kis vöcsök
Vöcsökfiak
Kis szünet után ismerős hangok közeledtek. A látótérben megjelentek a hattyúfiak. Majdnem kétszer akkorák, mint a múltkor. Felém úsztak a mögöttük elengedhetetlen kísérővel.
Vigyázó szemek kísérték a hattyúk következő generációját.
A csapatnyi rút kiskacsa távozása után jó darabig csak a nézelődés maradt. Na meg a hallgatózás. Nagyon aktívak voltak a kis vöcskök, legalábbis a hangjuk alapján erre lehetett következtetni. A közelből szóltak, de a növényzet takarásából. Így próbáltam kitalálni, merre járhatnak. Aztán egyszer csak feltűnt egy. Nagyon közel volt, nem is tudtam ráfordulni, nem akartam egy gyors objektívmozdulattal elriasztani, inkább megvártam, amíg tovasiet. Mindvégig hangosan szólt. De mindjárt ki is derült, hogy mi okozta az izgalmát. Mögötte feltűnt a párja, de nem volt egyedül.
Két csíkos nyakú fióka követte. Amíg az anyjuk tollászkodott, ők a les előtt úszkáltak.
Hej, micsoda helyzet! Egy hónapon keresztül azon fáradoztam, hogy a búbos vöcskök fiókáiról közeli képet tudjak készíteni. Nem sikerült. Most meg itt vannak előttem a kis vöcsök fiai. Az örömömet még az is fokozta, hogy soha nem láttam még ennek a fajnak a fiókáit. Csak mindig a már juvenilis tollazatot viselő, önálló fiatalok kerültek a szemem elé. A nagy izgalom közepette igyekeztem jól exponálni, és nem elrontani a felkínálkozott lehetőséget. Az anyamadár erre lehetőséget is adott, mert jó ideig tollászkodott a les előtt, és nem vitte el azonnal a fiókákat. Már csak azon izgultam, hogy távozóban a „zöld” víz felé ússzanak el. Szerencsém volt. :)
Na, innentől már bármi történhetett, nem végződhetett rosszul a nap. Az sem zavart nagyon, hogy a pihenőfára érkező szürke gémet egy óvatlan mozdulattal elriasztottam. A naplementét már teljes nyugalomban vártam. De még egy rövid közjáték hátravolt. A pihenőfa felé vízityúk úszott. Na most ezt azért már nem szúrom el. Mire a fára ért, már tűzkészen vártam.
Az izzó háttér előtt forgolódott kicsit, rendbe szedte tollazatát,
majd egy hatásos pillantás után eltűnt a gyékényesben.
Pár perc múlva pedig lement a nap.
Pécs, 2016. június 8.
Kárpótlás
A kicsik úszkáltak egy rövidet a tollászkodó mama körül,
majd amint az engedte, újra felmásztak a hátára.
Így együtt forgolódtak a vízen egy darabig, majd hirtelen megjelent a papa is, és egy szép halat hozott a kicsiknek. Szép jelenet volt, csak egy kicsit távoli.
A vöcsök család szépen folytatta a fiókák etetését, én meg vártam, hogy kicsit közelebb sodródjanak. Addig is egy a közeli növényzetbe beszálló nagy kócsag,
és a látótérben megjelenő cigányrécék kötötték le a figyelmem.
Nagyon szépen mutattak a tiszta, délutáni napsütésben, csak hát szintén kicsit távol. Sebaj, egy fokozottan védett fajt ilyen körülmények között látni így is nagy öröm. :)
A cigányrécék hamar magamra hagytak, foglalkozhattam ismét a vöcskökkel. Akik még mindig ugyanabban a távolságban élték családi életüket. Az egyik szülő a hátán utaztatta a fiókákat, míg a másik hordta nekik a táplálékot,
vagy éppen a szomszédos vöcsköt kergette, aki óvatlanul túl közel bukkant fel a víz alól.
Ilyenkor, ha a szomszéd már tolakodóan közel volt, a fiókákat hordozó szülő is felvette a fenyegető pózt, és utasaival megrakodva elindult felé.
Ez legtöbbször elég is volt, és a határsértő már iszkolt is vissza a közös felségvizekre, ahol zavartalanul halászhatott. Nagyon érdekes a vöcskök revírtartása. Honnan tudják, hogy hol húzódik a vízen a határ, fogalmam sincs. Szóval ilyen pillanatokkal telt a délután, a vöcskök folyamatosan uralták az előttem lévő, kicsit távoli vízfelületet.
A fiókák nagyon aranyosak voltak. De jó is lenne, ha a közelükbe tudnék jutni!
Amíg ezen morfondíroztam, jobbról csobogás hallatszik a kányafüves felől. A hangokból ítélve valakinek vitája támadt egy szárcsával. Aztán réce alakja jelenik meg a növényzetben. Óvatosan arra fordulok, hogy mire kiér, egyből rá tudjak állni. A keresőben egy cigányréce jelenik meg. Hijj, de most jó a távolság is. Élesség, vízszint rendben, már csak egy szép mozdulat kellene. És.... Katt-katt-katt. Már szólt is a sorozat. Ez szép volt. :)
A réce fordul egyet, és visszavált a takarásba, maradnak ismét a vöcskök. Talán egy hangyányit közelebb vannak.
Gyönyörűek a fények, zavartalan a naplemente, teljes a szélcsend, a víz sem hullámzik. Hát lehetne kívánni ennél többet?
Talán még egy kis közelséget. De úgy tűnik ez a mai napon nem fog megtörténni.
A nap utolsó sugaraiban felbukkanó kis vöcsökkel fejeztem be az estét.
Nem volt tovább miért maradnom, és emésztenem is kellett az újabb élménycsomagot. Azt hiszem kárpótolt a tó. :)
Pécs, 2016. május 19.
A kivirágzott tó
A Nyugat-Mecsek látképével a háttérben pedig egészen egyedi tájkép tárult a szemünk elé.
Bár nem szoktam sok időt fordítani a tájfotózásra, inkább csak futtában készítek ilyen jellegű képeket, erre most többször rápróbáltam.
Felhős időben és napsütésben,
de még a kelő hold fényében is.
Persze az lenne az igazi, ha mindezt madarakkal együtt lehetne bemutatni. Ezután kerestem a jó nézőpontokat, többször kiültem a töltésre egy beröppenő madárra várva, de nem jártam sikerrel. A vízen, a tutajnál meg ezalatt folyamatosan történtek az események, nem akartam elmozdítani a jónak látszó helyről. Mivel azonban a sárga tenger elvirágzóban van, cselekednem kellett, ha "sárga" képet is szeretnék a gyűjteménybe. Kerestem egy jónak látszó, tömött foltot, és egy alkalmas időpontban ráálltam a tutajjal. Igazából lutri volt, vagy jön valami, vagy nem. Jött. :)
Egy szárcsa tűnt elő a sárga virágok közül.
Nyugodtan táplálkozott, majd egy forduló után visszaúszott a sűrűbe.
Tetszettek a képek, amiket visszanéztem, de lehetne jobb is. Tömöttebb virágfallal. A kérésemet egy kis vöcsök hallotta meg. A másik oldalról jelent meg.
Bukdácsolt párat, közben egészen közelre úszott.
Majd fogta magát és visszaindult a sárga virágok közé, és magamra hagyott az emlékezetembe beégett látvánnyal.
Hát így alakult az eset a kányafűvel. Hogy lesz-e folytatás? Jövőre mindenképp. :)
Pécs, 2016. május 12.
Délutáni zöld
A késő délutáni órában egy vízityúk az első vendégem. A sarjadó gyékény közül lépdel ki a vízen lebegő fűzfaágra.
Sok reményt fűzök a pihenőhelynek szánt fához, de egyenlőre úgy tűnik csak a vízityúkok látogatják időnként.
Ő is csak rövid ideig maradt, körülnézett és már ment is a dolgára. Helyette a távolabb úszkáló madarakat figyelem az objektíven keresztül. Feltűnik a területes búbos vöcsök is, de messze van, várok még. A keresőbe azonban beúszik egy homályos folt. Gyorsan rányomok az autófókuszra (Micsoda nagyszerű találmány! :)), a kép azonnal kiélesedik, és láss csodát, egy kis vöcsök került hozzám egészen közel. Szépen kitölti a képmezőt, és micsoda zöld veszi körül! Gyorsan exponáltam egy sorozatot, a madár viszont már el is tűnt a víz alatt. Szerencsére ezt a kockát azért otthagyta nekem. :)
Miután gyorsan visszanéztem a képet, újra a búbos felé pillantok, de már nem ott van, ahol az előbb. Kiúszott a gyékényfal elől, és a nyílt vízen, a zöld kellős közepén pillantom meg újra. Príma! De mit csinál? Lábával elkezdi fröcskölni a vizet. Ez a madár fürdik.
Sok évnyi madáritatózás után persze az nem furcsa, hogy egy madár szeret fürdeni. Na de egy vöcsök? Minek? Egész nap a vízben van, folyamatosan vizes. Na de szemmel láthatóan, az én gyenge eszmefuttatásom ellenére, a búbos rettentően élvezi a szituációt. Hosszú percekig fröcsköli magára a vizet.
Majd a végén a már ismert szárnyverdesés,
és a vöcskökre annyira jellemző tollrázás.
A fürdőzés után, csak a miheztartás végett, még pózolt egy sort a szomszédnak,
aztán a közelgő hattyú elől alábukott.
A hattyú gyorsan elúszik. De ahogy utána néztem, megint a vöcsköt látom meg. Hiába, ez az ő világa. Ezúttal a belső öbölben úszkál.
Itt a közeli háttér miatt még nem olyan szép a zöld, de a madár közelsége nagyon imponáló.
Nem lehet kihagyni, és hát azok a tollbóbiták... :)
Mivel is lehetne zárni ezt a szép napot, mint még egy kis zölddel, és vöcsökkel. A szomszéd is megjelenik a határon. Szemmel láthatóan méregetik egymást, de csak tisztes távolból, minden balhé nélkül.
Aztán mindenki ment a dolgára. Az egyik vöcsök eltűnt az öbölben, a másik a kányafű között,
én meg hazafelé vettem az irányt...
Pécs, 2016. április 30.
Köd előttem, köd mögöttem
Ennek hatására a víz fölötti masszív pára is mozgásba lendült, és mintha a madarak is aktívabbá váltak volna. Igaz, erősen mereszteni kellet a szemem, hogy észre is vegyem őket. Elsőként egy kis vöcsök került a közelembe.
Majd a közeli nádast megzörgetve, egy vízityúk lépett ki elém.
Ha nem zörög, tán észre sem veszem, annyira meresztgettem a szemem a kelő nap irányába, hátha észre veszem a terület gazdáját. Meg is láttam, de csak a sziluettjét, közelebb ezúttal nem jött.
Jött viszont egy réce. Először nem tudtam miféle, aztán a felsejlő fehér szeméből kitaláltam, cigányréce közeledett.
Nagyon sietett, de szerencsére előttem úszott el, így végig tudtam követni, egészen a kelő nap ellenfényébe.
A szárcsák is mozgolódtak, bár jobbára csak elúsztak a látótávolságon belül. A balhés pillanatokra csak a hangok alapján tudtam következtetni.
Annak ellenére, hogy már egy órája felkelt a nap, a pára még mindig kitartott. A szemközti nádas még mindig homályba burkolózott. A reggel legszebb pillanatai pedig csak ez után következtek. Szinte a semmiből felbukkant egy hattyú. Egészen elképesztő volt a látvány. A szárnyait kissé megemelve úszott a semmiben, tollait pedig már megvilágította a fák fölé emelkedő nap.
Hihetetlen volt. Mint egy álomkép, úgy jelent meg előttem, pedig tudtam, csak a járőröző gúnárt látom.
Közeledett, forgolódott előttem, én meg csak ámultam, és fényképeztem.
Majd ahogy jött, úgy úszott el a semmiben. Volt, nincs, akár egy tünékeny pillanat.
Pécs, 2016. április 24.
Búbos vöcskök
Igaz, hogy csak megmutatták magukat, de ez már biztató előjel. Napkeltéig nem is láttam őket, csak a szárcsák jöttek-mentek a közelben, időnként keresztezve a felkelő nap fényét.
Fantasztikus színvarázs alakult ki, ami percről-percre változott, ahogy a nap egyre emelkedett. A víztükörben megjelenő napkorong mellé beúszó búbos vöcsköt szépen kontúrozta a vörös fény.
Talán nem is a madarakon van ilyenkor a lényeg. A színek, formák sokkal erősebben ki tudják fejezni a napkelte tünékeny csodáját.
Ahogy a nap emelkedik, a vörös úgy vált át sárgába. A jó helyen, jó időben beúszó hattyú így változik fehérről arany színűre.
A színvarázs sajnos gyorsan eltűnik, de ez esetben nem bántam. A többször megjelenő búbos vöcskökre koncentráltam.
A tavalyi, első tutajos szezonban óvatos voltam, de mostanra kiismertem a szerkezet úszóképességét, így most már bátran kimerészkedek vele a mélyebb vízre is. Régi vágyam volt, hogy a búbos vöcsökhöz közelebb férkőzzek, ezért a mostani helyzetet nagyon élveztem. Több madár is mozgott az öbölben, csak ki kellett várnom, amíg egyik-másik a megfelelő pozícióba kerül, és előttem produkálja magát.
Mintha milliónyi fénylő gyöngyöt rázna le magáról a madár, az ellenfény csodákra képes. :)
Az ilyenkor gyakori nászjelenetek sajnos mind rossz helyen történtek, csak szorosan egymás mellett úszkáló párokat sikerült elkapni.
Sebaj, azt hiszem így is elégedett lehetek. Jelentős előrelépést tettem búbos vöcskök fotózása terén.
Egy-két közelebbi helyzetet még megvártam,
aztán egy szemkápráztató jelenet után befejeztem a mai reggelt. A napfényt színeire bontó csillanások közé beúszó vöcsök szépen megkoronázta a napot.
Pécs, 2016. április 1.
Hattyúnász ráadással
Nyakát kinyújtva fuvolázott, közben szomszédja szorgalmasan válaszolgatott. Szép volt, de sajnos óvatlan voltam, észrevette az objektív mozgását, és lebukva eltűnt a szemem elől. Messze nem mehetett, a hangját folyamatosan a közelből hallottam. De úgy látszik a szomszéd sem úszkált tétlenül, nemsokára megpillantottam, amint szemből a gyékényes mentén közeledett. Egy-egy füttyszó innen-onnan, és a szomszéd egyre közelebb ért.
Amíg a hátulsó madár csendben volt, addig ez a vöcsök is nyugodtan viselkedett. De amint az megszólalt, emez határozottan elindult a hang irányába.
Nagyon közel úszott el előttem, a portré talán érzékelteti.
Még hallottam a les mögül szólni mindkét madarat, aztán a hangok szétváltak, és rövidesen mindkettő a helyéről szólongatta egymást. Úgy látszik lecsillapodtak az indulatok. Újabb egy órán keresztül nem történt semmi említésre méltó, amikor az öböl szélén feltűnt egy hattyú. Egyenesen befelé tartott, közben fejét a víz alá dugva táplálkozott. Figyelgettem az objektíven keresztül. Vártam, hogy közelebb érjen, amikor a háttérben újabb nagy fehér folt jelent meg. Még egy hattyú. Ez utóbbi azonban egészen másként viselkedett. Szárnyait kissé feltartva, kihúzott testtartással, egyenesen az előző felé tartott. Amikor a közelébe ért, egymás felé fordultak, felborzolták nyakukon a tollazatukat, és búgó hangokat hallattak. Egyből világossá vált a helyzet, nászviselkedést látok.
Egy darabig szinkronban, egymás mellett úsztak,
majd rítusosan fürdeni kezdtek. De arra ügyeltek, hogy mindezt szorosan egymás mellett tegyék.
Micsoda látvány volt! Nagyon kellet ügyelnem, hogy a vízszint rendben legyen, és közben arra gondoltam, csak ki ne ússzanak a látótérből. Bár ilyet még sosem láttam, tudtam, hogy mi fog következni. Egy-két perc elteltével a kicsit filigránabb termetű tojó lehajtotta a fejét a vízre, a gúnár pedig tette a kötelességét.
Az aktus végeztével mindkét madár kiemelkedett a vízből, és búgó hangjukon ünnepelték egymást.
Majd mindketten rövid tollászkodásba kezdtek.
Hát nehezen tértem magamhoz. Csodálatos, meghitt pillanatok voltak. Sokat már nem is vártam a mai naptól. Az ismét feltűnő kis vöcsök is sietett a dolgára.
Én meg a hattyús élménnyel telve vártam, hogy este legyen. Indulás közeli volt már az idő, mikor a szárcsák zajongására lettem figyelmes. Az egyik irányból heves futással iramodtak a nádas felé. Valaki biztos jár a töltésen, gondoltam. Szinte abban a pillanatban az üres öböl közepén valami kidugta a hátát a vízből. De csak egy szemvillanásra. El is gondolkodtam, hogy láttam-e egyáltalán valamit. De néhány másodperc múlva a les előtt pár méterre örvénylett egy nagyot a víz, és felbukkant egy szőrös fej. Mi van? Vidra! Pár másodpercem volt, hogy megörökítsem a váratlan látogatót.
Két kattanást engedett, majd egy nagyot örvénylett a víz, és el is tűnt.
Nehezen tértem magamhoz az ámulatból. Annak ellenére, hogy a fél életemet a természetben töltöm, még soha nem láttam vadon élő példányt. Igazi ráadás volt ez a nap végére.
Pécs, 2016. március 26.
A kis vöcsök
Sokáig ugyan nem maradt, mert valahonnan a tutaj mögül felhangzott egy másik kis vöcsök kiabálása, delikvensem pedig azon nyomban elindult a hang irányába. Még hallottam, amíg egy darabig egymásnak válaszolgattak, aztán csend lett. A területfoglalás időszaka ez a vöcsköknél, ilyenkor gyakoriak a határvillongások. Jó fél óra is eltelt eseménytelenül, csak a szél lökdöste a tutajt. Aztán közel az előbbi ponthoz, a semmiből ismét feltűnt a kis vöcsök. Szemkápráztató a dolog sokszor, mert a víz alatt láthatatlanul közlekednek, és ahol az egyik pillanatban nincs semmi, ott a másikban már egy vöcsök ringatózik a vízen. Vártam kicsit, majd miután lebukott, ráfordultam az irányra az optikával. A madár sokkal közelebb bukkant fel, mint vártam. Hű, de jó kis helyzet.
Még a nap is előbukkant a felhők közül, gyönyörű fények estek a hullámzó vízre.
Sokáig nem élvezhettem a látványt, hátulról ismét felhangzott a vetélytárs gurgulázó hangja, madaram pedig ismét eltűnt, hogy rendre teremtse a határsértőt. Aznap nem is tért vissza. De a két madár hangját innentől szinte folyamatosan hallottam különféle irányokból, de a tutaj mögötti pont úgy látszik mindkettőjük számára fontos lehetett, mert abból az irányból többször szóltak. A nap hátralévő része eseménytelenül telt. Az ismét beborult, meglehetősen barátságtalan időben csak egy tőkés réce pár úszott el lőtávolon belül.
Nem is vártam estig. A hátralévő időt arra szántam, hogy a tutajt átkormányoztam arra a helyre, ahonnan a vöcskök hangját legtöbbször hallottam. Hátha legközelebb...
Pécs, 2016. március 25.
Pörgős délután meglepetésvendéggel
Nagyon kemények voltak még a fények, de az egymás után érkező, leszálló madarak mozdulatait nem akartam, kihagyni.
Persze először csak tisztes távolban mozogtak. Nem baj, addig a nádszegélyben felbukkanó kis vöcskökkel próbálkoztam.
Szerencsére aztán hamar beindult a nagyüzem. A kis kócsagok egyre közelebb kerültek.
Nagy volt a nyüzsgés, mindig volt olyan madár, ami megfelelő távolságban halászgatott.
Nem hagytak unatkozni, volt fotótéma bőven.
A helyzet kísértetiesen kezdett hasonlítani, a nyár eleji nagy kócsagos esetre, amikor is a nagy kócsag a tutaj közvetlen közelében halászgatott. Mivel a tutajt most is körbevette a víz, a kis kócsagok is mindenhonnan érkeztek. Nem csak elölről közeledtek, hanem a les mögül, mellől is feltűntek. Sokszor egészen váratlanul, és egészen közel.
Na ez az, amit sosem fogok megunni. Ezért érdemes az egészet csinálni. Testközelen lenni velük, és így figyelni a halászatukat. Hallani a hangokat, látni a vízbe csapó csőrt, és hallani, ahogy a fröccsenő víz a les oldalára csapódik. Fantasztikus volt a látvány, az érzés most is.
Kis kócsagok közel és kicsit távolabb is, szép zöld környezetben mozognak. Termékeny a délután, az biztos.
A kis kócsagok kicsit eltávolodtak, jut időm kicsit a bámészkodásra. Jó egybeolvadni a természettel, vagy legalábbis azt hinni, hogy az ember számára is lehetséges ez. Ekkor megtörtént a váratlan, ám egy kicsit mégis várt dolog. A les melletti iszapcsíkon, amivel párhuzamosan állt a tutaj, feltűnt két láb. Nem több, mint egy méterre tőlem. Mást elsőre nem is láttam, csak pár lépés után derült ki, hogy a lábakhoz test is tartozik, amit bizony vörös tollak borítottak. Bizony-bizony, vörös gém sétált el mellettem. Mozdulni sem mertem, nehogy kiszúrjon. Amint pár lépést eltávolodott, az objektívvel, amilyen lassan csak lehetett ráfordultam. Addigra már megfelelő távolságba is ért, hogy egyáltalán beleférjen a képbe.
Elképesztő! Néhány vörös gém egész évben jelen van a tavon, abban reménykedtem, hogy csak idő kérdése lesz, és elém kerül egyikük, csak ki kell várni. Hát most megtörtént. Szép nyugodtan sétálgatott, majd az iszapról átlábalt a mélyebb vízen keresztül a nádszegélybe. Olyan hosszú volt a nyaka, alig fért a képmezőbe.
A vörös gém eltűnt a nádszegélyben. Ha bementél pajtás, ki is kell jönnöd, gondoltam, így feszülten vártam, mikor fog ez megtörténni. Nagyjából tíz perc múlva madaram kidugta a fejét a nád közül. Gyors léptekkel előlépett, és belecsapott a vízbe.
Majdnem eltűnt a víz alatt, épphogy a szárnya látszott csak. Sikeres volt a halászat. Zsákmánnyal a csőrében bukkant fel a víz alól.
Micsoda produkció, kérem szépen! El vagyok kényeztetve. A gém elnyelte a halat, majd néhány határozott mozdulattal kilépett a nyílt részre.
Ott pedig egy alapos tollrázás következett. Tudom, hogy ritka pillanatok ezek, ezért minden mozdulat a memóriakártyára kerül.
Futkos a hátamon a hideg, és csodálkozva nézem mi történik előttem. A gém újra halászni kezd.
Ezúttal azonban nem jár sikerrel, üres marad a csőre.
Lehet, hogy ez miatt, lehet hogy nem, de a következő pillanatban a vörös gém felugrott a levegőbe, és magamra hagyott.
Alig akarom elhinni, ez valóban megtörtént? Úgy néz ki, a fotók ott vannak a fényképezőben. Egy biztos, ez maga volt a csoda. :) Nem is nagyon érdekel már, hogy lesz-e még valami estig. Kicsit révülten, jól eső érzéssel bámulok ki a lesből. Ám a nap végére történt még valami. Feltűnt, hogy az iszap és a víz határán sárszalonkák táplálkoznak. Jó messze voltak, és nem is nagyon mozdultak el. A gémes élmény után nem is vártam már. De úgy látszik, a mai napra ez még elő volt jegyezve. Jó fél óra múlva két sárszalonka szép lassan elkezdett közeledni. Az iszapot szurkálva egyre közelebb értek, már érdemes volt fotózni is őket.
Na, jó ötlet volt áttenni a lest. Itt van előttem a sárszalonka.
A nap már annyira alacsonyan járt, hogy a szalonkákat már nem érte napsütés. De a háttér nádasa még izzott az alkonyi fényben. Szépen mutatott az iszappadra felfutó szalonka mögött.
Remek, kedvenc madaram is megtisztelt ezen a nem mindennapi délutánon.
Pécs, 2015. augusztus 20.
Gyenge próbálkozás
Ő sem szórakoztat sokáig. Határozott léptekkel kisétál a látótérből, beáll a nádas szélébe.
Hm, lehet, hogy ez nem az én napom? Egy ideig marad a bámészkodás, és az agyalás. A bambulásból a közelben felbukkanó két fiatal kis vöcsök ránt ki. Először csak távolabbról kerülik meg a tutajt, de aztán többszöri bukdácsolás után már egészen közel bukkannak fel. Velük vigasztalódom.
Annyira vidám madarak a kis vöcskök, a közelségüktől egészen jó kedvem kerekedik. Na, mégsem volt hiábavaló a koránkelés. De sajnos nem maradhatok, ideje mennem, indul a nap...
Pécs, 2015. augusztus 11.