volgyis blogja

Párszor ugyan elúsztak előttem,

de sokáig egyszer sem maradtak. Talán az egy tollászkodó mozdulatért érdemes volt korán kelni.

Az ismétlésre másnap délután kerülhetett sor. Zavartalan napsütés várt, és az események is szinte azonnal felpörögtek. Érkezésem után hamar visszaállt a rend, és az öbölben megjelenő vöcsökpár egyből a lényegre tért. Trombitáló hangjukat hallatva egymás felé közeledtek, és násztáncba kezdtek.

Ez egy nagyon szép, megkapó jelenet. A két madár egymással szemben illegeti magát, gallérjukat, bóbitájukat felmeresztik, és táncolnak.

A fények még kicsit kemények voltak, de az, hogy ezt végre objektíven keresztül nézhettem, feledtette ezt a problémát.

A nap hátralévő része sem telt üresen. A vöcskök szabályos időközönként megjelentek.

Halásztak,

vagy a lábukat nyújtogatták,

vagy éppenséggel csak ringatóztak a vízen a naplemente fényében.

Igaz, hogy csak megmutatták magukat, de ez már biztató előjel. Napkeltéig nem is láttam őket, csak a szárcsák jöttek-mentek a közelben, időnként keresztezve a felkelő nap fényét.

Fantasztikus színvarázs alakult ki, ami percről-percre változott, ahogy a nap egyre emelkedett. A víztükörben megjelenő napkorong mellé beúszó búbos vöcsköt szépen kontúrozta a vörös fény.

Talán nem is a madarakon van ilyenkor a lényeg. A színek, formák sokkal erősebben ki tudják fejezni a napkelte tünékeny csodáját.

Ahogy a nap emelkedik, a vörös úgy vált át sárgába. A jó helyen, jó időben beúszó hattyú így változik fehérről arany színűre.

A színvarázs sajnos gyorsan eltűnik, de ez esetben nem bántam. A többször megjelenÅ‘ búbos vöcskökre koncentráltam. 

A tavalyi, első tutajos szezonban óvatos voltam, de mostanra kiismertem a szerkezet úszóképességét, így most már bátran kimerészkedek vele a mélyebb vízre is. Régi vágyam volt, hogy a búbos vöcsökhöz közelebb férkőzzek, ezért a mostani helyzetet nagyon élveztem. Több madár is mozgott az öbölben, csak ki kellett várnom, amíg egyik-másik a megfelelő pozícióba kerül, és előttem produkálja magát.

Mintha milliónyi fénylő gyöngyöt rázna le magáról a madár, az ellenfény csodákra képes. :)

Az ilyenkor gyakori nászjelenetek sajnos mind rossz helyen történtek, csak szorosan egymás mellett úszkáló párokat sikerült elkapni.

Sebaj, azt hiszem így is elégedett lehetek. Jelentős előrelépést tettem búbos vöcskök fotózása terén.

Egy-két közelebbi helyzetet még megvártam,

aztán egy szemkápráztató jelenet után befejeztem a mai reggelt. A napfényt színeire bontó csillanások közé beúszó vöcsök szépen megkoronázta a napot.

Nyakát kinyújtva fuvolázott, közben szomszédja szorgalmasan válaszolgatott. Szép volt, de sajnos óvatlan voltam, észrevette az objektív mozgását, és lebukva eltűnt a szemem elől. Messze nem mehetett, a hangját folyamatosan a közelből hallottam. De úgy látszik a szomszéd sem úszkált tétlenül, nemsokára megpillantottam, amint szemből a gyékényes mentén közeledett. Egy-egy füttyszó innen-onnan, és a szomszéd egyre közelebb ért.

Amíg a hátulsó madár csendben volt, addig ez a vöcsök is nyugodtan viselkedett. De amint az megszólalt, emez határozottan elindult a hang irányába.

Nagyon közel úszott el előttem, a portré talán érzékelteti.

Még hallottam a les mögül szólni mindkét madarat, aztán a hangok szétváltak, és rövidesen mindkettő a helyéről szólongatta egymást. Úgy látszik lecsillapodtak az indulatok. Újabb egy órán keresztül nem történt semmi említésre méltó, amikor az öböl szélén feltűnt egy hattyú. Egyenesen befelé tartott, közben fejét a víz alá dugva táplálkozott. Figyelgettem az objektíven keresztül. Vártam, hogy közelebb érjen, amikor a háttérben újabb nagy fehér folt jelent meg. Még egy hattyú. Ez utóbbi azonban egészen másként viselkedett. Szárnyait kissé feltartva, kihúzott testtartással, egyenesen az előző felé tartott. Amikor a közelébe ért, egymás felé fordultak, felborzolták nyakukon a tollazatukat, és búgó hangokat hallattak. Egyből világossá vált a helyzet, nászviselkedést látok.

Egy darabig szinkronban, egymás mellett úsztak,

majd rítusosan fürdeni kezdtek. De arra ügyeltek, hogy mindezt szorosan egymás mellett tegyék.

Micsoda látvány volt! Nagyon kellet ügyelnem, hogy a vízszint rendben legyen, és közben arra gondoltam, csak ki ne ússzanak a  látótérbÅ‘l. Bár ilyet még sosem láttam, tudtam, hogy mi fog következni. Egy-két perc elteltével a kicsit filigránabb termetű tojó lehajtotta a fejét a vízre, a gúnár pedig tette a kötelességét.

Az aktus végeztével mindkét madár kiemelkedett a vízből, és búgó hangjukon ünnepelték egymást.

Majd mindketten rövid tollászkodásba kezdtek.

Hát nehezen tértem magamhoz. Csodálatos, meghitt pillanatok voltak. Sokat már nem is vártam a mai naptól. Az ismét feltűnő kis vöcsök is sietett a dolgára.

Én meg a hattyús élménnyel telve vártam, hogy este legyen. Indulás közeli volt már az idő, mikor a szárcsák zajongására lettem figyelmes. Az egyik irányból heves futással iramodtak a nádas felé. Valaki biztos jár a töltésen, gondoltam. Szinte abban a pillanatban az üres öböl közepén valami kidugta a hátát a vízből. De csak egy szemvillanásra. El is gondolkodtam, hogy láttam-e egyáltalán valamit. De néhány másodperc múlva a les előtt pár méterre örvénylett egy nagyot a víz, és felbukkant egy szőrös fej. Mi van? Vidra! Pár másodpercem volt, hogy megörökítsem a váratlan látogatót.

Két kattanást engedett, majd egy nagyot örvénylett a víz, és el is tűnt.

Nehezen tértem magamhoz az ámulatból. Annak ellenére, hogy a fél életemet a természetben töltöm, még soha nem láttam vadon élő példányt. Igazi ráadás volt ez a nap végére.

Sokáig ugyan nem maradt, mert valahonnan a tutaj mögül felhangzott egy másik kis vöcsök kiabálása, delikvensem pedig azon nyomban elindult a hang irányába. Még hallottam, amíg egy darabig egymásnak válaszolgattak, aztán csend lett. A területfoglalás időszaka ez a vöcsköknél, ilyenkor gyakoriak a határvillongások. Jó fél óra is eltelt eseménytelenül, csak a szél lökdöste a tutajt. Aztán közel az előbbi ponthoz, a semmiből ismét feltűnt a kis vöcsök. Szemkápráztató a dolog sokszor, mert a víz alatt láthatatlanul közlekednek, és ahol az egyik pillanatban nincs semmi, ott a másikban már egy vöcsök ringatózik a vízen. Vártam kicsit, majd miután lebukott, ráfordultam az irányra az optikával. A madár sokkal közelebb bukkant fel, mint vártam. Hű, de jó kis helyzet.

Még a nap is előbukkant a felhők közül, gyönyörű fények estek a hullámzó vízre.

Sokáig nem élvezhettem a látványt, hátulról ismét felhangzott a vetélytárs gurgulázó hangja, madaram pedig ismét eltűnt, hogy rendre teremtse a határsértőt. Aznap nem is tért vissza. De a két madár hangját innentől szinte folyamatosan hallottam különféle irányokból, de a tutaj mögötti pont úgy látszik mindkettőjük számára fontos lehetett, mert abból az irányból többször szóltak. A nap hátralévő része eseménytelenül telt. Az ismét beborult, meglehetősen barátságtalan időben csak egy tőkés réce pár úszott el lőtávolon belül.

Nem is vártam estig. A hátralévő időt arra szántam, hogy a tutajt átkormányoztam arra a helyre, ahonnan a vöcskök hangját legtöbbször hallottam. Hátha legközelebb...

Amint az első képek elkészültek, szembesültem azzal a problémával, amivel nem számoltam. Az újjáéledő friss növényzet, hihetetlen gyorsasággal nő. Egy héttel előtte, mikor a tutajt ide pozicionáltam, még egy-két zöld levélcsúcs látszott csak, most meg helyenként elrejtették előlem a les előtt átúszó szárcsákat. Mindegy, ezen ma már nem változtathatok. Az is tisztán látszott, hogy nem csak a növények kezdtek el vadul nőni, hanem a szárcsák kedélyállapotában is változás történt. A békésen úszkáló, táplálkozó madarak egyre többször ugranak egymásnak. Itt is-ott is kialakulnak heves területviták, ami szárcsáéknál meglehetősen látványosak. Ilyenkor a víz felszínén futnak, egymást kergetve. Ilyen pillanatokra vadászok, mozgalmas, fröcsögős fotókat szeretnék. Nem egyszerű, mert a harcias szárcsák úgy robognak át a vízen, mint a gyorsvonat, nem mindig sikerült a fényképezővel lekövetni őket.

El is telt a délután, naplementére nem is vártam, hiszen vastag felhők takarták az eget. Az estig hátralévő fél órát arra használtam, hogy a tutajt növénymentes részre állítsam. Másnap ismételhettem. Na de merőben más körülmények között, hétágra sütött a nap. Mindjárt jobb kedvvel "úsztam" be a tutajhoz, és a kedvem csak még jobb lett, amikor az első madarat megláttam.

Búbos vöcsök forgolódott a gyékényes szélében. Nagyszerű, hát megérkezett az újabb célpont. Óvatosan méregette még a lest, és a felé forduló objektívet, és rövid bukdácsolás után odébb is úszott, de mindenképp biztatónak látom a helyzetet vele kapcsolatban.

A vöcsök után a szárcsákra terelődött a figyelem. Az akciók ugyan távol történtek, de volt rá példa, hogy egy-egy madár a közelben úszott el.

A délután nagy része eseménytelenül telt, a nap is már egészen alacsonyan járt, gyönyörű fények festették a tájat. Az oldalt mozgó szárcsát figyeltem, arra vártam, hogy beússzon elém, amikor nagy fehér madár villant kicsit távolabb. Annyit tudtam csak tenni, hogy a fényképezőt odarántottam, és exponáltam.

A hattyú landolásának csak a végét kaptam el, de a hatalmas madár érkezése így is látványos fotót eredményezett. A legszebb fények voltak azokban a percekben, talán negyed óra volt még naplementéig. A hattyú méltóságteljesen befordult, és teljes szépségében mutatta magát, mielőtt beúszott volna a nádasba.

Talán fél percig tartott a jelenet, a hattyú eltűnt, mintha az egész meg sem történt volna. Arra eszméltem, hogy a szárcsa, amit az előbb kémleltem, közben beért a várt pozícióba, így róla is elkészülhetett a fotó.

A máskor feketének tűnő madár tollazata gyönyörűen mutatott minden részletet, és a piros szeme csak úgy világított a lemenő nap fényében. Szép volt. A szárcsa a part menti gyékénysávhoz igyekezett, ahol egy társa már táplálkozott. Egyből indult a rivalizálás, már azt hittem lesz valami balhé is, de aztán az indulatok elsimultak. A nap végére maradt az egészen elképesztő színvilág, amit a horizontra érő nap megvilágítása okozott.

vagy egy szép tóparti naplemente.

Szeretem ezt az időszakot, kár hogy nagyon rövid ideig tart csak. Ahogy telnek a percek, a kékes árnyalatok egyre halványabbak, helyettük a köd szürkesége kezd dominálni.

Majd úgy jó negyed óra múltán mintha enyhe szín kezdene megjelenni a háttérben. A köd ritkul, és talán az időközben felkelt nap fénye kezd derengeni a réten. Az ágon várakozó szarka tollazatán szemet szúr a dér. Már többször tapasztaltam hideg téli reggeleken, hogy a szabadban éjszakázó madarak tollára ráfagy a dér. Nem lehet egyszerű nekik a fagyos éjszaka. Ilyenkor felértékelődik bennem az a munka, fáradság, amit az etetésükre fordítok.

Mire az elsÅ‘ hollók megérkeznek, már egészen határozott, és nagyon különleges fény önti el a környéket. 

Az ő tarkója is deres. Olyan, mintha ősz lenne. :)

Kora délelőttre aztán a köd kezdett feloszlani,

de a dér még nem akart leolvadni a madarak tolláról.

Úgy tűnik, ez őket cseppet sem zavarta, az etetőtéren nagy lett a forgalom.

A nagy sürgés-forgás közepette előfordult, hogy a fotókon olyan képelem is megjelent, amit nem terveztem előre. :)

A délelőtt első fele el is telt. Csak varjúfélék jöttek. Már jócskán benne jártunk a napban, amikor az első ölyvek is leszálltak.

Az elsők még viszonylag nyugodtan viselkedtek,

majd mikor egyre többen lettek, mindenkinek sürgőssé vált a dolog.

Szigorú nézések, és egy-két röpke csatározás is megesett.

Az elsőnek érkezők közben már jóllaktak, és jobbnak látták, ha az indulatokat, teli beggyel, csak szemlélőként nézik,

és helyet adnak az újonnan érkezőknek.

De ahol sok ölyv gyűlik össze, ott bizony a pihenőhelyért is meg kell küzdeni. Ez náluk már csak így van. :) A közeli beülőre érkező madár ki is használta, hogy nyugalma volt pár percig. Hosszasan süttette magát a nappal, miközben széttárta szárnyait. Láthatóan élvezte, ahogy a napsugarak átmelegítik a tollazatát.

A reggeli homályhoz képest, késÅ‘ délutánra nagyon szép napsütés kerekedett. A hollók fekete tollazata csak úgy ragyogott. 

Korábban is jöhetett volna a napfény, mert így csak a kiürülő placcot sütötte. Lassan az utolsó ölyvek is elrepültek.

Milyen érdekes, hogy mennyit küzdöttem az első ölyves fotóimért. Most pedig, ezekkel a képekkel, a kétszázadik egerészölyv fotó is felkerült a honlapomra. :)

Sok fotó, sok élmény. Remélem egyszer majd a sasokkal kapcsolatban is elmondhatom ezt. Még akkor is, ha ezen a napon nem mutatkoztak a les előtt.