próbálok csak a szebb pillanatokra, helyzetekre szorítkozni. Például az itató mellett várakozó tengelicekre. Legtöbbször azzal kezdik, hogy leszállnak a szomszédos bokorra, ahol kicsit szemlélődnek,

majd csak utána röppennek a víz mellé.

Vagy nagyon szép volt például az a hím zöldike, ami egészen közel a leshez ült le a medence szélére.

De amit igazán vártam, az a sordély megjelenése.

Olyan szerencsés délután volt, hogy négy példány is beszállt, amíg ott voltam.

Született portré, habitus és fürdős fotó egyaránt.


Pécs, 2015. július 7.